Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-03 / 101. szám
4 A szerkesztőség postájából 1993. május 3., hétfő Hatalmon a disznó- és tyúktolvajok? Segít a polgárőrség Kedves törökszentmiklósi szomszédaim! Természetes emberi tulajdonság, hogy Önök is, ahogyan mi, mezőtúriak, arra törekszünk, minél jobb körülmények között élhessünk: vágyunk a szép lakásra, a jobb étkezésre, a jobb közbiztonságra. Ez mind-mind kemény munkával jár, de úgy látszik, a jobb közbiztonság néhány területen csak óhaj marad, máshol pedig rendkívül tiszteletre méltó eredményt értek el a polgárok jól szervezett kiállásával. Mi lehet az oka a helyenkénti lemaradásnak, s ezért kik a felelősek? Felháborító az az állapot, amit Jászladányról olvashattunk az Új Néplap április 17-i számában: Átvették a hatalmat a disznó- és tyúktolvajok!? Nem szeretnék ott élni, de pár kilométert utaztam Jászalsószentgyörgyig, ahol hallottam, hogy az ottani lakosság most már semmi, a közbiztonságot sértő, egyetlen mozdulatot sem tűr el. Bizony ez valakiknek az érdeme! Náluk szívesen eltöltenék pár napot; sok emberrel beszélgettem is, ezért egy nevet föltétien meg kell említenem: Zsoldi Lajost, aki a helyi polgárőr egyesület elnöke. Elmondta, hogy ez a falu sem volt különb a többinél - mindaddig, míg nem tettek az ügy érdekében. Ehhez kell a polgármesteri hivatal, a rendőrség és a lakossági önvédelmi reflexre kialakuló szervezet (pl. a polgárőrség) jó együttműködése. Először is azért, hogy minden polgártársát ezen ügy mellé agitálja! Mert mindannyiunk kezében nagy lehetőség, ahogyan Törökszentmiklóson is felismerték, és április 17-én a megyei polgárőr szervezetek küldötteit hívták össze. A rendkívül kritikus hangvételű, a tenni akarás irányába mutató vita a bűnmegelőzési munka igen gazdag lehetőségeit kínálta, de sajnos ma még az efféle szervezeti felépítés sincs kellőképpen koordinálva, nincsenek megfelelő hírközlési eszközök, s pénz a működésre. De feszül a hurok, és ahol az előbbi jó példa a diktáló irányzat, ahol olyan ember a polgármester mint Szegő János, aki maga is tagja a törökszentmiklósi polgárőr szervezetnek, ahol az OPSZ elnökségi tagja, Berényi István is éjszakánként járőrözik Heves utcáin, ahol.a lakosság helyenként indulatosan követeli a változást, ott bízhatunk abban, hogy nem veszik át a hatalmat a lopásból, rablásból - helyenként igen jól - élő „urak” és „hölgyek”! Kedves törökszentmiklósi polgárőr társaim! Örülük, hogy tanulhatunk tőletek. Következő levelemben megírom, hogy mit válaszolt Boross Péter belügyminiszter úr az e témában hozzá írt levelemre, s megírom azt is, hogy lehet pár millió forint adóssággal egy kft. mögé bújni. De majd a jó, követendő példáról is szólok. Elöljáróban csupán annyit: Tudjátok-e, hogy Törökszentmiklóson él egy lelkes, segítőkész vállalkozó, aki negyven dolgozóval együtt vásárolt egy vállalatot, s további felvétellel közel száz embert ment meg a mindannyiunk számára félelmetes, keserves munkanélküliségtől . . .? Tímár Miklós „ŐSZI” Mezőtúr Aki egy fillért sem csúsztatott Köszönet a házigondozóknak Érdeklődéssel olvastam az Új Néplap április 20-i számában közölt, „Ä nyomorúság vámszedői” című keddi jegyzetet (Paulina Éva írta). A cikkben foglaltakhoz - a hallgattassék meg a másik fél is jogán - szeretnék néhány gondolatot fűzni, a saját