Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-10 / 107. szám

1993. május 10., hétfő Sportextra 15 Oldalháló Öcsi bácsi elfelejtett valamit Éppen húsz esztendővel ezelőtt történt, hogy Tenerife szige­tén a Pussycat együttes kazettáját kerestem a hasonló nevű fő­város muzikcenteréhen. Az akkor még számomra feltűnően ud­varias kiszolgáló miután megtudta, hogy honnan vetődtem a spanyolok által gyarmatosított Kanári Paradicsomba, egyből „Puszkássz! Puszkássz! - felkiáltásokkal adta tudtomra, egy nyelven beszélünk, miközben a világhírű csatár mozdulatait próbálta utánozni eléggé esetlenül. Köztük azt a bal lábas visz­­szahúzós csel utáni rövid felsős parádés gólt, amelyet a rend­szerváltoztatás óta már a reklámfilmekben is felhasználtak. Életben soha nem láttam játszani, filmen is csak felnőttként, ezért nem kevés izgalommal vártam Szolnokra érkezését. Gon­dolom, nem egyedül voltam a szokásosnál kíváncsibb, hisz jó néhányon egykori ellenfelekként, jó barátokként szorongtak a Tisza szálló halijában. Előzetes rokonszenvemet az váltotta ki iránta, amiért „beharangozottan" országjárásra adta a fejét, mint az MLSZ utánpótlás felelőse. Közel száz gyerek, mínusz hat fokos hidegben rövidnadrágban próbálta bizonyítani: Öcsi bácsi ne aggódjon, az utódja itt van közöttünk. Személyes beszélgetésünkkor szinte ittam minden szavát, el­hittem amit mondott: - négy év múlva olyan csapatunk lesz ezekből a fiatalokból, amely az olimpián is megállja a helyét. Aztán arra hivatkozott, ilyen zord télidőben a közelgő kará­csonyt várja, amelyet leánya és unokái körében tölti, „de ami­kor kicsit jobb lesz az idő, visszajövök.” Nem tudom, Öcsi bácsinak mit hozott a Jézuska, de mintha elfelejtett volna valamit. Amit megígért és amit minden gyerek azóta is vár. Hogy visszajön és elkezdődik a Puskás-féle edzés­munka. Erre mi történt? Kitavaszodott és leült a válogatott kis­­padjára szövetségi kapitánynak. Lehet, százszor megbánta az­óta, ám ha már így kellett történnie, legalább egy üzenetet ha­gyott volna hátra: srácok ne várjatok! És akkor még nem szóltam azokról a szponzorjelöltekről, akik ebben a régióban a hátukon tarthatnák a futballt. Ők is hi­ába tartogatják forintjaikat a sportág újjászületésének remé­nyében, mert egyszerűen továbbra sincs országosan szer evezett utánpótlásnevelés. Szerencsére maradtak viszont azok a „mű­helyek” , amelyekben eddig is önzetlenül öntözgették a „futball­­palántákat” és ezután sem várnak a messiásra. Igaz arra sem, hogy a következő olimpián magyar labdarú­gók szerepet kapnak. A világbajnokságról amúgy is lemarad­tunk így aztán nem marad más hátra, mint tovább várni a meg­váltóra, aki talán nem éppen világsztár, hanem dolgos szaka­ember képében fog megjelenni. De mikor? (ni) Öttusa Világ Kupa Már érkeznek a nevezések a Magyar Öttusa Szövetségbe a hét végi Honvéd Bingo Kupa elnevezésű férfi Világ Kupa­viadalra. A jelentkezések igen erős mezőnyt sejtetnek, ami nem csoda, hiszen mindenki igyek­szik a június eleji Európa-baj­­nokság előtt „feltérképezni” a vetélytársakat, no meg a világ­­bajnokságon való részvételhez szükséges kvalifikáló pontokat megszerezni. A lengyeleket az olimpiai bajnok együttes, Ar­­kadiusz Skrzypaszek, Maciej Czyzowicz