Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-01 / 76. szám
Emlékezetes eseménysorozat Új szászon Az újszászi középiskolába betévedő ma már el sem hinné, mi zajlott a falak közt nemrég, melyről emléktábla, alatta koszorú, virág árulkodik. Iskolánk fennállásának 30. évfordulóját ünnepeltük - sok-sok programmal. A sorozat a március 15-i megemlékezéssel kezdődött, és rendhagyó, sikeres műsorral folytatódott a művelődési házban, ahol iskolánk tanulója, Szabó Eszter mondta el ünnepi beszédét. Ezt követően egy különös színdarab kötötte le a nézők figyelmét, mely az ismét márciusi események újbóli felidézése helyett aktuális kérdésekkel, a közelmúlt történelmével foglalkozott. Azzal, hogy mit jelent a haza, a függetlenség, a szabadság az elmúlt negyven évben, és mit jelent ma; hogy Petőfi nevét és eszméit sokan és sokféleképpen próbálták, próbálják elferdíteni; és ki a magyar, mi a szabadság? A darabot bevezető ünnepi beszéd így summázta a leckét: „sem magyarok, sem szabadok nem lehetünk mások rovására”. Szerzője és betanítója iskolánk tanára, Tar Katalin volt. Nem kis büszkeséggel tölt el bennünket, hogy ezt az előadást a Szolnok Városi Televízió rögzítette, és az adás után Várhegyi Attila polgármester úr táviratban gratulált a csoportnak. Március 23-án iskolanapot tartottunk, ami már nálunk hagyománynak számít. Teaház, házasságkötés, tanár-diák meccsek, sakkverseny, társasjáték, amőbaverseny, kézművestanya, iskolarádiós vetélkedő, filmvetítés tarkította a napot; az iskolaújság különszám- mal jelentkezett; két tanteremben vasúti, közúti, közlekledéstörté- neti, a folyosón pedig iskolatörténeti kiállítást rendezett be a vasútüzemi és a gépjárműüzemi munkaközösség - a tanulók bevonásával. A kiállított tárgyakat a Jászkun Volán, Joó János, Barta Kálmán, Búzás József és Pápai József (a MÁV Budapesti Igazgatóságától), Kamarás János mozdonyvezető (a MÁV Szolnoki Vontatási Főnökségtől) és a Közelekedési Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre. Az iskolatörténeti kiállításon régi fotók, serlegek, kupák szerepeltek, melyeket a harminc év során az iskola tanulói nyertek különböző versenyeken. A képen a közlekedéstörténeti kiállítást tekintik meg. (Fotó: Nagy Béla tanár) Délután „Ki mit tud?-ra gyülekeztek a szereplők és a nézők, ahol főként zenei és táncos produkciót láthattunk; szerdán a „30 évért 30 óra” sportvetélkedő zajlott, s a változatosság kedvéért éjfélkor a férfi tanárok és a volt diákok mérkőztek; csütörtökön lassan kiürült az épület, sok tanár és diák vágyott a megérdemelt pihenésre. Pénteken délelőtt más hangulat költözött a falak közé: az iskola első igazgatója, Rózsa Imre emlékére emléktáblát állítottunk. Az ünnepségre felesége és családja, valamint az újszászi önkormányzat képviseletében a polgármester asszony és a jegyző, a volt tanítványok, s mindazok eljöttek, akik ismerték, tisztelték. A márványtábla leleplezése után az újszászi temetőben az elhunyt pedagógusok sírját koszorúztuk meg. Délután terített asztalok várták a kollégium aulájában a volt tanárokat és diákokat. A jó hangulatú beszélgetés, a találkozó este 10 óráig tartott. (Az érdeklődők megvásárolhatták a jubileumi évkönyvet, ami még kapható az iskolában.) Ezúton is köszönetét mondunk mindazoknak az intézményeknek, szervezeteknek és gazdasági egységeknek, akik az esemény sikeres megrendezésében támogattak. Barta Zoltánná tanár Szerény ajándékot is adtak Köszönet a véradóknak A Fegyvemeki Mezőgazdasági Termelőszövetkezet szervezésében sikeres véradónapot tartottunk március 18-án, amikor felhívásunkra kilencvenen jelentkeztek. Közülük - egészségügyi okok miatt - nyolcvannégyen adtak vért. (Összesen 33,6 1.