Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)

1993-02-22 / 42. szám

2 Körkép 1993. február 22., hétfő Jeszenszky Géza Fokvárosban Jeszenszky Géza külügymi­niszter szombaton befejezte a Dél-afrikai Köztársaságban tett ■hivatalos látogatását. A magyar külügyek irányí­tója látogatásának utolsó napján egy Fokváros közelében talál­ható szőlő- és borgazdaságot tekintett meg. Megbeszéléseket folytatott a vidéki népesség életkörülmé­nyeinek javításáért, képzettsé­gének emeléséért dolgozó ala­pítvány, a „Rural Foundation” vezetőivel. Színes bőrű vezetők Pretoriában Első ízben nevezett ki színes bőrű - igaz, nem fekete - mi­nisztereket Frederik de Klerk dél-afrikai államfő. A dél-afrikai elnök a három új, színes politikus szombati ki­nevezésével gesztust gyakorolt a kormányról alkotott kép meg­változtatása érdekében, tekintet­tel az 1994—es választásokra, amelyeken már megkülönbözte­tés nélkül szavazhatnak az ál­lampolgárok. A két mesztic és egy indiai miniszter sporttal, a népesedési ügyekkel, illetve a turizmussal foglalkozik majd. Az igazi bár­sonyszékekben továbbra is fe­hér politikusok ülnek. Tőkés László Amerikai útja Amerikai protestáns egyhá­zak tartós anyagi támogatására számíthatnak az erdélyi magyar református iskolák. Az Erdély iránt megnyilvá­nuló általános rokonszenvet ta­pasztalhatta egyesült államok­beli útján Tőkés László püspök, aki a jövő héten az amerikai kormányzat illetékeseit, a tör­vényhozás tagjait tájékoztatja a helyzetről. Tőkés amerikai út­ján gyülekezeteket keresett fel. Funar nacionalista intézkedései Gheorghe Funar kolozsvári polgármester betiltatta a magyar zászló használatát, illetőleg a magyar himnuszt az erdélyi vá­rosban - jelentette szombaton az AFP és az AP. Az amerikai hírügynökség emlékeztetett arra, hogy „a ta­valy megválasztott nacionalista polgármester vezényletével már egy sor magyarellenes intézke­dés született” az erdélyi város­ban. Egyes cégek öt éven belül több­ször invesztálnak i az árazásba Ez túlontúl sok! XY, 90 Mindez csupán azért, mert nem az eredeti megoldást l választották. METCTte [végleges ár 6000 Ft. alatt! | Ia METO magyarországi képviselője | 7 és egyben forgalmazója a WERLA Kereskedelmi Kft.l Bemutatóterem: 1135 Budapest, Béke út 2-4. (Rodin áruház emeletén) Tel.: 120-8602 Tel./fax: 120-8299 i Viszonteladókat keresünk! I Telefax ajánlatokra válaszolunk. Diplomaosztás a főiskolán A múlt hét igen mozgalmas volt a Kereskedelmi Vendéglá­tó-ipari és Idegenforgalmi Főis­kola Szolnoki tagozatán. Az ál­lamvizsgák után szombaton 10.30 órakor, a Városi Művelő­dési Központban rendezték meg a diplomaosztó ünnepséget. Há­rom és fél év kemény munka, tanulás után 25 vendéglátó sza­kos, nappali tagozatos hallgató kapott diplomát. A levelező tagozatosok más­fél éves posztgraduális kép­zésben vettek részt. Közülük ti­zenhármán vállalkozás és mar­keting, húszán marke­ting-kommunikáció, népművelő és huszonnyolcán marke­ting-kommunikáció szakos dip­lomát vehettek át. A Korszerű Kereskedelem Alapítvány ní­vódíját kaptai a nappali tagoza­tosok közül, Dudás Csilla és Szerdi Zsuzánna, a levelező ta­gozatosok közül pedig Szabó Zsuzsanna és Takács Edina. A kollégiumi diákbizottsági mun­kájáért Szántó Lászlót tüntették ki. A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Népművelők Egyesü­lete különdíját Bálint Erika, a Nemzetközi Reklámszövetség Magyarországi Tagozatának különdíját pedig Váli Ágnes kapta. Fúvószenekarok Vili. országos minősítése A jó zene aranyat ér! Szombat délután trombita­szótól volt hangos a művelődési központ koncertterme. Itt tar­totta ugyanis minősítő hangver­senyét az Alföldi Olajbányász Fúvószenekar, melynek színvo­nalas országos zsűri előtt kellett megmérettetnie. A program két részből állt. Az első felvonásban kon­cert fúvószenét hallhattunk. Felcsendültek többek között a Jézus Krisztus Szupersztár ak­kordjai is. A szünet után látvá­nyos show-műsoron szórakoz­hatott a szépszámú közönség. Az előadást a Kodály Zoltán Ál­talános Iskola majorette-cso­portja tette t emlékezetessé. A vérpezsdítő magyar indulókon kívül részletek hangzottak el a Macskák című musicalből. A zsűri elnöke, Balázs Árpád hu­mortól sem mentes értékelésé­ben kiemelte az