Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)

1993-02-09 / 33. szám

4 1993. február 9., kedd Az Új Néplap Tiszafüreden Van, aki kettévágatja ,» A kétkilós fehér kenyér a legkapósabb "IVökan bizonytalannak érzik sorsukat A vasúti törvényre várnak A tiszafüredi pékségben - pontos nevén - a Közép-alföldi Sütödék Vállalata Tiszafüredi Sütőüzemében 1992 májusában befejeződött egy 30 milliós be­ruházás. Az üzem többek között energiatakarékos olasz kemen­cékkel, automata vezérlésű si­lóval, német gépekkel gazdago­dott, és kívülről is megszépült. Harmincféle terméket készíte­nek, melyből huszonnégy na­ponta piacra kerülő áru. A piz­zatészta, a kuglóf, a kakaós te­kercs, a lenmagos kenyér, a pe­rec és a fonott kalács rendelésre készül. Május óta csak nyolc hónap telt el. Ez igazán nem nagy idő, de azóta sok minden történt. Különösen a „mindennapi ke­nyerünk” szolgáltat témát. E kérdéskört feldolgozni kívánó kérdezz-felelek kvízben Bugán Balázs üzemvezető volt a part­nerem.- Bugán úr! A téma annyira közszájon forog, hogy azt hi­szem elég, ha csak címszavakat említek önnek. El is kezdem! Gabonahiány?- A füredi malommal va­gyunk kapcsolatban. Biztosíté­kunk van rá, hogy nem lesz alapanyag-ellátási problémánk.- Kenyéráremelés?- Hatféle kenyeret forgalma­zunk. Ezek közül a 2 kilós fehér kenyér a legkapósabb, 96 forin­tért áruljuk. Van, aki ezt is ket­tévágatja, főleg a nyugdíjasok. Takarékosabbak az emberek. Ez érezhető a fogyasztáson is, s ez mindig így van áremeléskor. Később helyreáll a rend. Mi két boltot üzemeltetünk. Úgy tu­dom, Füreden mi árulunk legol­csóbban.- Szélsőséges árak?- A mi áraink is magasak, hi­szen a kettős adókulcs beveze­tését mi is érezzük, de tudok olyan magánkereskedőről, aki 112 forintért adja a 2 kg-os ke­nyeret.-Minőség?- Hagyományos, természetes anyagokkal dolgozunk. Ko­vásszal, mesterséges adalék­anyagok nélkül. Meglevő vevő­körünkön kívül több környező megyéből is akad vásárlónk. A kereskedők és a vásárlók minő­sítenek. Úgy érzem, elégedettek lehetünk.- Turistaszezon?- A téli hónapok mindig gyengébbek, tavasszal indul be igazán az üzem. A szezont megérezzük - a nyugati turisták nagyon kedvelik a barna és lenmagos kenyeret. Sok fogy a lekváros kifliből is. Sok a visz­­szajáró külföldi, ilyenkor több több a túlmunka is.-Létszám?- Jelenleg harmincötén va­gyunk. A 10 tonna/16 óra kapa­citáshoz ez elég. Van egy bizo­nyos ellátási felelősségünk, aminek eleget tudunk tenni. Ha gond van, túlórázunk.- Konkurencia?- Tudomásul kell vennünk, hogy mások is forgalmaznak a területen, piaci verseny van. Ha nem tartjuk a színvonalat, azt azonnal megérezzük. A boltos attól vesz, aki pontos és jó mi­nőséget produkál. Ha tisztessé­ges a verseny, ez így is van rendjén.- Bérek?- Függ az eltöltött időtől és a szakmai képzettségtől. A sütő­üzemek és a füredi bérek vonat­kozásában, úgy érzem, átlago­sak. Manapság egyre nehezebb a megélhetés - nemcsak a pé­keknek. Persze az idén is lesz bérfejlesztés. Százalékot nem tudok mondani, de biztos lépést tart majd az inflációval.- Végezetül engedjen meg egy kérdést, ami inkább kérési ilyen árak mellett van remény arra, hogy tovább fog javulni a minőség? Ha már kevesebbre telik, az legalább legyen friss.