Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-17 / 89. szám
1993. április 17., szombat Nézőpont 5 Szombati jegyzet Felügyelet és központosítás Másfél évtizedes tanítói, tanári munka után ma is állítom, hogy a szakfelügyelet és a köz- pontosítás édestestvérek. Akadt is bajom ezen személyek egy részével, akik a járás, a megye, a minisztérium ilyen-olyan előírásait közvetítették, sőt igyekeztek megvalósítani. Azért négy olyan szakfelügyelőt is őrzök emlékemben, akiket még tiszteltem is az általam ismert tizenöt-húszból. Kettő közülük Szolnokon él, egy Karcagon, egyet szem elől veszítettem. Ők emberséges embereknek bizonyultak akkor is, meg a múló idő távlatából is. Mert szerintem ki ment szakfelügyelőnek? A felügyelet egy része azokból verbuválódott, akik vagy nem szerettek vagy nem tudtak tanítani. A másik rész, nevezzük harmadnak: szeretett is, tudott is tanítani, de mivel iskolaigazgató, vagy legalább helyettes szándékozott lenni, ezért ezen beosztását átmenetinek, ugródeszkának remélte. A harmadik harmad a legnaivabb, legbájosabb: azt hitték az ártatlanok, hogy küldetés a munkájuk; majd ők megtanítják tanítani a látogatottakat. Figyelmen kívül hagyták azt a régi alapigazságot, hogy ha az ember ott, azoktól nem tanulja meg a szakmát ahol, akikkel dolgozik, mehet oda messziről magyarázni a világ legjobb szakembere is. Elvégre, aki mondjuk tanár Túrke vén, ott, abban a községben kell megfelelő ismereteket szerezni, aki asztalos Já- kóhalmán, ott muszáj elsajátítani a szakma csin- ját-bínját és, aki például orvos Karcagon, aligha verheti a fejébe a napi teendőt mondjuk egy szegedi professzor. Legfeljebb néhány hasznos szakmai „fogást” felfedhet előtte. Úgy tűnik, a kormányok, a rendszerek központosítási törekvése bizonyos változó jelek mellett változatlan, és voltaképpen minden központ igyekszik valamilyen módon sugallni, megmondani mit és hogyan tanítsanak a hierarchia lentebbi lépcsőfokain állók. Valószínűleg azért, mert kis hazánkban nagyon sok buta, tanácstalan diplomás él, legalább is jórészük ilyen jegyeket visel magán, mert őket segíteni kell. Akár akarják, akár nem. Nosza, meg is alakult a ROK, azaz a regionális oktatási központ, nem is egy belőle országszerte. Gondolom, vigyázza az alaptantervet, ellenőrzi betartják-e az iskolák, jobb esetben tanácsokat ad. Nem tudom, létével mennyivel megy jobban a falvak, a községek, a városok iskoláiban a tanítás, de szerintem semmivel, mert felülről akarják valamire megtanítani az intézményeket, holott azt belülről kellene. Mindez nem érdekes: íróasztal van, jó fizetés van, lehet vizsgálódásokat végezni ilyen-olyan céllal. Igen, arra akarok kilyukadni, hogy a szocializmus merev, központosításai után megint egyre-másra nőnek ki bizonyos centralizációra törekvő intézmények. Ilyen-olyan regionális, területi, térségi névvel megjelölve, amelyek vitás és nem vitás kérdésekben állást foglalnak, határozatokat hoznak, uram bocsá’ döntenek, dicsérnek, esetleg elmarasztalnak. Nem tudom, szükség ven-e rájuk, mert az embereket - akik pénzéből mindezek csúnya szóval kiépültek és épülgetnek -, nem kérdezték meg. Tény, meggyengült a megye, a megyék helyzete, de hogy túlságosan el ne szaladjon