Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-28 / 23. szám
r 1993. január 28., csütörtök AZ ÚJ NÉPLAP AB O N Y B A N 11 Abony múltja tiszteletreméltó A városi rang pénzt is hoz a konyhára Abony tiszteletet parancsoló múltját városi ranggal ismerték el a közelmúltban. Mi tagadás, kijárt a településnek ez a titulus, mert kevés olyan alföldi település van térképünkön, ahol 15 és fél ezer ember ennyire tágasan lakna. A műemlék épületek egész sora díszíti a várost, de rangját emelik a patinás templomok is, melyekről maga Kolyekkel szemben Majlandban (Milánóban) harminckettő látszik. A város dokumentált életkora több mint ötszáz év, az első írásos oklevél a Veseni család nevéhez kapcsolódik. A név némi besenyő beütést őriz, és ez a történelmi determináltság alighanem az Árpád-kori, folyton pusztuló, újraéledő települések közé sorolja. Amint BaA több mint kétszáz éves épület homlokzatán ma már müem- Iékszámba menő szoborcsoport idézi a múltat dály Zoltán állította, hogy bi- logh Sándor történelmi emlékei zony azok ama dalbeli között megtalálható, Abonynak „nagy-abonyi” kéttomyok, me- volt gazdája Kinizsi Pál, majd a Mészáros, az úttörő Mészáros István vállalkozó jó tanulónak számít a vállalkozás tantárgyából. Már tíz évvel ezelőtt fejest ugrott ebbe a létbizonytalan világba, s megnyiszakácstudományukat illeti, csak annyit, hogy le a kalappal. Jómagam marhapörköltet ettem túróscsusza körettel, de ehettem volna paprikás lisztben forgatott rUKKALi BOR*Mészáros és csapata - középen a Piedone termetű vendéglős tóttá Abony végén hamar közkedveltté vált vendéglőjét. A Piedone termetű vendéglős a fővárosban a sportolók körül kezdte szakmai pályáját. A Népstadionban, majd az edzőtáborokban főzött Papp Ladáknak, aztán Dunavarsányban Csapóéknak, Gyulai Zsokéknak. Amikor már úgy gondolta, mindent tud a szakmáról, megnyitotta saját „boltját”, és úgy tűnik, nyert. Jelenleg kilenc, jövendőbeli szakmunkás tüsténkedik az üzletben, és igazán nem mondható a fiatalokra, hogy elfásultak volna. Kedvesek, készségesek, ami pedig a sült pisztrángot, ropogósra sült hagymával. Az ára? Hát istenem, a pisztráng sehol sem olcsó, itt is úgy ezer forint kilója a tányéron, de hát egy ínyenc másként számol. Mészáros István elmondta, hogy ínyenc klub név alatt az ő vendéglőjében alakultak meg a város pártjai. A jobbára értelmiségi ifjak barátok voltak - most ha az egyik bejön, a másik feláll. Lám, ezt teszi a politika. Pedig nem lenne baj, ha azt tenné, hogy tele az emberek zsebe, mert akkor a vállalkozó is reménykedhetne a tisztes bevételben. A Faluház, ami továbbra is Faluház marad fiává fogadott Magyar Balázs. Aztán a szolnoki vár eleste Abony sorsát is megpecsételte, 1552. szeptember 4-étől egymást váltották a gazdái. Aki a múltját a jelenben kívánja meg"f A katolikus templom órája a város történelmét méri tekinteni, annak az útja alighanem a Faluházba vezet, ahol a hétköznapi élet megannyi kelléke szuggesztíven segít rekonstruálni a fél évezred munkás napjait. A Faluház Faluház lesz azután is, hogy Abony város lett. Alakítói és fenntartói így kívánnak adózni a múltnak, s alighanem ez a hagyományőrzés a legnagyobb érték a város történelmében. Az oldalt írta és a fotókat készítette: Palágyi Béla Abonynak minden korban megvoltak a legendásan nagy patriótái. Nincs ez másként ma sem. Bármerre jár az ember a városban, mindenütt felemlegetik Varga Sándorné jegyző asszony nevét. Hát persze, hogy e szálak mentén hozzá vezet az út. A méltóságot sugalló városházán jókora irathalom mögött találom. Mondja, a polgármester úr gyengélkedik, a