tapasztalataim alapján: Sajnos magam is a gondozottak közé tartozom - immár 1985 óta. Nem a korom, hanem gyógyíthatatlan betegségem és mozgáskorlátozottságom miatt. Az elmúlt 8 évben legalább nyolc-tíz gondozónővel kerültem kapcsolatba, akikről csak a legjobbakat tudom elmondani. Pedig higgyék el, egy fillért sem csúsztattam a zsebükbe; segítségükért egy kávét sem fogadtak el tőlem, ezzel szemben nem egyszer virággal köszöntöttek a névnapomon, amit természetesen a saját pénzükből vettek. Őszintén mondhatom, minden kérésem a lehető legrövidebb időn belül és készségesen teljesítették: bevásároltak, elláttak, hivatalos ügyeimet intézték, s amikor szükség volt rá, takarítottak. Tulajdonképpen bármivel fordulhattam és ma is fordulhatok hozzájuk. Gyakran kerülök kórházba, ahol meglátogatnak, sőt telefonon hívnak, hogy a távollétem alatt felmerült problémáim megoldásában segíthessenek. Mindehhez tartozik az is, hogy a gondozónő tizenöt-húsz embert lát el, akik állapota még az enyémnél is rosszabb. Szívből kívánom a rászorultaknak, hogy olyan szeretetteljes, lelkiismeretes gondozásban legyen részük, amilyent én kaptam és kapok jelenleg is. Mint az Új Néplap régi olvasója, élve a nyilvánosság lehetőségével, hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak a házigondozóknak, akik önzetlen, fáradságos munkájukkal igyekeznek könnyíteni a rászoruló embertársuk nehéz helyzetén. G.-né Hegyi Katalin Szolnok Szúrós szépségek Törökszentmiklóson nő a kaktuszgyűjtők tábora. Az érdeklődésre tekintettel, a városi művelődési központ januártól kaktuszkört indított. Havonta egy alkalommal találkoznak itt a szúrós szépségek kedvelői, hogy Gonda István mezőtúri kertész - felvételünkön balról a második - segítségével megismerkedhessenek a különböző fajták gondozásával, szaporításával. (Fotó: K. E.) Jövedelempótló támogatás Erre a témára vissza-visszatérünk lapunkban - ebben a rovatban is hiszen nincs olyan nap, hogy valaki ne kérne tőlünk a jövedelempótló támogatásról tájékoztatást. Érthető, mert a munka nélkül maradt, vagy a munkanélküli-segélyezésből kikerülők, esetleg családtagjaik figyelmét könnyen elkerülhette a korábbi, erről szóló információnk. Nevezetesen, hogy milyen feltételekkel és mennyi jövedelempótló támogatásra számíthatnak a rászorulók. Ezúttal a túrkevei Barna Elekné kérdésére küldjük a választ: Kedves Olvasónk! Az önkormányzatok azt a munkanélkülit részesíthetik jövedelempótló támogatásban, aki már kimerítette a munkanélküli-járadék lehetőségét. (Ez az. idő jelenleg maximum egy év lehet.) További feltétel, hogy a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (6400 forintnak) a 80 százalékát, ami most 5120 forinttal egyenlő; és ha semmiféle rendszeres ellátásban, pl. rokkantnyugdíj, baleseti életjáradék stb. nem részesül. A támogatás iránti kérelemhez csatolnia kell a lakóhelye szerint illetékes munkaügyi központ (kirendeltség) határozatát arról, hogy megszüntették a segély folyósítását, valamint a további együttműködésről szóló nyilatkozatát. Végezetül megjegyezzük, hogy a pályakezdőknek sajnos nem jár jövedelempótló támogatás! De azoknak sem, akik 4 éven belül - ha megszakítással is, de - legalább 360 nap munkában töltött időt nem tudnak igazolni.