Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-06 / 31. szám
1 4 Megyei tükör 1993. február 6., szombat A határidő: február 15. „Versenyfutás” - mozgássérülteknek Mit tudunk az ifjúságról? A rendszerváltás vesztesei? Beszélgetés Boros László szociológussal December 30-án módosították az egyes mozgáskorlátozott személyek közlekedésével kapcsolatos kedvezményekről szóló kormányrendeletet. A módosítás szerint a közlekedési támogatásra vonatkozó igényt minden évben február 15-ig kell a jegyzőhöz benyújtani, aki április 30-ig dönt, és egyúttal gondoskodik a megállapított közlekedési támogatás folyósításáról. A módosítás a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) számára az óév utolsó meglepetése volt (a Népjóléti Minisztérium a módosított határozatot a MEOSZ-szal előzetesen nem egyeztette). Hát még mekkora meglepetés a mozgássérült embereknek, szerte az országban! Mert mindazokat, akiket a havas, jeges tél megakadályoz kérelmének határidőn belüli benyújtásában, annak számára a közle-A tulajdonjogok tisztázása nem kerülte el a múzeumokat sem. A közgyűjteményekben lévő tárgyakhoz a legkülönfélébb módon jutottak a múzeumok. Egy részük magánszemélyek adományából származik, más részüket a hajdani megyei tanács vásárolta meg, s az ugyancsak a megyei tanács anyagi támogatásával végzett régészeti kutatásokon fellelt tárgyak is az adott tájegység múzeumába kerültek. A vagyoni helyzet tisztázását törvény írja elő, s vagyonátadó bizottság alakult megyénkben is, amelyre az a feladat hárul, hogy közel félmillió múzeumi tárgy tulajdonjogát rendezze. Ez a megye településein általában nem okozott gondot, az önkormányzatok, mint például a karcagi, átadták a Győrffy István Nagykun Múzeum gyűjteményének tulajdonjogát a megyei önkormányzatnak, azzal a feltétellel, hogy az anyag változatlanul a városban marad. A megyei önkormányzatnak, s a megyei múzeumi szervezetnek, mint megtudtuk, nem is áll szándékában a gyűjtemények valamiféle átcsoportosítása, hiszen csupán a tulajdonjogok tisztázásáról van szó. S ha egy gyűjtemény a megyei önkormányzat tulajdonába kerül, ez természetesen, mint tulajdonosnak kötelezettségeket is jekedési támogatás elveszett, legalábbis 1993-ra. Igaz, január el- 4ejé és február 15-e között volt és talán, lesz is még néhány olyan nap, amikor nem csúszik az út. Hanem a jogosultak többsége nem olvasta a - kérelmezőéi időszak kezdete előtt egy nappal megjelent - közlönyt, nem értesült a módosításról, és így félő, hogy kimarad a neki szánt és őt megillető támogatásból. A legszömyűbb, hogy a nevezett többséget nem csupán megilleti e támogatás, hanem valóban igen rászorult. A MEOSZ kéri, hogy mozgáskorlátozottak adják be támogatási kérelmüket haladéktalanul a jegyzőhöz. Ne feledjék, versenyt kell futniuk - ha megy, ha nem - az idővel. A jegyzők, a jelenleg érvényes rendeletmódosítás szerint február 15-én lehúzzák a rolót, azaz a február 16-án érkezett kérelmekről már nem határoznak. -plent a tárgyak megőrzésében, megóyásában. Tehát ha úgy tet<sziiic,, ezzel átvállal terheket a helyi önkormányzatoktól. Jászberényben viszont alighanem rosszul értelmezték a tulajdonjog tisztázására vonatkozó törvény végrehajtását, s errőLlapunkban is megjelent egy . cikk *Kié lesz a Lehel kürtje? címmel. Az írás arról tudósít, hogy a város önkormányzata nem adja át a Jász Múzeum gyűjteményének tulajdonjogát, s maga működteti az