Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-24 / 119. szám
1993. május 24., hétfő Hazai tükör 5 ISO, tROÍÍXL6MSIERVE3SÖ AMkGYAIt NYELVÚJÍTÁS VEZÉRALAKJA TÖUBSZÖR MEGPIHENT E HAJLÉKBAN, AMELY MIKLÓS ÖCCSE ÉS FEUGKGE' BEÖTHY VIKTÓRIA OTTHONA VOLT Abony készül a városavatásra Zenélőóra a toronyban A református templom tornyában elhelyezett új zenélőóra köszönti a városavatón Abony lakóit. Fábián Zoltán református lelkész azt mondja erről:- Tavaly ősszel jó reményeink voltak arra, hogy ha az Isten is úgy akarja, elnyerjük a városi rangot. A városavatást megelőlegeztük magunknak, s a zenélőóra elkészítésével készültünk az ünnepségre. Gondoltunk arra is, hogy szolgálja a missziót, az egyház szolgálatában álljon ez az óra is. Ezért számítógép és szintetizátor segítségével református zsoltárokat, énekeket zenél ez a gép. Reggel hat órakor hálaadó harangszóval ébreszt bennünket. A harangszó az mindig hálaadás és mindig öröm, hogy megértük ezt a szép új napot is. Nyolc órakor a 356. dicséret „Felvirradt áldott szép napunk, ma teljes szívvel vigadunk” - zenéli az óra. Tizenegy órakor pedig a XXV. zsoltár első, második versét „Szívemet hozzád emelem, s benned bízom Uram”. Délután kettőkor: „Fel barátim drága Jézus zászlaja alatt” hangzik el. Ez a 471. dicséret. Ezt követően Fábián Zoltán református lelkész az új zenélőórát mutatja öt órakor „Maradj velem, mertmindjárt este ven”. Ez az 511. dicséret. Az ökonomizmus szellemében gondoltunk a római katolikus testvérgyülekezetre is, hiszen a zenélőórát nemcsak mi hallgatjuk, hanem minden itt élő polgár, s ezért este hétkor Kodály dallamán „Adjon Isten jó éjszakát” három versét zenéli az óránk. Nagyon örülünk annak - Istennek legyen hála -, hogy közös összefogással valósulhatott meg tervünk. Hofman Imre, Szolnok megyei tűzoltóparancsnoknak külön hálával tartozom, mert a torony külső munkálataihoz szükséges, speciális létrás gépkocsit térítés nélkül bocsájtotta rendelkezésünkre. Az 1700-as években épült magtárból kialakított paraszt múzeum és gyűjteményének részletei A zenetanárokból alakult Wiliam Brade rézfúvós együttes rögtönzött próbája a zeneiskola udvarán Nemzetközi mérkőzéseket is lehetővé tevő sportcsarnok épül 70 milliós költségelőirányzattal. Átadási határideje szeptember 1 A Kazinczy család emlékét őrző régi kúria dalmi, esztétikai társaságok mellett megannyi egyesület működött. Igen élénk társadalmi élet zajlott. A kultúra mindig központban volt, s most is az viseli el legkönnyebben a gazdasági recessziót. Sikert sikere halmoz - gondoljunk például zenekarainkra. Rendelkezünk azokkal az infrastrukturális fejlettségi fokokkal, melyek szükségesek a városavatáshoz. Megnyugtató például úthálózatunk fejlettsége. A kiépített belterületi utak aránya eléri a 95 százalékot. Ivóvízhálózatunk 120 kilométernyi. Minden igényt kielégít. A gázveték kiépítettsége az idén eléri a 90 százalékot. Legkésőbb 1994 első negyedévére kiépül négyezer telefonvonal. Pillanatnyilag ezerötszázan nyújtottak be igényt a telefonbekötésére. A jövő év végére szennyvízcsatorna-hálózatunk 40-50 kilométert ölel fel. Egyébként a teljesség igénye nélkül is bőven sorolhatnám azokat az eredményeket, melyeket az önkormányzat elért. Köztük például azt, hogy az ivóvíz mennyiségének és minőségének javítására közel 30 millió forintot költöttünk. Két év alatt országos pályzatokon 56 millió forintot nyertünk. Lakossági összefogással 66 ezer négyzetméternyi utat portalanítottunk. Valamennyi orvosi rendelőnket számítógéppel szereltük fel. így lehetne folytatni a sort. Azok a feltételek tehát, melyek a várossá válás első szakaszába juttatják Abonyt, adottak. Ám az is nyilvánvaló, hogy az avatási ünnepséggel nem befejezett tény a várossá válás. Ez csak egy folyamat egyik állomása, a fejlődés bizonyos foka. Remélhetően eredményesen tudunk innen továbblépni. Ha a törvény nem változik, 1994-től a személyi jövedelemadóból lényegesen több jut, mint nagyközségként. így az önkormányzatnak mintegy 20-25 millió forinttal több bevétele lehet. Elsősorban mégsem az anyagi haszonszerzésért szorgalmaztuk a várossá válást, hanem azért, hogy elégtételt kapjunk az elmúlt időszak hátrányos megkülönböztetéséért. Május 29-én, szombaton tíz órakor dr. Verebélyi Imre, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára tart ünnepi beszédet Abonyban, majd átadja a városalapító okiratot Gajdos István polgármesternek. Az ünnepség gazdag programmal párosul. Az előzményekről beszélgetve azt kérdeztük Gajdos Istvántól: mi késztette őket arra, hogy kérjék a várossá avatást? A válasz így hangzott:- Az ötvenes évekig jelentős térségi szerepe volt Abonynak. 