Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-08 / 82. szám
1993. április 8., csütörtök Szolnoki Extra 7 Végtelen szeretet a gyermekek iránt A Holt Verseghysek Társasága által, búvóhely mögül készített fotó, melyen csak a sasszemü láthatja a polgármestert A tanárnő belépett a polgármester szobájába, átvette a Pedagógus Szolgálatért Emlékérmet, egy pillanatra leült, és azt mondta: vége. Történt ez március végén, amikor Cseppentő Miklósné nyugdíjba vonulásakor kitünttette- tett.- Apai nagyapám fővárosi tanító volt a század elején, édesapám is eredetileg tanárként végzett, mint Eötvös kollégista, majd levéltáros lett. A családunkban tehát ez a hagyomány folytatódott. Hatéves voltam, amikor az első osztályos tanító néni olyan hatással volt rám, hogy akkor elhatároztam. mindenképpen tanító leszek. Nem volt könnyű a felvételi tizennégy éves korunkban el kellett döntenünk, milyen hivatást választunk. Közben édesapámat Pestre helyezték és két hét késéssel érkeztem az Irzen Janka Tanítóképzőbe, kitűnő tanárok kezébe, boldog voltam, ha kaptam egy csomag füzetet javításra. Nem arra készítettek bennünket, hogy majd a fővárosban maradunk, Nagyon kedves pedagógia tanárom volt, aki gyakran mondogatta az órákon, hogy „Ha majd a ceglédi tanyákon tanítod az elhagyatott kisgyerekeket, akkor erre meg erre vigyázz ...”. Ha az életemet két dátum közé helyezném, akkor azt mondanám, hogy 1956. július 16-tól 1993. április 24-ig tartott az idő. amíg tanítottam. A kezdő fizetésem 702 forint volt, amikor Tiszaroffra kerültem gyakorlatra. A gyakorló év után Budapesten képesítő vizsgát tettem. Tanítónő az eredeti foglalkozásom, később szereztem történelemtanári diplomát. 1957 nyarán kerültem Szolnokra, attól kezdve voltam harmincegy évig az Achim Úti Általános Iskolában, a lépcsőfokokat végigjártam. Első-második osztályos tanító néni voltam tíz évig, ’66-ban igazgató- helyettesi beosztást kaptam Budai Pétertől. ’77-től igazgató voltam, és a végén a kertvárosi iskolában is. 19 éves koromban negyvennégy fiúgyermekkel kezdtem, szép, nagy létszámú osztályok voltak, később speciális helyzet alakult ki, igen sok hátrányos helyzetű, cigánytanulók is jártak hozzánk, akiknek a nevelése, oktatása nem jelentett könnyű feladatot. Soha nem számoltuk, hogy hány órát töltünk az iskolában. Abban az időben nekünk kellett szemléltető eszközöket készítenünk, óravázlatokat írtunk, első, második osztályban volt két nagyszerű kolléganőm, akikkel mindennap együtt írtuk a vázlatot, csodánkra jártak. Hogy a pedagógusok féltékenyek egymásra, megvallom, én nem tapasztaltam, mert én nem ezt sugalltam. Hallottam már róla, hogy van ilyen, de állítom, hogy nem jó, nem jó, mert együtt sikert érnek el. A politika beleszólt a munkánkba, párt és állami határozatok alapján kellet tanítanunk. Olykor elgondolkodom rajta, hogy mennyi mindent megvalósíttattak velünk, ma egészen furcsa és butaságnak tűnnnek. Persze nagyon sok élményt jelentett a gyermekeknek például az úttörőmozgalom, de ott is nagyon sok múlott a pedagóguson, hogy mire volt képes. Az én tanári hitvallásom? A végtelen szeretet a gyerekek iránt. A gyermek egy finom műszer, úgy reagál, ahogyan közelítünk hozzá. Mosolyogj a gyerekre, vissza fog rád mosolyogni. Úgy teszem le a lantot, hogy én gyermekre kezet nem emeltem. És ez is nagy dolog, azt hiszem, mert sajnos, még olyan is van, hogy a szülő kéri, hogy a tanító verje meg a gyereket. Én elmagyaráztam ilyenkor, hogy ilyet miért nem fogok megtenni. Utolsó éveimre a Kertvárosban dolgoztam. Nagyon örülök annak, hogy úgy adom át a kertvárosi iskolát, hogy megépült a tornaszoba, öltözőkkel, orvosi rendelő, az udvart rendbe raktuk, és, hogy a megkezdett munkámnak töretlen a folytatása, mert aki a helyettesem volt tizennégy évig lett az