intézményt. Attól tartottak ugyanis, hogy a Lehel-kürt, s más relikviák elkerülnek a városból, s ez sértené a jászok lokálpatriotizmusát. A döntés előtt érdemes lett volna tisztázni, mit is jelent valójában a megyei önkormányzat tulajdonjoga, s egyáltalán, ki akarja elvinni Jászberénytől Lehel kürtjét, amely ott van jó helyen, s a megyei múzeumi szervezet, még ha akarná, sem tudná hova tenni. De miért akarná megfosztani bármelyik városi múzeumot is helyi kincseitől, mikor az a cél, hogy azok éppen ott legyenek, ahol vannak, s segítsék az egészséges lokálpatriotizmust? Senkinek sincs szándékában „szétverni” az egyébként jól működő megyei múzeumi hálózatot, amely olyan értékeket hozott létre, mint például a Szolnok megye népművészete, s más hasonló kiadványok, vagy közös kiállítások.- ^fl^<jncvenes évek elejének -[•őlmgjefenségei egyre nagyobb mértékben hatnak a nemzedéki élethelyzetek romlására, s már-már úgy tűnik, mintha nem isui társadalom generációs tagoltságát kísérő ellentmondások szaporodásáról lenne szó, hanem sokkal inkább egy megállíthatatlan folyamatról. Ön szerint mi jellemzi ma az ifjúságról való gondolkodást?- Az ifjúsági konferencia egyik szekcióvezetőjeként is foglalkoztam azzal a körülménnyel, hogy hosszú ideig csak ideológiai vélekedések éltek az ifjúságról, s volt olyan időszak, melyet a legteljesebb cinizmus jellemzett. Ha csupán arra utalok, hogy néhány évvel ezelőtt nyilvánosan beszélni sem lehetett az ifjúság körében terjedő riasztó jelenségekről (többek között a kábítószerfogyasztásról, a bűnözésről, a fiatalok egy részének egzisztenciális fenyegetettségéről), már is lehetővé válik az iménti állításom. A társadalmi valóság azonban sokkal bonyolultabb és főleg más lett, mint amit vártunk. Egyrészt az egész politikai átmenet tele van váratlan fordulatokkal, másrészt merőben más a társadalom - s benne az ifjúság viszonya a három éve zajló folyamatokhoz, mint ahogyan remélni lehetett. A végeredményt tekintve az elégedetlenségen alapuló távolságtartás nemhogy eltűnt vagy akár csökkent volna, hanem még nőtt is. Minden bizonnyal ez is közrejátszik abban, hogy az ifjúságról való gondolkodásnak kirajzolható körvonalrendszere sincs, mint ahogyan a kormányzat sem rendelkezik egységes ifjúságpolitikai filozófiával.- Az ifjúság - akár képzettségi-foglalkozási, akár kulturális viszonyait tekintve - rendkívül tagolt társadalmi csoport, így vélhetően csak közelítő érvényű ifjúságpolitikai filozófiát lehetne megalkotni.- Kétségkívül így van, ám ehhez rögtön hozzá kell tennem, hogy a kormányzatnak ugyanúgy, mint a különböző ifjuságszerveződéseknek vagy intézményeknek az eddiginél sokkal átfogóbb és mélyrehatóbb valóságismeretre van szükségük. Mert csak reális diagnózisból lehet építkezni, s ennek alapján készíthetők politikai és kulturális programtervek. A nyolcvanas években a fiatalok között végzett szocializációs vizsgálatok legfőbb tanulsága például az volt, hogy az erőszakos politizálásról már lényegében lemondott puha diktatúra eredményeként az ifjúság politikához való viszonyát elsősorban a kívülmaradás jellemezte, mely napjainkban sem tűnt el. Holott kezdetben csaknem mindenki abban bizakodott, hogy leggyökeresebb változás ezen a téren következik be. S gombamódon szaporodhatnak majd azok az ifjúsági civil szerveződések (egyesületek, klubok), melyek a közéletiség valódi fórumai lesznek.