Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-14 / 111. szám

2 1993. május 14., péntek Veszteség Wolfsburg. Roppant nagy negyedévi veszteség­ről számolt be tegnap Eu­rópa legnagyobb gépkocsi­gyártó cége, a német Volkswagen. A vállalat azonban azzal számol, hogy a pénzügyi mérleg a máso­dik félévben már többletet mutat majd. A VW közlése szerint a cég első negyedévi vesztesége 1,247 milliárd márka volt. Viharok Párizs. Viszonylag cse­kély károkat szenvedett a francia „pezsgőövezet” a kedd-szerdai viharokban, amelyek a nemes ital szá­mára művelt szőlővidékek déli részén pusztítottak rendkívüli hevességgel - közölte a francia pezsgőta­nács illetékese. Bár egyes területeken 10 centiméteres jégréteg maradt a földön a zivatarok után, a 29 ezer hektárnyi ültetvényből mindössze 250-300 hektár károsodott komolyabban. Együttműködés Auburn Hills. Háromévi szervezéssel sikerült útjára indítani csütörtökön a Ge­neral Motors és a Ladákat gyártó Volgái Autógyár termelési együttműködését. Az egyelőre öt évre szóló, 700 millió dolláros ügylet szerint a GM 22 motoral­katrészt szállít a VAZ-nak, amely saját fejlesztési for­rások híján csak ezekkel tudja elfogadhatóvá tenni járművei motorjait a mind szigorúbb környezetvé­delmi előírásokat alkalmazó exportpiacain. Hegymászó halála Katmandu. A Mount Everest (Csomolungma) si­keres megmászása után, le­ereszkedés közben lezuhant és szörnyethalt Tenzing Norgaynak, a csúcs nepáli meghódítójának, Edmund Hillary társának 41 eszten­dős indiai unokaöccse. A hírt a nepáli idegenforgalmi minisztérium közölte teg­nap. A Reuter híradása sze­rint Lobszang Csering Bhu­­tia nagybátyja nyomában indult el a 8848 méter ma­gas csúcs megmászására a Csomolungma meghódítá­sának évfordulóján. Kínai írás Peking. Kínában az írás feltehetően már ezer évvel korábban elterjedt annál, amit tudósok eddig idő­pontként elfogadtak. Az Új-Kína hírügynökség je­lentése szerint kínai archeo­lógusok egy 4200 éves agyagedény épségben megmaradt darabkáján leg­kevesebb tizenegy írásjelet találtak. A felbecsülhetetlen értékű leletre Santung tar­tományban egy Krisztus előtt 2200-ban létesült falu maradványai közt bukkan­tak. Sugárzásnak kitéve Washington. Az ameri­kai képviselőház természeti erőforrásokkal foglalkozó bizottsága nyomozást indí­tott annak kiderítésére, va­jon kitettek-e eszkimókat, amerikai indiánokat és egyes csendes-óceáni szi­getek lakóit radioaktív su­gárzásnak a hidegháború idején. George Miller, a képviselőházi bizottság el­nöke kijelentette az AP amerikai hírügynökség tu­dósítójának: - Mélységesen aggaszt az az információ, amely szerint a szövetségi kormány tudatosan kitett radioaktív sugárzásnak em­bereket, anélkül, hogy fi­gyelmeztette volna őket a következményekre. Körkép Középiskolai tanulmányi verseny Kihelyezett kabinetülésre készülve Megyénkből hatan a legjobbak között Mit tenne a kormány asztalára? Közel 33 ezer középiskolás indult a hagyományos országos középiskolai tanulmányi verse­nyen ebben a tanévben; a győz­tesek listáját a napokban tették közzé, valamennyi tantárgyból az első tíz helyezett nevét. A rangos versenyben, amely ref­lektorfénybe állítja a tehetséget, Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ből az alábbiak arattak sikert, azaz jutottak a legjobbak közé: magyar nyelvből az Újszászi Gimnázium és Szakközépiskola IV. osztályos tanulója, Vincze Tamás (5.); földrajzból Nagy Tibor, a mezőtúri Teleki Blanka harmadikos tanulója (3.); vala­mint Jóvér Imre, a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola diákja (5-6. hely); orosz nyelv­ből a második kategóriában a szolnoki Széchenyi István Gimnázium harmadik osztályos tanulója, Búzái László lett a harmadik; a