Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-27 / 22. szám

1993. január 27., szerda 11 KÜLPOLITIKAI PANORÁMA Matrjoska-babák Hagyomány vagy futószalag Művészek és fafaragók több mint egy évszázadon át készítet­ték a hagyományos, egymásba rakható babákat Oroszország legfontosabb monostorában. A színes Matrjoska-babák előállí­tásának leghivatottabb meste­reit most munkanélküliség fe­nyegeti. Áldozatul estek a piac- gazdasághoz való átmenetnek. A korábbi állami Művészeti, Iparművészeti és Játékárugyár dolgozói attól tartanak: halálra ítéltek egy művészeti ágat és a Matrjoska-babák mai készítői nem tisztelik a hagyományt, hanem a profitot hajszolják. Mint cseppben a tenger, úgy mutatja ez az ügy Oroszország gazdasági problémáit. A védett állami ipar helyébe magánvál­lalkozók lépnek, és őket a ha­szon jobban érdekli, mint a mű­vészeti tradíciók. A volt állami gyárat kitessé­kelte helyiségeiből az Orosz Or­todox Egyház, amely vissza­igényli államosított épületeit. A legképzettebb szakemberek pe­dig elszegődnek a jobban fizető szövetkezetekhez. A mosolygó, rózsás arcú Matrjoska-babák első készleteit a XIX. század végén készítették Moszkvában. Szavva Mamon­tov, Oroszország egyik vezető kereskedője látott ilyen játékot Japánban, megbízott egy ismert művészt, Szergej Vasint, hogy hasonló babát tervezzen orosz stílusban. A matrjoska rövid idő alatt Oroszország legnépsze­rűbb emléktárgya lett. A századforduló idején Ma­montov áthelyezte műhelyét egy régi fafaragóvárosba, amely az Orosz Ortodox Egyház szel­lemi központja volt. A szovjet uralom idején a várost Za- gorszknak nevezték. Máshol is készítettek matrjoskákat, de a zagorszkiak fenntartották ma­guknak a jogot, hogy ők mond­hassák meg, mi hiteles, és mi nem. Az egymásba illeszthető hagyományos babák eredeti színekben pompáztak, orosz pa­rasztruhát viseltek, s a 7-9 da­rabból álló készletek mindegyi­két ugyanaz a művész festette. A szovjet ipar átállt a futószala­gon történő gyártásra. A mai gyártók tetszésük szerint for­málják a babákat. Vannak poli­tikai matrjoskák, amelyek veze­tőket ábrázolnak az első cártól Borisz Jelcinig. Vásárolhatók készletek Beatles, Hófehérke és a hét törpe vagy Magic Johnson figurájával. — Ez persze nem művészet - panaszolta a Szergijev Pozad- ban (egykor: Zagorszk) maradt 25 fafaragó és festőművész. Vezetőjük, Valentyina Adria­nova szerint a kereslet továbbra is nagy. Kevés turista hagyja el az or­szágot anélkül, hogy legalább egy Matrjoska- készletet ne vá­sárolt volna. A botrányok ellenére Az angolok mégis Károlyt akarják Hiába minden botrány a királyi családban, a britek 78 százaléka ragaszkodik a monarchiához, és 59 százalékos többségük Károly herceget akarja a trónon látni II.Erzsébet királynő után - ez derült ki a Daily Express című brit lap első reprezentatív fel­méréséből, amely azóta készült, hogy végképp lelepleződött Ká­roly trónörökös és a hetvenes évekből visszamaradt barátnője, Camilla Parker-Bowles folyta­tódó és mindkét részről házas­ságtörő viszonya. Noha a megkérdezettek 46 százalékos relatív többsége Ká­rolyt okolta Diana hercegnővel való házassága megromlásáért (33 százalék egyébként a sajtót okolta), azt örömmel látnák, ha Károly újra nősülne, és ráadásul épp Camillát venné feleségül. Erre a válaszolók 64 százaléka, illetve 58 százaléka szavazott igennel. (Hogy mit szólna eh­hez Camilla jelenlegi férje és két gyermekének apja, az szem­látomást senkit sem érdekel.) A jelek szerint a Károly-el- lenes alkotmányos kifogások ­nevezetesen, hogy rossz házas­ságban élő, félrelépő, alkalma­sint elvált, mi több, újraháza­sodó ember nem lehet az angli­kán egyház védelmezője, kö­vetkezésképp király sem - csak a felső köröknek okoznak prob­lémát, a