és Dariusz Goz­­dziak képviseli, de rajthoz áll­nak világbajnoki érmesek is, így a szlovák Milan Kadlec, vagy az orosz German Jufe­­rov. Természetesen a teljes ma­gyar élgárda is készülődik. Igaz, a válogatottak az utóbbi időben inkább betegségeik, sérüléseik gyógyításával voltak elfoglalva, mint teljes értékű edzésekkel. Kálnoki Kis Attilának az ápri­lis végi felmérő futóedzésen ki­újult további lábsérülése, emiatt kényszerült pihenőre. Az olim­piai ezüstérntes Mizsér Attilát az influenza támadta meg, majd az UTE sportolójától a társak is megkapták a vírust. Kancsal Tamás szövetségi kapitány bí­zik benne, hogy a rajtig felépül­nek versenyzői. Mizsér megfertőzte társait Előselejtező Újabb sikerekre készül a ljubljanai Eb-selejtezőn kivá­lóan szerepelt magyar női ká­dert kosárlabda-válogatott. Az együttes május 12-16. között Kecskeméten játszik ifjúsági Eb-előselejtezőt Horvátoszág, Lettország, Svédország és Né­metország csapatával. A cso­portból hárman jutnak tovább az augusztusi „challenge-ro­­undba”, amelynek színhelyét később jelölik ki. A korcsopor­tok beosztása lehetővé teszi, hogy ugyanaz a válogatott két tornán is elinduljon. Ezt hasz­nálja ki a jövő héten a magyar együttes. Id. Tóth Viktor mene­dzser nagy örömmel és lelkese­déssel emlékezett vissza a szlo­véniai mérkőzésekre, mert vé­leménye szerint talán ott kezdett kialakulni egy új magyar nagy­csapat. A kadett-tomát veretle­nül nyerő gárda ezt a hetet már a következő erőpróba színhe­lyén, Kecskeméten töltötte és ifj. Tóth Viktor, valamint Szabó Ödön edzők vezetésével készül az újabb megmérettetésre. Szeminárium Tatán Hazánkban a sport világában kevésbé ismert fogalom a játék­ünnep, a nyugati országokban viszont közkeletű. Ott olyan tömesport-rendezvényt értenek ez alatt, amelyen sokan vesznek részt, jól szórakoznak és ösz­tönzést kapnak a játékok otthoni folytatására. E gondolatsor erősítése és el­terjesztése érdekében rendez a Komárom - Esztergom Me­gyei Testnevelési és Sporthi­vatal a németországi Rajna- Pfalz tartomány sportszövetsé­gével közösen, s immár másod­szor szabadidősport-szeminári­umot. A május 14-e és 16-a között Tatán, az olimpiai edző­táborban sorra kerülő eszmecse­rének a játékünnep szervezése lesz a fő témája. A szemináriu­mon - egyebek mellett - ismer­tetik a Német Sportszövetség sporteszméjét, a játék jelentő­ségét, a sportünnepek megter­vezésének, szervezésének és le­bonyolításának tudnivalóit. Régi idők focistája Amikor Nagyváradot legyőzték, Bodola sírva fakadt Gulyás István (Csillag), a villámgyors szélső hajdan a hátvédek réme volt. Török­­szentmiklósról 1937-ben köl­töztek Szolnokra, a Felsőkeres­kedelmi Iskola két osztályának elvégzése után a Fa- és Fémi­pari Szakiskolába iratkozott, a SZAK-pályán (Mátyás kir. u.) pedig sötétedésig futballoztak. Ott figyelt fel rájuk Cselényi Ernő, a MÁV ifjúsági csapatá­nak az edzője és Pintér Ferenc­cel együtt elcsalta a Járműjaví­tóba mozdonylakatos tanuló­nak. 1938-ban a igazolt játéko­sok lettek, állandóan együtt gyakoroltak, így alakult ki a Pintér F., Gulyás balszámy. Szűcs Sándor is a tanulók kö­zött volt, ketten bekerültek a Középmagyar ifjúsági váloga­tottba, Szűcs pedig rövidesen a felnőttek közé. Gulyás az ifi után