Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-09 / 7. szám
1 1993. január 9., szombat Kulturális---- panoráma 9 Eszt erházy Péter írásaiból Anna filmje Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem hiányoznak a képernyőről a kortárs írók kortárs művei. Örülök a nagyvilágnak, örülök a sok-sok csatornának, de úgy szomjazom már egy kis „hazait”. Úgy tűnik, mintha csak politika létezne a világon, pártharcok, össztüzek és csaták. Irodalom? Ugyan! Politikai hitvallások. Pedig olyan jó lenne valami más. Esterházy Péter mindig „a valami más” volt tetteiben, írásaiban. Tette az, hogy a politikai csatározásoktól távol maradt, „Elefántcsonttoronyban” s ami még fontosabb, írt és ír. A távolságtartás nem jelenti, hogy nincs véleménye. Van, méghozzá kitüntetetten magánvéleménye. Ez olyan megnyugtató. Nem arrogáns, nem vag- dalkozó, lejegyzi a lélek történéseit. Anna filmje címmel készül írásaiból egy egész estés (kilencven perces) mozi. Legnagyobb részt a Hrabal könyvéből, egy jelentős részt a Szív segédigéiből, a többi egyéb írásokból állt össze Molnár György rendező és Schulze Éva dramaturg forgatókönyve nyomán. Kosztolányi azt írta valahol, hogy szavakkal játszani annyi, mint oroszlánokkal küzdeni. Ez képekkel is igaz. A címszereplő Ráckevei Anna. Olyan, mintha róla mintázták volna a figurát, őszinte minden pillanata, minden gesztusa, mozdulata: örül, szenved, nevet, sír, igaz a boldogsága, igaz a tehetetlen keserűsége. Májusi reggelen a vadgesztenye gyertyavirágjával örömmel áldoz, mint aki nemcsak vállával, kezével, de a szívével is emelni tudja terheit. Férjét Cserhalmi György játssza, Anna szüleit Haumann Péter és Csomós Mari, Péter szüleit Végvári Tamás és Tímár Éva. Tímár Évával történt meg a kórházi forgatáson, hogy betegnek nézték. Elzavarták a büféből, „neki ebben az állapotban ágyban a helye”, a folyosón bátorítón szorongatták a vállát, „ne féljen, nem lesz semmi baj”. Az apróbb szerepekben is jelentős színészeket látunk, akik egy-két mondattal is teljes sorsot képesek megjeleníteni: Margittay Ági, Papp Zoltán, Bodnár Erika, Vajda László, Galkó Balázs. Dés László szerzi a zenét, mert a fdmzene nagyon fontos, mert „Esztergomban” szerepel két angyal, az egyik a nőorvos angyal (Gálffiy László), a másik a szaxofonos angyal (Vallai Péter). Dévényi Rita a díszlet- s Szekulesz Judit a jelmeztervező. Az időt a színek és az árnyalatok is érzékeltetik. A régebb történteket a roncsolt színek, melyekben a kék, a piros dominál, a jelent, a pasztell és a fehéres árnyalatok. A hangulatok hitelességéhez garancia Kardos Sándor operatőr. A filmet Molnár György rendezi, az a Molnár György, aki a Vigyázat! Mélyföld! című, kortárs írók alkotásaiból összeállított fdmjével érdemelt ki különös figyelmet. Nemcsak érzékeny, hanem ami még ritkább, értő. Az, hogy mindig nehéz körülmények között kellett dolgoznia, edzetté is tette.- Vannak olyan írók, akiknek életműve hozzátartozik hétköznapjaimhoz - mondja - olvasom őket és erőt merítek belőlük, erőt adnak a mindennapok elviseléséhez. Időnként még Marcus Auréliust is kezembe veszem. Megnyugtat, hogy nemcsak a mi korunkban folynak idegölő kis csatározások. Az igazi irodalom élni segít. Ester- házyt is ezért szeretem. A film a TV 1 megrendelése alapján a Mozgókép Alapítvány támogatásával készül. J. Á. Cserhalmi György és Ráckevei Anna Kiállítás a Néprajzi Múzeumban MEXIKÓI SZIMBÓLUMOK Van valami szimbolikus is abban, hogy a Néprajzi Múzeumban a mexikói kiállításra a kolumbiai indián kultúrát bemutató néhány termen keresztül vezet az út. A prekolumbián korszakból eredeztető bennszülött kézműves központok és a mai mexikói piacok kínálata igen közel áll egymáshoz. Vannak számunkra is levonható és nagyon aktuális tanulságai a Mexikó élő népművészete című, január végéig látogatható kiállításnak. Nevezetesen az, hogy annakidején, amikor veszélybe került a kézműves termelés, az