Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)

1993-02-12 / 35. (36.) szám

IV. évfolyam 35. szám 1993. február 12., péntek Ára: 13,80 Ft J Á S Z-N A G Y K U N-S Z O L N O K MEGYEI NAPILAP Tájvédelmi tanácskozás Országosan több ezer hek­tárnyi területet csúfítanak el az elhagyatott bányagödrök, tégla- és vályogvetők által visszahagyott mélyedések, amelyekben jórészt vadvíz bűzlik, vagy szemét gyűlik - hangsúlyozták csütörtökön, Szolnokon a Közép-Tiszavi­­dék Környezetvédelmi Fel­ügyelőségen rendezett tárca­közi tanácskozáson, amelyet Tóth Albert kisújszállási or­szággyűlési képviselő kez­deményezésére hívtak össze. A tanácskozáson az országy­­gyűlés által szentesített Al­föld-program részprogram­jaként meghirdették a bánya­gödrökkel éktelenített alföldi térségek tájvédelmi program­ját. Ennek lényege, hogy az elhagyatott, javarészben a te­lepülések peremein lévő göd­röket feltöltik, a tereprende­zést követően fásítanak, il­letve a vízzel töltött kubiko­­kat megtisztítják, a tavacs­kákba halat telepítenek. A kutató lelkész Ötvös László kunmadarasi református lelkész, kutató eddig már számos helytörté­neti kiadványt jelentetett meg. Elkészült mintegy 300 oldalnyi Csokonai és más hí­rességek címmel - tanulmá­nyok, esszék, miniatűrök könyve, amely kiadásra vár. Jelenleg „Károli Gáspár bibliafordítások jelenléte a református népi vallásosság­ban” címmel dolgozik egy ta­nulmányon. Derült égbolt Többnyire derült lesz az égbolt, csapadék nem vár­ható. Keleten még időnként megélénkülhet a szél, majd gyenge lesz a légmozgás. A lagmagsbb nappali hőmér­séklet 3, 8 fok között alakul, de tartósabban ködös helyé­ken csak 0 fok közelében va­lószínű. (MTI) A Szóchenyi Körúti Általános Iskola 1993. február 16-án /kedden/17.00 órakor tájékoztatót tart a testnevelés tagozat iránt érdeklődő, leendő 1. osztályo- \ sok szüleinek. *18427/1H* Kupa Mihály kilép az MDF frakciójából Hat miniszter távozik Antall József miniszterelnök - a már korábban bejelentett kormányátalakítási szándéká­nak megfelelően - elfogadta Keresztes K. Sándor környezet­védelmi és területfejlesztési mi­niszter, valamint Horváth Ba­lázs tárca nélküli miniszter fel­mentés iránti kérelmét. A mi­niszterelnök előterjesztést tesz a köztársasági elnöknek András­­falvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter, Gergátz Elemér földművelésügyi mi­niszter, valamint Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízü­gyi miniszter február 22—i ha­tállyal történő felmentésére. Kupa Mihály pénzügyminiszter nem fogadta el a kormány át­alakítása során számára felaján­lott más tárca vezetését, ezért lemondott. Lépését az ex-pénz­­ügyminiszter a következőkkel indokolta: - A közlekedési tárca vezetését ajánlotta fel a minisz­terelnök úr. Természetesen nem fogad­tam el, mert ehhez a területhez nem értek. Ami a továbbiakat il­leti? A politikai pályán képvise­lőként megmaradok, viszont az MDF parlamenti frakciójából távozni fogok. Kulturális hívogató Hétvégi ügyeletek (4. oldal) UTOLJÁRA ANGYALBŐRBEN. Tegnap sok ezer fiatal búcsúzott a seregtől. Katonaidejük letöltése után leszereltek. így volt ez a Miagyar Honvédség Szolnok Vegyes Szállítórepülő Dandár­jánál is. A repülőtéri művelődési ház rendezvénytermében utoljára sorakoztak fel az öregkato­nák, utoljára