a szekér a vidékkel, másféle nevet, neveket viselő hivatalok őrködnek felettük. Olyanok, amelyek szintén központi akaratot képviselnek, természetesen finomabb formában, mint az egykori járás- és megyerendszer, központi bizottság idején. Remek példája ennek a mindent tudni, mindent látni akarok igyekezetnek az adóztatás, meg az elvonás. Leplezetlen igyekezet arra, hogy az adó jó része még véletlenül se ott kamatozzon, ahol az emberek fizetik. Lám, eddig a személyi jövedelemadó fele ott maradt, ahol képződött, most csak a 30 százaléka. Az állam elveszi, azután ilyen-olyan formában újra elosztja. Nesze nektek önkormányzatok! Amelyik polgármester, testület ezzel elégedetlen, érkezik a válasz: tessék kivetni helyi adókat, azok ott maradnak. Igen ám, de kire, kikre? A nyugdíjasokra, a munkanélküliekre, a létminimum alatt élőkre? Adózzanak még többet a máról holnapra élők, a lerobbant vidékek? Mivel erre a legtöbb helyi képviselőtestület nem vállalkozik, vegetál a település. Egyre több bölcsőde, óvoda bezár, de veszély fenyegeti az öregek klubjait, az iskolák, orvosi rendelők felújítását, a műutak építését is. Nem baj, egy a lényeg: az ilyen-olyan irányítók, íróasztallal rendelkezők száma nő. Nekik már jó, mert nem havi 6-12 ezret keresnek. Hogy az irányítottaknak erről vidéken, a végeken mi a véleményük? Nem súgok, tessék kimenni és megkérdezni őket! 0. S.a£j tutik Felnőttképzés a Közös Európáért A gazdaság változásaihoz gyorsan és rugalmasan alkalmazkodó átképzési és továbbképzési rendszer kialakítására van szükség, amely figyelembe veszi a kis- és középvállalkozásokon alapuló gazdaság igényeit. Ugyanakkor fontos, hogy a felnőttképzés mellett a fiatalok megfelelő szakmai felkészítése is hangsúlyos szerephez jusson - mondta Soós Adriane, a Munkaügyi Minisztérium munkaerőpiaci képzések főosztályának vezetője a TIT Kossuth Klubjában rendezett tanácskozáson, pénteken. A Felnőttképzés a Közös Európáért című tanácskozáson magyar és osztrák oktatási, gazdasági, és pénzügyi szakemberek keresték a megoldást egy újfajta felnőtt- képzési stratégia kidolgozására. Soós Adriane a minisztériumi elképzeléseiről szólva elmondta: jelenleg kevés olyan intézmény van, amely a gyakorlati és elméleti képzést képes együttesen megoldani. Ezért tervezik egy korszerű tanműhelyekkel felszerelt - a gyakorlati képzésre orientált - regionális felnőttképzési hálózat kialakítását. Az új intézményrendszer ugyanakkor építene a népfőiskolái hagyományokra is. A Munkaügyi Minisztérium képviselője reményét fejezte ki, hogy a parlament mielőbb elfogadja a szakképzési, a felső- és közoktatási törvényeket, és ezáltal közelebb kerülünk a gazdaságot és társadalmat egyaránt érintő probléma megoldásához. A tanácskozáson a Steier Népgazdasági Társaság ügyvezetője az osztrák tapasztalatokat ismertetve a fiatalok általános és szakképzésének fontosságára mutatott rá. Ugyanakkor hangsúlyozta: a felnőttképzési rendszer kialakításánál figyelembe kell venni a társadalmi, gazdasági és piaci változásokat, s az oktatásban résztvevők személyes képességeit és adottságait. Piróth Eszter, a TIT országos szervezetének igazgatója hozzászólásában kiemelte: még nem vált egyértelművé, melyek azok