Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-16 / 37. szám
10 Azt beszélik Hunyadfalván . . . 1993. február 15., hétfő Az oltár kicsiben is méltóságteljes Aki fölött megállt az idő Kedves kísérőm, Kézér János bácsi nem is tágít mellőlem, ő kalauzol végig a parányi településen. Nem is titok, hogy a riportalanyok megválasztásánál kicsit az ő iránymutatása is érvényesül: menetközben elmondja, ki az, akivel mindenképp érdemes lenne szót váltani. így jutunk el Kovács Józsefékhez, ahol egy hatalmas meglepetés fogad. A fiatalos férfi fém „botra” támaszkodik, miközben nyitja a kaput, én pedig azon töprengek, vajon nyugdíjas-e már a házigazda? Aztán kiderül, hogy bizony benne van a korban: 86 évesnek mondja magát, s ezen először csak mosolygok. Aztán dokumentumokkal bizonyítja, hogy bizony 1908-ban született, és annak is több mint tíz esztendeje, hogy kerékpárral elesett, combnyaktörést szenvedett, és társává vált a támaszték.- Kocsim, lovam volt, később a téeszben lettem lóápoló, onnan mentem nyugdíjba 65 éves koromban. Persze dolgoztam tovább is, egészen addig, amíg el nem tört a lábam. Jócskán túl voltam a hetvenen, amikor a baleset történt, és akkor is egy építkezésről jöttem haza, a tetőn szaladgáltam, aztán lássa, milyen bután esett meg a baj. Defektet kapott a gumi, belefordultam az árokba, és most itthon ülök naphosszat, s tengetem az életemet 8700 forint nyugdíjból.- Mivel telik egy napja?- Négy hónap alatt kétszer voltam az italboltban, akkor is Kézér János komámmal ittam meg egy sört. Többet nem lehet, mert cukrom is van, így néha-néha egy kis savanyú bor az, ami lecsúszik.- Bár nem látszik, Ön ezek szerint mégis koros ember. Melyik volt ennek a falunak a legszebb korszaka?- Úgy 1935-36 táján. Tiszta volt, rendes, jómódú is, igazán csak irigykedtek a szomszéd fa-Balázskodás a torokgyík ellen Hunyadfalván az iskola, a posta és a templom békésen megfér egyetlen udvarban. A barátságos imaház végében díszes oltár köszönti a híveket. A terem praktikuma az, hogy elválasztható a szentély a padokkal berendezett teremtől, így hétköznapokon ott akár iskolások is tanyázhatnak majd. A hétvége aztán a templomba járóké. Az oltár feliratait böngészve kiderül, hogy a pompázatos térítőt Szabó Sándor és Lázár Mária készíttette. Kézér János bácsi szerint 1930-31-ben. Azt már Kilczin Józsefné gondnok asszony mondja, hogy minden hónapban egyszer tartanak misét 6-12 résztvevővel. Most éppen olyan vasárnap következik, amikor összegyűlnek az imádságos emberek, gyertyaszentelő lesz, és balázskodást tartanak. E népi hagyomány a torokgyík ellen ígér védelmet, két szentelt gyertyát tart keresztben a melle előtt a hívő, melyet a pap megáld. Fejes János plébános úr jár Nagykörűbe, Kőtelekre, Tiszasülyre és Hunyadfalvára igét hirdetni, és a diákok, meg a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvend. Szó ami szó, a falura ráfér az Isten áldása. Kovács Józsi bácsi 86 évesen lubeliek. Aztán jöttek a kommunisták, kezdetben rossz volt, aztán kicsit jobbra fordult. Jött ez a mostani rendszer, ez sem kezdődött jól, küszködünk, birkózunk, de remélem, majd itt is lesz jobb. Ezekre a reményteljes szavakra Kézér János is bólogat. Pedig ő tudja, hogy a falunak takarmánykészlete szinte semmi. Itthon vannak és jól érzik magukat A szülő nem lát el Kőtelekre Azzal vesztettem, hogy szigorú voltam A polgármesteri állásfa három jelentkező is volt, és Üázi Eszter mögött Csabai János MÁV váltókezelő végzett a második helyen.- Mi volt az oka annak* tipgy alul maradt? — Azt hiszem, én a segélyeknél buktam meg. Észrevettem, hogy az emberek nem mindig arra költik a segélyeket, amire azt kapják. Ezen a téren szigorítani próbáltam, az volt az el-Csabai János nem lett polgármester képzelésem, hogy a bonokat például ne lehessen sörre váltani.- Úgy hallom, a földdel kapcsolatban is sajátos nézetei voltak.- Igen, szerintem mindenkinek az igényét ki kellett volna elégíteni, aki gazdálkodni akart. Aztán szerintem nincs értelme a közösködésnek, mert lehet, hogy két ember megfér a munkában, de három vagy négy már nem. Ezzel a programommal sem lettem túlzottan népszerű.- Nincs elkeseredve?