kórházi ágyat nyomja - gyógyulást kívánunk számára. Tőle viszont azt kérdezem: mit jelent itt a városháza első emeletén az, hogy Abony immár nem nagyközség, hanem a városok sorába emelkedett? — Mi itt a nagy munkában talán észre sem vettük, milyen történelmi pillanatnak voltunk részesei, amikor a városi rangot elnyertük. Egyelőre csak a több és a még több munka az, ami velejárt. A 15 és fél ezer ember sorsának intézése, a 16 intézmény gondjának, bajának felvállalása napi 12-13 órás munkaidőt kíván, de hát tudtuk, mit vállaltunk. Mi úgy indítottuk a várossá nyilvánítás iránti kérelmünket, hogy készültünk minderre. Tősgyökeres abonyi vagyok, szeretem a településem, és rajongok a hivatásomért. Hát ennyi. — Mondja, jegyző asszony, a várossá nyilvánítás hoz némi pénzt is a konyhára? — Az idén már nem, de 1994-ben már igen. Nagyobb személyi adó kiegészítésre vagyunk jogosultak, de szükség is van a pénzre, hiszen az újjászerveződött gimnázium udvarán egy nemzetközi színvonalú tornacsarnok épül 70 milliós költséggel, amihez 30 milliót kaptunk, és 40-et nekünk kell letenni. Ugyanígy szervezzük a crossbar rendszerű telefonhálóA jegyzőasszony papírhalmok között zatot, aminek a bekötésére a háromszáz készüléktulajdonos mellett 1200 új jelentkező van. Van meleg vizünk is, amivel kezdeni kellene valamit, az a tervünk, hogy a világkiállításhoz kapcsolódóan készítünk egy programot, s abban a hasznosítása már szerepelni fog. — A város szellemi értékei is igazán rangosak. Gondolom, a világkiállítás alkalmából ezt is elő lehet tárni. — Valóban, büszkék vagyunk például a zenei életünkre, melynek az alapját a Bihari János Zeneiskola jelenti. És a folytonosságot az biztosítja, hogy az innen kikerülő diákok visszatérnek ide tanítani. Vannak nagy pedagógus egyéniségeink, így a fenti iskola alapítója, a néhai Szabó Sándor, akire nemrég emlékeztünk abból az alkalomból, hogy éppen négy évtizeddel ezelőtt fogott hozzá a zeneiskola megszervezéséhez. — Abonyt valamikor akár irigyelni is lehetett volna lakosainak létbiztonságáért. Ma milyen esély van a városban a kenyérkeresetre? — Az Új Világ Szövetkezet - mely a négercsók révén vagy az Abonett kapcsán vált ismertté - átalakult, lett belőle egy farmer- szövetkezet, és egy hagyományos közös gazdaság. Megőrizte ismert profdjait is, egyszóval nálunk nem mondható látványosnak a gazdasági ösz- szeomlás. A Mechanikai Művekkel van egy kis gond, ám reméljük, egy svájci cég hamarosan privatizálja. A 690 munkanélküli a keresőképes lakosság 8 %-át jelenti, ez nagyjából az országos átlag körül van. — Mit álmodik a városra felesküdött jegyző asszony? — Azt, hogy elkerül bennünket a 4-es forgalma — ámbár ez már több mint álom. Két terv is készült, egyik északi, másik déli irányból vinné el a forgalmat, mindegy, melyik valósul meg. Mi, azt szeretnénk, ha öt év múlva a főutcánkon átzúduló kamionáradat csak rossz emlék lenne. Ahol a kisebbség is jól érzi magát Nem tagadom, az abonyi református parókiára az épület külleme csábított be. A sok porladó, enyészetnek indult papiak után jól esett látni ezt a kétszintes, rangos családi házat, ahol Fábián Zoltán lelkipásztor lakozik. Az külön öröm volt, hogy a tiszteles úrban egy régi sárospataki iskolatársban leltem, aki elmondta, hogy a református egyházközség jelentős kisebbségben van a városban. Csak minden tizedik polgár tartozik az ő eklézsiájához, a többség katolikus, de azért ez semmiféle torzsalkodást nem jelent, sőt, a várossá válás tiszteletére a hívők egy toronyórára adták össze a pénzt, melyet pünkösd vasárnapján avatnak, s erre az