Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-12 / 59. szám
1993. március 12., péntek Hazai tükör 3 AZ ÖREG MOTOROS. Balogh Pali bácsi, az „einyühetetlen” iskolaszolga 81 éves kora ellenére is aktív dolgozó. Tudom, hogy nem haragszik meg rám az iskolaszolga kifejezés ellen, mert ö valójában - szünet nélkül - átszolgálta az életét. Ezért tőlem meg is kapja most a „címzetes pebellusi” rangot. Több generáció nőtt fel a keze alatt. Sok „aranybogara, tündércslllaga” már nagyapa és nagymama. Némelyüket még ma is megcsúfolja az öreg fürgeségével. Einyühetetlen, matuzsálemi korú Simson motorjával naponta „végigseper” Füred utcáin. Mivel a vén „jószág” berúgókarja elromlott, csak segítséggel indul, de mindig akad jelentkező aki segít belökni. A minap a sportcsarnokba vitt levelet a gépesített öreg iskolai postás. Itt is akadt segítője. Több gyerek is rohant a motorhoz a kérlelő szóra. Tudom, hogy nem volt még balesete, de kedves Pali bácsi: vigyázzon azon a benzinparipán, mert várják vissza mindig a „kossuthos” gyerekek. Remélem, akad jelentkező is, aki megcsinálja azt a fránya berugókart. Ennek reményében üdvözli és jó egészséget kíván régi diákja: P. M. (Fotó: Mészáros) A drogfogyasztás dilemmái A kábítószerbeteg-ellátást befolyásoló nagy horderejű törvényt alkotott a napokban az Országgyűlés, amikor módosította a Büntető Törvénykönyv drogokkal való visszaélésekre vonatkozó szabályait . E kedvező változás nem érvényesül, ha elmarad eközben a terápiás intézményrendszer fejlesztése - ' mutatott rá Grezsa Ferenc MDF-es országgyűlési .képvi. selő csütörtöki sajtótájékoztatóján. A politikus mint drogbetegekkel foglalkozó pszichiáter értékelte az új rendelkezéseket. Grezsa Ferenc a korábbi büntetőrendelkezések sarkallatos hibájának tartotta, hogy nem tett különbséget a drogfogyasztó betegek és a kábítószerekkel kereskedő bűnözők között. E meglehetősen cinikus szabályozás miatt sajátos ellentét alakult ki az egészségügyi szakemberek és a bűnüldözők között: az orvosok ugyanis nem kívántak adatokat szolgáltatni betegeikről, hogy ezáltal megmentsék őket az eljárástól. A módosítás azonban orvosszakmai szempontból megújítja a drogterápiát, mivel betegnek tekinti a kábítószer-élvezőket. A kisebb - legfeljebb két évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntethető - bűncselekmények elkövetőinek pedig választási lehetőséget kínai 'fel: amennnyiben győgyktyelésn.ek vetik alá magukat, mentesülnék a büntetés letöltésétől. — közismert nevén gázszüikát — NYITJUK AZ ÉPÍTÉSI SZEZONT! 1993. március 10-től március 31-ig 10%-kal olcsóbban tudja befizetni. Az elszállítást április 15-ig szervezheti. Ragadja meg az alkalmat! Keresse a márkakereskedőknél! Márkakereskedőink címét és minden egyéb információt az alábbi címen és telefonon adunk: YTONG HUNGARY KFT BORSOD FALAZÓELEMGYÁRA 3700 Kazincbarcika Ipari u. 17. Tel.: (48) 10-122 ■ ® Benzinárváltozás Március 1-jétől változnak az APEH által elismert üzemanyagárak, amelyekkel a magánszemélyek számolhatnak, ha bizonylat nélkül készítenek elszámolást gépkocsihasználatukról - tájékoztatta az Adó-, Pénzügyi és Ellenőrzési Hivatal illetékese csütörtökön az MTI-t. Az ólommentes benzinek közül az EN 91 plusz 1-es elismert ára 69,5 forint, míg az Eurosuper 95-ös 71,50 