a szakmák, amelyekre a kiképzett szakemberek munkát találnak, de meghatározhatóak azok az ismeretek, amelyekre valószínűleg szükségük lesz a munkahelyet keresőknek. Ezek közül a legfontosabbak a nyelv- ismeret, a pénzügyi, banki, számítástechnika és gazdálkodási ismeretek. A konferencia résztvevői az előadásokat követően a hazai feladatokról és együttműködési lehetőségekről folytattak esze- mecserét. A szolnoki Ruhaipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában a 92/93-as tanévben indult be a számítástechnikai programozó osztály. A 28 első éves tanuló modernül felszerelt oktatótermekben sajátíthatja el ezt az érdekes, de nagy odafigyelést igénylő szakmát. A szakközépiskolában az idén ruhaipari szakközép, ruhaipari technikusi és számítástechnikai programozó osztály indul. (Fotó: -nzs-) „Testőrök” a szárnyasok mellett A rendőrtől is ellopták a tyúkot Jászladányban < némely tyúkok testőrrel bírnak. Akármennyire furcsán is hangzik eme kijelentés, nagyon nagy az igazságtartalmá. Jászladányban valóban őrzik a tyúkokat. Már aki teheti. Mondják, van olyan család, ahol felváltva strázsálnak éjjel az ólak előtt, és nappal alszanak. Először nem is lehet érteni, miért kell ennyire felfújni az ügyet néhány szárnyas miatt, de ha az ember beszél a károsultakkal, mindjárt rájön, miért olyan nagy dolog Jászladányban a tyúklopások ügye... Nevet senki nem ad a sztori mellé. Az emberek, akik elmesélik, hogyan lopták meg őket - félnek. Értik, ugye, kedves Olvasók, nem a tolvaj fél, hanem a becsületes ember.. . íme, néhány adat a lopásokról: Az egyik helyről 28 tyúkot vittek el, a másikról hetet és egy kakast. A harmadikról először nyolc szárnyast, aztán kilencet. Előfordult az is, hogy abban a házban, ahonnan loptak, lakik egy rendőr is. Mert a tolvajok nem félnek... A közbiztonság? Az semmilyen:- Nem, nem jelentettem senkinek az esetet - meséli az egyik károsult. - Minek? Kit fogtak még el a tolvajok közül? Pedig loptak már tyúkot vagy 100 helyről.- És mit mondanak a károsultak?- Nagyon föl vannak háborodva.- Ön szerint milyen a közbiztonság a faluban?- Semmilyen. Hiszen onnan is loptak, ahol rendőr lakik. Mit mondjak még ehhez?- Ha eszembe jut, most is ideges vagyok - kezdi a beszélgetést az, akitől 28 tyúkot „lo- vasítottak meg”. — Amikor megvettem a csirkéket, 38 forintot fizettem darabjáért. Meg a táp, a takarmány: etetni kellett őket. Mennyi károm van nekem ebből, számolja csak ki! Amikor megvettem a csirkéket, akkor is megfordult a fejemben, hogy: kell ez nekem? Hátha ellopják. Hát nem ellopták!- Nem voltak bezárva a jószágok?- Hiába volt lelakatolva az ól! Nincsen ezek előtt lakat! Kifeszítik az ajtót ajtófélfástul.-A rendőröket kihívta?- Ki én! Jegyzőkönyvet vettek fel ismeretlen tettes ellen. Azt mondták, ha majd elfogják, értesítenek.- Ezek a lopások mennyire befolyásolják az emberek hangulatát a faluban?- Nagyon! Most jól megvágtak, nincs kedvem még egyszer csirkét nevelni. Én dolgozom, más meg sütteti magát a napon, oszt lop! Hej, kutya világ!- Erről jut eszembe: Nem ugat a kutya, mikor jön a tolvaj?