Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-16 / 37. szám
12 Interjú — riport 1993. február 15., hétfő Adrián, hol a helyed? A bűvész láttatni engedi önmagát? Akit eddig „csak” Robin Hoodként ismertek „ Van-e egyáltalán helyed ebben a könyörtelen, nem emberre szabottan rideg világban? Mi lesz Veled és a hasonló sorsú társaiddal?”- Az ember szüntelenül ezeket a gondolatokat forgatja a fejében, ahogy a 12 éves mezőtúri Adrián történetét, helyzetének lehetetlenségét hallgatja. O ugyanis más, mint a többi gyerek. És a másságnak még ma sincs helye ebben a társadalomban. Azt mondják, Brazília az az ország a világon, ahol a másság leginkább joga az embernek. De Adrián nem mehet Brazíliába. O még csak tizenkét éves... Ha azt a szót hallom, hogy bűvész, mindig a kóklerek, a csepűrágók jutnak eszembe. Meg az, hogy kiáll egy ember a színpadra, és sejtelmes fényekbe burkolózva, nagy hókuszpókuszok közepette, ügyes kézmozdulatokkal, szellemes szöveggel a nézők elkápráztatására törekszik, és varázslatosnak tűnő dolgokat csinál. Kik is voltak ebben a műfajban nálunk a legnagyobbak? Ha megfeszítenének, sem jut hirtelen két névnél több az eszembe. Az egyik Rodolfo, a másik pedig Ungár Anikó. De mostanában kezdem megtanulni egy újabb szemfényvesztő - Robin Hood - nevét is. Ez a fiatalember most már jó ideje Szolnokon él. A minap vele beszélgettem. Nemcsak a bűvészetről. Sőt, arról váltottunk a legkevesebb szót, ám mégis mindig viszsza-visszatértünk a mesterséghez. — Mikor kerültél Szolnokra? — Négy évvel ezelőtt kezdődött az egész. Udvaroltam egy idevalósi lánynak. Az a kapcsolat időközben megszakadt, a várossal viszont tovább él. Hisz most már idekötnek ismerőseim, meg lassan jövőbeli terveim is.-— Egyébként hova valósi vagy? — Berettyóújfaluban születtem. Onnan indultam. — A szüleid most is ott laknak? _ — 0k már nem élnek. — Mondod, hogy hosszú távú terveid is Szolnokhoz kötnek. — Igen, mert sikerült itt egy olyan bázist létrehozni, ami segíti a munkámat. Nemrégiben például forgattunk egy filmet, s rengetegen bábáskodtak körülöttem, hogy létrejöhessen az a produkció. Támogatókat találtam, s ennek igazán örülök. Ugyanis a terveimben temérdek feladat szerepel még, amelyeket szponzorok nélkül nem tudnék megvalósítani. — Nem lett volna könnyebb, ha Pesten próbálkozol? Hiszen mindenki arról beszél - s van is benne igazság -, hogy ha valaki gyorsan be akar futni, a fővárosban kell letelepednie. — Az, hogy Budapest az ország közepe, meg hogy ott dőlnek el a dolgok, szerintem ez már lerágott csont. Onnan is jönnek el az emberek. Meggyőződésem, hogy az a város előbb-utóbb meg fog fulladni, ki fog égni. Ott már alig van szükség bűvészekre. — Úgy hiszed, hogy vidéken inkább sikerülhet nevessé válni? — Másképp gondolom. A fővárosi kollégáim ma is fellépések után szaladgálnak, én viszont adok magamnak időt a pihenésre és az alkotásra is. Mert olyan produkciókat szeretnék létrehozni, amelyek nem bárokba valók, hanem jóval tartalmasabbak. — Hol tudnád magad elhelyezni a hazai bűvészek között? — Lehetünk úgy ötvenen, s ha nem vagyok túlságosan elfogult magammal, akkor az első tízben benne kell hogy legyek. — Mit gondolsz, miért érdekli az embereket ez az egész hókuszpókusz? — Azért, mert szeretnének hinni kicsit a csodákban, s örülnek, ha meseszerű dolgok is történnek velük. A hétköznapok szürkesége előbb-utóbb beskatulyáz, kalodába zár mindenkit, s kell valamiféle kikapcsolódás. Meggyőződésem, hogy