Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-19 / 90. szám
- Kosárlabda bajnoki döntő- Még a legerősebb magyarnak is tetszett- Foci: NB I-től a megyei I. osztályig- A szolnoki evezés kiemelkedő egyénisége Katona vendég Jan Kienberg tengernagy, a Finn Védelmi Erők főparancsnoka vasárnap háromnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. Jeszenszky fóruma- Különös jelentőségű, hogy a határainkon túl élő magyarok egyszerre három vezetőjével először találkozik a kormány képviselője - kezdte mondandóját Jeszenszky Géza külügyminiszter azon a szombati, nagykanizsai „kárpát-medencei” fórumon, amelynek Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Fodó Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és Po- zsonyecz Mária, a Muravidéki Magyar Érdekközösség elnöke volt a vendége. SZDSZ-delegáció Hazaérkezett vasárnap délután az SZDSZ delegációja Dániából. A magyar politikusokat Niels Helveg Petersen külügyminiszter hívta meg. Pax Romana A magyar katolikus értelmiség hitének elmélyítésén, a modem világkép és a keresztény hit összhangjának kialakításán munkálkodott a Magyar Pax Romana Mozgalom 35. kongresszusa. Új város, új érem Kolozs Ferenc, Jászfény- szaru első magyar bajnoka ismét aranyérmet szerzett az 52 kg-osok súlycsoportjában a Szolnokon megrendezett erőemelő országos bajnokságon. Eső, szél Egyre több helyen erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé várható eső, zápor. A szél megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet 12 és 17 fok között várható. /(Cw Y íz) Ki Mit Tud? megyei döntő - lapunk a támogatók között Nagyszerű tudás, sikeres bemutatkozás Tegnap a szolnoki Városi Művelődési Központban lezajlott a Ki Mit Tud? megyei döntője. A zsűri tagjai voltak: Szathmáry Judit zenekritikus, Fehérvári Győző, a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetője, Várhelyi László koreográfus, valamint Békési József, a Magyar Televízió dramaturgja. A műsor a szolnoki Pater Noster együttes színvonalas zenéjével kezdődött, majd fellépett többek között - nagy sikert aratva - a műsoros kazetta kiadására készülő Mystic, a jászberényi Exlex zenekar, a tisza- kürti, tizenéves fiatalokból álló Zene-bona együttes. Köny- nyűzenei kategóriában szerepelt még Babucs Krisztina, a Lehel Vezér Gimnázium tanulója, Veres Viktor Tiszaföldvár- ról, aki az „Only you” című örökzöld slágert adta elő, valamint Barta Judit, aki hófehér ruhában angolul énekelt. A műsor második felében vers, próza, cigánydalok hangzottak el, később a megye legkiválóbb néptáncosai léptek színpadra igen nagy sikerrel. A vetélkedő lapzártakor még nem ért véget. Az eredményekről később adunk tájékoztatást. A rendezvény támogatói között voltak többek között: Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzata, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Axel-Springer-Ma- gyarország Kft. megyei irodája. A megyében korábban sem volt gond Átszervezik a véradó szolgálatokat Az ország gazdasági helyzetét figyelembe véve, ugyanakkor a betegellátás érdekében a Népjóléti Minisztérium olyan határozatot hozott, miszerint önálló nemzeti vérellátó szolgálatot kell létrehozni. Ennek az alapjait már letették, a megvalósítás folyamatban van. A Népjóléti Minisztérium - híreink szerint - átszervezi a véradó szolgálatokat. A korábbi rendszer helyett egy nemzeti vérellátó szolgálatot hoznának létre - kaptuk az információt dr.Kun Ákostól, a