Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)

1993-02-11 / 35. szám

1993. február 11csütörtök Kunsági Extra-----Kunhegyes 5 A koporsókba olykor fényképet, pipát is raknak Az élet elkerülhetetlen vele­járója: a halál. A városban a he­lyi temetkezési vállalat statisz­tikái szerint évente százan, százhúszan fejezik be földi lé­tüket, és sajnálatos módon a ka­szás egyre többet cipel magával a negyven—, meg ötvenegyné­­hány évesek közül. Valahogyan az a tapasztalat, a régebbi korok emberei szívósabbak, esetleg egyszerűen kevesebb idegi, stresszhatásnak voltak kitéve? Tavaly a legidősebb kunhegyesi elhunyt nyolcvankilenc múlt, a legfiatalabb alig harmincnégy. Sajnos a szegényedést bizo­nyítja, hogy egyre több a köz­temetés. Magyarul mondva az olyan elhantolás, amely költsé­geit az állam, azaz az önkor­mányzat fizeti. Míg 1991-ben egy efféle temetés volt, tavaly már öt, sőt húsznál is több em­ber kapott három-ötezer forint segélyt, hogy a hozzátartozóját eltemethesse. Manapság erre­felé egy átlagtemetés 26 ezer körüli, de ha sírhely, megfelelő szertartás is kell, akkor az ösz­­szeg harmincegynéhány ezerig emelkedhet. Akadnak érdekes kívánságok. Van, aki cigányze­nét kér, más irodalmi idézetet, szavalatot a nyitott sír mellé. Régebben még a szemfedelet is ki kellett vágni, ezt a kérést egészségügyi okok, központi előírások miatt most már nem teljesíthetik. Mostanság a ku­nok sok mindent rakatnak a ko­porsóba. Legtöbbször a feleség, a férj, a gyerekek, a család, vagy az elhunyt egyik fényké­pét, nem ritkán a pipát, a görbe­botot is. Kialakult még egy má­sik sajátos helyi szokás: az, hogy a sírásókon kívül a kedves szomszédok, ismerősök, roko­nok is kapát, lapátot kötnek a kerékpárra, úgy mennek a teme­tésre. Akkor segítenek, amikor húzni kell a sírgödörbe a földet. Egy-egy népszerű távozó sze­mélynek olykor tizenöt-húsz sírhúzója is adódik, ami bizo­nyítja: nagyon sokan szerették, tisztelték az elhunytat. A nép­szerűség másik foka az, hogy kit, mennyien kísérnek el erre az útra. Előfordult olyan teme­tés, amelyen a két sírásó, a pap és a temetkezési vállalat dolgo­zói voltak csak jelen, míg leg­utóbb az egyik, köztiszteletben álló 80 éves férfi búcsúszertar­tását ezemyolcszázan hallgat­ták. Már majdnem világtalanul Noha Medgyesi Andrást és Harangi Irént egykoron Karca­gon jegyezték be az anya­könyvbe, már közel negyven esztendeje kunhegyesi lakosok, úgyhogy idevalósiaknak számí­tanak. Úgy alakult az életük, hogy Andrásnak, vagy ahogyan ismerik, Bandinak pék a szak­mája. Először Kunmadarason lapátolta a kemencébe a vekni­ket, majd Hegyesre került, ahol megszerette a helyet. No, meg őt is megszerették, mert több évtizedig süteményes volt. Ma­gyarul: zsömléket, kifliket, ka­lácsféléket készített. Ehhez iga­zodott az életvitele is, és általá­ban este hatra járt dolgozni, majd reggel öt körül, után érke­zett haza. Mindaddig, amíg 1988-ban le kellett tennie a péklapátot, mert a lába, a karja, a dereka nem bírta a strapát. A felesége, Irénke pénztáros volt a Vízgépészeti Vállalatnál, de 1975 óta rokkantnyugdíjas: szürkehályoggal, majd lesza­kadt látóideggel műtötték, és már -21 dioptriás lencsén át nézi a világot. Jobban mondva csak a körvonalakat, mert az 1990-es operációja óta a jobb szemével semmit sem, a ballal pedig csak körvonalakat lát. így azután se takarítani, se főzni nem tud, sőt újságot olvasni, te­levíziót nézni sem. A férje főz, amit tud, ő intéz. A gyerekeik felnőttek, kire­pültek, olyan messzire, jó, ha évente néhányszor hazalátogat­hatnak. Elvégre Nagykanizsa, meg Kaposvár sincs a szom­szédban. Két unokával is dicse­kedhetnek, ámbár ők is a távoli Somogyországban élnek, így azután öregségükre maguk ma­radtak. Azért pár jószomszéd át­jár hozzájuk Irénkével beszél­getni, mert mára neki sajnos a betűk világa is elérhetetlenné vált. így marad a beszélgetés, a rádió, no meg a telefon - sze­rencsére -, hiszen azon hetente kétszer néhány percre legalább hallja a messzi gyerekek, uno­kák hangját... t fii ~'|ÉU Ír Ww a* ^ l Kiosztották az okleveleket Ünnepélyesen befejeződtek a biogazdálkodási népfőiskola második évfolyamának a fog­lalkozásai. A hallgatók jórészt a város­ból meg a vonzáskörzetéből verbuválódtak, akik közül teg­napelőtt tizenheten vehették át a biokultúra egyesülettől a Minő­sített biotermelő oklevelet. Az első évfolyam idején megalapo­zott ismeretek, szemlélet segít­ségével még részletesebben, elmélyültebben megismerked­hettek a vegyszermentes gaz­dálkodás lényegével. Ezen igyekezetüket a biokultúra egyesület jeles tanárai: dr. Győrffy Sándor, Seléndy Sza­bolcs, dr. Kalmár Gergely, dr. Mezei Ottóné, dr. Márai Géza segítették. Részt vettek a Foodapest élelmiszer-ipari ki­állításon megrendezett biokul­túra napokon, ismeretséget kö­töttek kül- és belföldi biosza­kemberekkel, termelőkkel, szaktanácsadókkal, értékesí­tőkkel. Ugyancsak kedden vehették át a végzettségüket igazoló ok­leveleiket a tehéntartó gazdák népfőiskolájának a hallgatói. Ok húszán voltak, és mindahá­­nyan helybeliek, sőt gyakorlott tehéntartók, hiszen van közöt­tük, aki eggyel bajlódik, míg olyan is akad, aki húsznál töb­bet tart. Szakmai jellegű foglal­kozásaikat dr. Horváth Lajos városi állatorvos, valamint a Gödöllői Agrártudományi Egyetem munkatársa, dr. Márai Géza, dr. Barcsák Zoltán, dr. Bedő Sándor és dr. Nagy Nán­dor tartották. A szervezők a jövőben is ter­vezik hasonló tanfolyami for­májú, mezőgazdasági irányult­ságú népfőiskola indítását. Mégpedig oly módon, ahogy az emberek igénylik. Egyébként március elsején kezdődik egy három hónapos, bentlakásos gazdaképző a volt munkásőrbá­­zison. Ezen huszonöt, 18-25 év közötti fiatalnak biztosítanak tanulási lehetőséget. Malacgyár A helybeli sertéstelep, amely most a Kunság Népe Szövetke­zet tulajdona, 1972 óta létezik, él, van. Teljesen zárt rendszerű, az anyakocákat, süldőket itt ne­velik, tenyésztik, csupán a te­nyészkanokat vásárolják. Évente tízezer, átlagosan száz­kilós hízó kerül ki innen. Sőt az is elmondható róluk, hogy 1990 márciusa óta darabokban, ugyanis ott helyben le is vágják, széthasítják őket. A levágott ál­latokat pedig például Karcagra a kórházba, Mezőtúrra a főisko­lára, magánvállalkozóknak, Szolnokra magánvállalkozónak szállítják, illetve napról napra négyet, azaz nyolc félsertést a saját üzletükben értékesítenek. Jelenleg az a helyzet, hogy még bizonyos papírok, jogi formaságok hiányoznak, de hetvenkét ember részvételével ezt a telepet kft.-vé szeretnék alakítani. Fontos megemlíteni, hogy ezen munkahely fenntar­tása mintegy negyven embernek biztosít megélhetést. Ami a be­vételt illeti, nem mellékes, hi­szen már tisztázott, hogy a telep éves nyeresége eléri a tízmilliót, ami pénzszegény világunkban nem semmi! 180 fiút várnak A Kunhegyesi Mezőgaz­dasági és Ipari Szakmunkás­­képzőben félezer diák tanul. Hogy honnan érkeztek? Az itt lakókon kívül Nagyiván­­ból, Szolnokról, Tiszagyen­­dáról, Tószegről, Hunyad­­falváról, Kisköréről, Abád­­szalókról, Tiszaroffról, hogy csak néhány helységnevet említsek. A próbálkozók tíz szak­mára jelentkezhetnek, még­pedig a következőkre: me­zőgazdasági gépszerelő- és üzemeltetőnek, növényter­mesztő gépésznek, hegesz­tőnek, szerkezetlakatosnak, esztergályosnak, autószere­lőnek, villanyszerelőnek, épületasztalosnak, bútorasz­talosnak és kőművesnek. Azoknak a vidékieknek, akik nem tudnak bejárni, kol­légiumot biztosítanak. Egy tény: Kunhegyesen ősszel ebben az oktatási intéz­ményben száznyolcvan álta­lános iskolai végbizonyít­vánnyal rendelkező fiú kezdheti meg újabb tanul­mányait. Kérelem A helyi képviselő-testület ta­valy szeptemberben határozatot fogadott el arról, hogy az ál­lamalapítás 1100 éves évfordu­lójáig a tisztelet és a kegyelet megnyilvánulásaként elkészítik a település II. világháborús hősei­nek, áldozatainak az emlékköny­vét. Az eddigi adatok szerint kö­zel kétszáznegyven volt kunhe­gyesi veszítette életét a XX. szá­zad második nagy világégésének vérzivataros esztendeiben. A hősi halottak közül kilencvennek az adatai, fényképei már a városi könyvtár birtokában vannak. Kér­jük a hozzátartozókat, leszárma­zottakat, ha Kunhegyesen élnek, szíveskedjenek felkeresni a könyvtárat, adatlapot kérni, és azt kitöltve visszahozni. Ha az ottani hősi halottak, háborús áldozatok mostani családtagjai más telepü­lésen laknak, és olvassák ezt a felhívást, levélben jelezzék mindezt a Zsigmond Ferenc Vá­rosi Könyvtár, Kunhegyes (5340) címre. Egyúttal tüntessék fel je­lenlegi lakhelyüket, címüket is, hogy a könyvtár az adatlapot ki­töltés végett el tudja küldeni a la­kásukra. írta: D. Szabó Miklós Fotó: Mészáros János Másfél ezer beiratkozott A könyvtár parasztbarokknak minősített, mutatósán felújított épülete az 1730-as esztendőktől kezdve figyeli a múló idő válto­zásait. Most például azt, hogy az ajtajai piacnapokon, azaz kedden és pénteken reggel nyolctól délután ötig, hétfőn és szerdán délután egytől ötig, szombatonként pedig nyolctól tizenkettőig nyithatóak, azaz fogadják a betérőket. Azokat, akik szám szerint másfélezren vannak, ugyanis ennyien irat­koztak be. A felnőtt- és gyer­mekrészleg tavaly 904 könyv­vel gyarapodott, és napjainkban a betűk szerelmesei több mint 36 ezer kötetből válogathatnak. Ugyanakkor az is tapasztalható, hogy a videók, televíziók vilá­gában errefelé is alaposan meg­csappant az olvasási kedv. A beiratkozási tagdíj egyéb­ként évente 10 forint, de az álta­lában csak a gyermekekre vo­natkozik. Pártolói díjként 100 forintot fizet az átlag, de van egy olvasójuk, aki erre a célra félezret áldozott. A legfiatalabb könytári tagjuk hétesztendős, a legkorosabb már betöltötte a nyolcvanadikat. Hogy milyen témájú könyvek a legolvasot­­tabbak? A krimik, a szerelmes regények, a tudományos fan­tasztikus írások, de sokan kere­sik a tizenévesek közül a kölező olvasmányokat, az idősebbek pedig a hasznos ismereteket tar­talmazó kiadványokat, amelyek a kötés-horgolás, a sütés-főzés, a barkácsolás, a kertészkedés alapjaival, szépségeivel ismer­tetnek meg. Akinek pedig még erre sincs ideje, nyugodtan be­térhet pár percre, hiszen több mint ötvenféle folyóirat, újság, szaklap, heti és havi kiadvány kínálja ismereteit. Egyéni megrendelést is A vasútállomás szomszédsá­gában tavaly nyáron nyílt meg a Barbatus Kft. telepe, ahol tulaj­donképpen farmergazdálkodás­hoz szükséges mezőgazdasági munka- és erőgépeket árulnak. Jelenleg mintegy három milliós készlettel várják a vásárlókat, és a tavalyi, féléves forgalmuk meghaladta az 1,7 milliót. Hogy mennyibe kerül itt egy-egy masina? A teljesség igénye nélkül, íme néhány adat: az MTZ típuscsalád 725 ezertől 960 ezerig. Azután kapható a Zetor-család is, de ez 1 millió­nál is többért, és csak megren­delésre. Fűkaszák kínálják ma­gukat 161 ezertől 411 ezerig, ekék 51 ezertől 200 ezerig, az­után különböző utánfutók. Cső­törők, amelyek nem szemre, hanem csőre törik a kukoricát. Akad, amelyik egyszerre csak egy sort visz, de olyan is van, amelyik négyet. A készlet bőví­tése érdekében ötféle szállító­céggel állnak üzleti kapcsolat­ban, és a kiállított termékek ko­rántsem a kínálat egészét képe­zik. Elvégre egyéni óhaj, sóhaj alapján az udvari választéktól eltérő megrendelést is elfogad­nak. Mégpedig köznapokon reggel héttől négyig, szomba­tonként pedig héttől délig. Új térítési díjak A helyi honatyák legutóbbi, képviselőtestületi ülésükön több, fontos kérdésről döntöt­tek. Ezek közül most kiemeljük azt, amelyik az új étkezési dí­jakról határozott. így a szülő­otthon napi térítési díja 146 fo­rint, a bölcsődében 63, az idő­sek klubjában 85 forint. Az álta­lános iskolások egésznapos élelmezése 65, az óvodásoké 52, a gimnazistáké 100 forint. A menza 50 forint, a szakmunkás­képzőben az ebéd 46, az egész­napos ellátás 104 forint. Az új díjszabások február elsejétől ér­vényesek. A testület egyúttal tudomásul vette, hogy az új szolgálati helyre költözött Muzsnai László református lelkész helyett, aki egyúttal önkormányzati képvi­selő volt, és utóbbi tisztéről ilymódon lemondott, Szabó Lászlóné vállalkozó lett képvi­selő.

Next

/
Thumbnails
Contents