-t.) Tisztelettel és szeretettel köszönjük a véradók önzetlen segítségét, valamint a munkahelyi vezetők közreműködését, akik e nemes cél érdekében dolgozóikat elengedték a munkából. Külön is köszönetét mondunk a fegyvemeki polgár- mester úrnak és a mezőgazda- sági szövetkezet elnökének, akik - a szűkös anyagi helyzetükben is — lehetővé tették, hogy a véradóknak szerény, szinte jelképes ajándékutalványt tudjunk adni. Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a véradóállomás kollektívájának odaadó, lelkiismeretes munkáját. Réti Lajosné a szövetkezet vöröskereszt-titkára Hogy tavaszra fordul az idő Talán nem lerágott csont Nem tudok elmenni szó nélkül amellett, melynek szinte naponta szemtanúja vagyok. A szolnoki József Attila úti lakótelepen egy úr - kilétét sikerült megtudnom! - kutyáit a környék játszóterén „levegőzteti, futtatja”, természtesen póráz és szájkosár nélkül. Meglátásom szerint, bármilyen szelídek, barátságosak a kutyák, játékból is megijeszthetik a gyerekeket és az idősebb embereket. Most, hogy tavaszra fordul az idő, egyre több család tölti szabadidejét a lakótelep játszóterén, illetve parkjában, kérem az illetékesek szíves odafigyelését: Tegyék lehetővé, hogy gyermekeink és a felnőttek egyaránt zavartalanul használhassák az önkormányzat, valamint a lakók fáradságos munkájával rendbe tett - és nem a kutyáknak létesített! -játszótereket, parkokat. (Név, cím a szerk.-ben) A szerkesztőség postájából 1993. április 1., csütörtök Megértőén, szeretettel „Fogjuk egymás kezét” Napjainkban egyre nehezebb az élet, a megélhetés, és e gondok különösen azokat nyomasztják, akik küzdelmes életútjuk után érkeztek el a nyugdíjas évekhez. Ilyen emberek alkotják a szolnoki Humán Szolgáltató Központ nyugdíjas klubját. (Jelmondatunk a címben.) Kis közösségünket ezúton szeretnénk bemutatni, életünkből egy kis ízelítőt adni azoknak, akik utat keresnek hozzánk, de azoknak is, akiktől segítséget kaptunk és várunk: Klubunk öt alapító taggal, és Libor Mihályné (Etelka) vezetésével - tiki maga köré gyűjtötte azokat az idős embereket, nyugdíjasokat, akiknek jólesik a szerető gondoskodás, igénylik a törődést - 1988-ban jött létre. Létszámunk ma hatvanra szaporodott, s heti egy alkalommal jövünk össze - 2-3 órahosszára; családias légkörben, teával, aprósüteménnyel terített asztal mellett beszélgetünk, videózunk, vagy meghívott vendégeink körében egészségügyi és egyéb előadásokat hallgatunk. Amikor az egészségünk védelméről, megőrzéséről van szó, nem marad el a vérnyomásmérés, a tanácsadás. Programunk között szerepel a természetgyógyászat, a gyógynövények bemutatása, sőt árusítása is; az ingyenes jogi tanács; lehetőségünk van szakipari tevékenységre, csupán az anyag árát kell megfizetnünk. Szponzoraink segítségével és minimális saját hozzájárulással, évente két-három alkalommal hazánk legszebb tájaira látogatunk. A névnapokat negyedévenként rendezzük meg, ahol mindenki jól érzi magát. Emlékezetes esemény marad, amikor klubunk legidősebb tagját, Anna nénit köszöntöttük 90. születésnapján, de a szép emlékeink között őrizzük azt a dalestet is, melyen Bálint Erika és Szokoly Lajos énekesek léptek fel - Klein Imre konferálásá- val. S hogy mi nyitottak