Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-15 / 112. szám
1993. május 15., szombat Szabadidőben — családi körben 11 Beszéljük meg együtt! Ismerd meg önmagad Barkács-tanács Reggeli ágyban, párnák közt ■ tálcáról Remélem, be tudtam bizonyítani önöknek, hogy az agresszió vitás milyen károsodásokat okozhat testünkben-lelkünkben. Az „ismerjük meg önmagunkat” tulajdonképpen azt jelenti, hogy kutatjuk lelkünk mélyén hibáinkat, jó tulajdonságainkat, képességeinket. Ezeket nem szoktuk hangos szóval elmondani senkinek, nincs is rá szükség. de nagyon előnyös, ha mi tudunk róla. Amikor ezen túl vagyunk, tudatosítani kell, hogy negatív tulajdonságainkon változtatni akarunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tudatállapotunkon kell változtatni. Olyan tudatállapotot kell kialakítani, amely biztosítja a nyugalmat, a reális ítélőképességet, maximális szinten tartja figyelmünket, ezáltal hozzásegít a helyes döntéshez. Mielőtt a társadalom kialakította volna az egyén normális tudatállapotával kapcsolatos szabályokat, útvesztőket, az embernek egyszerűbb, becsületesebb elmeállapota volt. Ez a tudatnak az eredeti módon való működése. Erre a tudatállapotra kell újra eljutni. A megváltozott tudatállapot nem látszik rajtunk, de érezzük és tapasztalja környezetünk is, hogy jól érezzük magunkat, életkedvünk nő, jó a koncentráló képességünk, nincs szorongás és félelem, egyszerűen épek, egészségesek vagyunk. Tudjuk, hogy sok a problémánk, nem felejtjük el őket, de hozzáfogunk szépen sorjában megoldani. Az évek során sok módszerrel próbálkoztak már a pszichiáterek, pszichológusok, hogy előidézzék ezt a tudatállapotot. A legjobb, mindenkinek elérhető módszernek a lazítás, relaxáció bizonyult. Ez nem új találmány, csak egy időre elhanyagoltuk, elfelejtettük. Most viszont egyre nagyobb szükségünk van rá, hogy kiegyensúlyozottak legyünk. A kiegyensúlyozott ember élete minden pillanatát élvezi, érdekli a munkája, saját és családja egészsége, környezete, otthonában békesség honol. Létezik egy úgynevezett spontán relaxáció, melynek sok formáját őseink még gyakorolták. A hívő ember imádkozás közben relaxálódik, de a séta, kellemes beszélgetés, zenehallgatás, olvasás, nyugodt semmittevés, elmélkedés mind megnyugtat, lazít. Akik most is így élnek, azok természetes módon relaxálódnak, anélkül, hogy tudnának róla, mindig energiát gyűjtenek. Sokan vagyunk, akiknek életmódjából az idő folyamán kitörlődtek ezek a szokások. Újra kell tanuljuk! Jó lehetőség az ilyen témájú könyvek elolvasása, tanfolyamokon való részvétel, de ezek csak alapszabályokkal ismertetnek meg, módszerekkel, amelyeket gyakorolva ki tudjuk alakítani a sajátos, egyénre szabott lazítási technikát. Ez nagyon fontos, mert, ha csak arra számítunk, amit olvasunk vagy hallunk, nem lesz meg a várt eredmény. Találkoztam emberekkel, akik elvégezték a tanfolyamot, de megmaradt a régi tudatállapotuk, nem változott semmi, mert nem pró-. bálták egyénivé tenni. Ha mégsem sikerül, segítséget kell kérni, a hozzáértő ember hamarább felfedezi azt az egyéni utat, amelyen tovább haladva eredmény lesz. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki, ha őszintén akarta, egyedül vagy segítséggel, de ne találta volna meg a megfelelő lazítási módszert. A lazítás legygyorsabban a gyerekeknél mutatja meg pozitív hatását, mert az ő tudatuk nincs még teletömve annyi szabállyal, nincsenek előítéleteik, megrögzött álláspontjuk, fogékonyabbak az újjal szemben. Az elkövetkező hetekben szeretném önökkel röviden megismertetni a keleti relaxációs módszereket, majd pedig azokat, amelyeket mi európai emberek, a legjobban tudunk alkalmazni. Dr. Cherechianu Aurel Néha a kényszer (betegség), néha a családtagok figyelmessége teszi praktikussá azt a lábas étkezőtálcát, (1. ábra) amelyről ágyban ülve is kényelmesen elfogyaszthatjuk a feltálalt ételt-italt. Elkészítése nem nehéz, csupán 8-10 mm-es rétegelt lemez, 40 mm átmérőjű farúd kell hozzá, továbbá néhány apró szög és facsavar. Először a tálca lapját szabjuk pontosan méretre, s ennek szélességéhez igazodva fűrészeljük le a két szélső farúd hosszát. Ezek végein fűrésszel, ráspollyal alakítsunk ki mélyített lapot (aljazást) a lábaknak. Könnyíti a feladat megoldását, ha - két 30x30-as léccel szorosan összefogva - deszkára fektetjük a két farudat, a léceket néhány szöggel a deszkára erősítjük, s egyszerre fűrészeljük ki a lábaknak helyet adó mélyedéseket. Ezután vágjuk ki a lábakat és néhány facsavarral megerősítve ragasszuk a rudakra. A farudak középpontját két 45 fokos vonalzó segítségével (lásd 2. illusztr.) pontosan bejelölhetjük, s fúrjuk be kb. 40 mm mélyen 3.5 mm-es fúróval. Következő műveletként szabjuk le a tálca oldalsó szegélyeit, végeit kerekítsük le és fúrjuk ki a rögzítőcsavarok lyukait. A két farudat 5x50-es hengeresfejű facsavarral szorítsuk a két tálcaszegély közé, a lábakat állítsuk vízszintbe, majd próbáljuk helyére illeszteni a tálcalapot. (A két szegély közé szorosan kell illenie, de a két farudat a szélső élek ne érintsék, maradjon 1 mm hézag.) A tálcalap élének vonalát jelöljük át az oldalsó szegélyekre, majd - a facsavarok kihajtása után - a lap élére apró, bognárfejű szögekkel megerősítve ragasszuk föl a két szegélyt. Amíg a ragasztó köt, a farudak közepén kialakíthatjuk a fogantyú célját szolgáló mélyedést, s kifűrészelhetjük az ütköző lapocskák fészkét is. Végül a tálca felületét csiszoljuk simára és vékonyan kenjük kétszer át színtelen lakkal. Száradás után a két farúd és a tálcaszélek közé helyezzünk - esetleg műanyag pohárka palástjából kivágott - vékony alátétet, s a facsavarokat csak ezt követően hajtsuk be a farudakba. Ügyeljünk arra, hogy a csavarokat csak annyira húzzuk meg, hogy a tálca lábai szorosak, de mozgathatóak legyenek.-babos(Ferenczy Europress) ... a legjobb barát, de... A harci kutya nem gyermekjáték Az oldalpárt szerkesztette: Rónai Erzsébet Házi divatműhely Bor mellé Ha valaki öt vagy több barátját hívja meg borozni, természetesen a nemes ital a fő fogás, de az sem lényegtelen, mit kínál mellé. ízletesek és laktatók az alábbi „borkorcsolyák”: Vasaj sült tészta - öntettel Hozzávalók: (egy lapos, 30 cm, átmérőjű tésztához) 25 dkg búzaliszt, 1 tojás, 1 kávéskanál só, 1 evőkanál tejfel, 13 dkg vaj. A tojásos, sajtos öntethez: 5 dkg ementáli sajt (reszelve), 5 dkg trapista sajt (reszelve), 4 tojás, 1,5 dl tejfel, fél kávéskanálnyi só. Frissen őrölt bors. A lisztet nagy tálba teszszük. A