- cs -Olvasónktól - a jeles napra Bíró Bernadett jászladányi olvasónk küldte el hozzánk - három testvére nevében - azt az öt versszakból álló köszöntőjét, amit anyák napjára írt. Ebből adunk most közre három szakaszt: A Édesanyámnak A legjobb, legnagyobb melegséget adó az Édesanya! O az, ki korán kel, s nem nyugszik soha, több mint ezer ötlet végrehajtója, s nem áll meg az élet előtte soha. Szeret bennünket, csak a jóra nevel, olyan jó, ha sokszor a keblére emel. Ó, Anyám, te drága, ó Anyám, te édes, nem is tudom, mit kívánhatnék én néked? Kívánom én szívből, tiszta szeretettel, csak így éljél tovább, őszinte szíveddel. Tudom, nem egyszerű ilyen módon élni, e sötét világban, csak jó úton lépni. Küldjön egy képet! A szandaszőlősi népiskola 4-5-6. osztályos tanulói láthatók ezen a felvételen, mely 1930 áprilisában készült. A kép közepén Orosz György igazgató úr, aki 35 éven át lelkiismeretesen tanította a falu gyerekeit. S őszintén mondhatom, az egymás iránti szeretet kölcsönös volt! Osztálytársaim közül sajnos már sokan nem élnek; én az ülő sorban balról a második vagyok. Mészáros Ferencné (Balogh Anna) Szandaszőlős Expressz - ajánlva Félbemaradt építkezés Nehezen tudatosult, hogy az állam az esetek jelentős részében, és a jelentős esetekben csak szavakban vállalta a gondoskodó szerepet. Pedig akkor már - mondjuk öt-tíz évvel ezelőtt - a gyakorlat is igazolta ezt. Elég csak a kínkeserves lakásvásárlásokra, építkezésekre gondolni. Más választásuk nem lévén, voltak, akik hinni akartak abban, hogy tizenegynehány évi várakozás után lakához juthatnak. Az állam ennek a várakozásnak nem tett eleget. A bérlakások mai tulajdonosaitól pedig végképp távol áll a jótékonykodás. Rendszerint csak a terhek csökkentésére, ellensúlyozására vállalkozhatnak. Különösen ott. ahol nincs önkormányzati lakás, csak az építkezés jelenti az egyetlen kiutat. Miután változott a hitelezés és egyéb támogatások rendje, gyakrabban fordulnak hozzánk levélben. Rendszerint az önkormányzatot hibáztatják, amiért nem segített rajtuk. A tiszaburai Túró Béla is hasonló cipőben jár: "Építkezésem félig kész van, de sajnos nem tudok haladni, mert minden pénzem befektettem"- írja levelében. Nagyon számítottak arra a 150 ezer forintra amelyet - mint a támogatások legfelső határát - az önkormányzat rendeletben állapított meg. Olvasom: az se baj, ha nincs ennyi, de legalább segítsenek. A férj szüleinél lakik a család - az apa Budapesten dolgozik -, és azzal fenyegetik őket, hogy el kell költözniük. Olvasónknak lényegében igaza van: csak OTP hitelekből nem lehet felépíteni egy családi házat - legyen az bármelyik faluban. Felelőtlenség lenne kétségbe vonni, hogy áldatlan állapotok uralkodhatnak ott, ahol négy család lakik együtt. Ha néhány ponton csökkentjük a bizonytalansági tényezőket, közelebb juthatunk a megoldáshoz. Minden tekintetben megfelel kérelmük az önkormányzati rendeletben foglaltaknak, csak egy - a testület által megjelölt - kizáró okot említett a jegyző: a szabályoktól eltérően, a takarékpénztártól felvett hitelt nem fordították teljes egészében az építkezésre. Építés ügyben van egy másik rés is. A határozatban feltüntették: harminc napon belül a Szolnoki Bírósághoz fordulhatnak. Ezzel a jogukkal nem éltek. Innentől kezdve nehéz csak állást foglalni, hiszen „nem pocsékolták el a pénzt”. Eközben a polgármesteri hivatalnál sem mondanak mást, minthogy elhiszik: be akarták fejezni az építkezést, de a ház készenléti fokából ítélve, a pénzt elköltötték. A kedvezményezettek egyébként, nem 150.