ünnepségre kívánják meghívni Tőkés László püspök urat is. Az óra zenél majd, zsoltárokat, dicséreteket zeng, végül „Adjon Isten, jó éjszakát” Kodály-dallammal zárja a napot. A lelkes pap nagy részt vállalt a 723-as számú Abonyi Lajos Cserkészcsapat szervezésében is, ahol a kiscserkészek az öreg cserkészekkel közösen viselik a kalapot. Ami bizony elég drága, több mint ezer forintért leng rajta az árvalányhaj. Hogy miként tiszteli egymást a katolikus és a református? Szép példa erre a nemzeti ünnepünk, március 15-e, amikor is régi szokás szerint az ünnepség a .különböző templomokban folytatódik mindkét tábor résztvételével. Egyébként az óraavatóra a meghívást természetesen köszönettel vettük. Hazafelé az óvodából Csendes, falusias utca, háttérben a református templommal Egy az élő legendák közül Tóth Ernő, az abonyi Somogyi Imre Általános Iskola testnevelőtanára, az abonyi TSZSK labdarúgó szakosztály vezetője 39 év után leköszönt tisztségéről. — Miért hagyta abba? — Elfáradtam. Új, friss erők viszik tovább a szakosztályt. A sportköri elnök Bakos József, a vezetőség tagja Falusi Ferenc, Tarjáni Tibor, Tóth György, Sulyok István és id. Retkes János. Jelenleg hatodikok vagyunk a Pest megyei bajnokság második osztályában. A közönség szereti a futballt nálunk, s bízunk benne, hogy idővel városi rangú csapatunk lesz. — Ernő bácsi mióta okítja a labdarúgást? — A testnevelési tanári pályám első percétől, 1954-től. A város ifjúsági csapatát 1955-59-ig edzettem, és tevékenykedtem a megyei labdarúgó szövetség utánpótlás bizottságában is. 1970 óta voltam a labdarúgó szakosztály vezetője. — Kikre a legbüszkébb neveltjei közül? — A szolnoki csapatoknál - a MÁV-nál és az MTE-nél - szép sikereket ért el László János, Czimák László, N. Szabó Tibor, Szabó György, Makai Tibor, Makai Mihály, Sárkány János, Tóth Tamás, Bohács Ferenc Kecskeméten, Sulyok István Jászberényben, Palcsó József a Budapesti Honvédban, majd Martfűn jeleskedett. Büszke vagyok Rehus Uzor György súlyemelőre, aki országos bajnok volt, valamint olimpiai és világbajnoki helyezett. —Ki és mikor szerettette meg Önnel a sportot? — Már kilencéves koromban tudatosan készültem a labdarúgó sportágra. Aktív játékosként nem vittem sokra, hiszen kőművesként a munka volt az első, a főiskolán pedig a torna és az úszás kötött le. Mikor a nevelőotthonba kerültem, a három műszak korlátozott. Jelen voltam a Szolnoki MÁV emlékezetes mérkőzésein, kedvenceim voltak: Bodola Gyula, Szusza Ferenc, Kolláth Ferenc, Szűcs Sándor, Szántó József és Horváth Ferenc. Meghatározó emlék volt számomra 1943. augusztus 22-e, amikor Szolnokon vendégeskedett a nagyváradi AC. Amikor Bodolát megpillantottam a pályán, éreztem, egy életre elsodor ez a sportág. Aznap éjjel nem is tudtam' aludni, ébren arról álmodoztam, hogy olyan focista leszek, mint ő. Á meccs után ötven métert mentem mellette, miközben a fellegekben éreztem magam. — A mai gyerekek szeretik-e ugyanilyen szenvedélyesen a labdarúgást? ’ — Nem, sajnos nem. Annak ellenére, hogy ma is éppúgy vannak tehetségek. Ma a szervezés a nehéz: sok a lekötöttség, ráadásul a technika is rabul ejti a fiatalok zömét. Tóth Ernő augusztusban hatvanévesen nyugdíjba vonul, de nem lesz tétlenségre kárhoztatva. Kiállítást szervez, őrzi a múltat, és segíti a jelent. Készítik az Abony sporttörténete című könyvet, mely 1926-tól napjainkig ad számot a város sporteredményeiről. A Testnevelési Egyetem adja ki, s a szerzők között ott van Diószegi László, Bálint Sándor, Győré Pál és idős Skultéty Sándor. — Ernő bácsi, a tervekhez jó egészséget! Bálint Zsuzsa
