Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-28 / 98. szám
1993. április 28., szerda Kultúra — hirdetés 5 A tévé képernyője előtt Kezdetben volt az ige, de mire évezredünk véget ér, alighanem a kép válik uralkodóvá megismerési kultúránkban. A szavaktól a képek veszik át a stafétabotot, általánossá válik a vizualitás elsőbbsége. Balassa Péter jósolta ekképp a jövőt a most hétfőn este vele készült Ezredvégi beszélgetésben. Hogy jó lesz-e majd ez nekünk - elválik. Tény azonban, hogy már ma is a képi kultúra egyik letéteményesének, a televíziónak is igen nagy a szerepe életünkben. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy miként működik, mit nyújt, milyen minőségben állandósuló társunk, nemzeti televíziónk. Nincs erre magyarázat? Ezúttal szándékosan csak kellemetlenségekről szólok; olyan problémákról, amelyek nem segítik, hogy a televízióval zavartalan lehessen a kapcsolatunk, sőt ellenkezőleg, eltávolítanak bennünket egymástól. Vegyük például a Színházi napló legutóbbi adását, amelyben Kerényi Imre - sajátos stílust hozott a képernyőre egyébként, a tiszta beszéd komolyságát - szerette volna bemutatni a főváros egyik művészeti kezdeményét, a Kolibri Színházat. De csak szerette volna, hisz több volt adás közben a mákos, üres képernyő, mint az igazi látnivaló. Technikai hiba lehetett? Más figyelmetlenség okozta a malőrt? Ki tudja, ugyanis televíziónk arra már nem méltatott bennünket, nézőit, hogy tudassa velünk, mi okból láthattuk csak felében-harmadában az érdekesnek tűnő riportműsort. Érdekesnek, már ameny- nyire a töredékekből ez kitűnni látszott. Talán nem is annyira az fáj, amitől ilymód elestünk, inkább az a szomorú tény, hogy senkinek nem volt szava hozzánk, a társhoz, hogy megnyugtasson bennünket, így erkölcsileg is sértve érezhetjük magunkat, morálisan is kár ért bennünket. Hasonló eset hasonló okból bizony, nem egyszer fordult már elő a televízióban. Társalgás: természetesen Persze, amikor „társalgunk” egymással, az sem közömbös, hogyan beszél hozzánk, a képek nyelvéhez miféle szöveg párosul. Érthetően, szép magyarul hangzanak-e el a szavak, vagy pedig konganak üresen, renyhe szóképzéssel, modorosán hadarva szól az „ige”, miként tapasztalni lehet főként egyes ifjúsági programokban. Ami annál is veszélyesebb, mert ez akár nyelvi modellként is állhat a fiatal nézők előtt, torzító hatása sokszoros lehet. A televízió nyelve a csiszoltabb, úgynevezett közéleti nyelv, mely mintegy hidat képezhet a nép nyelve és az emelkedettebb kifejezésmód között. Közéleti, de mindenkor kell, hogy természetes maradjon, mert rendkívül zavaró akár a választékosán körülmé- nyeskedő, akár a botrányosan dadogó, de akár a kisdiákosan szabatos beszéd a képernyőn. Minderre, tapasztalatainkra Költői Ádám nyelvész is felhívta a figyelmet A magyar nyelv hetében, a Nahát vasárnap esti öt percében, amikoris a televízióról mint a köznyelv formálójáról „értekezett”. Csakhát erre bizony kevés néhány perc! Még akkor is, ha a Grétsy-Vágó kettős is meg-megállít bennünket néhány szóra nyelvhelyesség ügyében a képernyőn. Mellesleg nyelvtisztogató sétájukon ők is elkerülik inkább a televízió háza táját. Úgy gondolom, a kép mellett jobban kellene ügyelnie televíziónknak a beszédre is, különösen most, hogy újabb és újabb arcok jelennek meg, friss fiatalok, akiket örömmel látunk, de nem mindig kellemes őket hallgatni. Nem szívesen... Az előbbire elrettentő esetnek egy céljaiban, de még tartalmában is jószándékú új vállalkozás, a Nagyon szívesen, mely játékosan kíván bennünket havonta