- Közhelyszerűen emlegetik, hogy az ifjúság légüres térbe került. Van ennek igazságtartalma?- Az ifjúság egésze semmiképp sincs vákuumhelyzetben, legfeljebb a leszakadók. A peremre sodródottak csoportjai. De ha így nézzük, akkor is több tízezres létszámról van szó. Közben arról sem feledkezhetünk meg, hogy érdekorientált kapcsolódási pontok mégiscsak tapasztalhatók az ifjúság és a politikai társadalom között. Forrásaik eredendően gazdasági és kulturális jellegűek. Egyrészről ott jelennek meg a helyi politikai életben a fiatalok képviselői, ahol a vállalkozásban való részvételük és az azzal kapcsolatos érdekérvényesítési igényeik indokolttá teszik, másrészről viszont éppen az egzisztenciateremtésből kiszorulóknál vehetünk észre bizonyos indíttatást a kifejezetten politikai szerveződésre. Épp így a közös veszélyeztetettség érzése, valamilyen tevékenységi tér külső korlátozása viheti néhányukat a politikai érdekérvényesítési kísérletek útjára. Többnyire kudarccal s kevés sikerrel.- A kormányzat - legalább is ahogyan a különböző deklarációkból erre következtethetünk, s ahogyan a mostani tanácskozás is érzékelteti - jószándékáról tesz tanúbizonyságot. De mintha az ehhez társítható eszközrendszer hiányozna.- Nem akarok közhelyeket mondani a jószándék hatékonyságával kapcsolatban. Az ifjúság új típusú problémáinak (a drasztikusan emelkedő munkanélküliség, az egzisztenciális fenyegetettség, vagy az ön által is vizsgált kulturális megfosztottság) mérsékléséhez nagy léptékű kormányzati koncepcióra lenne szükség. Nem vitatom, hogy a jelenlegi költségvetési helyzet (melybe az ország belesodródott) igen szűkre szabja a lehetséges mozgásteret. S az is nyilvánvaló számomra, hogy az új rendszer jellege és a társadalmi igények gyakran szembekerülnek egymással. De ebből mégsem következik, hogy az aktuálpolitikai szempontok helyettesíthetnék az erőforrások (beleértve a pénzügyi támogatások) racionális átcsoportosítását.- Az ifjúságot érintő kormányzati intézményi struktúra kérdése Magyarországon évtizedek óta megoldatlan. Milyen modellt tart követendőnek?- A nemzetközi tapasztalatok rendre megerősítik, hogy egyedül üdvözítő és megnyugtató megoldása nincs is a kormányzati szerepvállalás intézményi összefüggéseinek. Ezért is látom úgy, hogy a hatékony működés megkerülhetetlen előfeltétele a döntés a mindenkori kormány részéről ifjúságpolitikai filozófiájának alapvonalairól, második lépésként pedig egy koncepció kialakítása az elméleti állásponttal adekvát intézménytípus működtetésének gyakorlati sarokpontjairól. Míg ezek a lépések élodázódnak, addig minden kormányzati szintű ifjúságpolitikai tevékenység véletlenszerű marad (függetlenül a kormány összetételétől, politikai erejétől vagy éppenséggel a munkát végző szakemberek képességeitől).- Ón valóban úgy látja, hogy ezek a lépések hozzájárulnak a nemzedéki élethelyzetek hátrányainak felszámolódásához?- Hosszabb távon mindenképp, s kivált akkor, ha az ifjúságpolitikai filozófia végiggondolása során egyértelműen kikristályosodik az intéményhálózat irányítóinak ifjuságfelfogása, s valóban felszínre kerülnek az értékelő jellegű vélemények a társadalomban ténylegesen betöltött és a lehetőségek szerint a jövőben betöltendő ifjúsági szerepekről. Meggyőződéssel állítom, hogy hosszú távon az önkormányzatoknak kell az ifjúságpolitika kulcsintézményévé válniuk, hiszen csak a lokalitásból nőhet ki hatékony kapcsolatrendszer a társadalmi