Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-25 / 70. szám

4 1993. március 25., csütörtök Minden szomorúságát feledte „Egy „igaz emberre találtam” Húsz évvel ezelőtt, amikor a jászberényi szeretetház előtt mentem el, bizony másként lát­tam a világot kerítésen kívül, mint most, belül az otthonban, szociális gondozottként. Miután tizenöt súlyos műté­ten estem keresztül eddig, fél lábbal, egészségileg, lelkileg is megtörve kerültem a szociális otthonba. Úgy érzem, hogy itt, ez a nagy család mindent meg­tesz értünk, ami elvárható. Be­vallom, ha a" kórházi kezelés miatt nem vagyok otthon, már hiányzik a környezetem. Ez év elejétől egyre jobban kínzott a megévő lábam fáj­dalma, és tudtam, hogy nincs remény a megmentésére; azzal is tisztában voltam, hogy egy magamfajta, kis pénzű ember­nek ez nem lesz könnyű. Mű­tétre nem a helyi kórházat vá­lasztottam, így többszöri pró­bálkozás után találtam egy igaz emberre, egy nagyszerű pro­fesszorra, dr. Radeczky Gá­borra és kedves munkatársa­ira - a szolnoki Hetényi kór­házban. Első szóra fogadott a műtétre, és olyan kezelésben, egészségügyi ellátásban volt ré­szem, mely feledtette a helyze­temből aódódó minden szomo­rúságomat. A Professzor Úrnak és Kedves Munkatársainak ezú­ton is hálás szívvel köszönetét mondok. További gyógyító munkájukhoz erőt egészséget, a magánéletükben sok boldogsá­got kívánok. Varga István Jászberény Élményekkel gazdagodva Tavaszköszöntő Örömmel számolunk be ar­ról, hogy a JNK-Szolnok Me­gyei Nyugdíjasok Kultúrális Egyesülete keretén belül, egy hónapja megalakult a Déryné Művészegyüttes. Tavaszkö­szöntő címmel (március 19-én) a rideg-hideg napokat feledtető, testet-lelket megújító, színvona­las műsort adtak - a még kis lét­számú, de hálás közönségnek. A tavaszi „Nyitni kék” soro­zatot március 20-án rendkívül jól sikerült, egésznapos szom­szédoló műsorral folytattuk. A kényelmes utazást nyújtó autó­buszunk és figyelmes, biztos kezű pilótánk segítségével re­pültünk uticéljaink felé: Egyik csoportunk délelőtt Nagykőrös nevezetességeivel ismerkedett, míg a másikat Kiskunfélegy­háza lakói fogadták szív-szere­tettel. Dr. Somogyváry Zoltán nyugdíjas tanár úrnak, aki fá­radhatatlan, közvetlen, mind­nyájunkat barátként megnyerő, és alapos helyi- általános szak­tudásáról valló idegenvezetőnk volt, ezúton is őszinte tisztele­tünket, köszönetünket fejezzük ki. Bemutatásával megismerhet­tük a harmonikus összhatást keltő városházát; a főtéren, Pe­tőfi szobra tövében szinte hal­lani véltük a gyermek „Sán­­dorka” pej paripája sörényének zizzenését, de még a patkók fémmuzsikáját is. A Kiskun Múzeumban - gondolatban - a hajdanvolt „puszták népe” ott­honában vendégeskedtünk; el­ismerően dicsértük remekbe szabott ruházatukat, értő, ügyes kézzel készült mindennapi használati eszközeiket. Atellen­­ben a Börtön Múzeum épülete, és a jobb magaviseletre késztető alkalmatosságok figyelmeztet­tek arra, hogy helyesebb a tör­vénytisztelők útján járnunk ... A félegyházi nyugdíjasok ének együttese, népdal kórusa „tavaszi zsongással” kedveske­dett, amit köszönetképpen Torma Mihály tárogató mű­vész, szolnoki nyugdíjas társunk briliánsán előadott műsorával viszonzott, végül - a szárnyaló dallamok kisérőjeként - a hall­gatóság is bekapcsolódott. Vá­rosbeli élményünket gazdagí­totta a Faragó József fafaragó népművész kiállítótermében tett látogatásunk. A közösen el­fogyasztott ebéd után új élmé­nyek befogadására, Kecske­métre indultunk, hiszen