Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-11 / 35. szám
1993. február 11., csütörtök Sport 15 Sorokban Az alig húszéves menedzser Bognár Zsoltot a félsiker is élteti Tallózózás a vidék sportjában Idáig azt gondoltam, rangos sporteseményeket csak kipróbált sportvezetők tudnak megrendezni. Lehet,, a kivétel erősíti a szabályt, a lényeg azonban egészen más. Találkoztam egy olyan kisújszállási fiatalemberrel, aki még be sem töltötte huszadik életévét, még azt sem mondhatja el magáról, hogy katonaviselt ember. Mégis. A menedzserszemlélet máris benne lakozik, s hogy rátermettségét kipróbálja, jótékony célú teremlebdarúgó tornát szervezett a tiszaligeti sportcsarnokba. Olyan „fajsúlyos” művelőit hoza el az amatőr focinak, akik a saját területükön országos elismerésnek örvendnek. Fővárosi színészek, újságírók, artisták, szolnoki kosárlabdázók, megannyi színes egyéniséggel soraikban. A pelyhedző állú siheder „terelte” össze valamennyit, mi több, szereplésre bírta rá őket.-Mondja fiatal úr! Honnan vette a bátorságot ahhoz, hogy megkörnyékezze „áldozataid" ?- Nem sokat gondolkoztam rajta. Az újságírók közül Kiss Lászlóval régi a kapcsolatom, a színészek közelébe Szekeres Tamáson keresztül jutottam, aki egyben a Ferencvárosi Szurkolók Szabadidő Sportegyesületének tiszteletbeli elnöke. Az Olajbányász pedig adva volt, mint az egyik közönségcsalogató. Inkább az okozott izgalmakat, hogy nem voltam benne biztos, a szolnoki közönség mennyire vevő a programra.-Most már tudjuk, nem igazán volt az. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó mécsesén sem voltak kétszáznál többen a lelátón. Ön szerint miért?- Az igazi okra nem tudtam egyelőre rájönni. Talán apro-Alma egy nemzeközi torna paganda terén voltak hiányosságok, bár a szolnoki rádió, a városi televízó és az Új Néplap sokat segített. Sajnos a falragaszok nem kerültek időben az utcákra. Nem látom világosan, hogy az érdektelenség mögött mi húzódik meg, hiszen a teremfoci mellett gazdag és változatos programot állítottam össze. Elég ha megemlítem az artistákat, akik az előtte lévő napokban Párizsban arattak hatalmas sikert, mindemellet értékes tomboltárgyakat is kisorsoltunk.-Szerintem nem kevés pénz kell egy ilyen rendezvényhez, egy húszon inneni fiatal honnan teremti azt elő?- Mivel jótékony célú volt a torna, a költségek is számottevően csökkentek. Például, jelképes összegért béreltem a csarnokot, a csapatok étkeztetésében óriási kedvezményt kaptunk, az utazásért csak a tényleges üzemanyagárat kellett kifizetni. A tombolatárgyakat részben a szereplők hozták magukkal, részben helyi támogatók adták össze.-A félsiker mekkora traumát okozott?-Bennem nem játszódott le megrázkódtatás. Mivel alapvetően optimista vagyok, már akkor a következő sikeresebb torna megvalósítása foglalkoztatott. Jávor Lászlótól megtanultam a törökszentmiklósi szaközépiskolában, hogy a sporttal kapcsolatban ki kell tartani még akkor is, ha eleinte nem úgy alakulnak az események, ahogy előre elterveztem.-Ha már itt tartunk, mit rendezne leközelebb?-Egy nemzetközi teremtornát, amelyen külföldi patinás klubok, mint például a Liverpool, Manchester szurkolóiból verbuvált csapatok csapnának össze a Fradi, és az újjonan alakult Kispet Honvéd hasonló gárdáival. Természetesen az egésznapos programot showműsorba ágyaznám, amely az előrelátható érdeklődéstől függően, komolyabb propagandával, a főváros valamelyik impozáns létesítményében kerülne megrendezésre.