megyei vérellátó állomás vezetőjétől, megyei szakfelügyelő főorvostól. Az átszervezés még nem végleges, de határozat már született róla, viszont a terv még igencsak kezdetleges, az változhat - mondta a főorvos, akitől azt is megtudtuk, hogy a mostani 63 országos véradó állomásból - bizonyos profilváltozások mellett - csak 28 maradna. Ezek fogják végezni a lényeges vér- készítmények előállítását, mégpedig biztonságosan és gazdaságosan. Az új szisztéma szerint az állomások teljesítménycentriku- san végzik majd munkájukat. Az új felállásban minden megyei véradó megmaradna, plusz még kilenc városi állomás. Tevékenységüket valószínűleg már a társadalombiztosítás is finanszírozni fogja. A többi állomás transzfúziós részlegként működne, emellett a kórházak laboratóriumi és más vizsgálatait veszik át és segítik. Feltehetően változnak a vérárak, és jó lenne, ha a véradók megbecsülése is változna - tudtuk meg. A donorok megbecsülése nem elsősorban pénzbeni kell hogy legyen, hiszen a pénzes véradás szerte a világban megbukott. (Folytatás a 2. oldalon) Képviselők Washingtonban Washingtonba utazott Csóti György, a Külügyi Bizottság alelnöke és Wachsler Tamás országgyűlési képviselő. Az Észak-atlanti Közgyűlés Szemináriumán vesznek részt, melynek témája a katonai és polgári kapcsolatok a demokratikus társadalmakban. Washingtoni tartózkodásuk alatt találkoznak az amerikai magyarság vezetőivel. (MTI) Karcagon a Gyermekek Házában vendégeskedett Budai Péter origamista, aki 11 éves és már sokan ismerik a Friderikusz- show-ból. Elhozta káprázatos alkotásait, és az érdeklődő gyerekeket és felnőtteket megtanította néhány egyszerűbb figura elkészítésére. A fiút egyébként meghívták a Japánban rendezendő Origami Világkiállításra. (Fotó: Imre Lajos) Pártelnök: Orbán Viktor Fidesz-hétvége Debrecenben A hét végén rendezték Debrecenben a Fiatal Demokraták Szövetségének V. kongresszusát. Az első nap a párt alapszabályának, az ahhoz érkezett módosító indítványok vitájával telt, egészen másnap hajnalig. Az országos választmány nevében Kövér László terjesztette elő a tervezetet, amelyet a 639 módosító indítvány véleményezése után a kongresszus nagy többséggel elfogadott. A küldöttek - a várakozás ellenére - a párt nevének megtartása mellett döntöttek. A felső korhatárt eltörölték, az alsót viszont 14 évről 16-ra emelték. Jelentős változás, hogy létrehozták a pártelnöki tisztséget és az elnökség testületét. Ők lesznek azok, akik a kongresszusok közötti időszakban a jelentős politikai kérdésekben döntéseket hoznak. Egy sajtótájékoztatón Orbán Viktor a politikai programnyilatkozatról elmondta, hogy az a főbb politikai elveket, irányokat tartalmazza. Ez egészül majd ki a cselekvési programmal, amely a szekcióvitákon elfogadott tézisekre épül. A nyilatkozat első része a jelen helyzetet értékeli. Leírja, hogy a mostani kormány a rendszerváltás utáni romokból romot épített. A Fidesz mégis bizakodóan ítéli meg Magyar- ország jövőjét, viszont elutasítja a felelőtlen ígérgetéseket. A második rész a kormányzati alternatíva cselekvési lehetőségeit, a lehetséges legfontosabb lépéseket mutatja be. Ezek: az új alkotmány kidolgozása, a sajtó és a tömegtájékoztatás szabadságának megteremtése, a privatizáció körüli kormányzati anarchia megszüntetése, a takarékosság, az adórendszer ésszerűsítése, bizonyos adófajták eltörlése, a gazdasági növekedés beindítása, a szociális biztonság