állam hivatalos programjába vette a tradíciók, a népművészet ápolását. Mindez a század elején, az 1920-as években történt. Ezidőtájt vált divattá a tehetősebb családok körében a népművészeti, kézműves tárgyak gyűjtése, lakás- díszkénti használata. Egészen különleges az a viszony, amelyet a mexikóiak a halállal, az elmúlással kapcsolatban táplálnak. A halált nem tekintik az élet lezárásának. S eltávozott hozzátartozóikkal, ismerőseikkel aktív kapcsolatot tartanak fenn. A régi hagyományok halotti oltárait ma is felállítják Mexikó-szerte. Eredetileg a halottak megbékéltetése volt a házi oltárok készítésének célja. S bár egész évben gyakran emlékeznek meg a különböző módon elfiunyt, s ezért különböző istenségek védnöksége alatt álló halottakról, az egyik legnagyobb ünnep Mexikóban a keresztény halottak napja. A sírok meglátogatásával kezdődik az ünneplés, s a házi oltárokon a halottak megvendégelésével, otthon folytatódik. Gyertya, víz, füstölő, sárga halotti virág, és az elhunyt kedvenc ételei-italai, cigaretta, s az ez alkalomra sütött halotti kenyér borítja be az oltárt. Vidám hangulatban ünnepelnek, a gyerekek cukorkoponyákat, csontvázfigurákat kapnak ajándékba. Itt a kiállításon is felállítottak egy, a halott gyerekek lelkét fogadó oltárt - játékokkal, csokoládéval. S egy felnőtt lelkeknek való másikat - pálinkával, ko- kakólával, kenyérrel. Színpompásak a mexikói textilek, női és ünnepi férfi vise- letek, gyöngyhímzések, fejdíszek, kendők. Szépen díszítették a kerámia tálak, figurális edények, rituális célú különleges alakzatok, a karácsonyi betlehemi figurák. A rituálékhoz kapcsolódott az amatefa kérgéből készült papír, amelyből különböző figurákat vágtak ki. A világos papírból a jó, a sötét papírból kivágottak az ártó varázslat kellékei voltak. Ezekből a papírkivágatokból manapság emléktárgyak lettek, amelyet ünnepekre, üdvözletül küldenek egymásnak és külföldi barátá- iknak a mexikóiak. Ide is elhoztak egy csomót. S azzal díszítették fel a kiállítótermet, a vitrinek közé kifeszített zsinórra fűzve őket. * (Kádár) Az agyag lelkét kell ismerni Id. Szabó Mihály karcagi fazekas népművész 80 éves Nyolcvan évvel ezelőtt született Karcagon id. Szabó Mihály fazekas népművész. Bár jó egészségnek örvend, már nem ül a koronghoz, ujjai nem bírják az igénybevételt. De a kertjében még dolgozik, mikor jó idő van, sokszor reggeltől estig.- 1927. január 1-től lettem inas Kántor Sándornál. Akkoriban a Sáfrány-lógerban, laktunk. Egyszer a Kántor mama találkozott édesanyámmal,' és megemlítette neki, hogy a fiának inas kellene. így kerültem oda.- Milyenek voltak az inasévek? Gondolom, nem ülhetett rögtön a koronghoz.- Nem bizony. Első volt az agyaggal való foglalkozás. Dolgozott akkor Sándor bácsinál egy Nagy Vince nevű segéd. O mindjárt megmutatta, hogyan kell az agyagot taposni. Azután én tapostam az agyagot. Járta egy olyan mondás, hogy: „Addig kell az agyagot taposni, míg fokhagyma szagú nem lesz.” Az agyagtaposáson kívül persze kellett mást is csinálnom; mázat, tömi, égetéshez fát vágni, és minden egyéb munkát, ami a fazekassággal összefüggött. 1930. december 30-án telt le az inasidőm. Jelesre értékelte a vizsgabizottság a munkáimat. Még most is megvan a papírom. Felszabadulásom után még nyolc évig dolgoztam az öregnél. Azután egy barátom elhívott Mezőtúrra ifj. Badár Balázshoz dolgozni. Két évig dolgoztam nála, és ott tettem le a mester- vizsgát is. 1953-ban aztán újra megkeresett Kántor Sándor és hívott, hogy dolgozzunk együtt. Ebben az évben Pesten megalakult a Népművészek Szövetkezete, és miután társultam vele, én is a szövetkezet bedolgozója lettem. Akkor már régen családos voltam, 1944-ben nősültem meg.- Előírták-e, hogy miből mennyit kell csinálni?- Ótt a szövetkezetben néha megmondták, hogy miket csináljunk például kancsóból, tálból vagy bokályból. Volt rájuk kereslet, soha nem voltunk munka nélkül.