tojást, tejet, sót öszszekeverjük és hozzáadjuk. A vajat szintén beletesszük, és kézzel sima tésztát dagasztunk belőle. Sütés előtt legalább egy óra hosszat pihentetjük. Az öntethez való anyagokat alaposan összekeverjük, a nyers tésztára öntjük és szép pirosra sütjük. Szalonná» sült tészta Hozzávalók: ami a vajas sülttésztához és a tojásos-sajtos öntethez kell, valamint 15 dkg szalonna, 2 evőkanál frissen reszelt ementáli sajt és 10 dkg mandula. A tésztát kinyújtjuk, egy tepsi alját és oldalát megtöltjük a tésztával. Villával megszurkáljuk. A szalonnát vékony szeletekre vágjuk és egymás mellett egyenletesen elrendezzük a tészta tetején. A tészta tetejére előbb a tojásos-sajtos öntetet öntjük. Reszelt ementáli sajtot és manduladarabokat szórunk a tetejére. Előmelegített sütőben 30 percig sütjük. A sütés elején 20 percig pergamen papírral lefedve sütjük. Az előzőekben ismertetett sült tészták mintegy 5-5 vendég részére elegendők. Készíthetjük kerek vagy szögletes formában, tetszés szerint. Ehető hidegen és melegen is. Ha előző nap készítjük el, fogyasztás előtt ismét betehetjük a sütőbe melegíteni. Hajói és okosan bánunk velük, hűségükkel sokszorosan viszonozzák a kapott szeretetet Varrjunk pulóvert! A kutya a legnépszerűbb házikedvenc világszerte. Az emberi társadalomban szinte kitüntetett helyet foglal el. Rendkívül sokoldalú az ember és kutya kapcsolata. Hiszen megosztják egymással lakóhelyüket, sokszor együtt szállnak szembe az elemekkel, kihasználják egymást, társak a munkában, játékban. Az ember sokféle célra használja a kutyát: házőrzésre, vakvezetőnek, vadászatra stb. Termetük, testalkatuk roppant változatos: körülbelül 400 kutyafajta ismert. Mindenki megtalálhatja az ízlésének, erőnlétének, lakáskörülményeinek és pénztárcájának megfelelőt. Akármilyen kutyánk legyen is, ha jól és okosan bánunk vele, hűségével, ragaszkodásával százszorosán viszonozni fogja a kapott szeretetet. Ezért sokan vallják: a kutya a legjobb barát. Test-felépítésükről, érzékszerveikről néhány érdekesség: A kutya alapjában véve üldözésre termett, kitartó, türelmes, intelligens és gyorslábú. Helyváltoztatása rövid távon 100 km/óra sebességet is eléri. Tudnak úszni, de csak „kutyaúszásban”. Érzékszervei közül a szaglásuk egymilliószorosan felülmúlja az emberét. ízérzéke az emberéhez képest viszonylag fejletlen. Érzékenyek a rezgésekre, például a földrengéseket már napokkal előbb érzik. Veszedelmes fegyverük a foguk; szükség esetén erőteljes harapásra képesek. Van-e a kutyáknak „hatodik érzékük”? Van ilyen pszichikai illetve telepátiás képességük: kutyánk hamarabb tudja mint mi magunk, hogy - majd - sétálni indulunk! Jól érzik, értelmezik az emberek finom jelzéseit. Ezért a jelzéseknek fontos szerepük van a kutyák életében. A kutya fiatal korában sok figyelmet, foglalkozást igényel. Egy éves kora körül éretté válik, könnyen kezelhető, alkalmazkodó és igazi „jellemmé” lesz. Nap mint nap megdöbbent a látvány, amikor az utcán egy tíz év körüli kislány, egy már majdnem kifejlett őrző-védő vagy harci kutyát próbál sétáltatni. Azért mondom, hogy „próbál sétáltatni”, mert arra húzza, amerre csak akarja. A póráz vége ugyan a kislány kezében van, de a kutya felett teljesen elveszítette