1941-ben például az abonyi járáshoz tartozott Jászkarajenő, Kocsér, Tószeg, Törtei, Újszász és Zagyvarékas. Az első tanácsválasztáskor közigazgatási szerepköre megcsorbult, mondhatom, hogy a tizenhatezer lakosú Abonyt faluvá fokozták le. Hosszú csend következett ezután, majd a tanács is próbálkozott a várossá nyilvánítással, de vezetői bátortalanok voltak, s talán azokkal a feltételekkel Kopogtatás vasvillával Történelem dióhéjban 1848-ban Kossuth Abonyban is tartott toborzó beszédet. Sokan álltak zászlaja alá. A szabadságharc bukása után sok honvéd és tiszt talált menedéket a településen. Antos János kúriájában például közülük került ki az udvari lelkész, a kocsis és az inas is. Abban az udvarban mindenki bujdosó volt. Emlékezetüket becsülettel' őrzik a helybeliek. Az utóbbi évtizedekben a város 22 ezer holdas határában volt kétezer tanyából jó, ha százötven megmaradt. Ä szövetkezetek szervezése következtében gyökeresen változott a lakosság életmódja. A régi gazdasági eszközök őrzésében ezért felbecsülhetetlen szerepe van a város paraszt múzeumának. Gajdos István polgármester sem rendelkeztek, melyek a mi rendelkezésünkre állnak. Ez volt számunkra az egyik hajtóerő. A másik pedig az a régi írásokból merített tapasztalat, miszerint minden pusztulás, minden nehéz időszak után a korábbinál erőteljesebben, gazdagabban, fejlettebben született újjá Abony. S a gazdasági fejlődés magával hozta a szellemi gyarapodást. Századunk elején például napilap volt Abonyban. (Most csak hetilapra futja.) IroAzok a hajdani abonyi jobbágyok, akik 1450 és 1460 között „kellemetlenkedtek” az óbudai apácák ceglédi birtokán, bizonyára nem gondoltak arra, hogy a szombati városavatásra való készülődés során is szóbakerülnek, s hogy tettük óta tartja számon az abonyiak egy része településük létét. Az történt ugyanis, hogy miattuk Mátyás király 1466. január 1-én kelt levelében egy kis fejmosásra udvarába idézte Abony földesurát, mert micsoda dolog az, hogy az abonyiak vasvillára hányják a szomszédokat. Ez az idézőlevél az egyik első hivatalos okmány a település létezéséről. Egy 1332-1337-ből származó pápai tizedlajstromban szerepel egyébként először Aban néven a város. Bizonyára az említett eset előtt is népes hely lehetett Abony. Feltehetően a szolnoki vár egyik külső birtoka volt. Később, amikor Magyar Balázs - Mátyás király fekete seregének híres vezére - a kor szokása szerint fiává fogadta Kinizsi Pált és leánya kezét is neki adományozta, Abony egy Nagyvázsonytól a tiszahátig terjedő hatalmas birtok része lett. A település 1700 körül teljesen elpusztult. Sokan Nagykőrösre futottak onnan. Galántai Balogh István és hozzátartozói szabad levél Ígéretével telepítették őket vissza. Mária Terézia 1748-ban mezővárosi rangot adott Abonynak és évente három vásár tartását engedélyezte. Ez volt a helység első számottevő lépése várossá válása útján. Abonyban sok földesúr telepedett le. Szép kúriákat emeltek. Különösen a reformkorban épültek szép klasszicista épületek. Sajnos, a történelem megtizedelte azokat. Ami megmaradt közülük, közcélokat szolgál. Megmaradt például a régi öreg Sivó kúria, az Abonyi Lajos úton, amit a helybeliek Kostyán István kastély néven ismernek. Most iskola. Kostyán Andornak is megmaradt egy nagyon szép klasszicista kúriája. Orvosi rendelő van benne. Az önkormányzat városi képtár létesítését fontolgatja ebben a kúriában. A Vigyázó kúriában - amely már inkább kastély - a Mechanikai Művek talált otthonra. A híres Kazinczy-kuria a Nagykőrösi úton található. Szociális otthon céljait szolgálja. Kazinczy Ferenc öccse, Miklós építette feleségével együtt. Kazinczy Ferenc is többször megfordult ott. Szobra a kúria parkjában áll. Győré Pál múzeum igazgató a király idézőlevelét mutatja H is«:: Az oldalt írta: Simon Béla Fotó: Korányi Éva Elégtétel a hátrányért