Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-29 / 124. szám
12 Irodalom Cseres Tibor, a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakja, akinek a Hideg napok, az Én, Kossuth Lajos című regényeket, továbbá a Vízaknai csatákat köszönhetjük többek között, s aki Szolnok megyébe készült a könyvnapokra, hétfőn váratlanul elhunyt, s így személyesen már nem lehet közöttünk: csak müveivel. Kentaurok és kentaurnők című regényéből vettük ízelítőül az itt olvasható részletet. A regény története 1968-ban játszódik. Pető Szabolcs, a nagyszabásúan kisformátumú Intézet-Vezető atyai jósággal karolja fel beosztottjait (különösen a szebbik nem képviselőit). Csupán nemi életük részleteit, hálószoba-titkaikat kell elmesélniük (franciaágy, laticel, hivatali íróasztal - ezúttal egyremegy), s lesz lakás, lesz előléptetés, lesz külföldi kiküldetés. Az oldal másik írása a megye vendégeként hozzánk érkező Békés Páltól való. 1. / Agytól - asztaltól Kornélia 1968. június 4-én hajnali négykor gondolta először, hogy nem érdemes élni. A kettős ágyban mellette feküdt a férje, éjfél óta beszélgettek, január óta először. A házastársi ágyban meglepetésszerűen, de nem váratlanul, fél esztendő után, mert várta mindennap, minden este - „Mit eszel rajta?” - akarta kérdezni, amint a fürdőszobából jövet, rátalálva pizsamájára, a csöndes szervusszal a megvetett hitvesi ágy túlfelén hónapok óta érintetlen helyére lehanyatlott. Nem szabad megkérdezni „Mit eszel rajta”, hátha a tegnapi alkalom volt az utolsó lehetőség, nem szabad ilyen durván felelősségre vonnia, s mára a „mit ettél rajta” kellene talán - gondolta karnyújtásnyira hallgató emberétől. Más nővel osztozni a férfin, akihez tartozik, aki hozzá, a testéhez tartozik, test a testhez, lélek a lélekhez - ez a lehetőség januárig nem lakott éjszakáinak lehetőségében. Éjszaka volt testi együttlétük ideje. Merthogy a sötétséget, a tapintások titkait is (hasolót!), mintegy a szülők szokásaiból örökítették át, anélkül, hogy erre valamicske tanítást is kaphatott, kaphattak volna. Kornélia annak idején egyszer vagy kétszer neszeit fel éjszaka, hogy szülei szobájából nem ismert bútornyöszörgések hallatszottak, s a szenvedő failleszkedések nyikorgása után más sóhajok, mint napközben. S amire mindig szégyenkezve révedt vissza: az éjjeli edény csendülése és anya zuhatagszerű vizelése. Szinte látta anyát guggoltában s utólag, már férjes asszonykorában nemegyszer úgy élte át az orgazmust, hogy anya sóhajai ismétlődtek meg a sötétben, de akkor már maga is két leánygyermeknek anyja volt. kissé félve-veszélyeztetve az ő éjszakai ébredésüktől. Most iszonyatos vágyakozás szállta meg, hogy testében érezze Jóskát. A puszta lehetőségtől szégyenteljesen megnyirkult öle. Soha nem nyúlt még férje után, a közeledés mindig a férfi dolga volt, s övé csak a ritka, alkalmi, harag nélküli elhárítás. De most bal kezét férje válla felé indította. Nem titkolhatta el, hogy ujjai remegése lelke és teste mélyéből fakad. Néhány pillanatig nem kapott választ, holott az ő mozdulatának áldozata a fél év óta elkövetett nemi bűnök megbocsátását is tartalmazta. Ezt értenie és értékelnie kellett a másiknak. Ám ha értékelte volna az érintő kéz remegését, a tizenhét éves szeretkezési gyakorlat emlékeként meg kellett volna indítania jobját Kornélia dereka-csípeje iránt. Hosszú perc múltán azonban bal kezével átnyúlt magán József s száraz mozdulattal