-, hanem egységesen 80 ezer forint támogatást kaptak. A község polgármesteri hivatalának több levelet küldtek. Ezek azt is tanúsítják, hogy a szabályok nem értése, még nem jelenti azt. hogy megmenekülünk a veszteségektől. Másrészt, kevés az, ha csak a belső érvek az elsődlegesek. Az önkormányzatok keresik a biztosítékokat, hogy pénzüket arra a célra használják fel, amire adták. Van ahol diszkont üzletet nyitottak a segélyezetteknek, máshol egyéb természetbeni jutattásokat nyújtanak; építkezéseknél követelmény, hogy a pénzből házalap, fal, és tető legyen. Hogy kevesebb legyen az íróasztal Válaszféle egy epés jegyzetre A „Felügyelet és központosítás” című, április 17-i szombati jegyzetünkhöz szól hozzá Bardocz Attila budapesti olvasónk - a telefaxon: Közép-magyarországi ROK (Regionális Oktatási Központ), és többek között ezt írta: Sajnálom a jegyzet szerzőjét, Szabó doktor urat. akinek igen kellemetlen tapasztaltai lehetnek. Csakhát, „ez” a rendszer már nem ”az” a rendszer. Kár, hogy nem vette észre a rendszerváltozást! Ez csakis azzal magyarázható, hogy a csendes forradalmunk békés, lassú folyamat, s nem oly kardcsörtető, mint szurkálódása. Ám, ha valaki valami vagy valaki ellen lép föl, nem árt, ha előbb tájékozódik, s azt is tudja, hogy kit, mit támad! Nem csak az a baj, hogy összekeveri a szaktanácsadást a szakfelügyelettel, de azt is figyelmen kívül hagyja, hogy a világon mindenütt, mindenki tudni akarja: ha valamit megrendel vagy megvesz, azt kapja-e a pénzéért, amit akar. így van ez az oktatásügy területén is. Magyarország volt a közelmúltban (rövid ideig) az egyetlen kivétel, ahol az államtól lehetett követelni - sőt követelőzni! - olyasmit is, aminek a teljesítése a helyi önkormányzatra tartozott volna. Ám hiányzott az ellenőrzés (sok helyen olyan is a magyar közoktatás); hiányzott annak az ellenőrzése, hogy valóban azt teljesítik-e, amit az állam „megrendelt” - a társadalom érdekeinek és megbízatásának megfelelően. Tehát a szerző ezzel sincs tisztában, ahogyan azzal sem, hogy a ROK-ok miért álltak föl, milyen a szakfelügyelet megszervezésén túli (s nem a szakfelügyelet tennivalóival) az egyéb, szerteágazó föladatok megoldása. (Szíves figyelmébe ajánlom a Magyar Közlöny 1993/24. számát!) Egyébként a ROK-ok alakulására vonatkozó megjegyzése, hogy „nem is egy van belőle”, tájékozatlanságáról árulkodik; talán gyanakvásával sem gondolhatta komolyan, hogy még egy minisztériumocskát, vagy minisztériumocskákat akart a kormányzat a tanárok nyakába ültetni! Éppen a helyi viszonyoknak felelően, a helyi föladatok átlátására képes „minimális íróasztalszámmal” megoldható intézményt hívtak életre, azaz a centralizációval szemben éppen decentralizációt, amely egyúttal a szakfelügyelet és szaktanácsadás különválásával (ez utóbbit nem tekinti a ROK föladatának) az „íróasztalok számát” radikálisan lehet csökkenteni, de ez a helyi önkormányzat lehetősége, s ha akarja, dolga. Remélem, hogy D. Szabó úr a doktorátusát, diplomáját nem pedagógiából vagy netán közigazgatás-szervezési, államigazgatási területen szerezte?! Jó egészséget és kevesebb fölösleges mérgelődést kívánok! Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