vagyunk, mi sem bizonyítja jobban, mint az a „politikai de”, amikor a szerény, barátságos magatartásé Pető Iván folytatott lebilincselő párbeszédet klubunk hallgatóságával. Rendezvényeink szervezéséhez, kivitelezéséhez segítőkre, támogatókra van szükségünk, akik közül most szeretettel említjük a Bottyán Kft., Tóth Ágnes, a Belvárosi Kft., Boros István, a Flamand pékség, a Centrum Étterem (Módos Zoltánné) nevét. Segítségüket köszönjük és reméljük, támogatásukra ezután is számíthatunk. Náluk nélkül bizony sokkal szegényebb, szürkébb lenne az életünk. (Hálánk jeléül, s hogy hasznosítsuk tapasztalatainkat, bábjátékok készítésében, valamint zoknik párosításában segítettünk.) Jelenleg kézimunka-kiállításra készülünk, de a terveink között szerepel szociális otthonok, valamint egyedül élő, elesett emberek látogatása, segítése, hiszen klubunk élete az összefogásra épül, melyben megértőén, szeretettel „fogjuk egymás kezét”! A klub tagság nevében: P. J.-né Szolnok Az egészség nagy kincs Kórház a Zagyva partján . • )<■..' \ 'J J / I; :: !• „Se a betegséget, se a szegénységet ne takargasd!” (Cae- cilius) Szeretnénk jól élni, de mit ér a jólét, ha valaki beteg? És nem mindegy, hogy egészséges emberek építik-e a jövőt vagy olyanok, akik betegen még inkább a takarékosság, a piaci törvények kiszolgáltatottjai. Bizony, az egészség nagy kincs! Sajnos gyomorbántal- makkal magam is kórházba kerültem nemrég, és a szolnoki MÁV-kórház I-es belgyógyászatán, dr. Tarján Péter főorvos úr osztályán kezeltek. Jó volt tapasztalnom: a betegek, az eredményes gyógyítás érdekében mindent megtesznek. Eddig úgy tudtam, hogy ebbe a kórházban csak a vasútnál dolgozók utalhatók. Örültem, hogy nem így van. Egyébként arról is most szereztem tudomást, hogy ez a kórház 1963- 1967-ig úgy épült, hogy a vasutasok fél százalékos önkéntes támogatási alappal segítették az intézményt. (Márványtáblán olvasható.) Nagy tisztelettel írom le dr. Kas Éva főorvosnő nevét, aki ebben a kórházban szakmai fel- készültségével, közvetlenségével gyorsan kialakította a sikeres orvos-beteg kapcsolatot. Nem becsülte le az anamnézis jelentőségét, kritikus szemmel mérlegelt, és nem hagyta figyelmen kívül a beteg őszinteségét sem. Tudjuk, hogy a beteg embernek történelme van, hogy minden, ami születésétől kezdve vele történik, hozzájárulhat a betegségek kialakulásához. Ez nálam és betegtársaimnál - a szolnoki Rivasz Bélánál és a szajoli Vasula Józsefnél - is jól megfigyelhető volt. Kezeléseink során mindvégig a gyógyító munkában résztvevő orvosok, ápolónők lelkiismerességét, emberségét tapasztalhattuk. Különös elismeréssel szólhatok Dózsa Jó- zsefné nővérről, akinek a betegekkel való kapcsolatát példa értékűnek tartom. Azt sem hagyhatom szó nélkül, hogy távozásunkkor a főorvosnőnk személyesen adta át a zárójelentést, és hasznos útbaigazítással vett búcsút tőlünk. Amit a kórházban töltött idő alatt hiányoltunk, az az, hogy nem tudtunk könyvet, újságot, folyóiratot vásárolni, mert aki az árusítással foglalkozik, sajnos beteg volt. Jó lett volna, ha az Új Néplapot, esetleg még néhány napilapot átmenetileg eljuttat a betegekhez a posta. Serfőző János Martfű Önvédelmi sprayt loptak! Az eset Mezőtúron, egy „leány” benzinkútnál történt nemrég: Megálltam a diesel oldalon, öt elhanyagolt autó, rossz külsejű utasokkal pedig a benzinesnél. Látszott, hogy egy csapat. Az első, 1500-as Lada megtankolt és félre állt, a kút kezelője, Csősz