leemelte, elhárította a jobb vállán didergő gyöngéd, de mostanra gyöngévé vált-gyávult vékony kezet. Az asszony nem vonta magához közelebb az elutasítás bizonyítékát, otthagyta maguk között az ágy sima lepedőjén elárvult bal kezét. Most kellene hangosan, jajveszékelve, kiáltozva asszonyi módra, hisztérikusan visszafordítani a megalázottság végzetét - gondolta, de szinte boldog könnyülést érzett, hogy csak szeme sarkaiból indult meg a csípős, égető, sós lé, amit az ember füllel nem, csak orral érzékelhetne. Hosszú percek után, könnyei szikkadtén mégis kimondta:- Mit eszel rajta? Szelíden, szinte indulattalanul. Nem várt terjedelmes választ. Némi elkésett komisz felismeréssel, hogy akihez másfél évtizede feleségül ment, korlátolt ember, korlátolt műveltségű tornatanár, még akkor is, ha főiskolai. Kisegítlek, megtanítlak! - hányszor gondolta s még mondta is néhányszor, ha olyan szó vagy fogalom került eléjük, amit ő, a másik nem értett. Ja persze, te nem tanultál latint, mentegette s egyben táplálta fiatal férjében a kisebbértékűség eszméjét.- Azzal kezdődött, hogy nem viseled a nevemet. Ez alattomos ütésként, fekete meglepetésül érte Kornéliát, nem ezt a mondatot várta, nem illett ez ide, nem a félesztendő gyötrődéseire felelt. S a hallgatásra folytatódik:- Neked a Bajzáth jobban tetszett mindig, mint a Koncza.- De hát én kezdettől fogva a lánynevemen publikáltam.- De az esküvő után odatehetted volna minden címlapodon: Konczáné dr. Bajzáth Kornélia.- Ez most jut eszedbe, tizenhét év után.- Kezdettől fogva bennem volt.- Soha nem panaszoltad.- Vagy kétszer tettem rá célzást.- De nyomban elfogadtad, hogy a nagy K betűt nem tehetem elfogadott szakmai lánynevem elé.- De a Konczát is szégyellted.- A munkahelyemen még mindig Konczánének hívnak.- Azt én nem tudhatom, mert nem jártam utána s még a hivatali bulikra sem hívsz, hogy hallhassam, hogy viseled a nevemet. Ebben olyan házastársi vád volt, aminek fordítottja eddig eszébe sem jutott.- Magam sem igen szoktam hivatali bulikra járni.- Hányszor meséltél róla, mi minden duhajkodások estek ott.- Azt meséltem, amit a duhajságok másnapján a lányoktól hallottam.- Miféle lányokról beszélsz?- Magunk között a nagyanyákat is lányoknak nevezzük. Nem a te leánynövendékeidről jutott eszembe a szó. Elszenderüléstől nem kellett tartaniuk. Nem feledve az első és végre kimondott kérdést, Kornélia gyorsan megfordította a szót:- S te? Te hány főiskolai bulira vittél el engem? S a várható válaszra, „nem érezted volna jól magadat”, megelőzésül:- Hogy megismerjem a választékodat. Hogy néhány alkalmas arcból választhassak képzeletben számodra, miután te kikötöttél egynél már, vagy még, nem tudom. Két buli között valamely elméleti vagy gyakorlati testnevelési konzultáción. Jóska nem keresett mentséget, mert ő, mondhatta volna, hivatalból ott volt minden diák-tanár estélyen. „Úgysem jöttél volna el”, gondolhatta, s az asszony a a kimondatlanra felelt:- Egyszer azért elmentem volna, hogy körülnézzek, körülszagoljak köztük. Nagy és lesújtó jelentést kapott a körülszagoljak ige. A férfi megbántottan sóhajtott a fiatal nő nevében is. De sokáig hallgatott, fontolgatva a lovagias védelem szavát.- Azért a kimerítő gyakorlatok után mindig meleg tus következik. Nem folytatta, a maga szintjén megértette a mentegetés kétféle értelmezését. Nem akart semmit mondani Róla a feleségének.