túrkevei Sallai László - Ványai Ambrus Gim­názium és Szakközépiskola - fi­zikából a 4., biológiából szintén a 4. helyet szerezte meg; Má­­tyus Ilona, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium IV. osztá­lyos tanulója pedig a 8. helyen végzett ebben a tantárgyban. A díjakat, amelyek a továbbtanu­láshoz is belépőt jelentenek, ünnepélyesen június 4-én adják majd át a győzteseknek a fővá­rosban. Nagyvonalú segítség Ajándék számítógépek az Electroluxtól Jól kezdődött a 13-a a jász­berényi Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájá­ban. Az Electrolux nevében Zaja József, a számítástechni­kai szervezet vezetője és munkatársai ajándékot vittek. Átadtak 11 darab Commo­dore 64-es számítógépet, a hozzátartozó lemezmeghajtó­kat, színes és monocrom mo­nitorokat, valamint 5 db TV-komputert (Videoton gyártmányt). Ezek az eszközök a gyár­ban már használaton kívül voltak, ám így is mintegy 250-300 ezer forintnyi értéket képviselnek. Az iskolai szá­mítástechnikai oktatásban azonban jól használhatók. A története e nemes gesz­tusnak annyi, hogy az iskola szülői munkaközössége meg­kereste a Lehel szakembereit, nincs-e használaton kívüli eszközük, hisz ilyesmiben szűkölködik a tanintézet. Kertész Tibor elnök-vezé­rigazgató pedig azonnal igent mondott a kérésre. A gyárban már korszerűbb géppark van, így ezeket nélkülözni tudják. Az iskolavezetés, a diákok viszont örülnek, hisz több időben, s több gyerek tud majd a ma már életünk hét­köznapjaihoz tartozó kompu­terekkel „szót váltani”. K. E. Megyei strandkörkép ( Folytatás az 1. oldalról ) A tavalyi évhez viszonyítva áremelkedés nem történt, kivé­tel a hat százalék áfa, melyet nekünk kell kifizetni. így me­­gyeszerte a felnőtt jegy 63 és 75 forint között mozog, míg a nyugdíjasok és diákok 40 forint körüli összegért kerülhetnek a medencébe. Szolnokon a Damjanich uszoda 6-19-ig, vasárnap 7-től tart nyitva. Aki ennél korábban kíván strandolni, ez sem okoz problémát. Elővételben vásárolt jeggyel már hajnali 5 órától lu­bickolhat. A Tiszaligeti strand csak június 15-étől várja a láto­gatókat. Elmondták, a tavalyi évben sem volt elég vendégük az előszezonban, így a gazdasá­gos üzemeltetés sem megoldott. A jegyek ára az átlag - 65, 40 forint - felett van, azonban ez a csúszda használatát is magában foglalja. Berekfürdőn a Termálfürdő 8-18-ig, a strand 8-20 óráig tart nyitva. A jegyek ára 75, il­letve 45 forint. Kedvezményt nyújtanak a későn érkezőknek : délután 17 órától a felnőtt jegy csak 30, a nyugdíjas és diák 15 forintba kerül. Jászberényben a termál­fürdő július közepétől augusz­tus közepéig zárva tart. Termé­szetesen az egyéb szolgáltatá­sok zökkenőmentesen működ­nek ezen idő alatt is. A strand 9-18-ig, esetenként 19-óráig is nyitva tart. Jászszentandráson a kem­ping melletti fürdő hétköznap 9-től, szombat, vasárnap 8-tól várja a fürdőzőket, egészen este hétig. Itt a jegyek ára az egyik legalacsonyabb, - a megkérde­zettek körét nézve - 64, illetve 37 forintot kémek érte. Karcagon május elsejétől 9- 19-ig, július elsejétől 9-20-ig tart nyitva a strand. Aki a töme­get nem szereti és csak hétköz­nap szeret lubickolni, négy nap áll < rendelkezésére. Hétfőn ugyanis szünnap van.