Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-13 / 85. szám
Két év után újra a döntőben A hajrára igazi csapat lett az Olaj Kisember az óriások közt A szokásos háromezer ember helyett ezúttal üresek maradtak a körmendi lelátók Heni-show Jászberényben „Jöjjenek helyettem a fiatalok!” Olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak lenni egyszerre - nem kis dolog, bármelyik sportágról van szó. Főként akkor, ha az ember lánya még csak a tizennyolcadik esztendejét tapossa. Ha viszont történetesen a torna az a bizonyos sport, sajnos ez a kor már az „idősebb” generáció tagját jelöli, akinek a visszavonulás gondolatával is meg kell barátkozni. Szépség, kecsesség, báj - Ónodi Henrietta Szinte hihetetlenek tűnik, de vasárnap volt két esztendeje, hogy a Szolnoki Olajbányász férfi kosarasai bajnokságot nyertek Zalaegerszegen. Most 730 nap elteltével újra döntőbe jutottak a piros-feketék, pedig az előzetes esélylatolgatáskor szurkolóikon kívül nem sokan várták tőlük ezt a bravúrt. A végső győzelemre is esélyes Kör- mend-Hunor ellenében elég volt három mérkőzés - kettő idegenben -, hogy a fináléba jussanak a Tisza-partiak. Az elődöntő tapasztalatairól, az összecsapások körülményeiről a csapat edzőjét, Rezák Lászlót faggatuk.- Milyen reményekkel vágtak a körmendiek elleni mérkőzés- sorozatnak?- Bármily furán hangzik, éreztünk magunkban annyi erőt, hogy akár idegenben is kiharcolhassuk a döntőbe jutást. A rájátszás hazai mérkőzésén úgy tűnt, lebecsült bennünket a Hunor, s ezt igyekzetünk „meglovagolni”. Szerintem saját magukat is becsapták azzal Zsebéék, hogy könnyedén vették a középső szakasz itteni találkozóját.- Taktikai szempontból mennyiben különbözött egymástól a három meccs?- Tulajdonképpen mindany- nyiszor ugyanazzal a taktikával léptünk pályára, mégis állandóan változtattunk elképzelésünkön. Egyből az elején meg akartuk lepni a Körmendet, s ez sikerült. Tudtuk, az elmúlt esztendőben ők is új csapatot építettek, és merőben más játékot próbálnak játszani, mint Henry Bell idejében. Akkor - és még az idei Szuper Liga alatt is sokáig - az egyéni képességeket helyezték előtérbe, míg ellenünk már az egységre akarták helyezni a fő hangsúlyt. Az egyik pillanatról a másikra azonban nem lehet mégváltoztatni egy csapat stílusát. Azt hiszem, saját csapdájukba estek azzal, hogy az eredményességet tartották inkább szem előtt az „építkezés” helyet. De visszatérve az eredeti kérdéshez, taktikánk egyik sarkalatos pontja volt, hogy Zsebét megakadályozzuk a betörésekben, és kinti dobásokra kényszerítsük. Mivel távolról kevésbé eredményes, könnyen elveszti önbizalmát. Támadásban Ivkovics volt a kulcsember, neki kellett eldönteni, hogy a leváló centereket vagy az üresen maradt bedobó- kat hozza helyzetbe. Körmenden Stan és Berkics, Szolnokon Mérész, Tóth és Hosszú szórta a pontokat átadásaiból.- Mi döntött a két, közel azonos képességű együttes közt?