alföldi fúvós­zene fontosságát, egyik felleg­váraként jelölve meg Szolno­kot. Az Alföldi Olajbányász Fúvószenekar koncert fúvósze­nekarként és show-zenekarként is arany minősítést kapott, így nemzetközi fesztiválzenekari címet szerzett. A teltházas kon­cert után méltán köszöntötte vastaps a jól felkészült zene­kart. H. A. Jótékonysági bál Szolnokon „Nincs remény, hogy az ál­lamtól segítséget kapjunk. Az a veszély fenyeget, hogy osztá­lyunk működésképtelenné vá­lik” - mondták 1991 nyarán a Hetényi Géza Kórház gyermek­­osztályának dolgozói, és létre­hozták a Gyermekeink Egész­ségéért Alapítványt. A támoga­tóknak köszönhetően mára már sikerült enyhíteniük osztályuk súlyos műszerhiányán. így vá­sároltak egy EEG-t (gyerekkori agybetegségek vizsgálatára szolgáló készülék), egy légzés­­funkciós mérőműszert és több kisebb berendezést. Február 19-én a Tisza Szál­lóban megrendezett jótékony­­sági báljukon kétszázan vettek részt. Adományaikból 2 millió forint gyűlt össze. Ebből a pénzből éppen ki tudják fizetni azt a Siemens lélegeztetőgépet, melyet már néhány hónapja használnak az intenzív gyermek­­osztályon. Az alapítvány most egy 8-10 millió forintos ultrahangkészü­lék vásárlását tervezi. Ennek se­gítségével minden újszülöttet megvizsgálva, még idejében ki­szűrhetnék azokat a belső szervi, agyi és mozgásszervi be­tegségeket, amelyek egyébként csak később, felnőttkorban je­lentkeznének. Az alapítvány örömmel fogad minden segély­­nyújtást a következő csekk­számlán: Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Szolnoki Fiók, 450-11999 K. É. Egészségügyi fórum A különböző munkavállalói és munkaadói érdekképvisele­teknek is szerepe kell, hogy le­gyen az átalakuló egészségügy szervezettebbé tételében, a stra­tégiai és napi feladatok egyezte­tésében. Ezzel a céllal alakult meg vasárnap Hévizén az Egészségügyi Érdekegyeztető Fórum, amelyet 29 kamarai, szakszervezeti, szakmai és ön­­kormányzati szövetség, vala­mint a Népjóléti Minisztérium és a társadalombiztosítás képvi­selői alkotnak. A sajtótájékozta­tón dr. Andréka Bertalan helyet­tes államtitkár többek között ki­fejtette, hogy az érdekegyeztető fórum kettős szerepkört vállalt fel: információival segíti a tárca munkáját, másrészt az egész­ségügyi, szociális és gyógyszer­tári dolgozók felvetéseit közve­títi. Ez nemcsak a közvetlen kapcsolatok révén történik, ha­nem a Közalkalmazotti Intéz­mények Érdekegyeztető Taná­csában (KIÉT) való aktív köz­reműködéssel is. A fórum három szintre össz­pontosítja tevékenységét: a he­lyi problémák feltárására és megoldására, a szaktárcához továbbítandó tennivalókra és a kormányzati egyeztetést igénylő javaslatokra. n Állami pénz nem lesz a múzeumokra” A Demokrata Kubban: Fekete György A szolnoki Demokrata Klub péntek esti vendége Fekete György, a Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium helyettes államtitkára volt. Előadásában a magyar kultúra, értelmiség helyzetéről - amit rögeszméjé­nek nevezett -, a kultúra világ­­modelljeiről, finanszírozási le­hetőségeiről szólt. Véleménye szerint az értelmiség ’89-ben összefogás helyett polarizáló­dott, alapvetően kettéhasadt. Egyik fele bevonult az állam­­igazgatási apparátusba, míg a másik fele azóta is kívülről nézi a dolgokat. A magyar ellenzék 80 százaléka potenciálisan fon­tos helyeken dolgozik a magyar kultúrában, de a teljesítmény­visszatartás jellemzi. Fekete György elemzésében arra pró­bált rámutatni, hogy a kultúra meglévő három világmodellje - a nyugat-európai, az ázsiai „kis­tigrisek” és a sokkterápiás, amikor a gazdaság fejlesztése érdekében teljesen háttérbe szo­rítják a kultúrát - mellett ha­zánknak egy sajátosan negyedik utat kell járnia. A magyar kul­túra hagyományai ugyanis él­nek, átvészelték a bolsejvizmust, ezért olyan törvénykezést kell folytatni, amely ennek a kultú­rának az ápolását lehetővé teszi. A szándék, hogy az állam csak akkor lépjen közbe, ha Valaki ki akarja sajátítani a kultúrát - emelte ki helyettes államtitkár. A kormányzás első négy évében a korábbi egycsatornás kultúra finanszírozást ötcsator­nássá kívánják átalakítani. A magánfinanszírozás jelenleg a „holdban” van Magyarorszá­gon, az egyházak részesedése mindössze 1,8 százalék, míg az