sokan igénylik ezt, csak mivel kevés a pénzük, nem váltanak jegyet az ilyesféle műsorokra. — Nemrégiben láttam egy fellépésedet. Hatalmas sikered volt. Én meg közben arra gondoltam, hogy elég fura helyzet ez, mert végül is minden pillanatban becsaptad az előtted ülőket, ők meg ezért megtapsoltak téged. — Hát igen. Nem tudom, figyelted-e? Mondtam valamit, és közben teljesen mást csináltam. Ez a feltétele annak, hogy a produkció létrejöjjön. Lényeg, hogy eltereld a figyelmet, és egyszerre ne történjen két dolog. Ezért a bűvészt azzal komolyan megvádolni, hogy csal, nos, ez a legabszurdabb, amit valaha is hallottam. — Mikor fedezted fel magadban, hogy ilyen képességeid vannak? — Sajnálom, mert későn kerültem ebbe a világba. De hál'istennek behoztam a lemaradást, és mára már utolértem a korombeli bűvészeket. — Mégis, mikor kezdődött? — Az 1983-as Ki mit tud?-dal indult az egész. — Hány éves voltál akkor? — Nem lényeg. — Ennyire hiú vagy? — Ez üzlet. — Nem teljesen értem. — Nézd, az előadóművészek többsége érzékeny a korára. — Jó. akkor beszéljünk másról. A nevedről. Tudom, hogy ez a másik érzékeny pontod. Te Robin Hood néven szerepelsz. Ö, ugye, egy angol mondái hős volt - tehát létezése történelmileg nem bizonyított - és a sherwoodi erdőben élő rablók vezéreként a hódító normann feudális urak ellen védelmezte a népet. Miért pont ezt a nevet választottad? — Kedvenc olvasmányom volt a Robin Hood. Jóllehet, a valóságban nem élt, de a legenda szerint mégis segített azokon, akiknek nem volt pénzük. Én ezt nem tudom megtenni, azt viszont igen, hogy segítek azoknak, akiknek nincs optimizmusuk. Mert végül is a szórakoztatás kikapcsolódást, feltöltődést jelent. — Mégis, miért tartottad fontosnak, hogy művészneved legyen? — Ez romantikusabb, meg intimebb is. A civil nevemet, akármennyire is én viselem, mégsem az enyém, hanem az apámé. Pedig más vagyok, mint ő volt. Ha belegondolsz, minden nyugaton élő, és a nyilvánosság előtt szereplő színész, bűvész, táncos a saját apja nevét nem szívesen hordja, mert sokkal inkább önmaguk akarnak lenni, mint bármelyik más átlagember. — A személyi igazolványodba mi van beírva? — A civil nevem. Azt viszont nem árulom el. — Miért? ■— Azért, mert az nem én vagyok. Ha a magánemberre vagy kíváncsi, hamarabb hozzájutsz Robin Hoodon, a bűvészen át, mint a civil nevemen keresztül. — Szégyelled? — Az igaz, hogy elég furcsán hangzik. Iskolás koromban csúfoltak is sokat miatta. Nevettek rajtam, szóval sok negatív élmény ért. Talán ez is benne van, hogy mindenáron meg akarok szabadulni tőle. De ha nem lettem volna bűvész, biztos akkor is megváltoztatom az eredeti nevem. Ugyanis a különböző kapcsolataim során kiderült, hogy a lányok közül is kevesen hordták volna azt a nevet, ha netán feleségül jönnek hozzám. — Nem olyan ez, mintha megtagadnád önmagad? — Nem. Csupán arról van szó, hogy az eredeti nevemhez fűződő rossz emlékeket el akarom felejteni. Meg egyébként is, szerintem nem az a lényeg, hogy hívnak valakit, hanem az, hogy mit tesz, mit csinál. —A közeljövőben milyen terveid vannak? — Részletezni nem szeretném, annyit azonban elárulhatok, hogy a világkiállításra felépítenék itt Szolnokon egy bűvészkastélyt, ami a földtől két méterre lebeg. Egyelőre a város még nem igazán kapott az alkalmon, de ha mégis sor kerül rá, akkor majd részletesebben is beszélek róla. — Megfigyeltem, ha a magánéletedről kérdeztelek) rögtön bezárkóztál, ha viszont