- Az utolsó mérkőzéseken már látszott, igazi csapattá váltunk. Ez olyan erőt adott a nehéz pillanatokban, hogy többször is vert helyzetből tudtunk talpra állni. Remek fizikai állapotban van a gárda, jól bírja a Kisember a nagyok vállán sorozatmérkőzések okozta nagyobb terhelést, így bátran alkalmazhattuk szokásos iramjátékunkat. Egy edzőnek ugyan nem illik ilyet mondani, de azt hiszem, az is befolyásolta a továbbjutás kérdését, hogy Földi Sándor a körmendiek trénere. Mielőtt még bárki is félreértené, szeretném gyorsan megmagyarázni. Az egykori Jugoszláviában nem játszották a zónavédekezést a csapatok, épp ezért kevésbé ismerték ennek ellenszerét az ottani szakvezetők is. Ebből következik, hogy együtteseiket sem tudják százszázalékosan felkészíteni ennek leküzdésére.- A három találkozó közül kétségkívül a legfucsább az utolsó volt, mikor zárt kapuk mellett mérték össze erejüket a jelentős lépéshátrányban lévő vasiakkal. Milyen érzés volt üres lelátók előtt „vezényelni” a csapatot?- A kosárlabdát a nézők szórakoztatására találták ki, ezért rendkívül furcsa volt, hogy kizárták őket, de az az igazság, így is bejutottak körmendi szurkolók a csarnokba. A versenykiírás szerint ugyan csapatonként összesen harminc fő lehetett volna csak jelen, ennek ellenére közel ötvenen foglaltak helyet a lelátón. Buzdították is tisztességesen Halmékat. Sajnos nem ellenfélként, hanem ellenségként kezeltek bennünket mindvégig. Szerencsére helyén volt a fiúk szíve, és egy gyenge első félidő után remek másodikat produkáltak. Még cserélnem sem kellett a szünet után, úgy belelendültek. Tóth Attila és Horváth egymást felülmúlva szórták a pontokat, Stan pedig egyeduralkodó volt a palánkok alatt.- Kit látna szívesen vetély- társként a döntőbenl- A Sólymokat, hiszen az ő stílusuk jobban fekszik nekünk, mint a Zalaegerszegé. Mióta bajnokok lettünk, hatszor szenvedtünk vereséget a kék-fehérektől, egyszer sem nyertünk ellenük. Tisztában vagyunk azzal is, tart tőlünk a Tungsram-Hon- véd, talán élni tudunk ezzel a lehetőséggel. Ha azonban „csak” ezüstérmesek leszünk, akkor is minden dicséretet megérdemelnek a fiúk. Néhány hete feltűnt egy „kisember” az Olajbányász kispad- jának környékén, rendre Rezák László mellett foglal helyet. Vajon ki ő, hogy még Körmenden is bejutott a terembe? Juhász Attila, tizennyolc éves és Üllőről jár a piros-feketék mérkőzéseire. Egészen a februári Olajbányász - Tungsram-Honvéd ösz- szecsapásig a fővárosi színekért lelkesedett, de olyan lekezelően bántak vele akkor a pestiek, hogy egyszerűen megsértődött. Nem egy szálfa termetű (alig 120 cm), mégsem érdemelt olyan bánásmódot. A szolnokiak felkarolták, barátságosak vele, így mindenhová elkíséri őket. Ügy látszik, jó kabala lehet, mert mióta velük van, egyetlen vereséget szenvedtek. Számára elégtétel lenne, ha a döntőben alulmaradnának a Sólymok. (Géléi) Bájos vendége volt pénteken a Jászság fővárosának. Ónodi Henrietta, a mindenki által szeretett és tisztelt tomásznő látogatott el a Ferencesek terén álló tornacsarnokba, hogy bemutatóval egybekötött élménybeszámolót tartson. Nem először járt a népszerű Heni Jászberényben, visszatérő vendégnek számít már errefelé a „pici lány”. Mégis sikerült eltévednie, így majd’ félórás késéssel kezdődött a találkozó. Szóvivőként Szántai Tibor köszöntötte a vendégeket - Henriettát ugyanis elkísérték edzői, Unyatyinszky Mihály és Unyatyinszkyné Karákas Júlia - , majd olimpiai bajnok tornásznőnk a Queen együttes zenéjére teljesen önállóan összeállított talajgyakorlatát adta elő, amely természetesen nagy sikert aratott. Könnyedsége mindenkit magával ragadott, a produkcióit fémjelző kedves mosoly ezúttal sem hiányzott arcáról