utódom. A Holt Verseghysek Társasága kedden - tavaszi szünet lévén - az iskolán kívül csintalankodott. Kezdte azzal, hogy eltüntette a polgármester tollát, önkényesen, megfosztva ezzel Várhegyi Attilát az aláírás lehetőségétől. Amikor a polgármester titkárnőjéhez szaladt, egy levél várta, melyben a diákok közölték vele az első utasítást: menjen el a hivatalához legközelebb eső virágboltba, és vegyen száz forintért virágot. A polgármester az Új Néplap tanácsára vörös ger- berát vásárolt, és kapott a pult mögött álló kisasszonytól egy másik levelet, mely szerint a Tisza Szálló mellett egy piros ruhába öltözött fiatal hölgyet kell ezzel megörvendeztetnie, aki némi kedvesség ellenében szolgált neki egy újabb levéllel. E szerint a lehető leggyanúsabb alakot kellett megkeresnie a sétányon. Az alak hosszú szürke kabátban, sötét napszemüvegben és rózsaszín női kalapban álldogált a kikötőnél, és megpróbált úgy tenni, mintha ő tulajdonképpen nem is létezne. Napilapot tartott afc arca elé, csak szivar nem lógott a szájából. Miután a polgármester bemutatkozott, a férfi közölte, hogy az olasz maffia helyi képviselője, és figyeli Várhegyi Attilát. Azt is elmondta, az eredeti terv szerint a Széchenyi-lakóte- lepen kellett volna sétálnia a polgármesternek, büntetés gyanánt, hiszen hivatalba lépése óta ott semmi nem változott, de erről a tervről az olasz maffia közgyűlése határozatilag lemondott. A szolnoki maffiózó utasította (szóban, mert ez már abszolút titkos), hogy menjen el a Mária utcai régiségboltba, és nézzen körül. Ennek a polgár- mester eleget tett, megszemlélte az ódon porcelánokat, régi képeket, könyveket és díszkardokat. A Holt Verseghysek Társasága a főkolompossal, Tóth Olivérrel együtt útja során végig követte Várhegyi Attilát, kövek és bokrok mögül tartották szemmel. Az idős, tősgyökeres szolnoki antikvárius üdvözölte a polgármestert, és átadta az utolsó levelet, melyben a HVT reménykedésének adott hangott, hogy a közjogi méltóság felfigyelt az útszakasz szépségeire. Valamint felhívták a figyelmét arra, ha eddig nem vette volna észre, a diákoknak az volt a célja, hogy beiktassanak hivatali programjába egy szabad órát. „A tollát pedig megtalálja a szekrénye tetején.” B. G. Nyertesek Előző feladványunk megfejtése a kép jobb felső sarkában látható. Az úgynevezett Szenes-házat lebontották, melynek környékén volt a fiákerállomás, a háttérben pedig a régi Tisza- vidéki Hitelintézet. Az említett sarok helyére épült a lakóház, a színházi jegyiroda, az üzlet. A nyertesek: dr. Császi Ferenc, Hegedűs Jánosné, Rimócziné Tóth Éva, Mohácsi István, Ocstaffi Tünde. A Szolnoki Mozaik kiadványt és a matricát szerkesztőségünkben átvehetik, kedves olvasóinktól pedig várjuk a következő megfejtést. Nálunk járt a világbajnok A tojáspatkolás levezeti a feszültséget A közönség tátott szájjal nézi a mestert Ritka vendéget, tojáspatkolót láttak vendégül a minap a Hild Viktor Városi Könyvtárban. Sok unszolás kellett hozzá, hogy elutazzon hozzánk, hiszen már tavaly is csábították, de nem jött. Aztán mégiscsak meggondolta magát. Es nagy sikert aratott. Koszpek József 54 éves, székesfehérvári lakosnak különleges hobbija van. A tojáspatkolás. Hogy őszinték legyünk, ez nem esik nehezére neki, hiszen kovácsdinasztiából származik. A szülei is kovácsok voltak, a testvérei és ő is kitanulták a szakmát. Hogyan jut oda egy ember, hogy tojást patkoljon? A válasz egyszerű. A hagyomány onnan maradt fenn, az az igazi mester, patkolókovács, aki a tojást is meg tudja patkolni. Magyarul virtus ez a javából, önmegméretés. A kezdet? Úgy kezdte Koszpek uram, hogy a tévében egy szegedi bácsit látott, aki 58 patkót tett fel egy tyúktojásra. Ezen felbuzdulva saját maga is hozzálátott a „nagy kalandhoz”. Utánanézett, hogy miből kell a patkót, a