ü bűvészeiről beszéltünk, magabiztos, határozott lettél. — Mindenki gátlásos valamilyen formában. Én sokat köszönhetek annak, hogy bűvész lettem, mert ez adott nekem egy olyan lendületet, amit semmiféle mással nem érhettem volna el. Mert gondolj csak bele: a színpadon állsz, és ül előtted rengeteg ember. Ott nem hibázhatsz, száz százalékot kell nyújtanod. És ez igaz a magánéletemre is. — Elégedett vagy önmagaddal? — Igen, mert az akarok lenni. — Vannak barátaid? — Nincsenek. Engem mindig zavar, ha valaki úgy mutat be, hogy a barátja vagyok. Mert én sohasem, vagy csak nagyon ritkán használom ezt a szót. Nekem csak nagyon jó ismerőseim vannak. Kár lenne elkoptatni... — Szerinted mi a barátság? — Mindössze két szóval tudnám jellemezni: őszinte segítőkészség. — Érzékeny és sebezhető ember benyomását kelted. , — Az is vagyok. Persze igyekszem védeni magam. Például, ha egy vadidegen azt mondja, hogy amit a színpadon csinálok, az egy nagy nulla - nos, ezzel nem sért meg. De ugyanezt egy ismerőstől hallani - az viszont már alaposan mellbevág. Ilyenformán tudom kivédeni a rólam szóló pletykákat is. Mert nem érdekel, ha azt mondják, hogy homokos vagyok. — Mondják? — Igen. __?? — Tudod, szerencsém volt, mert halála előtt egy jó fél évet Alfonzéval dolgoztam. Sokat segített nekem. O beszélt arról, hogy míg azt mondják rád, jó bűvész vagy, addig nem vagy jó bűvész. De amikor már azt terjesztik rólad, hogy homokos vagy, akkor már tényleg jól csinálod. Ne törődj vele, csak a saját megnyugtatásukra híresztelik ezt a férfiak, főleg azért, hogy elijesszék tőled a nőket. Szóval, nem zavar, hogy ki mit beszél rólam. Mindig azt mondtam, kérdezzék meg tőlem. — És megkérdezték már? — Igen. Én csak annyit válaszoltam az illetőnek, hogy próbálja ki. S innentől kezdve mindenki meggyőződhet róla. — Köszönöm az interjút. Nagy Tibor Fotó: Mészáros János Az édesanya:- A kisfiam a Kossuth téri iskolába járt, de a harmadik év félévétől felmentett tanulónak számít. Az orvosi vélemény szerint súlyos epilepsziás, magatartászavara van. Ha sérelem éri, üt Mutatja a papírt. Olvasom: „Szellemileg egészséges, de nyugtalan, a közösséget nem bírja”. Továbbá: „A rendszeres iskolába járás alóli felmentése szóba jöhet, heti hat órás korrepetálás biztosításával az általános iskolai tananyagból” - írja a megyei tanulási képességet vizsgáló szakértői bizottság. A vizsgálatot az iskola kérte...- Arra számított az iskola, hogy a gyerek bolond! - háborog az édesanya. Korom Kálmán, a Kossuth téri református általános iskola igazgatója 1991 augusztus elsejétől igazgat, így a probléma korábbi részéről nem tud mit mondani. Véleménye szerint a gyerek az osztályban nem maradhat, az órát zavarja, közbeszól, kimegy a tanteremből, ha úgy érzi, hogy a többiek részéről sérelem éri, verekszik. Ezt az édesanya is elismeri. A gyerek magatartászavaraival a gyermekideggondozóba is járnak. Ott is azt javasolták, hogy legyen magántanuló. Azt azonban meg kellene fizetni. A szülőknek nincs rá pénze. Maradt tehát az a megoldás, hogy Adriánt heti hat órában korrepetálták az iskolájában azokból a tantárgyakból, amelyekből osztályozó vizsgára kell fölkészülnie. A korrepetálás kisebb csoportokra vonatkozik. Kiderült, hogy a fiú abban se képes részt venni, így őt egyénileg korrepetálta az iskola. Az 1992-93-as tanévben újabb próbát tettek. Szeptembertől a gyerek látogatta az órákat. Nem sokáig.