- Lányaid képét kiraktad a tárcádból. Most az ő fotográfiáját hordozod? A magyarázat gyors és ingerült:- Nem hodozok semmiféle fényképet! Éjszakai meleg hullámzott be a nyitott ablakon a kertből. Hajnali kettő. Még nem derengett. Egymás lélegzéséről tudták, hogy a másik is ébren van.- Alacsony? Magas? Kényszeredett sóhajtás után:- Középmagas.- Százhetven?- Olyasmi.- Barna?- Hát.. .- Szöghajú?- Az milyen?- Világosbarna.- Olyan.- Jó lába kell legyen.- Az van neki.- Közepes orr, lapuló kis fülek?- Ne faggass! Én is jó tornász voltam - gondolta Kornélia - s ha a hátsónk mérete is hasonló, vajon emlékezetből össze tudná-e hasonlítani? Az összesítés szerint ez a nő leginkább rám hasolít.- Mondd, ha emlékszel még meny asszony kori fényképemre . . . hasonlít rám? Tenyércsapás a lepedőre:- Nem! Nem! A megalázó védekezés tagadása. Hagyni kellett, higgadjon, csituljon tiltakozás.- Mindenben más, mint én? Halk, belenyugvó: nem.- Sok más tulajdonsága, és szokása is lehet. - Igen. Igen. - A bőre szaga? A teste szaga?- Erre nem mondok semmit.- Mert nem ismered a szagokat, pedig a te szakmádnak segédtudománya a verejtékező emberi test vonzó és taszító illatainak ismerete.- Van tanári karban, akinek ez a mániája. Egyik elődöm, Bély Miklós professzor, mellesleg síbajnok, könyvet is írt erről.- No lám. Olvastad azt a könyvet?- Tudod, hogy nem vagyok könyvbuzi.- Nem akartalak megbántani.- Ebben nem vagyok bizonyos.- Minden érdekel, ami veled történt.- Kérlek, ne gyötörj!- De hiszen magamat alázom meg érdeklődésemmel.- Annál támadóbban kezdted.- Ezt csak te érzed támdásnak! Nincs ma annál lényegesebb tudnivaló számomra: Mit eszel rajta? Mi az, ami bennem már nincs meg.- Ha megvolt egyáltalán! Az asszony ettől az egyetemes ítélettől megfordíthatatlan hallgatásba burkolódzott. Megbántottságának sugárzása még társa közönyének burkát is megkarcolta. Nem annyira, hogy megpróbált volna megváltoztatni vagy jóvá, szebbé tenni a hiányzó női értékek testi foszlányait. Mert azt tudta a maga módján, hogy nem észbeli, erkölcsi és ízlés-hiedelmek által szembesíthető a két nemi lény. így, egyzerűen és durván nemi lény; szeretkezési, orgazmuskeltő fizikum. Azt szerette volna megmondani itt az ágyban, utoljára, a mellette fekvőnek - mert tudta, ide ő többet vissza nem térhet -, hogy van egy testi többlet, ami nem csupán ifjúság meg ágyékszag. Hiszen a nő teste, bőé szagának varázsa eől az imént kitért. Dicsérni megkülönböztetve úgysem tudta volna. Nem alhattak így, de amit soha nem tudott a mellette fekvő megbántottan hallgató, mégis ki kell mondani, mert tudnia kell, hogy nem tehet róla, azért nem is szabad megsértődnie, hanem egy képesség hiányában, az asszonyok többségével együtt meg kell nyugodnia. Negyedóra? Félóra? -hallgatás után most ő emelte nyugtatólag jobbját az asszony bal vállára.- Ne vedd zokon, de egyet nem tudhatsz magadtól, magadról, neki . .. ő mozgatni tudja a hüvelyét. . . közben. Ettől a józan, tárgyilagos közléstől Kornélia jókedvre derült, árulásnak érezte ennek a belső tájnak az említését. Nők még egymás között sem büszkélkednek ezzel. Tudott, persze hogy tudott Kornélia az ilyesfajta női képességről, de működését a kurvák szolgáltatásai közé sorolta. így aztán, ami a férfiszájból dicsőítésként rebbent föl, hencegésül, a női minősítésben választott új társ minden lehetséges erényeit leszűkítette - szó szerint a puszta levedző s mozgatható vaginára, így, ezekkel a fogalmakkal gondolt Kornélia arra az ismeretlen fiatal nőre, akinek megtekintésére vagy meglesésére sem törekedett az elmúlt félévben. Megtehette volna, de nem akarta magát megalázni.