a B-csapatban szerepelt, amelyben Selmeci Gy., Nagy Vili, Podmaniczky, Ferenczi, Varga J., Csősz és Dobos voltak a társai. Móré János edzőtől sokat ta­nult. Abban az időben gyakor­latban is megmutatták, hogy mit, hogyan kell csinálni. Be­szélgetésünkkor Gulyás felug­rott és bemutatta a testtartást, a trükköt, a labdaátvételt, amit egy szélsőnek tudni kell. A be­cenevét is úgy kapta, hogy ami­kor Móré a labdás gyakorlato­kat tanította, azt mondta a töb­bieknek: látjátok, ez egy csil­lag! És amikor B-csapat edző­mérkőzést játszottak az A-val, és Csabait néhányszor lefutotta, Kispéter odaszólt hátvédtársá­nak: a Csillag megint becsapott. Móré nem szedte szét az ösz­­szeszokott balszámyat. Amikor Szántó és Korom 1943 tavaszán a Nagyvárad ellen kimaradt az összeállításból, így állt fel a csa­társor: Nagy F., Kolláth, La­­borcz, Gulyás Vezér.- A NAC a félidőben 3-1-re Ezen a héten is folytatjuk megyei körsétánkat. Utánajár­tunk, hol tartanak a Kihívás Napjának előkészületei, milyen programok várják május utolsó szerdáján, 26-án a mozogni vá­gyókat. Tiszafüred: A fürediek a címben szereplő mottó jegyé­ben készülnek a „nagy napra”. Éjfélkor kezdődnek az érdekes, változatos események. Játékos víziprogramok, mini és maxi triatlon, táncbemutatók és Rock and roll buli színesíti a rendez­vényt. Népi játékoktól kezdve a szatmári táncokon keresztül a Három kívánság műsorig sok­féle ajánlat közül válogathatnak az érdeklődők. Az est fénypont­jának ígérkezik a képviselők és tanárok közötti mérkőzés, melynek formája nincs megha­tározva, a küzdő felek választ­ják ki a labda méretét és alakját. Rákóczifalva: A falvaiak együtt sportolnak, szórakoznak a környékbeli települések lakó­ival. Szajollal, Tószeggel, Ken­gyellel és Rákócziújfaluval vet­ték fel a kapcsolatot, velük egy­ütt kezdik meg éjjel a sporto­lást, mozgást a sporttelepen. Napközben aztán a faluban - el­sősorban az iskolában, ahol természetesen nem lesz tanítás - folytatják. Jánoshida: A jászsági köz­ségben elsődleges cél, hogy legalább 15 percet mindenki sportoljon. Ennek jegyében ovistomától talicskatologatásig sokféle program közül választ­hatnak az érdeklődők, és persze itt is az iskola lesz a központ. Érdekesnek ígérkezik a szom­szédos Jászalsószentgyörggyel közös futóváltó, valamint az éj­szakai holdfényfutás. vezetett - mesélte Gulyás. - A másodikban aztán Laborcz megtáltosodott, keresztbe szá­guldozott a pályán, szinte meg­babonázta a nagyváradiakat. Három gólt lőtt, Kolláth kettőt és nyertünk 5-3-ra. A mérkőzés végén szegény Bodola bánatá­ban sírva fakadt. Akkor a vára­­diak nyerték a magyar bajnok­ságot. A Szolnoki MÁV 1943-ban élte fénykorát, amikor a bajnok­ságban harmadik lett. meg­nyerte a Magya Kupát és a Co­­rinthián díjat. Gulyás játszott többek között a Törekvés, a Di­ósgyőr, a Nagyvárad, a Kolozs­vár és a Haladás ellen. A háború alatt amerikai fogságba került, ahol annyi magyar volt, hogy tizenegy futballcsapatot állítot­tak ki. Ott ismét összetalálko­zott Pintér Fecóval, s hazajövet együtt írták alá az igazolást a MÁV-hoz. Játszottak a kétcso­portos NB I-ben Almási - Bo­„Megbolygatták a jól össze­szokott csatársort, nem volt góllövö a csapatban, ráadásul klikkek alakultak ki” Jásztelek: Elsősorban az ál­talános iskola sportpályáján fo­lyik a rendezvény. Labdajáté­kokban, atlétikában, asztalite­niszben, célbalövésben mérik össze erejüket, ügyességüket a sportszerető lakók. Nem meg­lepő, hogy a polgármesteri hiva­tal dolgozói is alaposan kive­szik részüket a mozgásból. Jászberény: A Jászság fővá­rosában is folynak az előkészü­letek. A programtervezet szerint már előző nap, kedd éjszaka 23.30-kor gyülekeznek a lakók a Városháza előtt és a polgár­­mester megnyitója után zenés bemelegítéssel veszi kezdetét a Challenge Day. Az éjszaka folyamán futásra, kocogásra lesz lehetőség a vá­rosközpontban, a strandon pe­dig a gumimatrac verseny vált­hat ki nagy érdeklődést. Folya­matosan zajlanak a labdajáté­kok mérkőzései, emellett a Hű­tőgépgyári Sportcsarnokban Challange Day kavalkád lesz. A zóki I., Balla-Selmeczi J„ Do­bos, Fazekas-Szántó, Kolláth, Horváth II. Gulyás, Pintér F. összeállításban. Akkor már Szűcs és Laborcz Újpestre, Kispéter a Ferencvároshoz, Horváth F. a Bp. Lokomotívhoz távozott. Eleinte élelemért ját­szottak mérkőzéseket. Az 1946-47-es szezonban még a MÁV csapatában szerepeltek, de a jobb megélhetési lehetőség érdekében a gárda fele átigazolt az MTE-be. Gulyás egy év múlva vissza­tért a MÁV-ba. Elmesélt egy történetet, ami szerinte hozzájá­rult az NB I-ből való kieséshez. Történt, hogy az ötödik forduló után szabadnaposak voltak és elmentek Debrecenbe barátsá­gos mérkőzést játszani. Egy konfliktus miatt az edző rászólt, hogy kedden ne menjen edzésre. Nemcsak kedden, ha­nem egész héten távolmaradt, szombaton pedig házi fegyelmi elé állították. Az esetet még az MLSZ-nek sem jelentették, ha­nem egyszer megjelent egy új­ságcikk, hogy két évre eltiltot­ták. Megbolygatták a jól össze­szokott csatársort, nem volt a csapatban góllövő, ráadásul klikkek alakultak, és jött a soro­zatos, többnyire egygólos ku­darc. Gulyást 1948 tavaszán Deb­recenbe, az akkor alakuló DSZMTE NB Il-es csapatába hívták, elintézték, hogy fel­mentsék. Egy év után Kovács Totóval Ajkacsingerbe távoz­tak, ahol két évig pénzért ját­szottak, 1951-ben visszajött Szolnokra a Petőfihez, ahol egy szerencsétlen ütközés után a lá­bát törte. Utána már csak városi bajnokság következett. A statisztika szerint a Szol­noki MÁV MB I-es labda­rúgó-csapatában 15 mérkőzést játszott. (pataki) Szántai Kertben a képviselőtes­tület és a polgármesteri hivatal „összecsapására” kerül sor. Este nyolctól levezetésképpen utca­bálon szórakozhatnak a fáradha­tatlan résztvevők. Törökszentmiklós: Mikló­son elsődleges célként azt tűz­ték ki a szervezők, hogy való­ban a város minél több lakóját ébren tartsák, megmozgassák. Épp ezért az összes oktatási in­tézmény sportlétesítményében zajlanak majd a programok. Va­lószínűleg elsősorban itt is a labdajátékok vonzzák a legtöbb érdeklődőt és résztvevőt, de emellett öttusa, városi futóver­seny és számos egyéb érdekes esemény várható. Óvodásoktól a nyugdíjasokig mindenki meg­találhatja a számára megfelelő mozgási és szórakozási lehető­séget. Jövő héten a még hátralévő településekkel folytatjuk me­gyei őrjáratunkat. SZS Budapest: A Hivatásos Lab­darúgók Kamarája május 10- ikén, hétfőn 10 órakor a Test­­nevelési Egyetem Aulájában tartja közgyűlését, amelynek