a Ka­tona József színház délutáni előadására voltunk hivatalosak. A színház díszvendégei között a jól ismert Jászai Joli nénit kö­szöntöttük, aki ígérte, hogy a közeljövőben ellátogat hoz­zánk, valamint Blayer Jenő urat, az Országos Nyugdíjas Egyesület elnökét. Ezt köve­tően - a színház művészeinek igényes tomácsolásában Móricz Zsigmond: Rokonok c. előadá­sát tekintettük meg. Kissé fáradtan ugyan, de csodálatos élményekkel gazda­godva értünk haza, Tisza-parti városunkba. B. E. Menni, vagy nem menni... ? A tévedések, gyanúsítgatások elkerülése végett, máris szeret­ném leszögezni, hogy Kupa Mihály volt pénzügyminiszter úrnak sem rokona, de még szimpatizánsa sem vagyok. Épp eléggé kiürítette az állampolgá­rok nagy részének pénztárcáját; több olyan törvényjavaslat ta­pad a nevéhez, amelyekkel sok egyszerű családot lehetetlen helyzetbe hozott. Ezért töre­delmesen bevallom, hogy ami­kor a képernyőn megjelent és az ő stílusával magyarázta a rend­szerváltás új mechanizmusát, a szebb és gazdagabb jövőt, ki­kapcsoltam a tévét. E nagyfokú ellenszenvem azonban az utóbbi egy-két hónapban valamelyest enyhült iránta. Pontosan azóta, amikor a nagy nyilvánosság előtt kijelentette: nem hajlandó a nép vállára több terhet rakni, örül, hogy az eddigieket türel­mesen elviseltük! Valószínű, sőt bizonyos vagyok benne, hogy e kijelentése következményeként határozott úgy Antall József miniszterelnök úr, hogy a pénz­ügyi tárca élére más személyt kell tennie. Mégpedig olyat, aki nem mond ellent. E jelenség, vagyis a személyi csere tökéle­tesen bizonyítja azt a tényt, hogy ha valaki az úgymond demokratikus miniszterelnök úrnak a véleményével nem ért egyet, az máris búcsúzhat a be­osztásából. A kormány átalakításáról egyébként az a véleményem, hogy nem más, mint az utolsó szalmaszálba való kapaszkodás. Szerintem a csalódott, félreve­zetett népet már semmiféle vá­lasztási trükkel még egyszer nem lehet csőbe húzni! Az em­berek nem a szép, hangzatos ígérgetésekre kíváncsiak, ha­nem jobb, nyugodtabb megélhe­tésre vágynak. írásomnak azért adtam azt a címet, hogy Menni, vagy nem menni..., mert Kupa úrnak volt ereje az igen magas beosz­tást otthagyni, és a bársony­székből átült a függetlenek közé. A másik, hogy az állam­polgárok - különösen a maga­san kvalifikált értelmiségiek kö­rében is gyakran felvetődik a címben szereplő kérdés. Neve­zetesen az, hogy a családjuk számára - a kilátástalan jövőjük végett - netán valamely más or­szágban keressék a szebb, biz­tosabb jövőt? Hisz bárki is kerül hatalomra a ’94-es választáso­kon, évekre, évtizedekre lesz szükség ahhoz, hogy a kiárusí­tott országunkat helyre hozza! Páldeák László Jászberény A szerkesztőség postájából Úszómedencét szeretnének Az egészségesebb óvodásokért Az Újszászi Összevont Óvo­dai Intézmény nevelőtestülete és szülői munkaközössége kö­zel egy éve r lhatározta, hogy a gyerekek -azettsége, egészsége érdekében minden eszközzel - pályázattal vagy más formában - próbálja megteremteni a szük­séges feltételeket. E program keretében udvari játékainkat, sporteszközeinket folyamatosan bővítjük, s az úszás előkészí­tése, illetve a vízhez szoktatás feladatrendszerének megvalósí­tásához telepíthető úszómeden­cét szeretnénk vásárolni. Ennek érdekében nemrég nyilvános óvodai ünnepséget szerveztünk a helyi művelődési házban: vers, zenés torna, néptánc és tréfás ügyességi játék tarkította a rendezvényt, melyen a helyi Pávakör tagjai is felléptek, és