európai átlag 6-12 százalék kö­zött van. A nagy nemzeti köz­­alapítványok mellett a magán­­alapítványok 13800-as száma óriási innovációs készségről ta­núskodik. Viszonyításként em­lítette meg Fekete György, hogy Hollandiában ugyan 94 ezer ez a szám, de a FÁK orszá­gaiban csak 40, Bulgáriában is csupán 300 magánalapítvány működik. A kulturális tárca a jövőben sem kíván semmiféle tartalmi kérdésbe beleszólni - hallhatták a jelenlévők -, a más­ság megtörése, a liberális kul­túrpolitika megvalósítása a to­vábbi cél. Az est további részében szóba került a miniszteri sze­mélycsere, a két és fél év alatt 13 változatot megélt új közokta­tási törvény tervezete, a peda­gógus- és képzőművészeti kép­zés jövője. Égy féltő, aggódó gondolatmenetre - miszerint a megyei könyvtár és múzeum helyzete már régen kritikán aluli - az államtitkár röviden vá­laszolt: - Hamarosan kijön a múzeumi törvény, de állami pénz soha nem lesz erre már. Helyben, az önkormányzatnak kell megnézni, mit tehet ez ügyben. Cs. J. Busójárás Mohácson Évszázados népszokást ele­venítettek fel vasárnap a mohá­csi busójárással a Baranya me­gyei horvátok. A farsangvasámapi vigassá­got az ország egyik legnépesebb horvát etnikumát alkotó bara­nyai sokácok minden évben, a húsvétot megelőző hetedik va­sárnapon tartják meg. A szom­szédos európai népek körében is őrzött tavaszköszöntő megúju­lás - horvátul „poklada” - ha­gyományának felelevenítése Mohácson különösen látványos, mert ott ilyenkor borzas birka­bundákat, félelmetes faragott famaszkokat, szalmával kitö­mött szárú bőgatyákat öltenek, és eget verő lármával vonulnak az utcákra. Az éktelen kolomp- és kerep­lőzaj hagyományosan a tél elri­asztására szolgált, de egy újabb kori, helyi szájhagyomány köl­tötte legenda szerint a busójárás voltaképpen a mohácsi sokácok őseinek „felkelése” volt, mely­­lyel annak idején kiűzték a Duna-parti várost megszálló babonás török hadakat. Az idei mohácsi busójárás programját a népművészet érté­keinek felmutatása szellemében állították össze. Fidesz-küldöttértekezlet (Folytatás az 1. oldd(ról) hogy könnyen egyedüli libe­rális pártként maradhat a Fi­desz, ami nem lenne jó az or­szágnak és nekik sem. Aggasz­kítani, hiszen a Fidesz-vezetők szerint nem engedhető meg egy kétpólusú politikai élet, úgy­mint baloldal és jobboldal. Ha a Fidesz egyedül maradna, köny-Képünkön Varga Mihály, Orbán Viktor, Kövér László látható a regionális küldöttértekezleten tónak tartja a baloldal előretöré­sét, a Kádár-rendszér iránti nosztalgiát, és úgy véli, egy esetleges litván - ahol a baloldal győzött - példájú választási eredményt az MDF nem tudna elviselni. Ezért kell egy közé­perő, amit a jelenleg az MSZP-vel kacérkodó SZDSZ-szel szeretnének kiala­nyen kitenné magát a kétfelől érkező támadásoknak. Orbán Viktor mindennek el­lenére a jövőt optimistán látja, és úgy véli, meghatározó erői lesznek a jövőbeni kormány­nak. Az SZDSZ-szel való együtt­működésről egyébként szer­dán tárgyalnak. tóth A Törökszentmiklósi Állami Gazdaság privatizációs prog­ramja alapján, nyílt árverésen kívánja értékesíteni a szenttamási kerületben lévő 1 db szolgálati lakást. Vonaltól vonalig tisztán megbízható! Az árverés időpontja: 1993. február 25., 8 óra. Helye: szenttamási kerület központi irodája. Felvilágosítást ad: Babochay György keriiletvezető. Telefon: 56/340-511, vagy Törökszentmiklós 270 ♦19179/2H* AzEDOOcég Európa vezető harisnyagyártó vállalata Ausztriában. Keresünk munkatársakat külső képviseletre. Teljesítménytől függő juttatásokat, folyamatos továbbképzést biztosítunk. Elsősorban 20 és 40 év közötti, magabiztos fellépésű személyek jelentkezését kérjük önéletrajzzal és fényképpel az alábbi címre: Budavári László 9028 Győr, Lovas u. 2. 'Vegye csak nagyító alá a költség/teljesítmény viszonyát, és 1 döntsön! iiiuiii •MM •mii H 'Imi • Thermonyomtatók ■ Thermotranszfer-nyomtatók t • Thermocímkék ■ Thermotranszfer-címkék IA METO magyarországi képviselője I ' és egyben forgalmazója a WERLA K i Kereskedelmi Kft. Bemutatóterem: 1135 Budapest, Béke út 2-4. (Rodin áruház emeletén) Tel.: 120-8802 Tel./fax: 120-8299 [ Viszonteladókat keresünk! | Telefax ajánlatokra válaszolunk. 5992330259980

Next

/
Thumbnails
Contents