napirendjén beszámoló, alap­szabálymódosítás, vezetőségvá­lasztás, valamint aktuális kérdé­sek szerepelnek. A közgyűlés alkalmával a tagok megválaszt­ják az 1992-93-as bajnoki idény legjobb játékosát és kapu­sát. Magyarországon első ízben szavazhatnak a játékosok az ál­taluk legjobbnak tartott magyar edzőre is. Hamburg: Az olasz kerékpá­ros szövetség doppinghasználat miatt két évre eltiltotta Federico Ghiotto profi versenyzőt. Ghi­­otto a február végi valenciai körversenyen produkált pozitív doppingeredményt. Az utolsó szakaszt megnyerte, de ezt az eredményt megsemmisítették, s a francia Laurent Jalabertet hir­dették győztesnek. Ghiotto már két évvel ezelőtt is „vétkezett”, akkor a szicíliai viadalon hozott pozitív eredményt dopping­­vizsgálata, de megkegyelmez­tek neki. Albacete: Halálos autóbale­setet szenvedett Rommel Fer­nandez, a spanyol első osztály­ban szereplő Albacete labdarú­gója. A 27 éves játékos autójá­val letért az útról, s egy fának ütközött. Lipcse: A német labdarúgó Bundesliga II. osztályában sze­replő VfB Leipzig csatára, Dirk Anders megkönnyebbülhet, a szövetség (DFB) elvetette az el­lene emelt doppingvádat. An­­dersnél egy doppingvizsgálat a DFB által nyilvántartott dop­pinglistán is szereplő Kodeint mutatott ki. Akkor a labdarúgó arra hivatkozott, hogy fogfájása elleni fájdalomcsillapítóként vette be a tablettát. A dopping­próba eredménye negatív volt, s ezzel a DFB lezárta az ügyet. Zürich: Olasz, német, spa­nyol, francia, holland és svájci popsztárok a következő két év­ben a művészek labdarúgó Eu­­rópa-bajnokságán vesznek részt, s a bevételt az UNICEF és más jótékonysági szervezetek javára ajánlják fel. Ezzel az olasz énekes válogatott (Natio­nale Italiana Cantanti) példáját követik. Egy zürichi sajtókonfe­rencián Joseph Blatter, a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára bejelentette, hogy a FIFA védnökként támo­gatja az ,Jiurópai Szolidaritási Kupa” elnevezésű viadalt. A művész EB első mérkőzése má­jus 16-án Comóban lesz, ami­kor Olaszország és Svájc válo­gatottja csap össze. Berlin: Juan Antonio Sama­ranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke lemondta ber­lini látogatását. A NOB spanyol vezetője május 24—én Azon az ünnepségen vett volna részt, amelyen 80. születésnapja al­kalmából köázöntötték volna a NOB tiszteletbeli tagját, a né­met Willi Daumét. Juan Anto­nio Samaranch el akarja ke­rülni, hogy azok, akik ellenzik, hogy Berlin 2000-ben olimpiai házigazda legyen, demonstráci­óra használják fel ezt az alkal­mat. Sevilla: Befejeződött Se­villában a XIV-es kategóriájú férfi sakknagymester verseny. A kilenc fordulós viadalon Pol­gár Judit a második helyen vég­zett. A viadalon Polgár Judit élete legjobbját érte el, másfél ponttal teljesítette túl a férfi nagymesteri normát. Jelentősen növelte értékszámát, így a júli­usi világranglistán 2630-2635 között lesz pontszáma. Kiemel­kedett a mezőnyből Karpov és Polgár Judit, kettejük párharcát Karpov nyerte. A nagymester verseny végeredménye: 1. Ana­­tolij Karpov (orosz) 7.5 pont 2. Polgár Judit 6.5 3. Halifman (orosz) 5 pont. Rákóczifalván az idén is lesz busztolás Challenge Day „Legyünk társak a rendezvény sikeréért”

Next

/
Thumbnails
Contents