kedves műsorukkal növelték az ünnepség színvonalát. Kellemes családi délutánt si­került teremtenünk - miközben mindenkit jó érzéssel töltött el, hogy az ünnepség teljes bevéte­lét az úszómedence létesítésére fordítjuk. Szervező munkánk során figyelembe vettük, hogy napjainkban egyre több anyagi teher nehezedik a családokra, és szponzorokat kerestünk. Jelen­tős pénzbeli támogatást kap­tunk a Szabadság Termelő­szövetkezettől, a Keresztény­­demokrata Néppárt és az MSZP helyi szervezetétől, az Afész száznál több játékot ajánlott fel értékesítésre, az ESZES-KER déli gyümölcs­csel, Mező Miklós vállalkozó üdötővel segített bennünket, a szolnoki Flamand Pékség több tálca süteményt küldött - annak ellenére, hogy tudomá­sunk szerint számtalan intéz­ményt támogatnak; a szülők, nagyszülők 100-200 Ft-ot is felajánlottak a belépőért, vala­mint óvodánk egyik dajkája 1000.-, illetve 500 forintot adott egyéni támogatásként; a helyi szociális otthon, a gimnázium, a napközikonyha és a Szász étterem vezetői, dolgozói sza­bad idejük terhére süteményt sütöttek az ünnepségre; a szer­vezés, díszítés, lebonyolítás munkáiban nagy segítséget nyújtottak a szolnoki, újszászi, tiszaföldvári középiskolások, a dolgozók. Ezúton is mindenkinek tiszte­lettel köszönjük a lelkes, önzet­len segítséget, s nagy örömmel tölt el bennünket, hogy az idén, még tavasszal megvásárolhat­juk az úszómedencét, valamint a szükséges felszereléseket. Reméljük, hogy a használatával egészségesebbé tehetjük a fel­növekvő nemzedéket. Szabóné Balogh Etelka intézményvezető óvónő Új szász Önbíráskodás... Az Új Néplap március 20—i számában olvastam a „Stricit nem engedek be” című írást”, mely felháborított. Tudomásom szerint Duvan­­cic Miroslav korábban mint ki­dobóember dolgozott, és olyan dolgai voltak: nem nézte, ki­csoda a vendég, felemelte a lá­bát, s nem engedte be. Nem tudhatta, hogy ezek az emberek már tettek le valamit az asztalra. A vállalkozások korát éljük, de sok embernek sajnos a napi kenyérért kell megküzdenie. Ő viszont kutyás testőröket tarthat maga mellett. Megteheti, hiszen van rá pénze. Én a helyében örülnék, hogy ez a város befo­gadott. Ne szabjon olyan feltételeket, hogy ha nem lép a rendőrség, majd a montenegrói barátaival, rokonaival megoldja az ügyet. Horváth András Szolnok Hozzászólás cikkeinkhez Gondolatok egy diszkóról Nosztalgikus hangulatú írást találtam a megye legolvasottabb újságjában - Az Arany Lakat fénykora és utókora c.III.ll.—, ami majdnem végig korrekt, tényszerű volt. Sajnálom, hogy az újságíró utolsó mondataiban üzletem hírnevét szubjektív és sommás ítéletével igencsak megsértette. Legfeljebb annyit tehetek, hogy írok. Leírom azt, amit nem vett figyelembe: 1989-ben az első kft.-k kö­zött alakult meg cégünk, a Han­gulatkarbantartó Kft., amely igyekezett felvállalni a szolnoki fiatalság zenés-táncos szórakoz­tatását, ha úgy tetszik, „hangu­latának karbantartását”. Az ala­kuláshoz a Szolnok Megyei Vendéglátó Vállalat az akkori­ban igen rossz hírű Arany Lakat étteremmel járult hozzá. A be­tonkolosszust nemcsak erköl­csileg, de műszakilag is igen le­robbant állapotban kaptuk meg, amit - a piaci igényeket figye­lembe véve - próbáltunk átala­kítani. A szocreál étterem nagy­termét belsőépítész gondjaira bíztuk, kívül is festettünk, javí­tottunk, szépítettünk, még virá­got is ültettünk. És a ráfizetéses étterem helyén lön hangulatos diszkó bár. Örömünk persze nem tartott sokáig, a muskátli­kat valaki