Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-13 / 60. szám

Szolnoki orvos a tűzvonalban A mai napon megkezdjük dr. Várhelyi Béla naplójának közlését. A széles körben tisz­telt, de már régebben meghalt szolnoki nőgyógyász, a volt Papp Gábor Szanatórium haj­dani igazgatója 1944 márciu­sában került ki a frontra, ahol egészségügyi oszlopnál dol­gozva végigélte a katonák szenvedéseit, a frontvonal Ga­líciától Ausztriáig történt hul­lámzását. Naplója a szemtanú hitelességével számol be min­denről. (Sorozatunk első része a 3. oldalon olvasható.) IV. évfolyam, 60. szám 1993. március 13., szombat VÁLTOZÓ TELEFON­SZÁMOK JEGYZÉKE az ÚJ NÉPLAPBAN, MÁRCIUS 17-én *21184/1H* Vizát vitel A Duna egyoldalú eltere­lése következtében szüksé­gessé vált sürgős beavatko­zásról Juhász Judit kormány­­szóvivő adott tájékoztatást. A dunai mederelzárás kárainak enyhítésére a kormány rende­letének megfelelően a mun­kák tavaly novemberben megkezdődtek, s ezek ered­ményeként víz került a Záto­­nyi-Dunának nevezett holt­ágba. A Szigetköz vízpótlá­sának megoldására készült terv szerint Dunakiliti térsé­gében a felduzzasztott víz át­vezetésével lehet a vízkivéte­lezést megoldani a Dunából. A Legújabbkori Törté­neti Múzeum aulájában megnyitották a World Press Photo '92 és a Sajtófotó ’92 című kiállításokat. Itt ke­rültek átadásra a Sajtófotó pályázat díjai is, melyen szép sikert ért el lapunk fo­tóriportere, Nagy Zsolt. Az Axel Springer-Budapest Kft. legjobb vidéki fotóri­porternek felajánlott díját nyerte el. Igazi tavaszi idő Az idő mind kirándulásra, mind az időszerű kora tavaszi mezőgazdasági munkára al­kalmas lesz. Kevés felhő vár­ható, inkább csak szombaton valószínű átmeneti felhősö­dé s, de csapadékra akkor sem kell számítani. Az enyhe, csapadékmentes idő a jövő héten is folytató­dik, a hét második felében va­lószínű több felhő. Számot­tevő eső továbbra sem lesz. A hőmérséklet hajnalban álta­lában -1, +4, kora délután eleinte 10 fok körül, majd 15 fok közelében alakul. Orvosmeteorológia Nemcsak a hét végén, a jövő héten is jól kihasználhat­juk az időjárást egészségünk javítására, szervezetünk erő­sítésére. Komolyabb fronthatással nem kell számolnunk. A földművelésügyi miniszter előterjesztése alapján a kor­mány megtárgyalta és elfogadta a FM ágazati privatizációs stra­tégiájáról és a megvalósítás helyzetéről szóló anyagot. A kormányszóvivői tájékoztató vendége volt dr. Szabó János földművelésügyi miniszter, aki­től az Új Néplap a részletekről érdeklődött.- Hadd legyek elfogult - mondotta a miniszter - a leges­legfontosabb ágazat a mező­­gazdaság, amely négy és félmil­lió embert érint. Rendkívül fon­tos részterület az élelmiszeripar. Az élelmiszeripari cégek priva­tizációjánál alapvető szempont az, hogy lehetőleg olyan de­centralizált, ésszerűen lebontott egységeket alakítsunk ki, ame­lyek a jövőben hasznosítható, versenyképes partnerek lesz­nek.- Sokan aggódnak, hogy túl nagyarányú a külföldi befekte­tők száma.