megteremtése, az oktatás - mint a legeredményesebb hosszú távú beruházás - problémáinak megoldása. A Fidesz vállalja a kormányzás felelősségét. A harmadik napon választották meg a párt elnökét. Az egyedüli jelölt Orbán Viktor volt, akit elsöprő többséggel választottak elnökké. Az elnökség tagjai: Fodor Gábor, Áder János, Deutsch Tamás, Tirts Tamás, Rockenbauer Zoltán, Németh Zsolt, Molnár Péter, Trombitás Zoltán. A magyarok megsegítéséért Szokatlan összejövetel a hűtőgépgyárban Díjazták a legjobb beszállítókat Segélyező programakcióra hív fel a Magyarok Világszövetsége - hangzott el a szervezet vasárnapi választmányi ülésén. Az akció a horvátországi és vajdasági magyarokat, valamint a polgárháború elől Magyarországon menedéket kereső magyar és délszláv menekülteket kívánja megsegíteni pénzbeni és más humanitárius segélyekkel. A választmányi ülést megnyitó hangsúlyozta: a világszövetség előtt történelmi feladatok állnak. Az MVSZ elnöke szerint itt az ideje, hogy a magyarság sikertelen időszaka, amely 1526 óta létezik, most megforduljon. Ehhez el kell érni, hogy a magyarság összeadja erejét. Ebben adhat fontos segítséget például a nemrégiben alakult Duna Televízió. Az előző novemberi választmányi ülés óta eltelt időszak munkáját Dobos László, a kárpát-medencei, Jakobffy Ernő, a nyugati és Fónay Jenő, a magyarországi régiót képviselő al- elnökök ismertették. (MTI) A jászberényi hűtőgépgyárban különleges tanácskozás zajlott le a minap. Az Electrolux vezető szakemberei a Lehel magyarországi beszállítóit hívta meg. Az összejövetel a cég jövőbeni terveinek ismertetésével kezdődött. A legfontosabb - hangzott el -, hogy a kompresz- szoroshűtőszekrény-gyártást növelik. Az idei mintegy 600 ezerről 700 ezer darabra kívánják emelni az éves termelést ebből a termékből. Ugyanakkor a költségeket, köztük a 75 százaléknyi anyagköltséghányadot csökkenteni kívánják. A beszállítók számára három teljesítendő követelmény van: a minőség, a szállítási határidő és az ár. Tavaly tavasszal hasonló tanácskozást már tartottak. Akkor hirdették meg a Legjobb beszállító címért folytatott versenyt. Az egyéves munka sokoldalú elemzése alapján egy alap- anyaggyártó, a Kemipur Kft. s egy alkatrészgyártó, az ICO Rt. nyerte el a címet. A két cég munkatársainak jutalmazásában is részt vállalt az Electrolux. Egy-egy porszívót, fagyasztó- szekrényt és hűtőszekrényt adnak jutalomként. K.E. Államtitkár a húsblokádról Az EK bizottságával való vasárnap esti brüsszeli tárgyalások célja a kivezető út megtalálása, a hússzállítások újraindításának elérése - nyilatkozta Juhász Endre államtitkár, a hazánkat képviselő delegáció vezetője. Elmondta: a magyar fél továbbra is alapvetően állategészségügyi kérdésként kezeli a húsblokádot. Ez nem kereskedelmi háború, s nagyon remélem, nem is lesz az - tette hozzá. A magyar kormány a járványmentesség biztosítása érdekében hozta a húsimportot korlátozó rendeletét, részben osztva az EK aggodalmait. Ugyanakkor úgy érezzük, az Európai Közösség reakciója mégsem volt megfelelő, más eszközökkel kellett volna ezt a helyzetet kezelni - vélekedett az államtitkár. (MTI) NISSAN SUNNY VAN Az 1993-as óv kisteherautója. A kategóriagyőztes komfortja, úttartása, alacsony futási költsége és ára meggyőzte a zsűrit. Ismerje meg és használja ön is a legjobbat! Hivatalos márkaképviselet: OMTEC Kft. 3 £v Szolnok, Abonyi u. 63. Tel.: 56/423-530, 423-430 garancia I