tövestől tépte ki, a fe­hér falat összerugdosták. Arra gondoltunk, biztosan azok mű­velték, akiket nem engedtünk be az elegánsra sikerült disz­kóba, mert nem volt megfelelő az öltözetük, vagy bűnöző életmódjuk miatt nem láttuk őket szívesen. Ők ugyanis többnyire kultúrálatlanul rea­gáltak az ajtóra írt szövegre, amely szerint: „Belépés csak alkalomhoz illő öltözetben”. Mint vállalkozók, szerettük volna tartani a bár színvonalát, így elhatároztuk, hogy a földszinten létrehozunk egy zenés kocsmát, ahová nem snassz bejönni egyszerűbb öltö­zetben sem, hiszen nincs min­denkinek kultúrája és zakója. A kocsma arculatát ezúttal nem belsőépítész tervezte, hanem a történelem. Ez volt - vélemé­nyem szerint — az első olyan hely a környéken, ahol a kom­munista relikviák kiállítása mel­lett, az árlapon a következők szerepeltek: Molotov koktél, Gorbi vodka, Csapolt Marxista, Zsíroskenyér „Lenin” kezéből. A rendszerváltás után mások ezen az ötleten meggazdagod­tak, mi viszont fenyegető leve­leket, telefonokat kaptunk. Pe­dig senkit nem akartunk meg­sérteni, inkább csak mosolyt szerettünk volna csalni az em­berek arcára, Úgy éreztük, kell az önirónia, úgy könnyebb. Édesapám arra tanított, hogy üzletember ne politizáljon. El is vettek tőle mindent - 1950-ben, amit szívós, kitartó munkával, egyedül épített. Mégsem gyű­lölte az „elvtársakat”, az éppen egyetemista fiának is csak any­­nyit mondott: „Olyan szép ez az elmélet kisfiam, hogy igaz sem lehet”. Lám, hogy elkalandoz­tam, pedig csak a Moment disz­kóról és a néhai Arany Lakat ét­terem épületéről akartam szót ejteni. El akartam mondani, hogy amióta cégünk viseli gondját az épületnek - a meg­újulás érdekében - néhányszor nagyobb átalakítást végeztünk. (Talán ez is az oka, hogy nem gazdagodtunk meg.) Arról is beszélni akartam, hogy a tizen­nyolc év alattiaknak sehol sem Küldjön egy képet! Az építkezés kezdetér Valamikor szerettem volna hivatásszerűen foglalkozni a fo­tózással, de másképp alakult az életem. Csupán kedvtelésből készítek felvételeket, és a filmet magam is hívom elő. Bizony nem volt könnyű, hogy az Új Néplap felhívására - a több száz fotóm közül - néhányat kiválogassak. A szolnoki Széchenyi­­lakótelepen élünk 1984 óta, s mondhatom, hogy az itt folyó építkezés majdnem minden fázisát megörökítettem. Ez a kép a lakótelep kezdeti állapotára, az akkori terepviszo­nyokra emlékeztet. Arra az időre, amikor még nem épületek meg a pontházak, nem volt Panel ABC, játszótér stb., amikor éjszaka is hallottuk a hegesztők sercegését, a daruk csikorgását, a dolgozók kiabálását, s reggelre egy újabb szinttel lett maga­sabb a szemben lévő épület... Homonnai Mátyás rendeznek diszkót, mert „nem nagy üzlet”, mi viszont minden szombaton szeszmentes prog­ramot kínáltunk nekik - 18-20 óráig; s hogy itt a legnagyobb hazai pop és rock sztárok voltak már vendégek; arról is, hogy majd kétezer klubtagunk van, akik azért kaptak kedvezmé­nyes belépőjegyet, hogy meg­őrizhessük a diszkó színvonalát, s nem utolsósorban, hogy a mi áraink messze a legalacsonyab­bak. Mondanom kellene azt is, hogy a Szolnoki Tv felvette az FLM-zenekar buliját, ahol a fi­úkkal együtt énekelte az összes tizenéves a legnépszerűbb slá­gerüket, a „Rólad álmodom minden éjszakán”-t. De hiszen én álmodni sem mertem arról, hogy egy újságíró úgy érzi egy­szer, hogy nincs kedve bejönni a Momentbe, és ezt aggály nél­kül le is írja abban az újságban, amelynek én is előfizetője va­gyok. Higgyék