szeget csinálni, amiket aztán maga állít elő. (A patkó ólomból, a szeg pedig 0,8 mm vastag cinből készül.) És akkor Koszpek úr első nekifutásból 61 patkót szegeit fel egy átlagos tojásra. A későbbiekben ez még finomodott is, ami annyit jelent, hogy egy pintytojásra 34 patkót, egy Ausztráliából, gyermekkori jó barátjától kapott emutojásra 598 patkót vert fel. Ezzel egyébként világbajnok. A 61 patkós tojás pedig nem kisebb helyen, mint a vatikáni múzeumban található. Hogy hogy? Mert jelentkezett egy Németországban élő hazánkfia, hogy szeretne vinni a pápának egy különleges ajándékot. A lánya esküdött, és előtte megáldotta a szentatya. Ezt a tojást találták a megfelelő ajándéknak. Különleges művészetével számos helyen szerepelt már: az írott és az elektronikus sajtóban. Hogy csak egyet emeljünk ki közülük, írt róla a nagy tekintélyű International Herald Tribun újság is. Tudomása szerint ma már csak hárman-négyen foglalkoznak hasonló „munkával” hazánkban. Lehet persze ezt is hamisítani, úgy, hogy ragasztják a tojásra a patkót. Mindenféle tojást meg tud patkolni, csak legyen alapanyag. Ennek biztosításában a falusi barátok, ismerősök segítenek. Hogyan patkói? Kifúrja a két végén a tojást, kiszívatja belőle a sárgáját és a fehérjéti.kiöblíti, kifertőtleníti, kiszárítja. Legyártja a patkót és a szeget, és amikor minden kész, akkor áll neki a feladatnak. Hogy mennyi patkó fér rá egy tojásra, azt az adott pillanat dönti el. Mert hiába, nincs két egyforma tojás - bevallása szerint. Rengeteg „művet” állított elő már úgy, hogy nem ez a főfoglakozása. Nem szeret egy helyben ülni, ezért levezetőként, nyugtatóként patkói, szabadidejében. Mindennap dolgozik egy kicsit. Előbb csak saját magának csinálta, most már egy káef- tének „gyártja” a tojásokat, de sokat el is ajándékozott már belőlük. A könyvtárban nagy sikert aratott Koszpek József. Reméljük, még sokáig győzi erővel, türelemmel a munkát, a tyúkok és egyéb szárnyasok pedig tojással ... Tóth András A világrekorder tojás Hé Jézus emlékszel még amikor pizzát árultunk a sarkon és összekented ketchuppal a csuklóid emlékszel a fiatal holttestekre Harley Davidsonjaink csontvázai mellett hevertek vihogtál és egyszer negyven napig szorongtunk a krematóriumban azt mondtad a megváltóra várunk de csak emberek jöttek és lebetonozták a történelmet Horváth György túrkevei fiatal művész képeit az Ifjúsági Irodában állították ki, mely tárlat április 26-ig tekinthető meg. Revízió Értesüléseim szerint szolnoki ifjak tervezik, hogy megszállják Moszkvát. Felbatyuzzák magukat harminc napi hideg élelemmel, számolva azzal, hogy káposztalevest is csak helyenként lehet kapni Lemberg és Kijövő között. A húsz fős csapat farmernadrágban, hosszú pulóverben és virágmintás fejpánttal, az autóstop elnevezésű közlekedési eszközzel kívánja elérni az orosz székesfővárost. Nőket nem visznek magukkal, elvégre e bohém hadseregben is kell valamilyen fegyelem, és nem akarják zoknivarrással megszakítani útjukat a széles mezőkön. Az orosz nyelvet még középiskolás kárukban elfelejtették, marad az angol. Have a nice trip! ' ■ Letelepedvén a Vörös térre, mely a képeslapokon domborulata miatt látszik oly monumentálisnak, terveik szerint Cseh Tamást és Viszockijt fognak énekelni. És aztán az orosz diákokkal egyetértésben nem koszorúzzák meg a Paszkievics-emlékművet, viszont fogyasztanak majd egy kis vizecskét az Arany Medvéhez címzett csapszékben. Ivan Vasziljevics Celov, az orosz ifjú demokraták ügyvivője levélben üdvözölte a szolnoki fiatalságot e bátor és mókás elhatározásáért. * Az ötlet valóban nem rossz, azonban nem ártana arra is gondolni, hogy a szovjet csapatok hazavonulása óta járt már hazánkban az orosz elnök, és megkövette a magyar népet 1956-ért. Előtte kellett volna.- böki -