egy alkalommal az egészséges életvitelre figyelmeztetni; társalogni kíván velünk szívünk (a vért adó) dolgairól - szívesen. Arról, hogyan óvhatjuk meg magunkat a bajaitól, hogy minél kevesebb legyen a gondunk véle, ehhez kaptunk tanácsokat, ötleteket. Hozzá játpkot is, mert mostanában ha egy műsor be akarja magát lopni a néző szívébe, a játékhoz nyúl varázseszközként. Ezúttal például tornyot építettek a játékosok, persze előbb ugyanezt lebontották. Különösebb értelem nélkül. Közben egy-egy feladatot, szellemit vagy ügyességit is meg kellett oldaniok. Az egyik játékosnak egyetlen szuszra kellett volna végigmondania Csokonai Tartózkodó kérelem című versét. Hát nem sikerült. De nagyobb baj nem esett. Más hasonló feladványok képezték a kamerák előtti játszadozást, amelyet két fiatal próbált irányítani. Nevüket a műsorújság ugyan nem közli, de mi jegyezzük meg; Molnár Anikó és Bozóki Péter. Ritkán tapasztalható ilyen lámpalázas izgalom, ilyen kezdetleges produkció. Jó, minden kezdet nehéz, de eny- nyire?! Hogy még a legegyszerűbb szöveget is olvasni kell, mereven ragaszkodva minden leírt szóhoz, még azt is olvasván, hogy „kérem, álljon ide”. Van még egy dobásunk jelent meg visszatérően a képernyőn, legyünk türelmesek, nekik is, egy hónap múlva, merthogy akkor látnak bennünket ismét nagyon szívesen. Reménykedjünk, hátha akkor jobban megy. Egyébként az összeállításban láthattunk egy meglehetősen oktató jellegű filmet - Új seprő - a háziorvosi ténykedésről. Szegény Margittai Ági, micsoda sovány szerep, ő játssza az asszisztenst. Ez igazán nem színészi feladat. Aztán részt vehettünk az idősek erdei sétáján, merthogy micsoda remek dolog is a túra, és meghallgathattuk dr.Kárpáti Rudolfot, a neves sportolót, aki arról beszélt, ami épp eszébe jutott, merthogy nem volt, aki vezesse. És meggyőződhettünk arról is, hogy a relaxálás bizony megnyugtat, a vizsgált pulzusa 73-ról 68-ra esett, és a vérnyomásra is jó hatással volt a pihenő. Tehát relaxáljunk, és pihenjünk, és kíméljük magunkat az izgalmaktól, vajon nem ismerős mindez? Nagyon is. Kicsit többet időztem e műsornál; sajnos, azt bizonyítja, miként lehet még egy nemes gondolatot is lapos közhelyekkel közönségessé alacso- nyítani. fme a műsor! Mondanám szívesen, nagyon, de nagyon szívesen, Pilátussal szólván (ő is szerepelt különben a feladványok között), ha nem kísértene a két műsorvezető bosz- szantó gyengesége, s ha nem idegesítene a még most is a mindent kitörő tapssal köszöntő stúdióbeli publikum, amely már-már nyugati módra veri össze tenyerét. Rontó képek Elárasztanak bennünket lassan a képek, ami nem lenne baj, de az már igen, ha ránkzúdulnak a képernyőn, lásd a vi- deoklippek, elsősorban a könnyűzenei programokban; a gyorsan váltakozó képek különös vitustáncot járnak, s ezzel alaposan igénybe veszik figyelmünket. Aki pedig sokat nézi őket, az idegrendszere is bánja, az így okozott izgalmak idegileg károsítják az embert, főként a fiatalokat. Ezt már a Habrolóból tudtam meg, ott hallottam, a televízió kaszinójában, merthogy ez is van neki, kaszinója a kettesen. Hámori professzor, a pécsi agykutató beszélt róla az agy működését ismertetve. Ő figyelmeztetett arra is, hogy milyen negative hat kiskorban, ha a gyermek mindent készen kap képekben a képernyőn, olyat is, amit képzeletével maga állíthatna elő. Különben a Habroló a televíziós „édességek” között a finomabbak közé sorolható, nincs túlédesítve, s Bergen- diék elegáns szalonmuzsikája igazi szórakozás. (Mellesleg már itt is játékba kezdtek!) Valkó Mihály A Szent