- A szülő kérésére, a felmentés ellenére engedtük Adriánt az osztályba - mondja az igazgató. - Azonban nem lehetett ott tartani a többi gyerek érdekében. Az agresszív magatartása folytatódott, és a végső lökést az adta meg a döntéshez, amikor az egyik gyerek táskáját kilökte az útra, egy autó elé. Akkor azt mondtam, hogy ezt nem vállaljuk tovább, most maradjon otthon egy rövid ideig. Az igazgató elmondása szerint ez a kimaradás összesen két hét volt decemberben, a téli szünet kiadása előtt. Az anya mégis a polgármesteri hivatalhoz ment a panaszával. Az édesanya:- Azt mondta az igazgató, hogy a gyerek be ne tegye a lábát az iskolába. És hogy az iskolának nincs rá pénze, hogy külön tanárok foglalkozzanak vele. Felmentem a jegyzőhöz, hogy kérelmet nyújtsak be, hogy az iskola foglalkozzon a fiammal. Mint a tigris Az igazgató:- Én ezeket nem mondtam. Az a baj, hogy félreértelmezik a heti hat órás korrepetálást. Korábban a gyereket heti hat órában korrepetáltuk, ez azonban lecsökkent ötre. Minden olyan tantárgyból heti egy órát kap, amelyből osztályozó vizsgát kell tennie. Nem arról volt szó, hogy az iskola semmiféleképpen nem vállalja a gyereket, hanem arról, hogy ha a szülő ezen felül még akarja korrepetáltatni, akkor azért már fizetni kell. Csepregi Károly, a polgármesteri hivatal művelődési osztályának vezetője:- Az iskolát júliusban átvette a református egyház a tantestülettel, a gyerekekkel, a körzeti beiskolázási feladattal együtt. Az önkormányzat támogatja ugyan az intézményt - az idén például másfél millió forinttal - de nem szólhat bele a dolgaiba. A törvényességi felügyelet a jegyzőnél van, ő észrevételt tehet, ha jogsértés történik. (A jegyző a hatáskörét átadta a művelődési osztálynak.)- Jogsértésnek minősíthető, ha az iskola nem akarja vállalni egy gyerek tanítását?- Igen, ez egy példa arra. Az igazgatóval beszéltünk, leveleztünk a problémáról, ő megígérte, hogy minden rendeződik.- Mi történhet, ha nem oldódik meg egy ilyen iigy? Mit tehetnek Önök?- Felhívjuk az intézmény felettesének a figyelmét a megoldásra. Az iskola az elmúlt két évben önkormányzati intézményként biztosította a gyerek korrepetálását. Azt nem értem, hogy ha két évig zökkenőmentesen megoldották a problémát, akkor most miért nem? Az édesanya:- Én olyan vagyok, mint a tigris. Nem hagyom a gyereket, tűzön-vízen át megyek érte. Az igazgatót is megértem. Örülök, hogy megkaptuk ezt a lehetőséget. De gondoljon bele, az a heti néhány óra korrepetálás elég a vizsgához? El akartam vinni a Rákóczi úti iskolába Adriánt, ott több beteg gyerek is van. Az iskola-igazgató azonban azt ígérte, hogy majd ő megoldja az ügyet. Korom Kálmán:- Arról nem volt szó, hogy elviszi a gyereket máshová. A területünkön lakó tanulókat kötelesek vagyunk felvállalni, de ha a szülő el akarja vinni a fiút, én elengedem. Megbélyegzett iskolatípus Csepregi Károly:- A szülő megteheti, hogy másik iskolába viszi, de ez a lépés is megviselheti a gyereket. Új javaslatot kellene kérni a szakemberektől, hogy orvosi vizsgálat állapítsa meg, van-e a gyerek állapotában változás. Ha nincs, az iskolának kötelessége gondoskodni róla, még akkor is, ha ráfizet. Ez a ráfizetés erényt kovácsolna az intézménynek. Szerintem másképp kellene viszonyulniuk ehhez az esethez, különösen a változások után, hiszen az egyház hivatott az elesettek, a rászorulók támogatására. A városban létezik egy eltérő tantervű általános iskola is. Egyesek szerint Adriánnak ott lenne a helye. Balogh Jenőné, az eltérő