- Nem mondhatnám, hogy letört vagyok. Miután ez a polgármesteri állás nem egy nagydarab kenyér, a vasutat úgysem hagytam volna ott semmiképp. Tehát csak mellékállásban vezettem volna a falut. De hát a községi politikába félállásban így is beleszólhatok. A község polgármester aszszonyát, Vékonyné Házi Esztert odahaza, gyermekei körében találom. Kiderül, hogy a beszélgetésnek mindenképp van aktualitása, hiszen éppen az előző napon volt az első önálló önkormányzati ülés, melyen a függetlenné vált falu három képviselője, valamint a kőtelki közjegyzőnő és egy gazdasági ügyekkel foglalkozó szakember vett részt. Miről lett volna másról szó, mint a költségvetésről? A fennmaradáshoz a polgármester asszony szerint 7 millió 755 ezer forint kell, és ebben benne van már 2,5 millió forint hitel. Ha június 2-a előtt lettek volna önálló községgé nyilvánítva, kétmillió támogatást kaptak volna, így viszont csak reménykednek benne. Kérdem, mi volt hát az üzlet ebben az akcióban, hiszen máris adóssággal kezdenek, mire a válasz az, hogy Kőtelektől még ennyit sem kaptak volna. Nézzem meg, elkezdték a Rákóczi út építését, aztán félbehagyták. A gyerekeknek hároméves kortól kezdve Kőtelekre kellett járni - mi több, az óvodások még most is odajárnak, ám az alsó tagozatos iskolások már itthon vannak. Készül persze az óvoda is, de több lépcsőben. Ha megérkezik a remélt 2 millió körüli támogatás, akkor a templomba kerülne az iskola, az iskolába az idősek klubja, helyébe pedig a polgármesteri hivatal, s a községháza helyén lenne az óvoda. Hogy mi változott a polgármester asszony éle-A polgármester asszony szűk családi körben tében, mióta közéleti funkciót is ellát? Természetesen több lett a munkája, amit szívesen végez. Már főiskolás korában is az a típus volt, aki szeretett „güzülni” másokért. A férje a monori Erdőszövnél dolgozik, szerencse, hogy az anyós a közelben él, így a gyerekek nevelésébe gyakran besegít. Ha óhajthatna valamit Házi Eszter, hát az munkahely lenne. Bizony, jó lenne egy olyan foglalkoztató, ahol fél tucat asszonynak jutna biztos kenyér. Úgyhogy jártamban-keltemben ha hallok ilyesmiről, gondoljak Hunyadfalvára! A falu iskolájában olyasféle hangulat fogadja az embert, mint amilyet azok idézhetnek meg. akik a háború előtt elemi iskolában koptatták a padokat. Elsősök és negyedikesek ülnek együtt, és a gyerekek belehallgathatnak egymás óráiba. De Otthon az alsótagozatosok látszik rajtuk, hogy itthon vannak, és jól érzik magukat. Frank Endréné tanítónő szerint nagyon fárasztó volt a buszozás, és igazán csak sajnálni tudja azokat a kis óvodásokat, akik reggel fél nyolctól délután ötig Hunyadfalván kívül töltik a napot. Számos előnye van annak, hogy visszatértek a gyerekek. A szülők jobban rálátnak az iskolai munkára, de a nevelők is alaposabban megismerhetik a gyermek családi hátterét. Még a pedagógusoknak is tehertétel volt a bejárás, hát még a gyerekeknek... Hogy mi lesz a felső tagozatosokkal? Talán öt év múlva ők is hazatérhetnek, és a településhez való kötődésük erősebb lévén, nem szóródnak olyan könnyen szanaszét az országban. Kiss László, aki a malacokat darabolja erősítgették az emberek, aztán Körmendi József még hozzátette:- Ma én sem tudtam adni a malacoknak semmit, volt egy kis szedett rizs, abból kaptak egy-egy csíkszedővel. Nincs más hátra, minthogy daraboljuk le őket, és megy a hús a hűtőbe. Bár szekrénye sincs mindenkinek, fagyasztóláda meg alig, így nák a vajat, túrót, de 180 forintba kerül egy jövet-menet, így igazán nem éri meg. Szabó Imre azt mondja:- Én szombaton a komám birkáját fordítom ki a bőréből. Hajaj, sokat megnyúztam már! Kiss László is feni a kést, ő a sertésekkel végez - de mi marad tavaszra, amikor kizöldül a határ? Szabó Imre: - Én a birkákat forgatom ki a bundájukból vagy megbüntetnek, vagy nem, féláron kiárulom a húst. Kétszáz forintért nálam már combot lehet kapni. Én a Volántól mentem nyugdíjba, emlékszem, úgy a hetvenes években akkora gulya volt Hunyadfalván, hogy a járművel kerülgetni kellett őket. Most ha van egy tucatnyi tehén, sokat mondok, úgyhogy tavasszal tán ki se hajtják csordában őket.- És az a néhány tehéntartó miből él? - kérdem az embereket, ám a válasz erre sem bíztató.- Bezárt a tejcsámok, nem volt miért nyitva tartani. Az élelmesebbek Szolnokra horda-Hunyadfalva Forum Romáimmá a falusi buszforduló, ott, ahol az Afész egy élelmiszerüzletet üzemeltet. A napos téli délelőttön kisebb kupaktanácsba csöppentem. Arról folyt a szó, hogy nincs táp, nincs takarmány. A legilletékesebb Kézér János, a darálós volt ebben a témában, aki egyre csak azt hajtogatta:- Higgyétek el, semmim nincs, talán egy kis kukorica, amit adni tudok.- Elhisszük mi, elhisszük -Kézér János bácsi: - Mondom, emberek, hogy nincs táp. Az oldalt írta és a fotókat készítette: Palágyi Béla Mi volt az üzlet az önállóságban? Ledaraboljuk a disznókat!
