Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-27 / 72. szám

r Tegnap délután kezdődött és vasárnap fejeződik be az I. Tavaszi Tiszaligeti Napok sportrendezvény, amelyen általános és középiskolás tanulók vesznek részt. Felvéte­lünk a szolnoki Széchenyi Általános Iskola versenyzőinek váltását örökítette meg az at­létikai selejtezőn. (Fotó: Novák Károly) Eredmény csak huszonöt százalék fölött A választás nem szakszervezeti belügy A kétszer Kun meg a két koporsó Csak én vagyok ilyen szerencsétlen? Köbüki meg a köbméterek Utózönge (írásaink a 9. oldalon olvashatók) A Dunánál A Dunánál címmel fotóal­bumot jelentetett meg a Mi­niszterelnöki Hivatal Kor­mányszóvivői Irodája a nagymarosi vízlépcsőrend­szer történetéről és kronoló­giájáról. A fotóművészet ere­jével kívánták megvilágítani az erőmű-építkezés környe­zeti hatásait. Visegrádi Négyek Csehszlovákia szétválása óta vasárnap első alkalommal találkoznak az immár Viseg­rádi Négyek védelmi minisz­terei. A helyszín Brüsszel lesz. Keresetek Több mint 5 százalékkal marad el a fogyasztói árin­dextől a nettó átlagkeresetek növekedése az idei és a tavaly januári adatok összehasonlí­tásában - ez állapítható meg a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentéséből. A személyi jövedelemadó-elő­leg, a munkavállalói járulék, a munkavállalót terhelő egészségügyi és nyugdíjjáru­lék figyelembevételével szá­mított nettó kereset januárban 15.700 forint volt. Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás. Hivata­losan hajnali 2 órakor tör­ténik az átállás, tehát ekkor kell (persze lehet reggel is) az órák mutatóit egy órával előbbre állítani. Időjárás Ismét meglehetősen csúnya hétvége elé nézünk. Az észak­kelet felől áramló, egyre hi­degebb levegő hatására az ország középső területein kedvező feltételek alakulnak ki a csapadéktevékenységnek. Gyakran lesz borult az ég, sokfelé valószínű eső, majd egyre többfelé havas eső, ha­vazás is lehet. A jövő hét elején hóátfúvá­­sok is kialakulhatnak, mert erős lesz az északi szél. Javu­lásra a jövő hét közepétől számíthatunk. Magyar Szakszervezetek Or­szágos Szövetsége egyre hatá­rozottabban tudatosítja tagjaival és minden állampolgárral a má­jus 21-i társadalombiztosítási választások jelentőségét. Az MSZOSZ Jász-Nagykun-Szol­­nok Megyei Képviseleti Fó­ruma tegnap tartotta meg a té­mában a második tanácskozást. Sándor László, az MSZOSZ al­­elnöke volt a rendezvény elő­adója.- Meglesz az esély arra, hogy ne társadalombiztosítási pén­zekből egészítsék ki a költség­­vetési hiányt, hogy a jelenlegi­nél jobban lehessen hatni a nyugdíjak alakulására, s kiszá­mítható jövő elé nézhessenek a Férfi kézilabda MK a nyolc közé jutásért: Szolnoki Olaj­bányász - Pick Szeged 18-21 (8-10). Továbbjutott a Szeged két győzelemmel, 48-40-es gólkü­lönbséggel. Zsúfolásig megtelt tegnap délután a szolnoki Városi Műve­lődési Központ színházterme. Még a szomszédos megyékből is sokan jöttek el, hogy részt vegyenek dr. Zsíros Géza fó­rumán. A kisgazda honatya, a parlament mezőgazdasági bi­zottságának elnöke a Kisvárosi fiatalok - mondotta. A választá­sok sikere esetén kedvezőbb pozícióban lehet tárgyalni a kormánnyal az adóról, a nyug­díjról. A társadalombiztosítási