tantervű iskola igazgatója nem zárkózik el az elől, hogy Adrián ide járjon:- Mi befogadjuk a gyereket, ha a nevelési tanácsadó hoz egy határozatot, hogy eltérő tantervű iskolában a helye. De talán nem idevaló mégse, mert nem értelmi fogyatékos. Ugyanakkor nemcsak az értelmi fogyatékos, hanem a magatartászavarral küszködő gyerekekkel is foglalkozunk. Lehet, hogy itt jó tanuló lesz az olyan gyerekből, aki a normál iskolában nem bírja az idegi megterhelést, nincs sikerélménye, és agresszív. De nem szívesen hozza ide a gyerekét egyik szülő se, mert a tanulóink 70 százaléka cigány, és a szociális körülményeink is nagyon rosszak. Megbélyegzett iskolatípus ez. Legalább 15 gyerek van a városban, akiről tudjuk, hogy itt lenne a helye, és mégsincs itt. Gandi Lajosné, az iskola pedagógusa:- Sok gyerek csak kallódik az általános iskolában, és mire kiderül, hogy ide való, akkorra elmúlt 10 éves, vagyis túlkoros. Pedig fontos, hogy időben ide kerüljön egy gyerek. Mert akkor még lehet belőle valami. Aki képes rá, speciális szakmunkásképzőben szakmát tanulhat. Volt nekünk már epilepsziás gyerekünk és asztalos lett belőle. A gyerekem nem hülye! Korom Kálmán:- Adriánnak speciális intézményben jobb lenne. Ezt azonban a szakembereknek kellene eldönteni. Az édesanya:- Engedjem azok közé? Oda nem engedem! Az iskola rá akarja nyomni a bélyeget a gyerekre, hogy hülye! Nem oda való, ahová szeretnék benyomni! Nem is fogok beleegyezni soha! A gyerek szellemileg egészséges. Mi lenne ott belőle?,- És így mi lesz?- Bízom benne, hogy fog ez menni. Én együtt tanulok vele. A nagyobbik fiam is epilepsziás volt 16 éves koráig, úgyhogy én már végigjártam egyszer ezt az utat. Adrián is elvégzi majd korrepetálással a 8 osztályt. És sikerülni fog, mert ő is nagyon akarja. Járt úszásoktatásra is, és sírt örömében, amikor az edző megdicsérte. Tudni kell bánni vele. Csak azt nem értem, hogy minden évben ez a cirkusz lesz a korrepetálással? Már másodszor történt meg, hogy az iskola nem akarta vállalni!- Ön szerint Adrián hová sorolható ? Magántanuló ?-kérdezem Korom Kálmán igazgatótól.- Ő most nem magántanuló, mert ha az volna, akkor a szülőnek kellene gondoskodni a vizsgára való felkészítéséről. Ő most iskolánk tanulója, aki a rendszeres iskolába járás alól fömentett.- Mi a megoldás a kisfiú helyzetére?- Korrepetáljuk heti öt órában, később hat órában. Ennyit tudunk vállalni, és ebben a humánum is benne van. Ezt kiegészítheti azzal, hogy a többi felmentettel együtt részt vesz még korrepetáláson, ha engedi az egészségi állapota.- Mi akkor a gond ön és a szülő között?- Nem tudom. Én úgy érzem, hogy megnyugtatóan megoldódott a probléma. A jövő azonban egyáltalán nem látszik megnyugtatónak. Mi lesz Adriánnal, ha így, korrepetálással elvégzi az általános iskolát, és a betegsége megmarad? Normál szakmunkásképzőbe nem veszik fel, nemcsak az egészségi állapota miatt, hanem azért se, mert az egyéni korrepetálása készségtárgyakra „pl. technika” nem terjed ki. Vannak ugyan speciális szakmunkásképzők, ahol az egészségileg, szellemileg sérült gyerekeket képezik, de ide csak azokat veszik fel, akik addig eltérő tantervű iskolába jártak. Vagyis a kör bezárult. Az édesanya:- A szakmunkásképzőkben lehetne egy-két olyan osztályt indítani, ahol az Adriánhoz hasonlóan beteg gyerekekkel a betegségükre tekintettel foglalkoznának. Az én fiam nem szellemi fogyatékos, csak beteg, és a betegsége lenyomja őt a földig. Paulina Éva