literenként. Az AB-92-es 0,15-ös ólmozott benzin literét 71,5 forinttal lehet elszámolni, míg a 98-as benzinnek az APEH által elismert ára 74,5 forint. A közepes kéntartalmú gázolaj litere 60 forinttal, az AROL-2T motorolaj litere pedig 71,5 forinttal számolható el. A motorikus gázolaj, ipari tüzelőolaj és a háztartási tüzelőolaj ára nem változott. (MTI) Készülő törvénytervezet szerint a csődbejelentéshez a jövőben a hitelezők hozzájárulása is szükséges lesz - mondta Dobrocsi Gábor, a Pénzügyminisztérium munkatársa. A jelzett változtatás azt szolgálja, hogy elejét vegyék a megalapozatlan csődbejelentéseknek. A tervezet alapján a hitelezők többségének beleegyezése kell a csőd megindításához, s szükséges az is, hogy a követeléseknek legalább a 60 százaléka felett rendelkezzenek. A másik lényeges változás a tervezet szerint, hogy a csődtörvényből kikerül a kötelező öncsőd. Sajtótájékoztatón mutatták be Új Béres-készítmény A civilizációs ártalmak, a hiányos és nem megfelelő táplálkozás miatt szinte nincs olyan ember, akinek szervezetéből ne hiányoznának ásványi anyagok, nyomelemek vagy vitaminok, vagyis az anyagcsere-folyamatok, a védekezőképesség szempontjából alapvetően fontos anyagok. A szervezet megbom-Kéz-tan - alapfokon / Életrajz az életvonalon Vitális - ez a kiromantia, azaz a két-tan szaknyelvén a tenyér barázdái között kitüntetett szerepet játszó életvonal elnevezése. Ahogy létrejöttének szakszerű magyarázata szól: az emberi élet, az akaraterő, az élniakarás leghatalmasabb rugói, mozgató ösztönei alakítják ki. A hüvelykujj fölül induló félkörív alakú vonalon olyan fontos jegyei vannak életünknek, mint az életerő, az egészség, a betegség, az esetleges sebesülés-operáció. De árulkodik a vonal az élettartamról és a sikeres vagy sikertelen életűtról is. A kéztan művelői azonban figyelmeztetnek: az élethossz megítélését illetően nem árt az óvatosság! A hosszú életvonal nem mindig jelent egyszer s mind hosszú életet és fordítva: a rövid életvonal sem mindig a rövid élet jelzése. Az életvonal hossza inkább az általános egészségi állapotot, a szívósságot vagy a gyöngeséget tükrözi. Két kezünk tenyérvonalai korántsem „másolatai” egymásnak; a balkéz egészségre vonatkozó jelei többnyire a „hozott”, öröklött, a jobbkézé az életben szerzett vagy következményes adottságokat tükrözik. Általában: minél szebben ívelt, C-betűre emlékeztető a vonal rajzolata, tulajdonosának annál jobbak a kilátásai - mind az egészség, mind az életűt szempontjából. A vörös színű a vitális érzékiségre és nehézkességre vall, ha emellett a vonal vastag is, robusztus erejű, brutális személlyel van dolgunk. A halvány életvonal vérszegénységről, gyönge egészségi állapotról s általában nem túl kedvező kilátásokról, lila színű pedig vérkeringési zavarokról árulkodik. Az éietvonalon fölfedezhető sötét, netán fekete pontok betegségről, illetve az egészségi állapot kedvezőtlen változásáról tudósítanak, s hasonló a jelentése annak is, ha kereszt vagy csillag ”ül” a vitálison. A betegségek egyébként leggyakrabban az életvonalra kerülő kis szigetrajzolatok formájában jelennek meg, s e szigetecskék hossza a betegeskedés időtartamára enged következtetni. Ferenczy Europress lőtt egyensúlyának helyreállítása, így az egészség megőrzése érdekében