Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-07 / 5. szám

I Külpolitikai panoráma 1993. JANUÁR 7. A közveszélyes heptil j Mi lesz a szovjet hordozórakéták hajtóanyagával? Az amerikai ballisztikus rakétá­kat szilárd hajtóanyag, nagy ener­giatartalmú éghető polimér hajtja. Az egykori Szovjetunióban ké­szült rakéták viszont folyékony hajtóanyaggal, úgynevezett heptil- lel működnek. Ez az üzemanyag rendkívül nagy energiatartalom­mal rendelkezik, s még az űrraké­tákban használt kerozinnál is erő­sebb. Oxidációval automatikusan gyullad, sokkal olcsóbb a szilárd hajtóanyagnál, és nyomás alatt 20 évig tárolható a rakéták üzem­anyagtartályaiban. Garanciális tá­rolási ideje 10 év. A cseppfolyós hajtóanyaggal üzemelő rakéták a naprakész be­vethetőség tekintetében változat­lanul állják a versenyt az amerika­iakéval, a robbanófej fajlagos sú­lyát tekintve pedig jobbak. Vannak azonban hátrányai is. A heptil ugyanis rendkívül mérgező, idegbénító, rákkeltő és fojtó hatá­sú anyag. Megengedett koncentrá- ciója a levegőben 0,00001 mg/köbméter, vízben pedig 0,02 mg/liter. Nagyon hasonlít a harci gázokhoz, sőt, sok tekintetben ve­szélyesebb is azoknál. A levegő oxigénjével vegyülve nagyon sok, az eredeti alapanyagnál jóval mér­gezőbb vegyülettel elegyedik, víz­ben rendkívül könnyen oldódik. A heptil vizes oldata ugyan hatszor kevésbé toxikus a gázvegyületnél, mégis veszélyes, mivel a talajba jutva hosszú időn át fertőzheti a vizeket. A heptil kisebb adagjai pedig kifejezetten rákkeltő hatású­ak. A heptillel már történtek veszé­lyes balesetek. 1988. február 1-jén éjszaka Jaroszlavban, a Volgán át­ívelő hídtól 300 méternyire kisik­lott egy heptilt szállító vasúti tar­tálykocsi, amelyből több száz ki­logramm súlyú anyag kifolyt. Ez a baleset viszonylat szerencsés ki­menetelű volt, mert a mérgező fo­lyadék nem került a Volgába, s nem is gyulladt meg. A lakosságot nem költöztették ki, csak a környé­ket zárták körül. A lezárt, 500 mé­ter sugarú körön belülre került egy iskola, egy óvoda és egy gumiab­roncsgyár bejárata. Az üzemben a termelést nem állították le, csak gázálarcokat osztottak ki a dolgo­zóknak. A kiömlött heptilt eltaka­rították, de a műveletben résztve­vő 12 ember végül kórházba ke­rült. Ma már a FAK-ban sehol sem gyártanak heptilt, de a meglévő anyag is gondot okoz. A fő prob­léma az, hogy a teljes mennyiség a rakéták üzemanyagtartályaiban van, s gyakorlatilag nincsenek üres tartályok arra az esetre, ha a START szerződések, valamint a Bush-Gorbacsov-Jelcin megálla­podások értelmében valóban el­kezdődik a stratégiai fegyverhor­dozók tömeges leszerelése. A szakemberek szerint a heptil megsemmisítésére nem dolgoztak ki semmiféle, többé-kevésbé elfo­gadható technológiát, eddig ugyanis nem volt rá szükség. Az elavult rakéták hajtóanyagát „fel­újították” és betöltötték az újakba, a maradékot pedig nagynyomású gőzzel kinyomatták az elavult ra­kétákból, majd speciális berende­zésben elégették. Az égetéshez azonban sok, manapság a FÁK- ban hiánycikknek számító gáz­olajra van szükség. Ezért hónapo­kig kell várni egy-egy rakéta ártal­matlanítására. Nem akármilyen feladat éssze­rű és megvalósítható megoldást ta­lálni a „heptilveszély” elhárításá­ra. Közben pedig mind többször merül fel a kérdés: milyen titkok­kal szolgál még az ex-szovjet ha­diipar? FEB-AN Exkluzív Clinton csalódást okoz, magániskolába íratva lányát S TI Csak két hét múlva iktatják be Bili Clintont, de az Egye­sült Államok jövendő elnöke kedden már csalódást okozott sok hívének, amikor bejelen­tette: Washingtonban ingye­nes városi középiskola he­lyett drága magániskolába íratja lányát, Chelsea-t. A döntés annál kiábrándí­tóbb, mivel Clinton arkansasi kormányzóként egyik legfon­tosabb feladatának tartotta az elmaradott állami közoktatás színvonalának emelését, s eb­ben - felesége hathatós támo­gatásával - jelentős sikereket is ért el. Tizenkét éves lányuk Little Rockban városi