- Ugat a'! De ahol egy aszony lakik egymaga, az oszt nem megy ki éjjel, ha ugat a kutya. Minek? Hogy agyonüssék? Meg mit ér vele, ha kimegy is? Az egyik helyen éjjel egykor is voltak kint a gazdáék, meg öt órakor is, mégis ellopták a tyúkokat. A következő károsult próbálja higgadtan előadni a történteket, de ez nagyon nehéz, hiszen tőle legutóbb egy birkát loptak el az ólból.- Hajnalban, négy óra körül három birkát loptak ki az ólból. Kettő meglett. A házunk előtti portán, a romos istállóban találtunk rájuk, ott feküdtek összekötözött lábbal. De a harmadik, az eltűnt. Ugyanakkor a szomszédok látták, hogy fiatal cigányok ugráltak kifelé a kerítésen, és egy zsákban vittek valamit. Ha kiszámolom, hogy egy birka ára ötezer forint... Valamelyik este meg zörgettek nálunk. Akkor is lopták volna megint a birkákat, de valaki észrevette és szólt a rendőrnek. De mikorra a rendőr odajött, akkorra eltűntek a tolvajok. Az egyik birka már az utcán volt, a másikat az ól előtt fejbeverték. Félelemben tartják a falut- Mennyi kára származott már összesen a lopásokból?- Összesen négy növendékborjút meg egy birkát loptak el tőlem az évek alatt, hát ha ezt összeadom, kijön több tízezer forint.- A tolvajt nem találták meg soha?- Nem. Vannak emberek, akik félelemben tartják a falut. Az a baj, hogy egyeseknek nincs munka, csak kocsma van meg lopás.- Ezek ellen az esetek ellen nagyon nehéz valamit is tenni- ismeri be Halmai Ferenc, a rendőri kirendeltség vezetője. - Pedig többségükről tudjuk, hogy ki tette, de ha az elkövetőt nem az ólban fogják meg, akkor nehéz rábizonyítani. Előfordult már, hogy az ólban rajtakapták a tolvajt, de akkor sem szóltak a rendőrségnek, hanem jól megverték. Pedig akkor rájuk lehetett volna bizonyítani. De az a tyúk, amelyet már fölpucolnak, mire odaérünk, nem bizonyít semmit.- Mégis, mit tesznek azért, hogy ne legyen ennyi lopás a faluban?- Akikre gyanakszunk, hogy ők lehettek, azokat elszámoltatjuk, hogy hol voltak. Éjszaka gyalogosan járőrözünk, bevilágítunk az udvarokba. Az ilyen elkövetőket nehéz megfogni, és ezt azok is tudják, akik csinálják.- Tegyük fel, hogy elkapják a tetteseket. Milyen büntetés vár rájuk?- Kaphatnak pénzbüntetést, de azt többnyire nem lehet végrehajtani, mert a többségük munkanélküli. Vagy pedig feltételes szabadságvesztést rónak ki rájuk, de a börtönre meg sokan csak legyintenek: „Ha bekerülök, hát bekerülök.” Az a baj, hogy a faluban sok az idegen, aki be sincs jelentkezve, akiről nem tudjuk, hogy kicsoda, miből él. Egy lakásban sokszor tizen-tizenöten is élnek. Itt nem elsősorban a tősgyökeres jászladányi cigányokkal van baj, hanem a betelepültekkel, az idegenből jöttékkel, akikről azt se tudják, hogy mit csinált korábban, és miért jött el a régi lakhelyéről. Ettől a helyzettől már a tősgyökeres jászladányi cigányok is kezdik rosszul érezni magukat. Nem mennek el tanúskodni Gyuricza József, a polgárőrség vezetője - aki eddig türelmesen hallgatta a beszélgetésünket - szól közbe:- Az a baj, hogy a törvényalkotóink nincsenek tisztában a falusi helyzettel. Én javasolnám, hogy költözzenek le falura, telepítsenek 100 tyúkot, és egy év múlva számoljanak el vele. Tőlem is elvittek három kerékpárt a portámról. A lakosságnak az a véleménye, hogy gyenge a törvény. Az embernek sokszor sírhatnékja támad, amikor hallja, elszenvedi ezeket az eseteket. Halmai Ferenc:- A lakosságtól azt kérnénk, hogy figyeljék meg az elkövetőket. Nem az a fontos, hogy kimenjenek éjjel, ha ugat a kutya, hanem hogy megfigyeljék, kik lopnak, és utána jöjjenek el a rendőrségre. Ha nem is tanúskodni - mert azon már túlvagyunk, hogy nem jönnek el tanúnak —, de négyszemközt a rendőrrel elmondanák, hogy mit láttak.