tovább tankolt - a következő, 1200-as zöld Ladába. Közben az autó vezetője elment az eladásra kirakott áruk előtt, elvett valamit és odaadta a piros Lada vezetőjének. Százszázalékosan biztos voltam abban, amit láttam! A kút kezelője felkiáltott: elvitték az önvédelmi sprayt! Ekkor elhúzott az 1500-as Lada, utána az 1200-as. Csoda, hogy nem történt baleset. Gyorsan kocsiba vágódtam és próbáltam megelőzni őket. Az áruház parklójában keresztbe álltam a piros előtt, és segítségért kiabáltam, hogy „raboltak”! Az 1500-as idős vezetője visszaordított, hogy ez már becsületsértés, holott tudtam, hogy a lopott önvédelmi spray ott van a kocsiban. Itt cselekedni kell - mondtam magamnak, és ráütöttem a kocsira, s még jobban ordítoztam. Egyre többen lettünk, és ettől kezdve én diktáltam: A kocsi visszafordult és Csősznek odaadta az ellopott sprayt. Aztán integettek: - Nem semmi csávó vagy! Játék az élet - mondom én, de az eset már engem is megviselt! Tímár Miklós Mezőtúr Küldjön egy képet! Ez a mozdony saját kezünk munkája A 324-006 számú mozdony 1:5 arányú makettje látható a képen, aminek a hossza 3,20 méter, és minden darabját a szolnoki MÁV-műhely egykori tanoncai készítették, szerelték a helyére. A makett mintegy másfél év alatt, 1941. április 12-én készült el, s ha a háború megkímélte, ma a Közlekedési Múzeumban látható. Az egykori tanonciskola vezetői, oktatói Ezen a felvételen a vasutas tanonciskola oktatói. Sajnos közülük már csak Sárkány János bácsi él - felső sorban balról az első -, aki egyébként NB I-es labdarugó-játékos volt az egykori Szolnoki MÁV csapatban. Dancsi József bácsi - a felső sorban jobbról a második — a szakma egyik legjobbja volt. Róla azt is elmondhatom, hogy az 1956-os forradalmi időkben jelentős szerepet játszott a megye- székhely életében, a rendfenntartásban, és nagyon sokat tett a város megmentéséért. Jómagam az alsó sorban, balról a második vagyok, Agócs Miklós tanonctársam pedig ugyanebben a sorban - jobbról a harmadik. Kálmán László nyugdíjas Szolnok Hozzászólás cikkünkhez Az illetékesek figyelmébe Nem az életmentők között tartják nyilván?! A fejét másra is használja cím alatt Polonkai Zoltánról örömmel olvastam az Új Néplap március 25-i számában. Zolit, mint egykori utcaszomszédomat, jól ismerem, így a „feje- lési” sportteljesítményét is, de - a riport végén említett - életmentési tettéről csak most olvastam. Az eset múlt év őszén történt, és köszönetem fejezem ki az újságírónak, aki ezt felemlítette. (A neves sportoló kedves szomszédját, Pista bácsit mesterséges légzéssel „újraélesztette”! A szerk.) Engem, aki ma 68 éves, ez a dolog nem lepett meg, hiszen Zolit mindig ilyen segítőkész embernek ismertem. Jó érzés, hogy ismét feltalálta magát a tragikus pillanatban. Sokan követhetnék a példáját, mert sajnos manapság nagyfokú az emberek egymás iránti nemtörődömsége, közömbössége! Amire felfigyeltem, s gondolom minden jó érzésű ember, az az, hogy ennyi idő után sem olvashattunk arról, hogy Polonkai Zoltánt az ÉLETMENTŐK között tartják nyilván. A riport alcímében, hogy „Polonkai Zoltán életet mentett?” bizonyára sajtóhiba miatt került a kérdőjel. (Szándékosan, hiszen a mai napig sem bizonyította orvosilag senki, hogy Pista bácsi életét valójában a neves sportoló mentette-e meg. A szerk.) Remélem, észrevételem az illetékeseket is „észrevételre” serkenti. Kis Miklós nyugdíjas nyomdász Szolnok Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