- Azon leszünk . . . Cél a televíziós szereplés Az arany minősítésű Tiszafüredi Néptáncegyüttest, amely 1979-ben alakult meg, 1992-ben egy egész ország láthatta a.televízióban; a Rábay Miklós koreográfus versenyen adhattak számot tudásuk­ról. Bakonyi István művészeti vezető, koreográfus irányításával idén ezt ismét megkísérlik a Ki mit tud? keretén belül. Legutóbb a siker kapuját jelentő televíziós válogatóig jutottak el. Az eddigi akadályokat mindenesetre sikerrel vették. Ez történt január 17-én a kunhegyesi területi bemutatón is. A sok próba és gyakorlás mellett segített a továbbjutásban a Röhner Ottó által vezetett Morotva Zenekar is. Velük öt éve dolgoznak együtt. A 30 tagú felnőtt együttes utánpótlása is biztosított, nyolcvan fiatal vár a „beve­tésre”. Hogy a füredi táncosok meddig jutnak el az idei Ki mit tud? vetélkedőn: Majd meglátjuk! Remé­lem, a televízióban. Azt mondják róluk, hogy tehetségesek 1991 szeptemberében Balta-Ti­bor, a Tiszafüredi Zeneiskola tanára elhatározta, hogy öt tanítványát egy zenekarban próbálja ki. A kvintett, mely három általános iskolásból és két 24 éves fiatalemberből áll, az­óta is töretlenül együtt muzsikál. Azt mondják róluk, hogy tehetsé­gesek. Donkó Rebeka, a Kossuth Iskola nyolcadik osztályos tanulója az együttes második harsonása. Sztankovits Sándor a Zrínyi Iskola hetedik osztályába jár. O a tuba „mestere”. Róluk -igen jó véle­ménnyel voltak a miskolci Zene­­művészeti Szakközépiskola tanárai, amikor ott jártak meghallgatáson. Trázsi György - ő Sanyival egyidős- szintén „zrínyis”. Gyuri, aki több országos versenyen is sikerrel sze­repelt, a második trombitás szere­pét tölti be a zenekarban. A két „öreg róka” közül Bakos Tibor je­lenleg munkanélküli. Ám hogy hangszerét, a harsonát jól kezeli, mi sem bizonyítja jobban, minthogy tudományát egy megyei versenyen I. hellyel jutalmazták. A zenekar vezetője, Leány Lajos óvodai kar­bantartó. Tíz éve tanul zenét. Más­fél évig katonazenekarban fújta trombitáját, két évig a jászberényi rézfúvós együttes „idegenlégiósa” volt. Zeneiskolai hangversenyeken léptek fel, több környező települé­sen arattak nagy sikert. Emlékeze­tes toronyzenét produkáltak a Ti­­szaörs 700 éves fennállását ünneplő rendezvénysorozaton is. Szívesen emlékeznek a poroszlói gyerekek­nek adott műsorukra. Tavaly év vége óta Homo Ludens néven sze­repelnek, mert a hasonló nevű fü­redi Öntevékeny Ifjúsági Sze.rvezet patronálja őket. Ezzel a névvel ne­veztek a Ki mit tud?-ra is, ami szá­mukra igencsak kalandosan indult, mert Bakos Tibor a városi válogató előtt megbetegedett. Szerencsére hamar kigyógyult a tüdőgyulladás­ból, így a zenekar sikerrel „pót­­vizsgázhatott”. Azóta már a területi bemutatón is túljutottak, s készül­nek a megyei megmérettetésre. A tiszafüredi vasútállomás nem kiemelt csomópont. A Debrecen-Füzesabony közötti, és a Karcagig futó sínpárok kapcsolták a várost az országos vérkeringésbe. Köztudott azon­ban, hogy az elmúlt pár eszten­dőben a MÁV meglehetősen sú­lyos gondokkal küszködött. Több figyelmeztető sztrájk, ki­használatlan vonalak megszün­tetése, elbocsátások, csökken­tett munkaidős foglalkoztatások jelezték ezt. Mit érzett meg eb­ből a közel ötven füredi vas­utas? Van-e még presztízse a vasutasságnak? Erről beszélget­tem Csorna Lajos állomásfő­nökkel. Tőle tudtam meg, hogy a sztrájk idején mind a dolgo­zók. mind