Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-10 / 84. szám
1993. április 10., szortibat Jász,—Kun Kukás 13 Viccturmix Bede István gyűjteményéből Öld meg mind! Isten majd szétválogatja...- Vasalta a függönyt, s kiesett az ablakon... Addig jár a korsó a kútra, míg be nem vezetik vezetékes vizet! Aki másnak vermet ás: sírásó vagy földmunkás. Karom erős, szívem bátor, szülőhelyem inkubátor. ***- Miért jó a terhes nőnek?- Nem veri orrba a lengőajtó.- Mi lesz a Csipet Csapatból az atomkatasztrófa után?- Cifet Cafat ***- Hogy mondanád másképpen a 11:59:59 mp-et?- Chip és Dale (Csip és dél)- Mi az: Csontváz a bokorban?- A bújócska győztese...- Miért nem hord törpilla tampont?- Folyton rálépne a zsinórra...- Hogy halt meg a rendőr felesége?- Mi az? Nappal ugat éjjel úszik?- Az anyós protézise... ***- Mi a KGST címere?- Zöld mezőben hét sovány tehén egymást feji... Éjszaka átvág a púpos a temetőn, egyszer csak előugrik egy kis törpe, s megkérdezi a púpost:- Mi van a hátadon púpos?- Egy púp.- Kell az neked?- Nem. A púpos hirtelen felegyenesedik, s boldogan sétál keresztül a városon. Szembejön vele a sánta, akinek elmeséli mi történt. A sánta fejvesztve fohan a temetőbe elé is odaugrik a törpe:- Mi van a hátadon te sánta.- Semmi...- Akkor nesze itt egy púp! *** Utazó varázsló érkezik a városba, s elsőként a sánta és a pö- sze kerül sorra. Beküldi őket a Ez igen, oké vagy! Ha úgy tudnék nézni, mint ő a bejárati ajtó mögül, akkor nem csak fémtárgyakat hajlíthatnék parafenomén módra, hanem a dó és a szó, vagy a ti és mi közötti hangközt is. Ránézésre. Az ilyen szájtátástól gyerekkoromban kiesett a vajaskenyér a kezemből. Most idegesít. Látom, hogy kémlel. Lassan bérletet kellene kémem tőle, mert amióta barátnőm autója már nem az utcakép meghatározója, az előző este tartalmasságától függően minden reggel ingyen break és electric bugi előadást nézhet sötét nézőteréről. Figyu- kázik. Úgy érzem magam, mint amikor a settenkedő macska tekintetével játszom. Amikor egy picit a sarok mögé húzom a fejem, az utánam kémlel. Nem vagyok nyugodt. Szerintem elemeimre akar bontani, és mintha transzportálni akarna - mert jó ember is lehet - egy olyan bolygóra, ahol nincsenek gépek, és nem kell a fél országot felkutatni az ipari forradalom korában készült alkatrészekért. "Én otthon fúrok- faragok, mert az embernek értenie kell mindenhez" Talán unokáját látja bennem, aki meg akarja ismerni a mozgó világot, aki szétszedi és összerakja a tárgyakat. Kicsavarja a baba kezét, keresi, milyen lap van a hajtogatóskönyv harmadik és negyedik oldala között, tudni akarja, hogyan védekezhet a visszapillantó tükörtől. De én ... De én csak ezt a nyamvadt akkumulátort szeretném beszerelni! Ráadásul felnőtt korú vagyok, és a gépeket hagyom másra. Ebben a vaksötétben úgy pakolgatom ezt a mázsás izét, mint ha én lennék a szemevilá- gától megszabadult bűnbánó Odipusz. Még annál is kevesebbet látok. Nem tudom mit vétettem. A z utca másik oldalán viszont egyre kedvezőbbek a kilátások. Most már ketten bámulnak a homályból. A közös élmény immár felejthetetlen. Csak nem fogták meg egymás kezét? Eddig normálisan sajgott a derekam. Most már úgy érzem, ingem alá szorult egy repülő darázsraj, amely bombázó- térnek nézi a hátamat. Most kell erősnek lenni... Elfordítom az indítókkulcsot, a házak tetejére koncentrálok, kigyullad a fény. Nem lehet rosszabb érzése annak, akit a lakásajtótól alig pár méterre szorongat legerősebben a szükség, mint most nekem. varázsló egy sátorba, hó- kusz-pókuszol egy kicsit, majd elkiáltja magát:- Sánta dobd el a botod! Kirepül a bot, hatalmas durranás, majd egy hang- A szánta eleszett. Két részeg megy a sínek között, egyik megszólal:- Hajj koma, de hosszú ez a lépcső!