el, hogy nem alaptalanul vagyok elkeseredve az újságírói vélemény miatt, hi­szen ha nem is a legfennköltebb kulturális program a diszkó, én azért úgy hiszem, szükség van rá. Lehet, hogy tévedek, de le­het, hogy az újságíró téved. Most, ezúton hívom meg Őt is - a klubtagjainkkal együtt ingye­nesen - a Moment Aréna már­cius 26-án este 10 órakor in­duló nyitóbulijára, amikor is a népszerű Manhattan fiúk is a színpadra lépnek. Talán eljön Ő is, és megváltozik a véleménye; talán lesz kedve máskor is be­jönni, mert mi szívesen látjuk Őt és másokat is. Dr.Bene Gábor „És a homály növekszik elkerülhetetlenül” Ez a kijelentés olvasható a február 26—i számban megje­lent, Látlelet című glosszában. Ebben a szerző főleg a kor­mányt bírálja; manipulációval, mellébeszéléssel, a kellemetlen igazságok kimondására irá­nyuló készség hiányával és lát­szatintézkedésekkel vádolja. Hasonló tartalommal és stílus­sal íródtak a korábbi „művek” is, amelyek közös jellemzője: a kormány iránti ellenszenv fel­keltése, annak lejáratása, közeli bukásának kilátásba helyzése, és az állampolgári elégedetlen­ség gerjesztése. Vajon mi az oka, hogy ily negatívan viszo­nyul a kormányhoz, a hatalmon lévőkhöz, s miért nem képes tárgyilagosan megítélni az or­szág jelenlegi helyzetét? Miért nem hajlandó tudomást venni az elmúlt négy évtized téves gaz­daságpolitikájáról, az átmeneti időszak objektív nehézségeiről és a külvilág részünkre kedve­zőtlen megváltozásáról? A poli­tikai ellenzékhez hasonlóan, a korábbi kormányok mulasztá­sait, téves döntéseit, bűneit en­nek a kormánynak a számlájára írja. Miért gondolja azt, hogy a jelenlegi körülmények között egy más politikai, ideológiai irányzatú kormány jobban és hatékonyabban tevékenykedne, és rövid idő alatt felvirágoztatná a gazdaságot, megszüntetné a munkanélküliséget, és megte­remtené az általános társadalmi jólétet? Megnyilvánulásaiból ítélve, elutasítja a szocialista ideológiát is. Ebből arra követ­kezetek, hogy a szerző olyan politikai, ideológiai irányzat el­kötelezett híve lehet, amely a kormányzást a valóságban még sohasem gyakorolta... . Pedig nálunk is - mint minden de­mokratikus államban - szólás és lelkiismereti szabadság van, minden állampolgárnak joga van véleményt mondani, s bár­milyen világnézetet magáénak vallani. De azt Ízléstelennek tar­tom, ha valaki a saját akaratát másokra akarja erőltetni, zava­ros ideológiai nézeteit másokba akarja szuggerálni. Zavaros, mert csak sejteti, hogy a libera­lizmust vallja magáénak. Egy liberális politikai rendszer, libe­rális államforma áhitása csak fikció, hiú ábránd, mivel ilyen a történelem során még nem léte­zett. Ugyanis egy köztársasági államforma vagy diktatórikus vagy demokratikus, de sohasem „liberatórikus”. Demokráciák­ban pedig a liberalizmusnak csak a gazdaságban és a kultú­rában van létjogosultsága, a po­litikában nincs. Nem is lehet, mert a demokráciában mindent szabad, amit a törvény nem tilt. Jogállamban - amilyen a de­mokrácia - politikai értelemben csak a törvények keretein belül van helye a liberalizmusnak, azon túl nincs, mert az már anarchizmus. Az anarchizmus pedig összeegyeztethetetlen a demokráciával. Az ilyen jel­legű, tartalmú és stílusú „iro­mány” többet árt, mint használ, mert hatásaként nő az állampol­gárok elégedetlensége, fokozó­dik az agymás iránti gyűlölet, „és a homály növekszik elke­rülhetetlenül”. S. I. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
Thumbnails
Contents