ön­­kormányzat sem változtathat egy csapásra a szociális, egész­ségügyi támogatási rendszeren, ám a jelenleginél jóval nagyobb mozgási szabadsága lesz - emelte ki az országos szövetség alelnöke. A választások szisztémája a olyan lesz, mint a parlamenti vagy az önkormányzati válasz­tásoké. Ugyanannyi körzetből, ugyanannyi képviselőt küldhet­nek a testületbe. Az előadó hangsúlyozta, hogy a munkálta-Női röplabda NB I. a 7-12. helyért: Szolnoki Vegyiművek - Debreceni VSC 3:1 (7,13, - 12,9). Részletes beszámolóink a hétfői Sportextrában olvasha­tók. Önkormányzatok Országos Ér­dekszövetsége meghívásának tett eleget - kezdte megnyitó be­szédében dr. Magyar Levente, Jászberény polgármestere, utalva az önkormányzatok föld­igényére, ennek megoldására. Zsíros Géza elismerte a tele­pülések földigényét, de mint tokkal is elkezdődtek a tárgya­lások. Megítélése szerint ők is érdekeltek abban, hogy a május 21-i választásokon leadja vok­­sát az állampolgárok huszonöt százaléka, hisz ezen múlik, képviseltetik-e magukat a ta­nácsban. Kilenc parlamenti pártot szó­lítottak meg, egyetértenek-e el­képzeléseikkel, mozgósítják-e tagjaikat, küldenének-e szakér­tőt, aki a listára kerülhetne. Ed­dig két visszajelzés érkezett. Nem szakszervezeti belügyről van szó, hisz a demokráciának csak egyik eleme a többpárti parlament. A másik része az ál­lampolgári demokráciában ölt testet - mondotta. Munkavállalói résztulajdo­nosi program (MRP) és vezetői kivásárlás keretében zajlott le a közelmúltban a legnagyobb ha­zai szállítmányozási cég, a MASPED Részvénytársaság privatizációja. A két éve szol­noki kirendeltséggel is rendel­kező vállalat tulajdonváltása azért érdémel az átlagosnál na­gyobb figyelmet, mert a cég dolgozói és vezetői pályázatuk­mondta, erről még konkrét dön­tés nem született, s ezért várja az önkormányzatok ez irányú javaslatait. A kisgazda képviselő szólt a minap elfogadott törvényről, mely meghosszabbította a föld­alapok átadásának határidejét. (Folytatás a 2. oldalon) Formai hiba miatt Új közgyűlést kell tartani a kilenc részre vált kunmadarasi Kossuth Tsz-ben. Erre azért lesz szükség - tudtuk meg Szi­lágyi Pétertől, az AGROMÜ­­SZOL Szövetkezet elnökétől -, mert a cégbíró formai hibát ta­lált az átalakulás második ré­szében. A szétválást mint tényt elfo­gadta. A gond, hogy egy köz­gyűlésen mondták ki a szétvá­lást és a vagyonmegosztást is. A törvény még egy közgyűlés megtartását írja elő a szövetke-A kormány törvényjavaslatot terjeszt sürgősséggel az Or­szággyűlés elé a büntető jog­szabályok módosításáról. Mi­ként Bárd Károly igazságügyi minisztériumi helyettes állam­titkár ismertette : teljes körűen újra kívánják szabályozni a gazdasági bűncselekményekre vonatkozó rendelkezéseket, fi­gyelembe véve az Európa Ta­nács ajánlásait. A tervezet szá­mos új bűncselekményt nevesít, melyek egy része a fogyasztók további védelmét szolgálja. A tisztességes jpiaci magatartás ti­lalmáról szóló törvénynek a fo­gyasztót védő rendelkezéseivel összhangban például büntetni javasolja azt, aki nagy nyilvá-Szabad György az Országy­­gyűlés elnöke pénteken fogadta a Parlamentben a Kazah-Ma­­gyar Baráti Társaság delegáció­ját, amelyet Amerhanova Zsi­­bek vezetett. Az