- Elszenvedtük az élelmiszeri­­pari privatizáció gyerekbeteg­ségeit. Nagyon fontosnak tart­juk, hogy a hazai vállalatok, a magyar tőkebefektetők, a je­lentkezők - ha nem is élveznek előnyt, a külföldi befektetőkkel szemben -, de reális verseny­helyzetbe kerüljenek. Nem le­het cél az, ami megtörtént a nö­vényolajnál, a dohány, édesség, cukorka területén, hogy teljesen vagy nagyrészt külföldi tulaj­donba kerüljenek. Bár meg kell mondani, ezek a vállalatok nem küszködnek nehézségekkel, megfelelően működnek. (Folytatás a 2. oldalon) Nemzetközi tavaszi fesztivál Ha a politikusok kicsit hal­kabbak, a művészek pedig han­gosabbak lennének, a kultúra segítségével a népek hamarabb megértenék egymást - mondta Kálmán Attila művelődési ál­lamtitkár a Budapesti Tavaszi Fesztivál megnyitó ünnepségén, pénteken. Ebben az évben Bu­dapest mellett hét vidéki város­ban is tartanak programokat. Őszinte várakozás előzi meg a fesztivál idei vendégnemzete, Kanada bemutatkozását. Demszky Gábor főpolgármester hangsúlyozta: a fesztivált nem csak a hazai polgárok várják, sokan látogatnak ide külföldről is. Derek Fraser, Kanada nagy­követe magyarul szólt a jelenlé­vőkhöz. Elmondta: a fesztiválra három szerző munkáit, 38 elő­adóművészt és 38 képző- és iparművészt invitáltak. Új telefonközpontot kap Szolnok Március 19-én új, nagyon modem telefonközpontot avat­nak fel Szolnokon. Ennek első lépcsőfokaként jövő pénteken reggel 8 órakor 1400 meglevő telefont a régi központról átkapcsolnak az új, Siemens gyártmányú, EWSD típusú, tárolt programvezérlésű digitális telefonközpontra. A 330 millió forintos beruhá­zással megvalósuló létesítmény tranzitközponti kapacitása 5720, a helyi pedig 6000 vonal. Ebből lejön a már említett 1400 telefonszám, a többire pe­dig új előfizetőket kötnek be. Az átadás számváltozásokkal is jár. Ez jelenleg elsősorban az 1400 átkapcsolt előfizetőt érinti. Őket azért terhelik át az új létesítménybe, mert elsősor­ban nagy telefonforgalmat bo­nyolítottak le, és így átkapcso­lásukkal a régi központ is rész­ben tehermentesíthető lesz. Az átállás technikailag gyorsan végbemegy. A változás azt je­lenti, hogy általában az első kettő szám új lesz, azok 42-vel kezdődnek majd. Az új köz­pontba kapcsolt előfizetőknek már meglevő készülékeiket in­gyen cserélik le, mert majd más módon zajlik a hívás. Ezzel ér­telmet kap a készülékeken csil­lag és a kettőskereszt-jel is, mert a korszerű berendezés számos új szolgáltatást tud nyújtani. Lényeges, hogy lapunk már­cius 17-ei számában az új tele­fonszámokról egy melléklet je­lenik meg. A számváltozásokról egyéb­ként még a régi számot hívók úgy is értesülhetnek, hogy au­tomata szövegbemondó ad fel­világosítást, amely megadja az előfizető új számát is. (Részletes beszámolót az új telefonközpontról keddi lap­számunkban olvashatnak.) Képek a világ minden tájáról Sebök Tünde fotókiállítását nyitotta meg Hídvégi Péter, a Jászkun Fotó Klub elnöke a Tiszaparti Gimnázium és Szakközép Iskolában. Az egykori tiszapartis diák 4 hó­napig utazott a Maxim Gorkij „Álomhajón” a Föld körül. Ez idő alatt készített felvételekből láthatnak az érdeklő­dők válogatást április 2-ig hétköznap 8-tól 18 óráig, szombaton pedig 9 órától 12 óráig. (Fotó: I. Cs.) 1848-ban forradalmi ára­dat borította el Európát, amelynek hatására egyszeri­ben roskadozni kezdett a na­póleoni háborúkat követően kiépült hatalmi rendszer. Jól­lehet, a népek szabadságvá­gya sosem volt erősebb, a zsarnokság elleni harcuk szervezettebb, mégis elbuktak forradalmaik. A magyar nép bírta legtovább