- ez -Például a kézbesítő, a polgármester, a nyugdíjas, az orvos és a pénztáros Csütörtöki számunkban ír­tunk arról, a jövő hónapban a kormány kihelyezett ülésének megyénk lesz a helyszíne. Ol­vasóink, előfizetőink közül fel­kerestünk néhányat, vajon ők milyen kérdéseket tennének a képzeletbeli asztalra. Kálmán Imre kézbesítő, Kunmadaras:- Jó lenne, ha például a dol­gozó ember mindennapjaival, jogaival is foglalkoznának. Ugyanis a jelenlegi elvonási, adózási rendszerben az átlag­polgár nincs érdekeltté téve, hogy többet dolgozzon. Saját példámból indulok ki: most kaptam fizetésemelést. A papí­ron ez 19 százalék, a valóság­ban alig több tíznél, annyi a le­vonás. Huszonkét éves a mun­kaviszonyom, és visszamenőleg januártól kaptam 13 ezer 200 forint béremelést, amelyből ha­zavittem 5 ezer 200-at. Azt nem értem minek, kinek keresek? Arról nem is beszélve, gondol­­koztak-e azon a vezetőink, ezt szánják jövőképnek? Varga Sándor polgármester, Tiszaderzs:- A személyi jövedelamadó úgy ahogy van, nem jó. Megöli a bérből és a fizetésből élőket, visszafogja a teljesítményt, hi­szen száz százalékig csak rajtuk tudják behajtani. Jó lenne erről tőlük is hallani valamit. A má­sik javasolt téma: már ma is ki­tetszik, hogy az önkormányza­tok nem bírnak a munkanélküli­séggel. Úgy látom, ez nemcsak a mi feladatunk, több annál. Felénk a környékbeli üzemeket sorban felszámolták és utcára kerültek a dolgozók. A mi köz­ségünkben lassan a munkaképes korúak harmada állástalan. Va­jon mi a kormányzat véleménye erről? Özvegy Pintér Ferencné 72 éves kunhegyesi nyugdíjas:- Huszonöt év három hónap után 10 ezer 430 forintot hoz havonta a postás. Se férjem, se gyerekem, se unokám, magam vagyok, akár az ujjam. Azt tár­gyalják már meg végre, hogy meddig nyújtják, halasztják a privatizációt? Mikor akarják a földemet visszaadni, mivel negyvenkét éve várok rá? Úgy volt, hogy májusban, azután jú­nius 29-re módosították. Én ak­kor már mit bírok kezdeni vele? Másnak terem, másnak lesz be­lőle haszon, én pedig nézek, mint vak a moziban. Dr. Zsembeli József, a kar­cagi kórház főorvosa:- Mint belgyógyász, úgy lá­tom, hogy az egészség megőr­zéséhez nincs meg az esély­­egyenlőség. Elkezdtünk az alapellátásban, a háziorvosi rendszerben, a kórházi ellátás­ban finanszírozási rendben dol­gozni. Ennek az a lényege: megismerni, megtudni, mi mennyibe kerül. Azután ha pél­dául valamit nem ér meg azon a helyen csinálni, ne kelljen ott végezni, hanem máshol, de jól. A következő lépés, hogy ezt minél olcsóbban. És aki ugyan­olyan jól, de kevesebbért csi­nálja, kapjon többet, azaz le­gyen érdekelt. Ez semmilyen módon ne mehessen a beteg ro­vására. Ugyanakkor az a tapasztala­tom, hogy ezzel a gondolkodás­sal, amit elkezdtünk, konzervál­juk a jelenlegi állapotokat. Leg­alább is gazdaságilag, hiszen aki jó helyzetben volt, még jobba kerül. Még egy gondolat: az egészségügyi dolgozók vál­tozatlanul bizonytalanságban élnek, jó lenne erről többet tudni, hallani, azon a bizonyos ülésen. Kővári Zsuzsa berekfürdői pénztáros:- Azt kérdezném, mikor lesz változás? Rettenetes a helyze­tünk: akad akinek jól megy, de nem a mi fajtánknak.- Mit ért ez alatt?- Az átlagos, szürke dolgozó­kat. Én húsz éve jobban keres­tem, pedig nem vezető, hanem segédápoló voltam. Most 14 ezer 200 a bruttóm. Erről eny­­nyit... D. Szabó Miklós Támadóban korunk új pestise Kovács Imre hadnagy mu­tatja a szárított cannabis (kender) - amit hasisolaj rá­­csöpögtetésével tesznek még töményebbé - szívására szol­gáló eredeti indiai pipát. (Folytatás az 1. oldalról)- nyilatkozták a rendőrségi szakértők. Nagy baj még nincs, de fel kell készülni, hiszen a lágy drogok: az LSD-bélyeg, hasis, marihuana már megjelen­tek hazánkban. Többnyire „drogtúrák” révén, Hollandiá­ból és többségükben saját szük­ségletre érkeznek. A kábítószeres bélyegek - amelyek valójában a bélyegnél kisebb méretű, lenyalható mat­ricák - darabja 600, egy gramm hasis 800-1000, egy szál mari­huánás cigaretta 300 forintba kerül a terjesztőknél. Jóyal veszélyesebb drog a kokain, heroin - a nagyváro­sokban bukkanhatnak fel főként -, amelyek egy grammjáért 8- 10 ezer forintot is elkérnek. A lágy drogok terjesztésével, a „beetetéssel” kapcsolatban sok „kacsa” látott napvilágot, a valóságban még nem akadtak megyénkben „cukros bácsik” nyomára, azonban ébernek kell lenni. Elsősorban a fiatalok hét­végi szeánszain, narkós bulijain vélelmezhető a kábítószerek népszerűsítése. Térségünkben főként az al­kohol és a különböző altató, nyugtató gyógyszerek együttes, kombinatív fogyasztása érhető tetten, ami adott esetben komo­lyabb egészségkárosodáshoz vezethet, mint mondjuk a lágy drogok kipróbálása. Emellett vadkender termesztésre is buk­kantak már, sőt, mini-laborató­riumra, ahol mákgubóból készí­tettek főzetet. A május 15-től életbelépő új büntetőjogi törvény rendkívül szigorúan - esetenként az em­berrablással azonosan - bírálja el, közegészség elleni bűncse­lekménynek véve a kábítószer­rel kereskedőt. Vétséget követ el, és két év szabadságvesztéssel büntethető az is, aki „csupán" a kábítósze­rek fogyasztására hívja fel a fi­gyelmet. A törvény szigora az európai és a tengerentúli gya­korlathoz igazodik. Miután a 16-18 év közötti korosztály a legveszélyeztetet­tebb, koncertsorozatot szervez a főkapitányság a megyei Meg­előzési Alapítvány támogatásá­val, ahol a szórakoztató blok­kok között ismert sportolók, színészek mondják el a droggal kapcsolatos gondolataikat. Az első koncert a rendőrség napján volt, a következő ma este hat órakor, a szolnoki Helyőrségi Művelődési Otthon­ban kezdődik a népszerű ORIGO zenekar fellépésével. Mindenkit szívesen látnak az ingyenes rendezvényen. Figyeljük a környezetün­ket, mert megdöbbentő, de igaz: vannak kábítószerek, amelyek függőségéből egysze­rűen nem lehet kigyógyulni. Fotó: K. É.-I. Cs. Simon Cs. József Az életmentés első lépcsője.Tegnap tizennyolc iskolai csapat mérte össze tudását - elsősegélynyújtásból - a megyei versenyen. Az általános iskolások a megye legjobbjai voltak, míg a középiskolák nevezéssel kerültek a megyei fordulóba. A három kategóriában kihirdetett első helyezett országos versenyen vesz részt Zánkán, június 4-6 között. Képünkön a Karcagi Gá­bor Áron Gimnázium diákjai látják el a "felrobbant" benzines kanna sérültjeit. Fotó : Korényi Törvénysértés nem történt A tájékoztatás igen megkésett Az 1993. május 8-ai számunk­ban szóltunk először a Tó­szegre szállított fertőző trágyá­ról. A lakosság széles rétege ekkor értesült az ügyről, és to­vábbra is csak lapunkból tájé­kozódhatott az ügyben. Hivatalos közleményt sem az FM, sem más szerv nem bocsá­tott ki. Megkerestük a Földmű­velésügyi Minisztérium Állat­egészségügyi és Élelmiszerel­lenőrzési Főosztályát, ami a következő tájékoztatást adta. 1993. március 25-30. között Soltról lótrágyát szállítottak Csepelre, Etyekre, Törökbá­lintra komposztálásra, gomba­termesztők részére. A trágya származási helyén április 2-án lépfenét állapítottak meg. A be­tegség lappangási ideje lóban 3 nap, ezért a Soltról ez időben szállított trágyát fertőzöttnek kellett tekinteni mind önmagá­ban, mind komposztált állapo­tában. Ennek okán a területileg illetékes állategészségügyi ha­tóságok határozatban rendelték el az anyag ártalmatlanítását. Az Állatifehérje Takarmá­nyokat Előállító Vállalat a komposztot a saját tulajdonában lévő tószegi ártalmatlanító te­metőben semmisíti meg az egészségügyi, környezetvé­delmi és állategészségügyi sza­bályok ellenőrzött megtartásával. Á „temetőt" az illetékes szak­hatóságok jóváhagyásával 1986— ban vásárolta meg az ÁTEV a községtől és a téesztől, kiépíté­sére pedig 6,9 millió forintot for­dított és 1988-ban vette haszná­latba. Erre öt évig nem volt pa­nasz. A betegség sold felismerése óta sem emberi, sem állat-meg­betegedés nem történt. Törvény­­sértést nem állapíthattunk meg - áll Dr. Nagy Attila főosztályve­zető válaszlevelében.

Next

/
Thumbnails
Contents