intézményhálózat és a kormányzati szféra között. Kerékgyártó T. István Minden tárgy a helyén marad Még egyszer Lehel kürtjéről Rosszul értelmezték a törvényt Konferencia után A tanulságok csak később hasznosulnak Sikeresen zárult „Az ifjúság helyzete ma Magyarországon” címmel január 29-én és 30-án rendezett konferencia a megyeházán. A Miniszterelnöki Hivatal Ifjúsági Koordinációs Titkársága és a megyei művelődési és ifjúsági szolgálat szervezésében másfél száznál több pedagógus, népművelő és ifjúságsegítő vett részt. A tanácskozáson mindvégig érvényesült az a törekvés, mely a találkozó szakmai, nem pedig politikai jellegéből adódott. Már az első napon elhangzott előadások rendre ezt erősítették meg. Pest, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő fiatalok szociális és kulturális helyzetét vázoló beszámolók mindegyike hiteles képet nyújtott azoknak a társadalmi folyamatoknak a következményeiről, melyek az elmúlt tíz évben felerősödtek, és különösen a fiatal korosztályokat veszélyeztetik, így a hihetetlen nagy mértékben megnövekedett munkanélküliség, az alacsony iskolázottság, az ifjúsági kultúra szétzilálódása. A többszempontú megközelítés elve a kormányzati és önkormányzati feladatokat számba vevő szekcióban ugyanúgy jellemző volt, mint amelyikben az ifjúság szabadidős szokásait vagy éppen a művelődési intézmények szerepét elemezték a résztvevők. Nem elsősorban az amúgy is ismert válságjelenségeket vették sorba, hanem igyekeztek a terápia, a lehetséges beavatkozás módjait feltérképezni.S ha a tanácskozás egyik fő céljaként fogalmazódott meg, hogy fórumot teremtsen azoknak, akik elkötelezték magukat az ifjúsági ügyeknek, a higgadt, tárgyszerű vitákat hallgatva ez mindenképp eredményként könyvelhető el. Még akkor is, ha a tanulságok csak később hasznosulnak. A konferenciasorozat ugyanis még ebben az évben öt régióban folytatódik. (K. T. I.) Kik és mire kapják a segélyt? A toldott-foldott „szociális mentőháló” sokat vitatott része az önkormányzatok által folyósított ilyen-olyan segély. Bár általában , jól jön” ez a pénz a rászorulónak, jobbára nyűg is. Panaszkodnak az állampolgárok, hogy nem korrekt mód osztogatják ezt az alamizsnaszerűséget, siránkoznak a hivatal vezetői, hogy lehetetlen feladat mindenkit - úgymond igazságosan - kielégíteni. A kunmadarasi polgármesteri hivatal jegyzőjével, Papp Ferencnével beszélgettünk arról, miként folyik a segélyezés.- Kétfajta segélytípusról beszélhetek, a felnőtt korúak és a gyerek korúak segélyezéséről. A gyermekvédelem tekintetében van olyan lehetőség, hogy rendkívüli segélyben részesítsük a hozzánk fordulót, vagy pedig rendszeres nevelési segélyt állapítsunk meg. 1992- ben a statisztikai adataink szerint rendkívüli segélyként 2.719.000 forint került kifizetésre, ami azt jelenti, hogy 1441 kiskorú kapott eseti segélyt ruhanemű-vásárlásra, vagy biztosítottuk a gyermekek étkezési hozzájárulását. Nem a kedves szülő kapta meg a pénzösszeget, hanem az intézmény. Rendszeres nevelési segélyezésre ’92-ben 5.100.000 forintot biztosítottunk, ez 290 családot érintett. Általában egy segélyezési bizottság dönt a segélyezési nemekről, formákról. A felnőttek segélyezésénél is két mód van, az eseti és a rendszeres szociális segélyezés. Az elmúlt évben eseti segélyezésre 1082 fő nyújtott be igényt. Itt sajnos szomorúan állapítom meg, hogy elég sok a pályakezdő fiatal, akik elvégeznek egy bizonyos iskolát, nem tudnak elhelyezkedni, néhány hónapig kapják a pályakezdők munkanélküli járadékát, s aztán egy űr marad. És főleg a negyvenéves korosztályra jellemző, hogy: eseti segélyért fordulnak, ugyanis a munkanélküli járulékuk lefut, jönnek a szociális támogatási összeget megigényelni, mert lehetetlen helyzet áíl elő a családban, a mindennapi kenyér és tej megvásárlása is óriási gond. Rendszeres szociális segélyben önkormányzatunk területén 54 fő részesül. Ezek a személyek semmiféle jövedelemmel nem rendelkeznek, 67 százalékban csökkent munkaképességűek, és olyan ledolgozott munkaviszonyuk nincs, amely alapján rokkantsági nyugdíj megállapítására lennének jogosultak.A négyezer forintos szociális támogatást az önkormányzat jegyzőjének kell megállapítani, jelenleg 120 fő kapja ezt Kunmadarason. Az idén ez az összeg 4800 forintig megy fel. Eddig a munkaügyi központok folyósították a négyezer forintot, február elsejétől nekünk kell folyósítani a 4800-at.- Említette a felnőttek rendkívüli, eseti segélyezésében az 1084 fót. Ha jól értettem, enynyien igényelték. És hányán kapták meg?- Megközelítőleg 900 és 1000 fő között kapták meg.- Akiket visszautasítanak, azok miért nem kapták meg a segélyt?- Az az igazság, hogy a kérelemmel hozzánk fordulónak a családi körülményeit is vizsgálni kell. Az, hogy egy kereseti igazolást becsatolnak, nem minden esetben döntő, mert ahhoz a bizottság szakértői és külső tagjai is hozzászólnak, akik ismerik és tudják, hogy milyen életvitelt folytat a kérelmet beterjesztő.- A visszautasítottak közül reklamált valaki?- ’92-ben összesen három fellebbezés érkezett a képviselőtestülethez. A képviselőtestület bírálta felül a fellebbezéseket, a bizottság döntését mindhárom esetben helyben hagyta.- Tapasztaltam, hogy vidékenként más-más mentalitásúak az emberek. Vannak, akik restellik kérni a segélyt, még akkor is, ha valóban rászorulnak és jogosultak is; mások meg kérik, követelik egyre-másra, bár nem is jogosultak. Itt Kunmadarason melyik a jellemző?- Mindkettő. Vannak igazán rászorultak, akik nem jönnek be koldulni, úgy gondolják, bármi is lesz, de én oda nem megyek, nem jegyeztetem meg magam. Viszont szép számmal előfordulnak azok, akik szinte menetrendszerűen jönnek, és jelentkeznek, hogy mikor kaptak utoljára. Tehát számon tartják, hogy letelt az a két-három hónap, és most ismételten kérhetnek. Hogy ne legyen az a kettősség, hogy beadja valaki nevelési segélyre is meg esetire is a szocpoloshoz, ezt a két ügyintézőt egymás melletti irodában helyeztük el, tehát állandóan kontaktusban vannak egymással. Kettős segélyezés nincs, illetve próbáljuk kiküszöbölni. Nem beszélve arról, hogy a bizottsági üléseken a két ügyintéző mindig részt vesz.- Néhol felmerül, hogy haveri-rokoni alapon is megítélnek segélyeket? Itt előfordult-e, hogy valaki ezt szóvá tette?- Ilyen esetre hivatkozva nálam senki nem reklamált.- Ha megírom ezt, és jelentkezik majd egynéhány kunmadarasi olvasó, hogy nem felel meg a valóságnak, miszerint korrekt mód ítélnék oda a segélyeket, ezen ön csodálkozna?- Megmondom őszintén, a települést ismerve én nem csodálkoznék rajta. Az az igazság, hogy a segélyt rettentő nehéz meghatározni, és eldönteni, hogy valóban megérdemli vagy rászorul-e az a család, mert annyira ismerik itt egymást az emberek. Jónéhány testületi ülésen is kijött, hogy nem kellőképp ítélték meg a segélyeket a bizottságok. M. H. L.