- Értetted? Felfogtad, mit jelent ez? Cseres Tibor: Kentaurok és kentaurnők Békés Pál: Mocsárszerü körülmények Mámor A pulit Bogáncsnak hívták, egy regény után. A sparherd alatt lakott, gubancos volt, a szőre földig lógott. Végiglihegte az egész nyarat. Akkor tanultam meg, a puli izzadás helyett liheg, pontosabban: így izzad. Akkoriban tanultam mindent. Ez a következő nyaram volt, a kilencedik, az első falusi, az addigi leghosszabb. Mondták róla, hogy terelőkutya, a kondásnak mégsem pulija volt, valami izgatott, lábát kapkodó, farkát rezegtető nevenincs korccsal járta a falut. Bogáncs pedig egész nyáron a földes padlójú konyhában, a sparherd alatt tétlenkedett. Néha ki-kijárt a kertbe a dolgát végezni, de azonkívül semmi. Ült a koszlott rongyok között, a szétfoszló papundekliládában, rózsaszín nyelve kilógott és zihált. Pokoli meleg volt tényleg. Azt is akkor tanultam, mi az, hogy aszály. Javasoltam, nyírjuk le. Kinevettek, ilyesmmit is csak városi gyerek mondhat, ez pesti úrikutyáéknál szokás, egy tiszteséges puli bele is halna. Azonkívül Bogáncs öreg. Erősen őszül, de a fogairól lehet megállapítani igazán, alig van már neki. Nem mertem megfogni a pofáját, és belenézni a szájába, pedig biztattak. Elhittem inkább. Mondták Bogáncsról, hogy míg fiatal volt, derekasan viselkedett nagyon. De most már kiszolgált. Épp annyi idős, mint én, és egy kutyánál egy emberi év nyolccal ér föl. Összeszoroztam a kilencet nyolccal, nem szívesen, de kíváncsi voltam. Hát bizony. Engedelmes kutya volt. Mondták, sok mindent megért. Elhittem, hát hogyne, elhittem én mindent, amit mondtak: úgy tanul az ember. De nem tudtam mit kezdeni vele. Észrevettem, Bogáncs mindenkinek engedelmeskedik. Nekem is. Amikor senki nem volt otthon, a konyhába mentem, hogy kipróbáljam. Úgy istenigazában. • • Ü lt a ládában, a gombszeme csak néha-néha csillant elő. Leguggoltam hozzá, kisimítottam az őszülő szőrt a szeméből. Nézett figyelmesen és lihegett. Fülledt délután volt, alig lehetett levegőt kapni. Fölálltam.- Bogáncs! - mondtam. A hangom keményen csattant és fenyegetőn, úgy, ahogyan másoktól hallottam. Lesunyta a fejét a két mancsa közé, és halkabbra fogta a szuszogást, a moccanástól a szőr visszahullott a szemére, mintha függöny mögül nézett volna rám.- Bogáncs! - csikorogtam. A kutya belelapult a foszlott papundekliláda aljába, a málladozó rongyok közé, igyekezett beléjük olvadni, elrejtőzni, megsemmisülni. De előlem nem menekülhetett. Ott volt. Láttam. Lihegett. Megenyhültem kissé.- Bogáncs - mondtam szelídebben, ám helytelenítőn, mintha rajtakaptam volna valamin, de azért megbocsátanék. - Ej, ej, Bogáncs. Fölemelte fejét lassan, bizonytalanul, mint aki nincs meggyőződve róla, jól hallott-e. Hála villant a szőrfüggöny mögül, az őszes farok ide-oda lendült a sparherd alatt; koppanva ütődött a vaslábaknak. Nem vártam meg, míg lassú lebegés csóválássá érik, torkom szakadtából üvöltöttem rá: - Bogáncs! - és határozottan, keményen magam elé mutattam: - Bogáncs! Bogáncs, te! Farka nyomban a rongyok közé hullt, fejét lesunyta ismét, majd feltápászkodott keservesen, és földig lógó orral előoldalgott a sparherd fedezékéből.