-Véleménye szerint mik a jó menedzser ismérvei?-Én még nem érzem magam annak, de szeretnék azzá válni. Ehhez feltétlenül több rutint kell szereznem olyan emberek társaságában forgolódva, akiktől elleshetek fogásokat, ötleteket. Ami önmagában is növelheti rátermettségemet, magabiztosabb fellépést kölcsönözhet és ezáltal közelebb kerülhetek a „tűzhöz”. Zsolt! A tűz perzselni is képes, nemcsak melegíteni! (néder) Nagy érdeklődés mellett rendezték meg Abádszalókon a Farsang Kupa '93 női teremlabdarúgó tornát, melyet a helyi Szabadidős Egyesület és az Eldorado FC közösen szervezett. A jászdózsai lányok, asszonyok leckét adtak vetélytársaiknak, veretlenül, sőt pontveszteség nélkül zárták a viadalt. A második helyre a szalókiak futottak be, harmadik a karcagi, negyedik a martfűi együttes lett. A torna gólkirálya címet Czicze Julianna és Oláh Erika nyerte el, míg a legjobb kapusnak, illetve játékosának Juhász Anettet és Nagy Évát választották. * * * Március 13-15. között kispályás férfi teremlabdarúgó tornát rendeznek Martfűn. Huszonnégy csapat nevezését fogadják el a szervezők, jelentkezni 3500 forint ellenében a következő címen lehet: Szőke Ferenc, Martfű, Landler j. u. 28. Nevezési határidő: 1993. február 15. * * * Ismét van válogatott súlyemelője a hajdan szép sikereket elért Szolnoki MÁV MTE szakosztályának. Ezúttal Sallai Attila kapott meghívást a junior keretbe. Reméljük szereplése nemcsak az edzőtáborozás idejére korlátozódik, s méltóképpen képviseli színeinket. * * * Az Olimpiai Csarnokban rendezte a Szenior Atléták Magyarországi Szövetsége ez évi fedett pályás bajnokságát. Megyénk versenyzői a hagyományokhoz híven jól szerepeltek. A súlylökők második korcsoportjában Kővágó György biztosan szerzett aranyérmet, míg Biber Pál nagy küzdelmben lett második három kategóriával feljebb. Nagy Zoltán 800 méteren nyert fölényesen. A Hajdú-Bihar megyei Atlétikai Szövetség tavalyi évet értékelő „zárszámadásán” kiderült, eredményes esztendőt zártak a hajdúságiak. A DMTEDSI negyedik lett a honi rangsorban. Az 1992-es eredmények alapján Kovács Judit és Szebenszky Anikó olimpiai kerettagságig jutott. A szöuli ifjúsági vb-n is megállta helyét a Hajdúság, Makó negyedik volt a távolugrásban. Visszatérő gond az anyagiak bizonyos fokú hiánya. Ez az, hogy bár Debrecennek néhány nagy nemzetközi viadal rendezési jogát felajánlották, pénz hiányában a szervezésre nincs mód - olvasható a Hajdú-Bihari Naplóban. A Tolnai Népújság mutatta be az új szekszárdi ökölvívószakosztályt. Sokáig a Paksi SE „fiókszakosztályaként” működött. Az önállósulási törekvések vezettek a „Professzionális Boksz Klub Szekszárd” létrejöttéhez. A szekszárdiakat a Kispipa Kft. támogatja, ügyvezető igazgatóját, Horváth Tibort választották meg klubelnöknek is. Rácz György vezetőedző Szatmárnémetiből érkezett magyar földre. Azt vallja, ha igazán színvonalas edzésmunkát követően jól felkészített versenyzőket küldenek a hivatásosak csatáiban Európa ringjeibe, akkor könnyebb - pénz dolgában jól álló - szponzort is szerezni. Ráczot egyébként több erdélyi öklöző követte, így Radu György, Bordás Ferenc, Illés István és Pataki Árpád. Illés nem oly régen nagy csatában nyert a német Weller ellen, Bordás pedig az európai ranglistán negyedik helyezett francia Rue-től kapott ki szoros harcban. Rövidesen az egykori paksi válogatott, Magyar István is Szekszárdon folytatja. Márciusban a városban profimérkőzéseket rendeznek. Hiszik, a tizenkét menetesre tervezett öszszecsapások kiváltják a szekszárdi közönség érdeklődését, egyszersmind a fiatalok is kedvet kapnak az öklözéshez. Szinte nincs nap, hogy ne látna napvilágot egy-egy szövetség vagy klub nehéz anyagi helyzetéről szóló beszámoló. A keveset elosztani rendkívül nehéz, ezért a sportvezetők helyzete sem éppen irigylésre méltó. A Kelet-Magyarországban Mán László többek között arról ír, hogy a nyíregyházi önkormányzat illetékes bizottsága is szinte a lehetetlenre vállalkozott, amikor a város sportjára fordítható keretet szétosztotta. Volt is panasz, reklamáció, éppen ezért felvetődött, hogy egy olyan rendszert kellene kidolgozni, amely minél több mérhető szempont alapján rangsorol. Aki meg akarja valósítani, az nem kis dologra vállalkozik. A televízióból már jól ismert, hogy nagy becsben álló sportfelszerelési tárgyakat licitálásra ajánlanak fel, s a legtöbbet áldozóktól kapott pénzt a Sportsegély alapítványnak jutattják. Figyelemre méltó, hogy Kunya György, az OTSH főmunkatársa azt a pólót ajánlotta fel a Dél-Magyarország szerkesztőségének, amelyet a múlt héten a Budapest Kongresszusi Központban, többek között az év legjobbjai vehettek át. A kikiáltási ár ötezer forint, s amint gazdára talál a póló, az érte kapott összegnek a szegediek örülhetnek a legjobban, mert a sportvezető nekik ajánlotta fel. „Kicsi Judit térdre kényszeríti Szpasszkijt” Atlétika Molnár egy századra a rekordtól Balasi Péter fair-play díjas A teremtés koronái már a múltban is kénytelenek voltak elviselni, hogy hölgyek léptek az ökölvívó ringbe, a birkózószőnyegre, a futballpályákra. A közvetlen erőfelmérés során elszenvedett vereség azonban egyenesen csapás a férfivilágra - írta kedden a kölni Express azzal kapcsolatban, hogy Polgár Judit vezet Szpasszkij ellen. „Kicsi Judit térdre kényszeríti Szpasszkijt”, miután már a legendás Bobby Fischertől is ellopta a „minden idők legfiatalabb nagymestere” címet. A sakkban elszenvedett vereségek különösen bosszantják az urakat. A világbajnok Garri Kaszparov szívesen hangoztatja, hogy „a sakk rendkívül igénybeveszi a pszichét, s ez problémát okoz a nők számára”. Borisz Szpasszkij azt állítja, hogy „a nők sakkban nem nyerhetnek, mert nincs bennük meg a gyilkos ösztön (killer-instinkt)”. A Wiesbadenben székelő, a labdarúgás történetével foglalkozó nemzetközi szervezet közzétette az 1992. évi értékelését. Eszerint az elmúlt év legeredményesebb csatára (válogatott és hivatalos nemzetközi kupamérkőzésen) a hondurasi Cesar Augusto Obando lett. Obando 12 gólt szerzett, valamennyit hazája válogatott találkozóin. A második a holland Denis Bergkamp, a harmadik pedig a brazil Rai, mindketten 12-12 találattal, ám Bergkamp több gólt szerzett a válogatottban. A negyedik tíz góllal (6 válogatott, 4 klub) Kiprich József. A magyar támadó olyan sztáro-A lap sorra veszi, hogy a nők mely sportágakban állítanak komoly akadályt a férfiak elé. Ilyen például a díjlovaglás. Inge Theodorescu, az olimpiai bajnok Monika Theodorescu édesanyja maga is híres lovas, ezt úgy „ideologizálja meg”, hogy „érzéssel lovagolni tipikus női tulajdonság”, a „nők több érzéssel lovagolnak, ha egy női lovas a lovával ügyesen és elegánsan mutatkozik be, máris előnyre tesz szert”. A kölni lap szerint a női sziklamászásban vagy ennek teremben rendezett változatában is felveszik a versenyt a férfiakkal. A nőügyeit nem titkoló teniszezőnő, a világranglista harmadik helyezettje, az amerikai Martina Navratilova szintén nem vesztette volna el a „nemek párharcát”, tavaly szeptemberi mérkőzését Jimmy Connorsszal szemben, de mint mondta: „Jimmyt többet néztem, mint a labdát”. kát előz meg a ranglistán, mint a walesi Ian Rush vagy a francia Jean-Pierre Papin. A tavalyi esztendő legjobb játékvezetője a német Áron Schmidhuber lett, a legjobb kapus pedig a dán Peter Schmeichel. Az elmúlt év 1127 válogatott, illetve nemzetközi kupatalálkozóján 2975 gól született, ez 2.64 átlagot jelent. Feltűnő, hogy míg 1992. első felében 2.46 volt az átlag, a második félévben ez 2.76-ra nőtt. A szakemberek ezt az új szabályok bevezetésével magyarázzák, azzal, hogy eltörölték az egyvonalas lest. Tornyi leütött egy újságírót Sajtótájékoztató volt kedden Győrött, s ezen nem kis jelentőségű bejelentések hangzottak el. Elsőként arról volt szó, hogy egyhetes tárgyalások után pont került a Rába ETO FC elnöksége és győri, valamint budapesti vállalkozók csoportja közötti megbeszélések végére. Ennek eredménye, hogy a sportklub, valamint a vállalkozók gazdasági társaságot hoztak létre az egyesület anyagi támogatására a Rába Rt., mint főszponzor mellett. A létrejött Kft. két elnökségi tagot delegálhat, akiknek személyében később állapodnak meg. Az aláírás után megdöbbentő bejelentést tett Csizmadia Sándor, a klub elnöke. Kedden a győri stadionban Tornyi Bar-, nabás vezetőedző szóváltás közben súlyosan bántalmazta Vajda Györgyöt, a Nyugati Hírlap újságíróját. Ezt a cselekedetet az elnökség a legmesszebbmenőkig elítélte, és felhatalmazta az ügyvezetést, hogy az edző munkaviszonyát felmondással szüntesse meg. A klub elnöke közölte, az ítélet megalapozottságát több tanú és az orvosi látlelet bizonyítja. A felmondásról a Budapesten játszott edzőmérkőzésről visszaérkezve Győrben értesült Tornyi Barnabás. Az egyszer már a kispadról felállított szakember tagadta a tettlegességet: - A vádból semmi nem igaz, nem ütöttem meg Vajda Györgyöt. Mindez csak ürügy arra, hogy megszüntessék munkaviszonyomat. A győri kórházban dr. király Géza sebész főorvos megállapította, hogy Vajda györgy orrgyökzúzódást szenvedett, orrában vérzés utáni állapotot fedezett fel. A sérülést nyolc napon belülinek nyilvánította. Nem mindennapos esemény, folytatása várható. Élsportolói tagozat Szolnokon? A Szolnoki Vegyiművek női röplabda csapatának keddi MK-mérkőzésén meglepetéssel pillantottuk meg a nézőtéren Mondi Jószefet, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkárát.- Mi járatban Szolnokon, főtitkár úr? - szegeztük neki kérdésünket.- A Külkereskedelmi Főiskolán tárgyaltam a főigazgató úrral. Felvetődött ugyanis annak a lehetősége, hogy - hasonlóan a budapesti Ybl Miklós Könnyűipari Főiskolához -1994. szeptemberétől élsportolói tagozat induljon be Szolnokon. Az itteni hatalmas előnyeként lehetne elkönyvelni a külker szakma felkapottságát, valamint itt - a műszaki főiskolával szemben - nem kellene a megterhelő gyakorlati követelményeknek sem eleget tenni. Szolnok mellett szól a nagyon jó megközelíthetőség.- Min múlik az elképzelés valóra válása?- Úgy néz ki, a budapestitől elszakadva, önálló intézmény lesz a szolnoki főiskola, így az egyéni tanrend igazodhatna az élsportolókhoz. A tagozat létrejöttéhez természetesen a tanári kar támogatása is szükséges.- A sportolók megtartásában, valamint „vonzásában” óriási szerephez juthat ily módon a város ...- Valóban. Nem beszélve arról, hogy az erkölcsi mellett komoly anyagi támogatásra is számíthat az intézmény. így Szolnokon, az Ybl és a TF után - nyílt titok, hogy szeptembertől itt is önálló tanrend szerint tanulhatnak majd a diákok - startolhatna a harmadik élsportolói tagozat. - fejezte be az MRSZ főtitkára. (ko-) Budapest adott otthont az ifjúsági országos bajnokságnak, amelyen a kitűnő formában lévő Molnár Mónika (MÁV MTE, e.: Ecseki Tibor) 60 méteren tovább faragott egyéni csúcsából, egyetlen századdal elmaradva az ifjúsági rekordtól (7.59)! Külön érdekesség, hogy a dobogó mindhárom fokán szolnoki leány állt: 2. Petrezselyem Anita (7.87), 3. Sándor Judit (7.90). Molnárt egyébként kétszeres bajnoknak könyvelhették el, miután Petrezselyemmel, Sándorral ás Kanyóval a 4x1 körös váltóban is nyertek (1:32.4). * A fiatalabbak számára a Szolnok Városi Sportiskola és a MÁV MTE rendezett gyermekversenyt, ahol 60 méteres síkfutásban és távolugrásban mérettettek meg a 11-12 éves fiatalok. Örömteli tényként kezelték a szakemberek a tiszagyendai gyerekek megjelenését, akik testnevelőjük kíséretében érkeztek a Tisza-parti városba. Nem is tértek haza üres kézzel, hiszen Balogh Zsolt kétszer is ezüstérmet „kebelezett” be, ráadásul távolug'rásban egy centivel maradt el a győztestől. Kiemelkedtek még az „aratók”, azaz, akik mindkét számban elvitték a „pálmát”. Hogy kik ők? Somogyi Szilvi, Csörögi Renáta* és Erdős Gábor. Külön figyelmet érdemel, hogy Somogyi Szilvi 60 méteren elért eredményével a fiúk között sem talált volna legyőzőre. Eredmények: 60 m, 12 éves fiúk: 1. Erdős Gábor (SZVSI) 8.51 mp, 2. Bíró R. (TSE) 8.70, 3. Cs. Szabó I. (TSE) 8.78. 11 évesek: 1. Hiczkó Mihály (Albertirsa) 8.73, 2. Balogh Zs. (Tiszagyenda) 8.95, 3. Papp A. (TSE) 9.16. Távolugrás, 12 éves fiúk: 1. Erdős G. 450, 2. Balogh Zs. 416, 3. Ecsédi M. (SZVSI) 408. 11 éves fiúk: 1. Katona Gábor (SZVSI) 405, 2. Balogh Zs. 404, 3. Papp A. 400. Lányok, 60 m, 12 évesek: 1. Somogyi Szilvia 8.40, 2. Rakvács T. 8.73, 3. Tamás Zs. (mindhárom SZVSI) 8.86. 11 évesek: 1. Csörögi R. 8.81, 2. Deme A. (mindkettő SZVSI) 9.21, 3. Polgár N. (TSE) 9.37. Távolugrás, 12 évesek: 1. Somogyi Sz. 429, 2. Rakvács T. 413, 3.< Tamás Zs. 413. 11 évesek: 1. Csörögi R. 407, 2. Deme A. 405, 3. Lőrincz E. (TSE) 380. * A serdülő B-korosztály számára az FTC futófolyosója adott otthont egy erőfelmérőnek, ahonnan a szolnoki sportiskolások hat első (!), két-két második és harmadik helyezéssel tértek haza. I. helyezések: Tállá Mariann (100 m gát, valamint összetettben) 16,7 és 1921 pont; Mészáros Ágnes (távolugrás) 496 cm; Koczka Dóra (távolugrás és összetett) 487 cm és 2139 p.; Antal Csaba (100 m) 11,5 mp; távolugrás. H. helyezések: Borsos Tímea (távolugrás) 760; Polónyi Tamás (távölugrás) 470. III. helyezések: Mészáros Á. (100 m) 12.56; Koczka D. (100 m) 13.21. * Balasi Pétert, a MÁV MTE egykori vezetöe'dzőjét, a sportcentrum igazgatóját a Tricotex Kupa keretében eddigi munkájáért fair-play díjjal tüntette ki a Magyar Atlétikai Szövetség. (kocsis) Kiprich a negyedik legeredményesebb