még a legnehezebb elemek közben sem. Pedig alig két napja értek haza az Egyesült Államokból, ahol több tomashow-n szerepelt olyan csillagok társaságában, mint az egykori montreali olimpiai bajnok Nadia Comaneci, vagy az amerikaiak új üdvöskéje, Károlyi Béla tanítvámya, Kim Zmeskal. Ennek ellenére vállalta, hogy pihenés helyett a herényi ifjú tomászpalántákkal találkozik. A bemutató után Unyatyinszky Mihály vette át a szót. Áz ő kommentálásával játszották le az a filmet, amely a barcelonai olimpiáról készült. Az összeállítás tatai edzőtábortól a békéscsabai ünnepélyes fogadásig kísérte végig Heni útját. Természetesen újra megcsodálhattuk aranyat érő ugrásait és ezüstösen csillogó talajgyakorlatát egyaránt, az edző pedig színesen ecsetelte a látottakat. A film után záporoztak a rajongók kérdései, aztán végre szót kapott a főszereplő is. A legfőbb kérdés persze az volt, folytatja-e Ónodi Henrietta a versenyzést Atlantáig. Sajnos erre egyértelmű nemleges választ kaptunk, hiszen a torna ma már „gyereksportnak” számít. Legkésőbb öt-hat éves korban el kell kezdeni az alapok lerakását, és a tizennégy-tizenhat esztendősek számítanak kiforrott versenyzőknek. Később, nőiesebb alkattal már szinte lehetetlenség megcsinálni a kötelező elemek jó részét. A versenyzés befejeztével kézenfekvő a kérdés: hogyan tovább? Erre egyelőre még bajnokunk sem tudja a választ. Most még szeretne a sport közelében maradni, hiszen eddig életének jó részét az edzőteremben töltötte, és a hirtelen váltás sosem egyszerű. Bár rengeteg lemondással járt a versenysport, utólag úgy érzi, megérte. Mindenesetre a sikeres értettségi után beadta felvételi kérelmét a Testnevelési Egyetemre. Mostanában jóval több szabadideje van, mint korábban, ezt pihenéssel, levélírással tölti. Köztudott, hogy Heni az olimpia után kapott egy, kiskutyát, érthető, hogy sokat foglalkozik vele. Moziba, színházba is eljár néha-néha, és a barátait sem hanyagolja el. Aztán Unyatyinszky Mihályt kérdezték, jó versenyző-e tanítványa. Kiderült, nem is olyan egyszerű a válasz, hiszen eredményeit nézve egyértelműen annak tekinthető, viszont eléggé rapszodikus volt a teljesítménye téthelyzetekben. Munkatársunk megkérdezte a bajnoknőt, vajon az a tény, hogy a birminghami világbajnokságra utazó tomászváloga- tottban nem szerepel Ónodi Henrietta, a végleges búcsút je- lenti-e. A sportolónő megígérte, hogy legalább ez évben még mindenképpen versenyezni fog. A vb-n csak azért nem indul, mert a felkészülés során megsérült a dereka, ami azonban már rendbe jött. Megtudtuk, kedvencünk kedvence (sportolóideálja) Damyi Tamás, akitől kitartást, szorgalmat tanult, valamint az is kiderült, hogy jelenleg éppen másfél méteres Heni, ezzel a magassággal azonban még nem ő a legkisebb a családban. Amikor elfogytak a kérdések, helyi szponzorok adták át ajándékaikat. Ezután a vendégek mellett egy ünnepeltet is köszöntöttek. Sütőné Újszigeti Katalin ugyanis, akinek neve nyolc éven át egyet jelentett a jászberényi tornával, most megvált tanítványaitól, tőle búcsúztak el. A kitűnő edzőnő szintén békéscsabai tornász volt, s mint kiderült, Ónodi Henrietta első példaképeinek egyike. Nem véletlen hát, hogy hívó szavára szívesen ellátogatott megyénkbe a magyar női tomasport első világbajnoka.-szsTalán az utódok között?