- Bogáncs! - harsogtam kíméletlenül, és intettem: közelebb, még, még, közelebb! Még közelebb! A szandálomnál állt, odalent, mélyen alattam, lógott mindene, feje, szőre, farka. Fölnézni nem mert; remegett.- Bogáncs! - üvöltöttem a magasba lendítve karom. -Te! Szűkölve kushadt két szandálos lábam közé, kitárva hátát az ütésnek, loboncán keresztül is látszott, hogy emelkedik-sülylyed horpasza. Lesújtani kész karomban az ítélő isten ereje, lábam rúgásra moccant. Csak azért torpantam meg, mert nem tudtam, melyikkel kezdjem. És ekkor érdes érintést, nedves simítást éreztem bokámon, 1993. május 29., szombat Kornélia hallgatott, igenlő válasza is sértette volna önbecsülését.- Úgy látom, nem is hallottál még erről a jelenségről.- Jelenség? Nem vagy te filozófus?- Jó legyen képesség vagy tudás. Női tudás. Francia neve is van: snapper. Az ilyen hüvelyt snapperesnek hívják. Kornélia a derengésben mosolyogva igazolta az állítást.- Igen, az ilyen nőt is snapperesnek mondják. „A pars pro toto”-t megfordítva, a rész helyett az egészet nevezik meg. Az ember ehhez nem tudott hozzászólni. Becsmérlő értékelése meglepődésbe fordult:- Pesze, te tudsz franciául. Onnan ismerheted a kifejezést.- Nem francia szó. Német.- Német? Nem hiszem.- De bizony: schnappen, escéhával, még mielőtt a szó besüllyedt volna a prostitúció szókincsébe. De értelmét megtartotta, azt jelenti, valami után kapni, csettinteni, elkapni, bekapni, elfogni, megkaparintani. A férfi előbb elcsodálkozott:- Ezt mindet jelenti? Aztán megsértődött:- De miért kell mindjárt a prostitúciót emlegetni?- Mert a szó a jasszok, a vagányok, a stricik vidékéről sivárgott fel a ti világotokba.- Mi az, hogy a mi világunkba? Nem lehetett kitérni a másik nő minősítése elől:- Hát a tiédbe, meg a Petekébe. Azéba, aki mindezt szóban és hüvelymozgásban oly jól tudja.- Te is tudhatsz ilyesmiket, ha van a férfiakkal öszehasonlítási alapod. Kornélia kiáltott.- Jól tudod, hogy nekem nincs összehasonlítási alapom! A férfi kissé riadtan várt s csak súgta:- De hát több mint fél év állt rendelkezésedre. Az asszony szipogással felelt. Ettől aztán hajnalig hallgattak. Nem határozták meg, hogy a ti az a férfiak, vagy ti ketten, azzal a nővel. Kornélia diadalt érzett. Félig behunyt szemmel figyelte férje készülődését, borotválkozás nélküli öltözését, s búcsúvétlen indulását az ajtó felé. Köszönés helyett s ébrenlétét jelezve meg kellett kérdeznie:- Miért töltötted velem ezt az éjt? A másik annyira meglepődött, csak a való igazat felelhette:- Faluról megjött az anyja, s csak egy ágyunk van. Különben is ... Ekkor, az ajtócsukódás után erősödött meg a gondolat Kornéliában: nem érdemes élni. Semmilyen diadalt nem érzett. De virradat után, fulladásig telten: valakinek, valaki elé ki kell öntenie ezt az éjszakát! majd lábujjaimon, ahol szabadon maradtak a műbőr szandál poros pántjai közt. Láttam a szürke szőr közi elő-elővillanó rózsaszín nyelvet is. C siklandó érzés volt, csodásán jóleső. Elnémultam és leeresztettem a kezem. Álltam a puli fölött, akár a torony. Nyolcszor öregebb, mint én. És megért sok mindent. Nohát. Néztem lábamhoz dörgölődző ványadt testét a magasból. Mámor bizsergett a földes padlójú konyhában, sosem érzett mámor. Betöltötte mennyezetig. Akkoriban tanultam mindent. * Békés Pál 1956-ban született Budapesten, fontosabb müvei: Darvak (1979, regény), A kétbalkezes varázsló (1983, meseregény). Színdarabjait több színház játszotta, számos hangjátékot és film forgatókönyvet írt, angolból is fordít.