kitartásból, véráldozatból, hősiességből. Világra szóló példát adott az elnyomás intézménye elleni harc során. Petőfire, a márci­usi ifjakra, a hősökre emléke­zünk holnap, holnapután me­­gyeszerte. A szebb, a boldo­gabb jövő reményében tesz­­szük ezt ma is - mint ahogy ennek reményében hullatták egykoron a vörössipkások. Településeink gazdag, sok­színű ünnepi programkínála­tát az alábbiakban tesszük közzé. SZOLNOK. A megyeszék­helyen március 14-én. vasárnap 17 órakor Táncház veszi kezde­tét gyerekeknek. 19 és 23 óra között Ünnep előtt címmel a Ti­sza Táncegyüttes irodalmi és népzenei összeállítással mutat­kozik be a Városi Művelődési Lottószámok A 11. játékhéten kihúzott nyertes számok: 9, 10, 18, 63, 81 Nőunió Tegnap délután Szolnokon a Magyar Nőunió helyi szerve­zete bemutatkozó előadást tar­tott a Helyőrségi Művelődési Otthonban. A mintegy tíz szervezetből álló unió karitatív társadalmi szervezetként kíván működni. Segíteni akarja a magyar csalá­dokat és nőket, hiszen őket még mindig hátrányosan megkülön­böztetik - mondta dr. Gergely Mihályné, a szervezet alapító tagja. „Kétségtelen, valamivel többet tudunk, mint a férfiak, ne legyen semmiféle megkülön­böztetés a nők és a férfiak kö­zött. A család a társadalom alapja, ha nincs jó anya, nincs család, nincs jó társadalom.” A szervezet tagjai a társadalom legszélesebb rétegeiből verbu­válódtak, de csak nők. Vannak közöttük párttagok is, de a füg­getlen társadalmi szervezetként akarnak működni - mondta dr. Gergelyné. A szervezetet febru­árban felvették az Európai Nő­unióba, elsőként a volt szocia­lista országok közül. Az európia szervezet alelnökének dr. Szilá­gyiné Császár Teréziát válasz­tották. Az alapítók a századelőről vették a példát: teadélutánokat tartanak. Teát főznek, süte­ményt esznek és beszélgetnek. Akkor még nem arról volt szó, hogy valaki milyen politkai el­veket vall, hanem hogy hogy van a család, hova mentek mo­ziba és így tovább. Központban, ahol a Csík zene­kar is fellép. 15-én, reggel 8 órakor a Városi Köztemető 1848-as emlékművénél megem­lékezést tart és a pártok képvise­lőivel együtt koszorút helyez el a Magyar Honvédség Repülő­műszerész- és Légvédelmi Dr. Tóth Tihamér, a Munka­ügyi Minisztérium nemrég ki­nevezett államtitkára tegnap Szolnokra látogatott Szarvas Sándor, az Országos Munkaü­gyi Központ főigazgató-helyet­tese és a szolnoki Petronyák Honvéd Szakközépiskola. 9 órakor diákok szerepelnek mű­sorral a Petőfi Sándor Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola emléktáblájá­nál. 10 órától veszi kezdetét Szolnok Megyei Jogú Város (Folytatás a 2. oldalon) László MDF-es országgyűlési képviselő társaságában. Az ál­lamtitkár tájékozódott a megye munkaerőpiaci helyzetéről, amelyről Miskó Istvánne, a me­gyei munkaügyi központ igaz­gatója számolt be. megkezdtük a nyugati típusú gépkocsi­­alkatrészek árusítását. levegőszűrőket fékbetéteket fényszórókat gumiabroncsokat tömlőket Ékszíjakat üzemanyagszűrőket tömítéseket villogókat karosszéria-elemeket részben készletről, motorikus alkatrészeket előzetes igény alapján biztosítjuk. Rodeo Járműbolt Szolnok, Ady E. u. 22. Telefon: 56/374-367 *21109/1H* Munkalátogatás a munkaügyiseknél Húzza az időt az ÁVÜ-biztos? A szabadságharc szent napjaira emlékezünk

Next

/
Thumbnails
Contents