Koronáról művészettörténeti szemmel Elfelejtett ősök üzenete jelképekkel Vasárnap délután előadást tartott Papp Gábor művészettörténész Szolnokon, a Szent Imre Kultúrotthonban. Mind az előadó személye, mind tárgya különös figyelmet érdemel. A Szent Koronáról szólt, legtöbbet vitatott ereklyénkről, amelyik körül talán leglátványosabban csaptak és csapnak össze a múltunkról és világon betöltött szerepünkről eltérő nézeteket vallók. Tekintettünk reá úgy, mint szent tartalom anyagi megtestesülésére, s fenyegette már fizikai létét is nekivadult republikánus indulat. Ugyanilyen szélsőségek jellemezték történészi megítélését is. A deheroizálás divatja e kérdésben is maradéktalanul teret nyert. Végső eredményeként eljutottak egészen a legprofánabb eredetig, az átalakított könyvborító gondolatáig. Ami önmagában nem is volna kifogásolható, legfeljebb szomorú, ha e végeredmény hátsó gondolatoktól mentes, a mindenkori politikától független történészi megközelítés eredménye lett volna. Mellette ugyanolyan teret és nyilvánosságot kapott volna az eltérő nézet is, ne csak az éppen egyedül üdvözítő irányzat tanítása hassa át a közvéleményt. E pártatlanság fontossága különösen megnőtt, mióta a korona újra magyar földön van és szabadon tanulmányozható. A róla kialakított valós kép mindenképpen hozzájárulhat az Önmagára talált magyarság reális történelemképének kialakításához. A vasárnapi előadás a témának egy teljesen újszerű és igen megdöbbentő megközelítését mutatja be, a történész szakmán kívüli közönség számára. Papp Gábor ahhoz az irányzathoz tartozik, amely az eddig ismert és újabb történeti adatokat, összevetve a közelmúlt ötvösművészeti, fizikai vizsgálatainak eredményével, határozottan vallja, a korona ősi eredetét és szakrális jellegét a kezdetektől fogva. Kiemelte, hogy ereklyénk a világ egyetlen olyan koronája, amely nem uralkodói méltóságjelvény, hatalmi szimbólum, hanem önmagában hordozza a hatalmat. Ez elődeink előtt teljesen nyilvánvaló és egyértelmű volt. Magyarország királya csak az volt, akinek homlokát valóságosan megérintette a Szent Korona. Addig országlása több mint kétséges volt. Uralkodni sem saját jogán uralkodott, hanem mint a Szent Korona képviselője. E felfogás a Szent Korona-tanban nyert végső kimunkálást, és a magyar jogrend szerves része volt a királyság fennállásáig. Az előadó részletesen elemezte a korona szimbólumainak erre utaló jelentéstartalmát, a középkor és azt megelőző múltunk mára jórészt elfeledett gazdag jelképvilágának ismertetésével. Gondosan ügyelve arra, hogy minden esetben felhívja a figyelmet egy-egy megállapítás gyengéire, támadható pontjaira. Érvelésmódjából nyilvánvaló volt a szándék, hogy nem akar esetleges hipotéziseket kész tényként beállítani. Sok esetben elfogadás helyett együttgondolkodásra kívánta késztetni hallgatóságát. Ha gondolatmenetének helyessége akár főbb vonalaiban is igazolást nyer, úgy a Szent Korona a magyarságot - rég elenyészett pusztai népek üzenetét hozva - igen messzire vezetheti vissza saját múltjának megismerésében. Szathmáry István Készül a tájház a májusi megnyitóra A Hortobágyi Nemzeti Park üzemelteti a puszta szélén, Nagyiván határában lévő Tájházát. A turistaszezon előtt minden évben elvégzik a szükséges karbantartási munkákat. A népi építészet hagyományait hűen őrző nádtetős épület kívül-belül - megszépülve várja az ide látogató turistákat. A május 1-jétől megtekinthető állandó kiállításon a népi életmód használati eszközei és a népi mesterségek korabeli alkotásai láthatók. Fotó: C. R. 'j U Ml