iskolá­ba járt, ám az elnöki házaspár a jelek szerint Washington­ban a gyerek érdekét a politi­kai szempontok elé állította. Az amerikai főváros lakossá­gának 70 százaléka fekete, a módosabb fehér lakosság túl­nyomó része a szorosan vett fővárost övező kertvárosok­ban él. Következésképp a szerény költségvetésből gazdálkodó washingtoni várősi iskolák színvonala általában nem va­lami magas, ugyanakkor el­terjedt a bűnözés, a kábítósze­rezés. Clintonék nagy hagyomá­nyú, szigorú kvékef iskolába adják lányukat, ahol sok was­hingtoni politikus taníttatja gyerekeit. A magániskola évi tandíja meghaladja a tízezer dollárt. Ez megközelíti egy szerényebb egyetem tandíját, s olyan összeg, amely csak a felső középosztály számára ^megfizethető. A szerbiai választás újabb eredményei A szerb központi választási bi­zottság részleges adatai szerint a helyhatósági választásokon is a Szocialista Párt jelöltjei szerepel­tek a legjobban. Belgrádban, ahol az első forduló után az ellenzéki jelöltek remélhettek győzelmet, ugyancsak a szocialista párti jelöl­tek szerezték a legtöbb képviselői helyet. Koszovóban, ahol a tartomány lakosságának többségét kitevő al­bánok bojkottálták a szavazást, a 28 önkormányzati körzetből 25- ben szereztek többséget a szocia­listák. A szövetségi, illetve szer­biai parlamenti választások belg­rádi szavazókörzeteiben valami­vel kiegyensúlyozottabb ered­mény született: a belgrádi szava­zók 15 Depos-, 14 szocialista, 12 radikális és 5 demokrata párti kép­viselőt választottak a köztársasági parlamentbe, míg a szövetségi par­lamentbe 6-6 szocialista- és radi­kális párti, valamint 5 Depos-jelölt és 3 demokrata párti politikus ke­rülhet a szerb fővárosban leadott szavazatok alapján. A szövetségi és köztársasági szavazás valamennyi eredményét egyelőre nem hozták nyilvános­ságra, a központi választási bizott­ság csak annyit közölt, hogy a vá­lasztások januári fordulója, vala­mint a szavazást megelőző kam­pány - néhány szabálytalanságot leszámítva - demokratikus és tör­vényes volt. Belgrádi értesülések szerint a szerb és jugoszláv parlament csak a végleges választási eredmények nyilvánosságra hozatala után, ja­nuár közepén ül össze. A Tanjug értesülései szerint a 120 fős vajdasági parlamentben koalícióra lép a Szerb Szocialista Párt és a Szerb Radikális Párt. A jugoszláv hírügynökség azt jelen­tette, hogy a szocialisták és a radi­kálisok, akik 49, illetve 7 képvise­lőt küldhetnek a tartományi tör­vényhozásba, a függetlenek bevo­násával szereznek majd többséget. A Tanjug biztosra veszi, hogy a képviselőház és a tartományi kor­mány elnöke a szocialisták közül kerül majd ki, és egy radikális po­litikus kapja a kormány alelnöki funkcióját. A hírügynökség ugyanakkor hoz­záteszi: a pozíciók elosztásával meg kellene várni a vajdasági képviselő­ház első ülését, mert előfordulhat, hogy az ellenzék is képes lesz koalí­ciós kormányt létrehozni. Változások előtt az orosz sziget Senki nem hívta őket, mégis jöttek, amint lehetett. Az egykori volgai-német Eckert család tagjai vagy hatezer kilométert tettek meg, hogy a távoli Kazahsztánból, ahová az 1941. június 22-i német támadás után deportálták őket, ide költözzenek. Nem vissza a Volgá­hoz, hanem ide, ami - mint mond­ják - „mégiscsak német föld”. Csakhogy nem az, hanem orosz föld. Ma. Még akkor is, ha ennek a fél Belgiumnyi térségnek a köz­pontját, Kalinyingrádot a nagy Hitler-Sztálin osztozkodás előtt Königsbergnek hívták, és Kelet- Poroszország szép, lüktető szíve volt. Ma nem szép és nem lüktet, a minap szétesett szovjet birodalom romlása lehúzta magához. Az egy­kor geopolitikailag is logikus ke­reskedelmi központ, a maga nagy­szerű, jégmentes kikötőjével 46 teljes esztendőn át a Vörös Hadse- reg által hermetikusan lezárt terü­let volt, még a szovjet polgárok számára is, nem is beszélve a kül­földről. Az elzártság ma (még?) csak részben amúlté. A viszonylag közeli Hamburgból előbb Moszk­vába kell