az utazóközönség fe­gyelmezettén viselkedett. Prob­léma nem volt. Gond inkább az, hogy a gyárak megszűnése, át­alakulása jelentősen lecsökken­tette a teherszállításból befolyó bevételeket. Füred bevásárló- és turistacentrum. Ez segített ab­ban, hogy az emelkedő jegyárak ellenére nem csökkent jelentő­sen a személyforgalom. Nyáron kifejezetten nagy forgalmat bo­nyolít le a kis pályaudvar. Az itt dolgozók létszáma 53-ról 49-re csökkent. A bér­­korrekciók ellenére a fizetések nincsenek arányban sokszor a felelősséggel, nem tartanak lé­pést az inflációval. Részmunka­­időben csak a nappali beosztá­­súakat foglalkoztatták, ez meg­látszott a fizetési cédulájukon is. Nem volt kivétel az állomás­főnök sem. Idén is lesz évközi bérfejlesztés, de konkrét pénz­összegekről nem tudok infor­mációt adni. Fejlesztésre nincs pénz, csupán a karbantartásra telik. Ugyanez a helyzet a túl­órákkal is. Megtudtam továbbá, hogy Tiszacsege és Újszentmargita környékén a vasúti átjárók fénysorompóinál kelendő áru az akkumulátor s a rézhuzal. Sze­rencsére Füredet elkerülik ezek a gátlástalan fosztogatók. Végül egy nagyon fontos do­log: a füredi vasutasok többsége húsz-harminc éve sorsát a MÁV-hoz kötötte. Talán ezért várják annyira a kormány által beígért vasúti törvényt. — Nagyon nagy szükség lenne erre a törvényre. Sok dolgozó bizonytalannak érzi a helyzetét, fél a létszámcsökkentéstől. Kell egy biztosíték, mely megnyug­tatná az embereket - mondta vé­gezetül Csorna Lajos, aki maga is 18 éves kora óta MÁV-al­­kalmazott. Képünkön a füredi vasútállomás látható, melynek teherszállí­tásból származó bevételét jelentősen lecsökkentette a gyárak megszűnése, átalakulása. Fiai viszik tovább a mesterséget Egész élete a fához kötődik Buzsák egy Somogy megyei kis falucska, Fonyód közelé­ben. Szőttesei, míves hímzései, csipkéje, népi kultúrája révén azonban a világ minden táján ismertté vált. Itt született 1932-ben Márton János fafa­ragó mester. Hamar alkalma nyílt megszeretni az erdőt, a fá­kat, hiszen szülei az erdészet­ben dolgoztak. Egyáltalán nem volt tehát meglepetés, hogy a buzsáki fiatalember a fával való foglalatoskodást választotta élethivatásául. Ehhez jobb taní­tómestert nem is találhatott, mint a balatonfenyvesi Kálmán Pista bácsit, akitől négy évig leshette el a faművészet rejtett titkait. Jó tanítvány lehetett, mert munkáira hamar felfigyel­tek. Utolsó inasévében már a Budapesti Népművészeti Szö­vetkezet tagja volt, 1958-ra népi iparművész. Maga tervezi, készíti dísz- és használati tár­gyait. Az alkotások kelendőek és a .szövetkezet révén eljutnak a világ minden tájára. 1958-ban megnősült. Felesége, Piroska néni a szakmában is segítője lett. Ba­­latonfenyvesen élnek és dol­gozlak. Márton János 1976-ban már a népművészet mestere. Ebben az évben Mün­chenben járt, ahol fafaragást ta­nított és kiállította termékeit. Több kiállításon, pályázaton nyert díjat. Művészi munkássá­gáért 1980-ban a minisztérium­tól megkapta a Szocialista Kul­túráért kitüntetést. Egyre nehe­zebben tudott azonban megélni a fafaragásból.