hatalmát. Ilyenkor elrémiszt a gondolat, mi lesz ha ez a tekintélyes állat felnő, ki lesz az, aki neki megálljt parancsol, hisz immár a nevére is alig hallgat? Ezek a kutyák jólelkű-jóindulatú, de ugyanakkor nagyon kemény kezű gazdák kezébe valók, akik nem kezdő, hanem tapasztalt kutyások. Hiszen ezeknek az állatoknak óriási a mozgásigényük és talán még nagyobb a tanulás iránti fogékonyságuk és vágyuk. Ezért nagyon sok velük töltött időt és törődést igényelnek. Következetesen kell őket nevelni, hogy mindig tudják, mi a helyes vagy mi a rossz. Ennek elmulasztása beláthatatlan következményekkel járhat. Amikor első kutyánkat vásároljuk vagy gyermekünknek szeretnénk kedveskedni, szerezzünk be inkább egy kis Spánielt vagy hasonló, játékos kiskutyát. Ügyanannyi kedvességet, örömet tudnak nyújtani. Mielőtt kutyát hozunk a házhoz vagy lakásunkba, döntsük el mire is van leginkább szükségünk: egy őrző-védő kutyára, aki aztán elszánt határozottsággal védelmezi a gazda tulajdonát - mert ennek megfelelő kiképzést is biztosítunk számára - ; avagy egy hűséges, enyelgő kis társra, akit önfeledten szerethetünk, cirógathatunk s akitől aztán még több hűséges szeretetet kaphatunk viszonzásként. Hiszen kedvenc kutyánk fő jellemvonása - a gyorsaság és kiváló szaglóképesség mellett - a rendkívüli tanulékonyság, és ami talán a legfontosabb: hűség gazdájához. Ezért érdemes megbecsülni őket! Dér Zoltán Nem félreértésről, képtelen divatötletről van szó: mióta méterben kapható hurkolt kelme, csakugyan adott a lehetősége pulóver varrásának. Egyébként is a konfekcionált, készen kapható kötött áru egy része is úgy készül, hogy kiszabják és öszszegépelik. Sajátkezűleg persze olcsóbb és - ami nem utolsó szempont - egyénibb ... Lássuk tehát a gyakorlati tudnivalókat: Vegyünk 1 méter duplaszéles (lehetőleg 150 cm-es) kötött anyagot. Nagyítsuk föl csomagolópapírra a szabásmintát (1. sz. rajz), amelyen a pulóver eleje-háta egyforma, csak a szaggatott vonallal jelzett nyakkivágás magasabb a hátán. A méret 96 cm-es mell- és csípőbőségnek felel meg. Csak akkor telik ki 1 méterből, ha az ábra szerint összecsúsztatva szabjuk. Az elejét összehajtott szélből kell kiszabni, a háta közepébe - szakkifejezéssel élve - varrásba kell beállítani egy 15 cm-es zipzárat a csukáshoz. A széleknél a szabás során varrásra 2 cm-t kell ráhagyni. Ha az ujja nem elég hosszú, akkor toldjuk ki keresztirányba szabott anyaggal, mintha passzé kézelő lenne - tehát szűkebb legyen, mint az ujja vége. Ezt duplán szabjuk. Célszerű először cik-cakk öltéssel eltisztázni a széleket és azután összegépelni a váll- és oldalvarrásokat. Vigyázzunk arra, hogy ne legyen túl apró és szoros az öltés. A nyakkört 3 cm széles rászabott pánttal dolgozzuk el. Az alját laza, láthatatlan öltéssel kell felhajtani. Ne feledkezzünk meg a válltömőről, ami két végén elkerekített, úgynevezett kanalas legyen, mert ez illik a japánujjú fazonba. Ugyanennek a szabásmintának az alapján szabhatunk más nyakmegoldású - például V-alakú - pulóvert (2. rajz) is. Itt a szegőpántot a színére tűzzük. Az ujj lehet háromnegyedes hosszúságú; ha vastagabb kötött kelméből készül, hozzádolgozhatunk a nyakkörhöz egy kézzel kötött passzét. Záhonyi Lujza (Ferenczy Europress)