- Az semmi, de milyen alacsonyan van a korlát!- Sebaj, hallom, hogy mindjárt jön a lift. *** Az ifjú apa elhatározza, hogy mindig igazat fog válaszolni a fiának. Ez megy is a fiú 6 éves koráig, de mikor a Dunaparton sétálva meglátnak egy „emeletes” kutyát, Pistika megkérdezi, mit csinálnak azok? Az apa zavarban van, végül bevallja, kiskutyát. Másnap reggel Pistika hirtelen benyit a szülei szobájában, ahol apja és anyja éppen ...-nek. Pistika ismét felteszi a kínos kérdést, mire apja ismét őszintén válaszol: Öcsikét. Mire a fiú:- Papa, nem fordítanád meg anyut? Én inkább kiskutyát szeretnék. Az állatkertben az állatházban elszabadul egy denevér. Az ügyeletes poszt kiszáll a helyszínre, majd rövid kergetőzés után sikeresen elfogja az állatot, majd behúz neki egyet, csépeli egy darabig, majd a földre dobja a denevért és ráugrál. Végül magasra emelve a döglött állatot elkiáltja magát:- Batman, batman, csalódtam benned... Három béka ül a tóparton az első szól:- Brekk. A második:- Brekk-brekk. Erre az első előkap egy col- tot, s lelövi a harmadikat.- Ezt miért csináltad, kérdi a második.- Túl sokat tudott. A rákhoz bekopog hajnalban a cigi és az égett pirítós. A rák kiszól- Ki az?- Mi vagyunk a rákkeltők. Kópiás Sándor: Dum-dum duma Mottó: Csak az az értelem, csak azt tudnám feledni! (Madách után szabadon és füg getlenül.) A piacgazdálkodás hullámvölgyei néha átcsapnak fölöttünk, de azért nem vágyódunk vissza az ötéves tervek taposómalmának biztonságos árnyékába. Vannak, akik a saját bizonytalanságuk mezsgyéjén toporognak, mert nem merik átlépni múltjuk ingerküszöbét. *** Aki számyaszegett pesszimistaként várja a sültgalambot, az nem érdemli meg a demokrácia kék madarának eljövetelét. *** A mögöttünk lévő szemüvegen keresztül soha nem láthatjuk teljes mélységében a jövő zenéjét, amely minden eddiginél színesebb palettát fest elénk. *** Nem rohanunk hanyatt-homlok a fejünk után, inkább felsorakozunk a bölcs megfontoltság vezérfonala mögé. ***- Remélem, nem vörös csillag lesz- Azt nem bántjuk, azt szabad- Hozzá nem nyúlok, még meglátja valaki- Nem, ez még nincs a listán Atyai szigor: - A karszalagot tedd le! Hárman vannak immár, és egyikőjük megkopogtatja az ablakot.- Várjon vele egy picit, mert lemerül! - tanácsolja. - Nekem! a hegyi utak királyának, akit - bár lehet, hogy egy kicsit ka- nyargósabb volt az út a megszokottnál - senki nem tudott megelőzni a hegyekben három órán keresztül. Százak voltak a hátam mögött. Tizenhárom éve vezetem ezt a kocsit. Nekem beszél? Jóemberek pedig. Rájöttem: először szemmel akartak energiát adni, ám amikor elapadtak, a nyers erőt hívták segítségül. Betoltak. Észrevettem, azonosítottak a limuzinnal. Szemükben együvé tartozom ezzel az izével, pedig semmi közöm hozzá. Se a cipómtól, se a ruhámtól, se a fogke fáimtól nem vagyok elválaszthatatlan. Egyébként sem hasonlítok rájuk. Az egész csak egy érzéki, szellemi csalódás A másnap reggel viszont az enyém volt. Megérkezett az irodaház új autója. Szép volt. A sofőrök már reggel elkezdték simogatni. Kijött az a férfi is, aki engem nézett reggelente. Józsit megbökte, s mindtha azt mondaná: ez igen, oké vagy! Szurmay