- De az emberek félnek a bosszútól.- Nincs eszközünk megvédeni őket a bosszútól. Szerintem nem lenne ilyen tehetetlen a falu, ha összefognának az emberek. Gyuricza József:- Mindenkinek figyelni kellene, és egymásnak adni az információkat. Élnek itt olyan emberek is, akik szegények, de becsületesek. És nagyon irritálja őket, hogy látják, hogy itt áll sorba segélyért az, aki tőle lopott. Az a szegény, az az öreg pedig, aki szintén rászorult a segélyre, nem megy oda, mert nem fér rá az arcára.- Azt mondják, az a baj, hogy évek óta nem volt a faluban razzia. Halmai Ferenc:- Volt razzia, de az kevés ahhoz, hogy megoldjuk a gondokat. Ha például bemegyünk egy lakásba, ahol olyanok tartózkodnak, akik nem ott vannak bejelentve - nem akarok tippeket adni -, ki tudnak bújni a felelősségrevonás alól. Én azt látnám valódi segítségnek ebben a helyzetben, hogy ha több rendőrt kapna a falu. Rendőrt tessék ide hozni!- A polgárőrség a közbiztonság megőrzését, a rendőrség munkáját hivatott segíteni. Mit tud segíteni a jászladányi polgárőrség a rendőrségnek? Gyuricza József:- A polgárőrség három éve alakult a faluban. Hetvenkét tagunk van. Mi csak állampolgári jogokkal vagyunk felruházva, tehát nem intézkedhetünk. Járkálunk a faluban, főleg a kritikus helyeken és a kritikus időpontokban, és megfigyeljük, hogy mi történik. Ha észreveszünk valamit, értesítjük a rendőrséget. A jelenlétünknek lehet visszatartó hatása. Még elvitatkozgatunk arról, hogy írjuk, ne írjuk-e a valós helyzetet. Vajon melyik árt kevésbé a falunak? Ha hallgatunk a valóságról vagy ha a világ elé tárjuk? Gyuricza József így búcsúzik:- Rendőröket küldjön ide, csókolom! * * * Amióta Jászladányban jártam, azóta újabb lopások történtek. Talán nem is az esetek nagy száma miatt kínálkozik toll- végre egy ilyen történet, hanem az igencsak súlyos konzekvenciái miatt. Mert valóban egy tyúk nem nagy érték. Miért is emelne szót az ember emiatt? De ha egy nyugíjas nénikétől ellopnak húsz tyúkot, őt a félévi élelmétől fosztották meg. A másik, amiért ez a tyúkügy már régen túlnőtt a tyúkügyön, az a becsületes állampolgárok létének, vagyonának védelme. Mert lassan valóban odajutunk, amit az egyik nyilatkozó így fogalmazott meg: a tolvajnak már több joga van, mint a becsületes embernek. Ezt pedig nagyon nehéz elviselni. Mint ahogy azt is, hogy a nagy nehézségekkel, rengeteg munkával, vesződséggel eltartott állatokat „csak úgy” elköti, elviszi valaki az ólból. /A pletykák szerint vannak, akik megrendelésre lopnak, tehát a tyúknak már megvan az útja, bottal üthetik a nyomát./ Az emberek elvárják, hogy védjék meg őket. Szeretnének nyugodtan élni. Úgy, ahogyan Bibó István szerint már a demokráciában szokás: félelem nélkül. Bár nem tudni, hogy Bibó a félelem nélküliségbe beleér- tette-e azt, hogy a tyúktolvajoktól sem kell félni. Paulina Éva