pattogtak a vezényszavak. A Himnusz elhangzása után felolvasták Békési József ez­redes, dandárparancsnok parancsát, melynek értelmében több Fiatalt előléptettek. Néhány tarta­lékos állományba vonuló pénzjutalomban is részesült. A parancsnoki állomány nevében Czikora Gyula alezredes, parancsnokhelyettes búcsúzott a leszerelöktől, akiknek mostantól kezdve csak hasznukra válhat, ha a honvédségnél tanult önfegyelmet, céltudatos életmódot vezérlő elvüknek tekintik. Képünkön: Búcsú a társaktól. Fotó: Korényi A mezőgazdasági termelők igényelhetik Támogatás a tavaszi munkákhoz Nemzetközi nyelvvizsgák a megyeszékhelyen Valamennyi mezőgazdasági termelő (kistermelők, nagy­üzemi termelők) a szántóföldi és kertészeti növények termesz­téséhez szükséges anyagköltsé­gekre felvett hitelre a hitelszer­ződés szerint 10 százalékos ka­mattámogatásban részesülhet. A kukorica termeléséhez hek­táronként 10 ezer forint hitelt vehetnek fel a termelők ez év május 31-ig. A kölcsönfelvétel 70 százalékos állami garancia­­vállalással történik. Valamennyi mezőgazdasági termelő takarmány-kukorica, tavaszi búza, tavaszi árpa és zab termesztéshez hektáronként A Hungexpo éveken keresz­tül egy budapesti nagyvállalat volt, amelyik természetesen várta az ügyfeleket, a külföldi és hazai kiállításokon való rész­vétel megszervezésére megbí­zást adó cégeket, ám ma az el­fogadható üzletmenethez már kevés a „házhoz jövő” megren­delőkre vár. Ezt felismerve kezdte továbbfejleszteni a mos­tanra több vállalatot összefogó részvénytársaság korábban kié­pített regionális képviseleti há­lózatát (a régen Debrecenhez tartozó Jász-Nagykun-Szolnok székhelyen is e folyamat része­ként nyílt képviseleti iroda) és szerveznek mind több, a tegnap Szolnokon tartotthoz hasonló helyi tájékoztató rendezvényt „vidéken” - kezdte a társaság új elképzeléseit bemutató előadá­sát Nagy Károly, a Hungexpo Rt. üzletpolitikai igazgatója. Az aktívabb piaci munkát az is nélkülözhetetlenné teszi, hogy a BNV-k és a kőbányai vásárváros gazdájának vásár- és üzletszervezési stratégiája megváltozott. A kiállítók, il­letve a bemutatkozóik iránt ér-1.500 forint vissza nem térí­tendő állami támogatásban ré­szesíthető. Az állami támogatás igénybevételekor az államilag minősített, fémzárolt vetőmag, műtrágya, növényvédő és gyom­irtószer, továbbá a gázolajvá­sárlást számlával kell igazolni. A gázolaj-felhasználásnál szántónál 90 liter, kert, gyümöl­csös, szőlőnél 200 liter, gyepnél 12 liter felhasználást részesíte­nek kedvezményben éves szin­ten hektáronként. A gázolaj árában lévő fogyasztási adómér­ték 33 százaléka visszaigényel­hető. A mezőgazdasági föld­­használó a támogatást a terüle­deklődők 1991 óta egyaránt ta­pasztalhatták, hogy az általános vásárok mellett Budapesten is egyre több, egy-egy szakmára specializálódott rendezvényt szerveznek. Ez a tendencia - mint a tegnapi tájékoztatón megtudtuk - tovább folytatódik: a tavaszi BNV szerepét szakmai programok (mint az újak között például az Industria 93 és az In­­vesztfórum) veszik át. Az őszi BNV-k pedig mindinkább vá­sárjelleget öntenek, a fogyasz­tási cikkek kínálói ilyenkor áru­sítási lehetőséget is kaphatnak. 