a Béres Rt. az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézettel folytatott konzultációkra támaszkodva fejlesztette ki a Béres Vitaiin pezsgőtablettát, amelyet csütörtökön sajtótájékoztatón mutattak be. A pezsgőtabletta összetétele a Béres Csepp Pluszéhoz hasonló, ám elsősorban nem a gyógyítást, hanem az egészség megőrzését szolgálja. A tabletta kialakítása mellett a cég új, tetszetősebb formában, az eddigi egy helyett már kétéves szavatossági idővel kínálja a cseppeket. (MTI) Csődtörvénymódosítás Látlelet A nemzeti ünnep is elválaszt? A politikai megosztottság végzetszerű következményének is tekinthetnénk, hogy a nemzeti ünnep kisajátításában más-más szándékok érvényesülnek. A szembenállás eldurvulása persze csak úgy válhat lehetségessé, hogy egyik vagy másik ideológiai irányzat tőkét akar kovácsolni még az ünneplés módjából is; vagy ha erre nem képes, legalább morális fórumként szeretné feltüntetni magát. Csakhogy a politikai megtévesztések legtöbbször mindent egybemosó tompultságot eredményeznek. Ánnál is inkább, mert átmeneti időszakban élünk, a régi formák szerkezete meglazult, az újaké pedig nem alakult ki. S az átépítések és a nyilvánvaló kudarcok idején, a káosz követhetetlenségében végképp meggyengült az erkölcsi megkülönböztető képesség. Még a féltve őrzött kokárda is más jelentést hordoz egy-egy pártjelvény mellett, jóllehet, másfél évszázados üzenettartalma aligha változhat a tulipán, a szegfű vagy éppen a kalapács mellett. Csak időlegesen írhatók át a sorsfordító történelmi pillanatok, mint amiként vérszegény eredménnyel jár, ha valamelyik párt — némi öncsalással — a negyvennyolcas forradalom és szabadságharc eszméinek egyedüli örökösének nevezi magát. Mert a nemzeti ünnephez való viszony nem politikai hovatartozás alapján jelenik meg. Legalábbis mindaddig, amíg a demokrácia és a szabadság értékei nem halványulnak el a megváltoztathatatlannak tartott nemzeti értékek mellett. Ha a kettő viszonyában törés következik be, semmi másban, mint az üres jelszavak hangoztatásában merül ki a nemzeti érzés. S az erre való késztetést az is erősíti, hogy például az anyagi hatalom önmagában vezető tekintélyt jelent, melyhez legfeljebb a megfelelő színegyüttest kell megtalálni.Noha ez az eljárás jól beillik a politikai megtévesztés rendszerébe, de előbb vagy utóbb — a lenyűgözőnek vélt gazdasági teljesítmények ellenére — kudarcra van ítélve. Méghozzá azért is, mert a jó értelemben felfogott nemzeti önzés nem állhat szemben az európaiság igényével. Inkább csak erősítő feltétele lehet. A gazdasági lecsúszottság kényszere alatt pesze mindenfajta ünneplés veszít fényéből, hiszen — ha elfogadjuk, ha nem — március tizenötödike sokak számára csupán munkaszüneti nap. S ebben nem a történelmi érzéketlenség, az eltorzult nemzettudat játszik szerepet, hanem sokkal inkább az állampolgárok politikai közönye. Mindezért joggal vagy kevésbé joggal az állampolgárok is hibáztathatok, csak nem olyan mértékben, ahogyan a nemzet mágusaiként szereplő kormányzati szereplők el akarják hitetni. Habár a bukott angyal is angyal, a hitehagyott művész is művész, de vajon mit szól az igazi mágus, ha a szerény képességű illuzionista vagy a népszerű bűvészmester mágusnak próbálja beállítani magát? Kerékgyártó T. István