repülni, és a kalinyingrá- di járat onnan is - állítólag üzem­anyaggondok miatt - gyakran szü­netel. Egy német csoport Bresztnél 14 órát várakozott, egy másik Rü­gen szigetéről hajózott át Mentei­be, onnan magántaxival érte el - összesen 39 óra alatt! - a térséget, ami a felismerhetetlenségig meg­változott. A Schiller-szobor és a Branden- burgi-kapu áll még, de a dóm a történelmi városmaggal együtt el­pusztult és a foghíjak között Sztá­lin emlékét idéző sivár betonko­losszusok éktelenkednek. Jurij Matocskin polgármester a németektől várja a megújulást; 200 ezer egykori volgai németnek ajánlott otthont, bonni segítséggel. Áz egykori zárt területet szabadke­reskedelmi övezetté akarja változ­tatni, sok német kereskedővel és turistával. Günter Hansen lübecki vállalkozó itt született felesége, Astrid asszony egy Szujcsenko ne­vű helyi üzletemberrel már meg­alapította az első, németeket ide­utaztató irodát. A vendégeknek megmutatják a híres borostyán-le­lőhelyeket, Kant szülőházát, a régi kelet-porosz tőzsdepalotát. Szóval jönnek a németek - de egy orosz városba jönnek, leg­alábbis ami az idetelepített lakos­ságot illeti. De Kalinyingrád és környéke ráadásul orosz sziget, amit nyugatról a Balti-tenger, északról és keletről Litvánia, dél­ről pedig Lengyelország határol. Bizonyos körök sem Varsóban, sem Vilniusban nem csinálnak tit­kot abból, hogy szívesen bekebe­leznék ezt a várost és környékét. Hogyan élhet egy orosz enklávé ilyen ellenséges közegben? Példá­ul úgy, hogy valóban jönnek a né­metek, és segítenek egyfajta balti Hongkonggá tenni Immanuel Kant szülővárosát. Ferenczy Europress Élelemre várva. Baidoa, Szomália: helyi gyerekek ülnek sorban, s várják, hogy élelemhez jussanak. (Telefotó - MTI Külföldi Képszerkesztőség) Izetbegovics, a muzulmán elnök A 66 éves, kistermetű Alija Izetbegovics, a vérző Bosznia- Hercegovina államfője, egyike azoknak a régi jugoszlávoknak, akiknek a múltja szinte megha­tározza szerepüket az új dél­szláv államok megteremtésé­ben. A mai elnök családját a szerbek a 19. században azon a címen telepítették ki otthoná­ból, Belgrádból, hogy muzul­mánoknak, zsidóknak és cigá­nyoknak nincs helyük az akkori szerb fővárosban. így ő maga már a Száva mentén fekvő bos- nyák Samac-ban született. Demokratának tekinti magát, mivel már 20 évesen - 1946-ban - azért került bíróság elé, s ítél­ték el 3 évi börtönre, mivel a demokráciát másként értelmez­te, mint ahogyan az Tito Jugo­szláviájában szokásos volt. Po­litikai nézeteit később, amikor már jogtanácsosként működött, finomította ugyan, de nem mó­dosította. 1983-ban megírta az „Iszlám nyilatkozat” című mű­vét, amelyben olyan demokrá­ciáért szállt síkre, amely össze­hangolja a szunnita iszlám tano­kat az európai demokratizmus elveivel. Példaként a világi Tö­rökországot emlegette. Ez az ál­lásfoglalása 14 évi börtönbünte­tést hozott számára. 1988-ban szabadon engedték, s Izetbego­vics politikai karrierje azóta megállíthatatlan. Pártja, a Demokratikus Akció 1990 novemberében fölényesen megnyerte Bosznia-Hercegovi­nában a választásokat, s Alija Izetbegovics beköltözött a sza­rajevói elnöki palotába. Belg­rádban ennek nem igazán örül­tek, s ezt nem is titkolták. Politikai feladatának azóta mindenekelőtt azt tekinti, hogy biztosítsa az új, független dél­szláv állam önálló létét, s a lehe­tő legkisebb vérveszteséggel vezesse ki Bosznia-Hercegovi­nát a polgárháborúból. Újabban pedig minden eszközzel szeret­né elkerülni a nyílt háborút a Szerbia és Montenegro szövet­ségéből megszületett új, „har­madik” Jugoszláviával. Szara­jevói átmeneti őrizetbevétele a szövetségi hadsereg által hitele­sen jelezte: mennyire bonyolult feladatot vállalt magára. Szíve szerint megteremtené Európa első muzulmán köztár­saságát, „amelyben azonban fundamentalistáknak nincs mit keresniök”, s az ország „irá­nyultságának európainak kell lennie”. Ez a program még egy Svájchoz hasonlóan „kantoni- zált” Bosznia-Hercegovinában