- Tudja, amíg a szövetkezet termékeit szigorú művészeti zsűri ellenőrizte, addig az or­szág minden részén, de főleg a Balaton környékén egyre több „kókler” jelent meg. Felhígult a szakma. A bóvli és a giccs el­árasztotta a piacot” - emléke­zik a ’80-as évekre János bácsi. Talán ez is az oka - no meg Szűcs Imre füredi fazekas mes­ter barátjának invitálása -, hogy 1986-ban Tiszafüredre költö­zik. 1987-ban még a Népművé­szeti Szövetkezet tagjaként ki­váltotta az ipart. Faesztergályos és bútorké­szítő lett, 1989-ben végleg önállósította magát. A sorozat­ban készített függönykamisok, franciaágyak mellett jutott ideje művészetére is. A szőlősi úton lévő háza egy kis kiállítóterem. A bútorok, dísztárgyak, faék­szerek egy élet munkáját dicsé­rik. 1992 decemberében úgy érezte, ráfér egy kis pihenés, nyugdíjas lett. Nyugodtan tehette, mert mindhárom fiával megismer­tette a szakma csínját-bínját. Szakmájuk a „famívesség”. János, aki a díszítések mestere, szobrokat is készít. A két fiata­labb, László - aki hivatásos vadőr - és Csaba, ő bőrdísz­műves is, a bútorgyártásban mozog otthonosabban. Ők vi­szik tovább a mesterséget. Persze nincs olyan nap, hogy édesapjuk ne forduljon meg a műhelyben, hiszen az ő élete fa nélkül elképzelhetetlen. És még három unokája is kíváncsi a nagypapa tudományára! A jég hátán is horgásznak Jómagam nem vagyok horgász. Csupán egyszer, úgy tízéves ko­romban kacérkodtam ezzel a hob­bival. Kis haverommal azonban - a nagy horgászzsákmány remé­nyében - sikerült olyan messze el­csavarognunk a Hemád folyó partján, hogy két falu ap­­raja-nagyja indult a keresésünkre. E jól sikerült horgásztúra jutalma két hatalmas anyapofon lett. Ki­­lencszázötven tiszafüredi hor­gásznak bizonyára nem volt ilyen megrázó élménye, mert a Sport­horgász Egyesület tagjaiként ma is aktívan hódolnak szenvedé­lyüknek. Lehet hideg, fújhat a szél, őket megtalálhatjuk a vizek környékén. Akit egyszer hatal­mába kerített ez a szenvedély, an­nak nincs holtszezon. Még a kül­földiek is visszajárnak. A tél azonban a közgyűlések hónapja is. A fürediek februárban gyűlnek össze. Biztosan beszélni fognak a tagdíjról, ami 1300 forintról 2400-ra emelkedett, megemlítik, hogy az egyre több hivatásos ha­lász rontja az amatőrök esélyeit, szó esik arról, miszerint egyre szaporodik az orvhorgászók, sza­bálysértők és azon garázda elemek száma, akik elévülhetetlen érde­meket szereznek a szemétkupacok számának növelésében és a kör­nyezetszennyezésben. Talán az sem lenne baj, ha ívás idején a Ti­­sza-tó vízszintje lehetővé tenné a „halporontyok” életben maradá­sát. Azon is törik a fejüket, hogy a környék egyesületeinek munkáját jobban öszehangolják. Tudni akarnak egymás dolgairól. A fo­gási naplók arról árulkodnak, hogy ’92-ben a sporttársak keve­sebb harcsát és süllőt, de több pontyot akasztottak meg. Több mint valószínű, hogy az éves be­számoló tartalmazza azt is, hogy olyan stéget építettek, melyről mozgássérült társaik is horgász­hatnak. Lesz általános, családi és csukafogó verseny. Továbbra is segítik a MOHOSZ Tisza-tavi Ki­­rendeltségét, amellyel jó a kapcso­latuk. Domonkos László, aki két éve az egyesület elnöke - ő infor­mált a fentiekről is - ezt támasz­totta alá egy nagyon emberi törté­nettel:- Többen horgásztunk abban a nagy hidegben. Motorcsónak kö­zeledett felénk. Jönnek ellen­őrizni - gondoltuk. Am a MO­HOSZ helyi munkatársai egy-egy csésze teával kínáltak meg ben­nünket. Nagyon jólesett!” Az oldalt írta: Percze Miklós Fotó: Mészáros János

Next

/
Thumbnails
Contents