Országgyűlés sajtóirodájától kapott informá­ció szerint a találkozón a Ház­kai neves külföldi szállítmá­nyozási cégeket, tőkeérdekelt­ségeket szorítottak háttérbe. A privatizáció keretében a vállalat MRP-szervezetéből és a menedzsmentből álló holding a Masped Rt. ÁVÜ-tulajdonré­­szének mintegy 90 százalékát, több mint 2 milliárdos vagyont 64,5 százalékos árfolyamon vá­sárolta meg. A fennmaradó ÁVÜ-részt kárpótlási jegyekért Országos ifjúsági konferen­ciasorozatot szervez a Minisz­terelnöki Hivatal abból a célból, hogy feltárják a csak az ifjú­ságra jellemző problémákat, azok gyökereit, s kidolgozzanak egy olyan hosszú távú progra­mot, amely túlélhet több kor­mányváltási időszakot is. Sem az előző rendszerben, sem az elmúlt néhány évben nem sike­rült kiépíteni az ifjúság problé­zet részére - ezt április 9-én tart­ják. Az elnök bízik abban, hogy mindenki végiggondolja, mit je­lentene, ha nem sikerülne az új­bóli közgyűlés. Ekkor a bank leveszi a kezét róluk, volt fize­tés - nincs fizetés, volt munka­hely - nincs munkahely ... Ha nem születik meg a dön­tés a szétválásról, a szövetkezet mindenképpen lépni fog, hiszen az elmúlt hónapokban beindult a verkli, kész van az üzleti terv, a dolgozóknak bért, munkát ad­nak. nosság előtt az áru lényeges tu­lajdonságáról megtévesztő tájé­koztatást ad. Bevezeti továbbá a hitelezési csalás, a jogosulatlan pénzintézeti tevékenység, a gazdasági adatszolgáltatási kö­telezettség elmulasztása és a tő­kebefektetési csalás fogalmát. A helyi önkormányzatoknak adható céltámogatási kiegészítő keret felhasználási szabályairól szintén rendelkezett a kabinet. E támogatásra a társadalmi­gazdasági szempontból elmara­dott, valamint az országos átlag kétszeresét meghaladó munka­­nélküliséggel küzdő települések tarthatnak majd igényt - első ízben 1994-től -, saját forrásaik kiegészítéséhez. elnök emlékeztetett arra, hogy hazánkhoz hasonlóan Kazahsz­tán is részese annak a folyamat­nak, amelynek eredményekép­pen megszűnt felettünk a kül­földi gyámkodás, lehetővé vált a parlamentáris demokráciába való visszatérés. értékesítik majd. Az új tulajdo­nosi felállásban a részvények 51 százalékát tudhatják maguké­nak a dolgozók, 28,9 százalékot pedig a cég vezetőiből alakult társaság vett meg. A vásárlás részben saját erőből, részben pedig E-hitel igénybevételével valósulhatott meg. Az elmúlt évben 9,5 milliárd forintos forgalmat lebonyolító (Folytatás a 2. oldalon) máival foglalkozó kompetens szervezeteket, s megtalálni a leghatékonyabb finanszírozási forrásokat. Ma leginkább az önkormányzatok érzik hivatott­nak magukat a probléma felvál­lalására. Jó néhány alapítvány célja ugyan a fiatalok tanulásá­nak, munkájának, érvényesülé­sének segítése, ennek ellenére továbbra is hiányos az érdekér­vényesítés. Lottószámok: 10, 51, 72, 73, 81 Győzelem és vereség Zsíros Géza Szolnokon - telt ház előtt Ismételt kiválási lehetőség a téeszekből? A részaránytulajdon kimérése ingyenes lehet Magáncég lett a MASPED Részvénytársaság A szolnoki iroda profilja nem változik Repeta közgyűlésből A kormány az Országgyűlés elé terjeszti Módosítandó büntető jogszabályok Kazah vendégek a Parlamentben Fiatalokról - fiataloknak

Next

/
Thumbnails
Contents