is nehezen valósítható meg, hi­szen a 4,3 millió lakos 44 száza­léka muzulmán, 33 százaléka azonban szerb és 17 százaléka horvát. De a helyzet és az elnök ismerői zömmel úgy vélik: ha valaki, akkor Izetbegovics ké­pes arra, hogy igazi államot ko­vácsoljon össze Szarajevóban, még a romok tetején is. A ki­egyezések embereként ismerték eddig is, aki nemcsak keresi a párbeszédet, hanem szót is ért mindenkivel, akivel csak lehet. Nemcsak született taktikus, ha­nem a kompromisszumok elfo­gadtatásának rutinos gyakorlója is. Még abban is bízik, hogy meg tudja győzni a szerb veze­tést: „nincs értelme folytatni az értelmetlen vérontást”. Ehhez remél európai partnereket. So­kan viszont éppen e „megegye­zési hajlandósága” miatt kriti­zálják, s tekintik vezető posztra alkalmatlannak a kemény kéz politikájának világában. Kiknek lesz igazuk? Kocsis Tamás ___________Ferenczv Europress O tt kezdenek, ahol a diplomaták befejezik... így működik a kéksisakos „hadigépezet” A második világháború óta eltelt csaknem fél évszázadban nem volt olyan esztendő, amikor Földünk minden részén hallgat­tak volna a fegyverek. Valahol mindig fölizzott olyan politikai konfliktus, amely vérontásba, fegyveres összetűzésbe csapott át. Ezért szinte nyomban a világ­égés után szükségessé vált az Egyesült Nemzetek Szervezete Fegyveres Erőinek létrehozása, így született meg a Biztonsági Tanács felügyelete mellett az ENSZ Vezérkari Bizottsága, s fogalmazódott meg a máig érvé­nyes szabály: a világszervezet fegyveres erőit - a tagállamok­nak tett ajánlás egyhangú elfoga­dása esetén - a tagállamok kato­náiból alakítják ki, és egyöntetű állásfoglalások alapján döntenek esetenként a csapatkontingens létszámáról, összetételéről, al­kalmazási területéről is. A kéksisakos alakulatok összetételéről a Biztonsági Ta­nács az igazságos képviselet és a célszerűség szempontjai alapján foglal állást, s az alkalmi katonai köteléket érintő döntéseket, megállapodásokat minden eset­ben az érintett tagállamokkal kü- lön-külön megkötött szerződés­ben rögzítik. Kivételt nem isme­rő szabály, hogy a kéksisakosok „bevetésére” kizárólag olyan térségben kerülhet sor, ahol a szembenálló felek között nincs fegyveres harc. Már csak azért is, mert az ENSZ-katonák - fegy­vertelenek. Küldetésük voltaképp ott kezdődik, ahol a hagyományos diplomáciai eszközök hatása vé­get ér. Sajátos feladataikból, fa­kadó követelmény a tökéletes testi-szellemi kondíció, a magas szintű katonai-technikai felké­szültség és a vasfegyelem. Rész­letesen kidolgozott, szigorú szolgálati hierarchia szabályoz­za a kötélékek összehangolt, fe­gyelmezett tevékenységét. Esze­rint a meghatározott térségben az ENSZ-csapatok központot (parancsnokságot) állítanak föl. E központ jelöli ki a figyelő pon­tokat, az ott szolgálatot teljesítő állományt, továbbá a járőröket és az egyéb szükséges posztok betöltőit. A figyelő pontokon szolgálatot teljesítők csakúgy, mint a járőrözők folyamatosan és közvetlenül a kontingens pa­rancsnokának jelentenek, a pa­rancsnok predig az ezekből ké­szített összesített jelentést - az ENSZ Vezérkari Bizottsága út­ján - késedelem nélkül az ENSZ főtitkárának továbbítja. (A vi­lágszervezet katonái saját nem­zeti hadseregük vezérkarának nem tartoznak jelentéstételi kö­telezettséggel.) Az előírások szerint a béke- fenntartó erők pénzügyi, szállí­tási, egészségügyi stb. ellátásá­ról a vezérkari bizottságnak kell gondoskodnia - természetesen a tagországoktól származó pénz­források terhére. A kontingens kinevezett parancsnokának fel­adata, hogy gondoskodjék a ka­tonák tábori körülmények kö­zötti elhelyezéséről és ellátásá­ról. A fegyvertelen fegyveres erők minden eddigi „bevetése” igazolta, hogy ez a több nyelvű, sajátos alakulat sikerrel, ered­ményesen működhet közre a nemzetközi veszélyforrások megszüntetésében és a feszült­ségek feloldásában. Dr. Damó László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents