Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-24 / 44. szám
1993. február 24., szerda Hazai tükör 3 Várhatnak-e törődést? Tízen laknak egy szobában Gondok az öregek szociális ellátásában Szolnokon (II.) Az ország lakossága rohamosan csökken. És bár emiatt már régóta hallatszanak szakemberek, írók, művészek vagy akár egyszerű emberek köréből is - olykor még a nemzethalál lehetőségének gondolatát is felvető - féltő szavak, a folyamat már-már tragikus mértékben csak az utóbbi években gyorsult (gyorsul) fel. Ennek egyenes következménye a lakosság hasonló ütemű elöregedése. És a sokszor magatehetetlen idős emberek nem csupán ellátást, hanem törődést, gondoskodást is igényelnek. Azaz, sokan közülük legfeljebb igényelnének. Mert a folyamatosan csökkenő számú kereső mellett, gazdasági recesszió körülményei között az eddig is szűk lehetőségek számottevő javulására aligha lehet számítani. Csak a gondozandó öregek száma növekszik... * * * Bár az országnak minden nagyobb városában létezik az időskorúak szociális ellátásának keretében étkeztetés, illetve házi gondozás, az ügyben - saját maguk vagy családtagjaik révén - nem érintett „kívülállók” mégis inkább az idősek klubjainak (korábbi elnevezésükön: öregek napközi otthona- • inak), illetve a szociális otthonoknak a működtetésével azonosítják ezt a tevékenységet. Természetesen Szolnokon is a konkrét intézményi hálózat jelenti az ellátás bázisát, ennek fenntartása pedig a létező gondok jelentősebb hányadának a forrását. Mint Molnáráé dr. Szabó Julianna, az. Egyesített Szociális Intézmény igazgató főorvosnője elmondta, a városban az első idősek klubja még 1963-ban létesült a Thököly úton. Ezt csak 1977-ben követte a Várósmajor úti, 1981-ben a Tószegi úti, 1984-ben az Abonyi úti, 1987-ben a Gagarin úti, végül pedig 1989-ben a szandaszőlősi. így jelenleg hat ilyen klub működik, de mivel a lakosság nagyobb arányú elöregedése ezt indokolja, szükségesnek látnák egy újabb létesítését is a belvárosban (feltéve, hogy lesz miből). A klubokban 205 idős embert (ez a mostani létszám) 22 gondozó lát el - ez bizony meglehetősen kevés. Nagyobb gond, hogy csaknem valamennyinek az épülete, helyiségei - jellegükben - alkalmatlanok az adott célra, s állaguk sem megfelelő. Javításukra - pláne átalakításukra - azonban nincs pénz. Ebben az 'ellátási formában - „üdítő” kivételként a többihez képest - a férőhelyek és az igénybevevők száma nagyjából arányos. Aki ide jár, az a napi háromszori étkezés (plusz a fűtés, a mosás, fürdés és egyéb ellátás) díjaként maximum csak 2000 forintot fizet havonta. Gondozottjaik anyagi terheit azonban nem kívánják növelni (nem is igen lehetne), saját pénztelenségük ellenére sem. Ahogy feltehetőleg más városokban is, Szolnokon a legnagyobb gondot a szociális otthonok működtetése jelenti, amelyekből két „telephely” áll az Egyesített Szociális Intézmény kezelésében. Az Eötvös téri még 1925-ben épült (akkor egyházi tulajdonú, 25 személyes úgynevezett szegényház volt, szociális otthonként 1947 óta van állami tulajdonban). Itt 90 helyet alakítottak ki - igen szűkös körülmények között. 1991 októbere óta létezik a modem és minden igényt kielégítő Kaán Károly (volt Nád) utcai otthon, de itt csak 70 embert tudnak elhelyezni. Mindez - az otthonok és a helyek száma is - nagyon kevés. Évente átlagosan 80 fő körül van a várakozók száma (jelenleg is)1, igen nehéz bekerülni, még nítgyön indokolt esetben is. De túlterhelt a 21 (Eötvös tér), illetve a 18 (Kaán Károly utca) fős egészségügyi, mentálhigiénés és az együttesen körülbelül 50 fős mosodai, karbantartói, gépkocsivezetői és konyhai személyzet is. Az Egyesített Szociális Intézmény szakmai, gazdasági-pénzügyi és személyzeti irányító munkáját kilencen látják el. A legsúlyosabb gondok az Eötvös téren jelentkeznék. Bár szinte folyamatosan „toldozzák”, bővítik, az épület állaga mégis leromlott, arról nem is beszélve, hogy itt legfeljebb 40 embert lehetne megfelelő körülmények között elhelyezni. Ehhez képest a létszám több, mint duplája, 8-10 ágyas szobákban. Ez utóbbi szó szerint értendő, hiszen legalább 60 százalékuk ágyhoz kötött beteg, de a többiek is kórházi szintű ellátást igényelnének. Amihez azonban nincsenek meg a megfelelő kiszolgáló és foglalkoztató helyiségek, a dolgozók szociális helyiségei, raktárak, WC-k - mind kevés, illetve részben hiányzik. Az ebédlő, a társalgók kicsik, lift is csak tavaly óta van. Az ilyen körülmények között kiemelt feladatot teljesítő személyzetük kiemelt bérezésére - bértömegből gazdálkodván - nincs lehetőségük. Még a folyamatos működést biztosító, három műszakban dolgozó munkatársaik átlagos bruttó bére is csak 13 ezer forint körüli, ami képtelenség, és állandó feszültségeket okoz. Ehhez még hozzájárul erkölcsi megbecsülésük hiánya is. Már-már működésüket veszélyeztető gondjuk a költségvetési támogatás alacsony volta, amely nem követi a minden területen (az energiától a gyógyszerig) rohamosan növekedő költségeiket. Ezen csak némileg enyhít, hogy a városi önkormányzat lehetőségeihez képest támogatja munkájukat (tavaly például az energiaköltségek fedezéséhez 600 ezer forinttal járult hozzá). A nehézségek ellenére elkerülhetetlen az intézményi hálózat fejlesztése. Ehhez jó lehetőséget adhat a Kaán Károly úti otthon mellett - és a tulajdonukban - lévő üres terület, amely alkalmas lenne akár egy új otthon, akár egy ellátási szempontból hozzájuk kapcsolódó nyugdíjas- garzonház felépítésére. így megspórolhatnák a telek-, illetve az infrastrukturális költségeket. Szakmailag is szeretnék fejleszteni tevékenységüket. Fontos lenne például lehetővé tenni a rehabilitációt és az előgondozást (ez utóbbi a leginkább rászorulók beilleszkedését segítené), s - ami ma még teljesen megoldatlan a gondozásra szorulók felkutatását. Ma mindkét otthonuk vegyes, azaz az ellátottak körülbelül 20 százaléka deviáns, illetve elmebeteg. Szükség lenne valamilyen szakosításra (ezt a szociális törvény is előírja majd), az elképzeléseket azonban megyei szinten kellene egyeztetni, illetve a megoldást közösen keresni. Tapasztalatainkat összegezve, ehhez csak egyet tehetünk hozzá: ha lehet, minél előbb, mert a helyzet rossz. És tovább romlik. (Vége) Székely Péter FITNESS KLUB HÖLGYEKNEK. Napjainkban egyre kevesebb pénz jut a kultúrára. Ezért a művelődési házak igyekeznek több olyan szolgáltatást nyújtani, amiből bevételhez juthatnak. A martfűi művelődési ház hatfunkciós evezőpadot, hátgépet, szobakerékpárt, miniszteppet vásárolt és fitness klubot alakított ki a mozogni, futni vágyó hölgyeknek, amit hétköznapokon 8-20 óra között, szombaton pedig 15-től 20 óráig vehetnek igénybe. Fotó: KÉ Az exportfejlesztés nem kifizetődő? Drasztikusan csökkent az utóbbi két évben az exportfejlesztő pályázati rendszerben részt vevő vállalatok száma: 1990-ben még 214—en jelentkeztek, 1991-ben 31, 1992-ben 48 volt a pályázók száma. A visszaesés legfőbb oka a forráshiány és a magas hitelkamatok - nyilatkozta Bánki Frigyes, a külgazdasági tárca Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökségének főosztályvezetője az MTI munkatársának. A magas kamatok és az alacsony megtérülés nemcsak az exportfejlesztő beruházókat riasztja vissza, hanem az egész gazdaságra jellemző, hogy a termelésbe igen kevés pénz áramlik. A statisztikai számok szerint a gépi beruházások Magyarországon jobban csökkennek mint a GDP, s' ilyen helyzetben nehéz a gazdaságot növekedési pályára állítani. A külgazdasági tárca illetékesei éppen ezért gondolkodnak az exportfejlesztő pályázati rendszer további sorßäp r: mondta Bánki Frigyes. ,.| . A sok siker ellenére sem lett elbizakodott Kata, a tiszafüredi versmondó Elek Kati a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium harmadik osztályos tanulója. Bizonyítványa jó előmenetelről tanúskodik, rendszeresen készül a következő tanítási napra, ha teheti eljár diszkóba, megnézi az •érdekesebb filmeket, ismeri a menő zenekarok számait, kedveli a komoly zenét, szereti a történelmi témájú könyveket; éli egy 17 éves gimnazista lány életét. Egy valamivel azonban sikerült felhívni magára a figyelmet. ízlésesen berendezett szobájának szekrényében már külön fakk kell a szavalóversenyeken nyert okleveleknek, a fali polcon is helyet kell szorítani a különdíjaknak és a tárgyjutalmaknak. Egy-egy országos szavalóverseny után már több újságcikk jelent meg róla. Elhatároztam, hogy ezen írások számát én is növelem. No nem csak úgy, unaloműzésből! Kati Ki mit tud?-os szereplésével rászolgált erre. Természetesen beszélgetésünk alapját a versek adták, amikor felkerestem lakótelepi lakásukban. .- Azt nem volt nehéz kitalálnom, hogy nálad a vers a „number one”. De mindig így volt ez? Egyáltalán, mikor kerültél közelebbi kapcsolatba a költészettel?- Már általános iskolás koromban is szerettem a verseket, az irodalmat. A zene és a történelem mellett mindig fontos volt számomra. De ekkor még inkább csak olvastam. Azt hiszem, a döntő fordulat itt a gimnáziumban következett be. Tanárom, Klukáné dr. Pilishegyi Ibolya látott bennem fantáziát. Ezután már egyre többször szerepeltem közönség előtt. Ezt feltétlen meg kell köszönnöm neki.- És jöttek a versenyek. Beszélnél ezekről?- Talán csak a legfontosabbakat említeném. Első év végén eljutottam a Kálnoki László országos szavalóverseny döntőjébe, majd ’91 novemberében az Ady Endre szavalóversenyen szerepeltem eredményesen. A három díjazott mellett bekerültem a zsűri által kiválasztott öt legjobb előadó közé, ’92-ben a Csokonai verseny döntőjébe jutottam, mint megyei harmadik, a Petőfi Sándor verseiből rendezett vetélkedőn az aszódi térületi döntőig jutottam.- Ezután következett az „Anyám fekete rózsa" vers- és prózamondó verseny Erdőkertesen. Azt hiszem, erre vagy a legbüszkébb.- Számomra valóban életre szóló élmény volt. Soha nem fogom elfelejteni ezt a Pest megyei kisközséget. A döntőben Ratkó József: Déva című versével lettem első a felnőtt kategóriában, ezen kívül 12 ezer forintot és különdíjként egy asztali órát kaptam. Ezzel sikerült is meglepnem édesanyámat'. Tavaly, anyák napján ez volt az ajándékom.- A költőkről még nem beszéltünk. Ki áll hozzád legközelebb?- Feltétlenül Ady, annak ellenére, hogy Érdőkertesen Ratkó József versével arattam sikert. És - itt egy kicsit gondolkozik - talán Arany Jánost kellene még említenem.- Nem éppen a vidámságukról, játékosságukról híres költők. Ilyen vagy te is?- Mi tagadás, szeretem a halálról, az elmúlásról szóló verseket. Sokszor mondták is rólam, hogy túlon-túl komoly verseket választok, ami nem megy az életkoromhoz. Hogy ilyen vagyok-e? Égy kicsit talán igen. A komoly dolgoknak megadom a tiszteletet.. Szeretek egyedül lenni. A túl nagy társaságot nem kedvelem, De ez nem jelenti azt, hogy olyan „könyvmoly”-típus lennék.' Ha kikapcsolódásról vari szó, én is egész más vagyok. Szeretek énekelni, szórakozni.- Ilyen felnőtt lánynak már van szigorúan behatárolt magánélete. Vagy számodra tabu ez a téma?- Egyáltalán nem. Talán az is a bajom, hogy eléggé nyitott a természetem. Ami a szívemen, a számon. Eléggé érzelmes típus vagyok. Van egy barátom, Andris, aki itt lakik a lakótelepen, másfél éve ismerjük egymást. Sokat köszönhetek neki is. Ha rossz passzban vagyok, gyakran átsegít a bajokon. Különösen versenyek előtt jelent ez sokat számomra. A jelenléte is, mert mindenhová elkísér.- Hogy viseled a sikert? Vagy talán jobb, ha így kérdezem: tűröd a kudarcot?- Meg kell tanulni mindkettőt helyre tenni. A sikereket nem szabad túlértékelni, de nagyon jó érzés. A kudarc még több munkára inspirál. Különben nem vagyok senkire féltékeny.- Addig-addig cseverésztünk, hogy a végére maradt a Ki mit tud? - gondolom nálad pont fordított a helyzet.- Hát igen. Most ez a legfontosabb! Az előzőt még kislányként láttam a tévében, akkor határoztam el, hogy egyszer én is megpróbálom. Persze még akkor eszembe sem jutott a vers. Inkább énekelni szerettem. Kunhegyesen, a kerületi válogatón Farkas Árpád: Alagutak a hóban című versét szavaltam. Remélem jól, mert szeretnék részt venni a megyei döntőn is.- Úgy legyen! Az új szociális otthon egyik szobájának részlete Fotó: Nagy Zsolt P. M.