- Néhány évvel ezelőtt a kezembe került egy színes népművészeti album. Az volt a címe, hogy ,Népünk szeretete”. Rákosi Mátyás 60. születésnapára összehordott népművészeti ajándéktárgyak szerepeltek benne. A Kántor-műhelyből is volt néhány darab. Hogyan emlékszik vissza erre?- Pontosan emlékszem, hogyan történt. 1953-ban a Népművelési Intézetből jött ki egy hölgy, és hozott magával egy Miska-kancsót. Azt mondta, hogy ez nagyon megtetszett Rákosinénak, és szeretné, ha csinálnánk neki egy olyat a férje születésnapjára. Nem lett volna tanácsos azt akkor megtagadni. Teljesen kettétörték volna az embernek az életpályáját egy ilyen dolog miatt. Meg aztán mi nem is politizáltunk. Bár mindig volt politikai meggyőződésem. Én szociáldemokratának vallottam magam és vallom még a mai napig is. Egyszerűen azért, mert nem igazságos ez a világ. Nem szabadna ilyen nagy vagyoni különbségnek lenni ember és ember között. Míg egyesek dúskálnak a milliár- dokban, addig Afrikában és Indiában gyerekek halnak éhen. Még akkor is igazságtalanság ez, ha valaki saját tehetsége révén válik milliomossá! De ne mélyedjünk ebbe bele.- Tudom, hogy Kántor Sándor 1953-ban a Népművészet Mesetere díjat kapott. 1978-ban pedig Kossuth-díjat. A nyolcvanas években pedig egy csomó szocialista kitüntetést. Nem érzi azt Mihály bácsi, hogy ezeket maga is megérdemelte volna?- Én 1956-ban kaptam meg a Népművészet Mestere díjat. Az oklevelemet még szegény Nagy Imre írta alá. Végül is, ez a legnagyobb kitüntetés egy népművésznek. A többi már politikai színezetű. Itt az öreg Kántort fölkapták egy kicsit, és elhomályosította a többieket. De ez soha nem zavart engem.- Milyen munkákat csinált Mihály bácsi a legszívesebben? Már úgy értem, hogy volt-e valamilyen megkülönböztetett tárgy, amelyet szívesebben csinált a többihez képest?- Hát, én így nem tudnék kiválasztani egyetlen egy tárgyat vagy formát. Még a ’30-as években mondta egyszer az öreg Kántor, hogy egy jó fazekas mindent meg tud csinálni agyagból. Arra viszont emlékszem, hogy az első Miska-kancsót Györffy István néprajztudós adta ide, hogy csináljak egy ahhoz hasonlót. Ugyanis a tiszafüredi fazekasság kihalt a századfordulón, és ő szerette volna, ha valaki a tiszafüredi formákat és motívumokat felújítja. Szóval, hozott egy „Miskát” a múzeumból és odatette elém: „No, te is Miska vagy, ezért ezt próbáld megcsinálni.” Úgy emlékszem, 1929-ben vagy 1930-ban történt ez.- Meddig dolgozott a Kántor-műhelyben?- Elég sokáig, 1965-ig. Azelőtt néhány évvel már Misi fiam is ott inaskodott. 1965-ben azután úgy gondoltuk, hogy kiépítjük ezt a műhelyt, és kiválunk. Nem volt semmi különösebb probléma -, de csak jobb a teljes önállóság.- Kialakult-e valamiféle rivalizálás, vagy szakmai féltékenység a Kántor és a Szabó műhely között?- Nem volt semmi ilyesmi. Még 1938-ban mondta az öreg, hogy nem szabad egymásra irigykedni a fazekasoknak. Mindenki adja a legjobb tudását, és mutassa meg, hogy mit tud jobban a másoknál. En magamévá tettem ezt a felfogást. Egyébként én úgy voltam mindig az öreg Kántorral, mintha az apám lett volna. Tizenöt évvel volt idősebb nálam.- Voltak-e jó tanulói, inasai Mihály bácsinak?- Tanult nálam néhány tehetséges, jó képességű gyerek. Például Sz. Nagy Pista vagy Kovács Laci, aki most Kalocsán van. És hát ne felejtsük ki Mi- kóla Miklóst, aki már idősebb korban kezdett el korongozni, de nagy érzéke volt hozzá. A négy fiam közül csak Mihály lett fazekas. A többieknek nem volt kedvük hozzá. Az is lehet, hogy érzékük sem. De talán majd az unokáim, a Misi fiai jó fazekasok lesznek. Az a lényeg, érezzék meg, hogy lelke van az anyagnak. Cs. Kovács Károly Őrjítő vágy - avagy a szenvedély nem ismer szabályokat - ez a címe Jonathan Kaplan filmjének, amelyet a hónap közepén mutatnak be a mozikban, s amelyek főbb szerepeit Kurt Russel, Ray Liotta Madeleine Stowe játssza. Képünkön: jelenet a filmből. )» >