1993-ban különbén majd 40 különféle bemutatót szervez Kőbányán a Hungexpo valame­lyik vállalata, illetve a vásárvá­ros esetenkénti hasznosítására vállalkozó partnerei. Rendezvényszervezési stra­tégiájuk megváltoztatását a Hungexpo-vezető a szintén a szakosodás felé mutató nemzet­közi tendenciákkal, illetve a helyszűkével, vagyis azzal in­dokolta, hogy a magyar gazda­ság változásai miatt mind több itthoni cég szeretne standot kapni. tileg illetékes állami adóható­ságtól igényelheti, a munkák elvégzését pedig a megyei Föld­művelésügyi Hivatal igazolja. Mezőgazdasági üzemek eseté­ben az előzetes igazolás alapja a 2. sz. Tájékoztató jelentés a ta­vaszi munkákról, melynek be­küldési határideje április 17, il­letve május 18. Az FM Hivatal­hoz az igazolás kiadásához a magánszemélyeknek csatolni kell a tulajdoni lap másolatát, vagy bérleti szerződést a vetett terület nagyságáról. A támoga­tás igénylése az APEH-nél a hi­vatal igazolása és az eredeti számlák bemutatásával történik. Produker produkció Mostanában ritkán fordul elő, hogy egy mezőgazdasági gép­ipari illetve kereskedelmi cég sikereiről számolhatunk be. A szolnoki Produker Kft., amely 1986-ban alakult, főleg a szol­noki Mezőgép számytollaival ékesítve, ma már önálló röpü­­lésre is képes. Nem akar elválni a gyártó cégtől, nem is meghatározója az alapító vállalat kereskedelmé­nek, de adásvételi tevékenysége már elvált a gyártó mű munká­jától. A Produker Kft. 1991-ben 280 millió forint értékű mező­­gazdasági gépipari árut értékesí­tett, azonban ez erősen lecsök­kent. Korábbi híradásaink szerint a kft. előnyös üzleteket kötött a Tatár Köztársaság felelős szak­embereivel, most betört a nyu­gati piacra is. A kft. szakembe­reinek fejlesztési tervei szerint legyártott rózsaművelő trakto­rok nagy sikert arattak Essen­­ben, a mezőgazdasági gépkiállí­táson. Jelenleg a kft. virágmű­velő traktorokból három gép­sorra kapott megrendelést. A Megyei Jogú Városok Szövetsége a múlt év során el­érte, hogy a budapesti Rigó ut­cai Állami Nyelvvizsgabizott­ság a korábbiaknál több vizsga­helyszínt jelöljön ki az ország­ban. így 1993 januártól Szolnok is hivatalos nyelvvizsgázó hely lett. A TIT Nyelviskolájában folynak majd a vizsgák évente két alkalommal, legközelebb június közepén. Tapasztalatokban nincs hi­ány, hiszen a korábbi években is volt már Szolnokon többször nyelvvizsga, s mivel a TIT tan­folyamain túlnyomórészt a deb­receni egyetem oktatói taníta­nak, a jó kapcsolat alapján megoszthatók a vizsgák Debre­cennel: novemberben ott, janu­árban jövőre Szolnokon lesz nyelvvizsga. Arra is van lehetőség, hogy a helybeliek az írásbelit Szolno­kon, a szóbelit viszont Debre­cenben tegyék le, hiszen az A (szóbeli) és B (írásbeli) vizsgára külön-külön is lehet jelentkezni. Nemcsak magyar, hanem nemzetközi nyelvvizsgázási le­hetőség is van májusban a TIT-nél, angol nyelvből. A nyugat-európai szakemberek ál­tal összeállított ICC (Internatio­nal Certificate Conference) vizsgán elsősorban a beszéd­­készséget és a hallásértést mé­rik, nem olyan erősen nyelv­tan-központú, mint a Rigó utcai számonkérés. Idén harmadik alkalommal szereztek nemzet­közi nyelvvizsgát a résztvevők, kb. 40 százalékuk olyan jó eredménnyel, hogy magyar kö­zépfokúra lehetett honosíttat­niuk. Kevesen tudják ugyanis, hogy minden nemzetközi vizsga (Folytatás a 2. oldalon) A jövö a szakkiállításoké Őszönként már tényleg vásár lesz a BNV

Next

/
Thumbnails
Contents