népnek nem. Károlyt és Camillát egyéb­ként a brit sajtó most már nem csak a pletykákban, hanem tett- leg is megpróbálja összeboro­nálni. A brit Sajtópanaszok Bi­zottsága felkérte mindkettőjü­ket, fontolják meg, nem akar­nak-e panaszt tenni az 1989. decemberben lehallgatott si­kamlós telefonbeszélgetésüket közlő lapok ellen. A bizottság ugyanis csak panaszra járhat el. Ha panaszt tesznek, azzal nyil­vánosan elismerik, hogy volt megsértenivaló titkuk, ha pedig nem panaszkodnak, akkor senki sem vádolhatja a sajtót illetékte­len leskelődéssel. Ez nagy se­gítség lenne a magánélet szent­ségét jobban védeni hivatott új brit sajtótörvény terve ellen a sajtószabadság nevében küzdő lapoknak. Teng kihirdette örököseit Teng Hsziao-ping első számú kínai vezető a múlt hét végén rövid időre megjelent a nyilvá­nosság előtt Sanghajban, a vá­rosi vezetők holdújévi ünnepsé­gén, és egyszemélyi hatalmának tekintélyével támogatta a hiva­talban levő kínai vezetőket. „A gyakorlat azt mutatja, hogy a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Csiang Cö-min elvtárssal az élen na­gyon jó munkát végez, és meg­bízható” - idézte a kínai sajtó az idős vezetőt. Megfigyelők úgy értelmezik Teng szavait, hogy a kínai re­formok atyja ezennel nyilváno­san is kihirdette, kiket tekint ha­talma örököseinek. Teng, aki ej­teni kényszerült korábban ki­szemelt utódait, mert azok poli­tikai reformokkal is kacérkod­tak, lemondott egyszemélyi örökösének megtalálásáról, és a kommunista párt legfelső veze­tői testületéire, kivált a politikai bizottság hétfős állandó bizott­ságára szándékozik hagyomá­nyozni hatalmát. Az állandó bizottság szemé­lyi összetétele híven tükrözi Teng reformprogramjának belső ellentmondását - gazda­sági reformizmusát és politikai konzervativizmusát. Sic transit gloria mundi... Róma már nem a dolce vita és a divat városa Sic transit gloria mundi - így múlik el a világ dicsősége, tartja a közmondás. Mondhat­nánk így is: minden út Ró­mába vezet, de ha divatról van szó, ez az út ma már egyértel­műen zsákutcának bizonyul... Nincs „dolce vita” Hol vannak már a hatvanas évek szép napjai, amikor a vi­lág minden zúgából Rómába sereglettek a gazdagok és a hí­rességek, hogy a Fellini film­jéből az egész világ által meg­ismert életforma, a „dolce vita” stílusában szórakozzanak és ruházkodjanak. Oda már a „Római vaká­ció” , amikor egy ragyogó szemű szépséges hercegnő rá­csodálkozott az Örök Városra - és ez Oscar-díjat jelentett a napokban elhunyt Audrey Hepbumnek. Napjainkban a Via Venetón este tizenegykor kialszanak a fények, s nem világítanak az olyan hírességek neonjai sem, mint Fabiani, Biki, vagy az Audrey Hepbumt a „Római vakáció„-ban öltöztető So- relle. Az olasz divatszakma a leg­súlyosabb csapást néhány év­vel ezelőtt szenvedte el, ami­kor az első számú divatcézár, Valentino elhagyta Rómát, és a divatvilág fővárosába, Pá­rizsba vitte kollekcióját. A búcsú azért mégsem volt teljes,Romában még fenntart egy központot, ahol kultúr- központot rendezett be. Ennek bevételét az AIDS - betegek megsegítésére fordítják. Valentino nem az egyetlen divattervező, aki hátat fordított az Örök Városnak. Darabokra hullott Gianfranco Ferre is a francia fővárosban rendezi divatbe­mutatóit, és áz öt éve szintén eltávozott Roberto Capueci - a par excellence római szabász - újabban Firenzében és Berlin­ben tűnt fel. „Róma darabokra hullott, és úgy tűnik, hogy nem képes összeszedni a darabokat” - nyilatkozta a közelmúltban az II Messaggero—nak, kiemelve, hogy Rómának - ellentétben a francia fővárossal - nincs ál­landó divatközpontja. A Rómában a nemrég véget ért tavaszi-nyári divatbemuta­tók sem ígértek sokat a jövőre nézve. Rafinált és népies Nem mintha a felvonultatott ruhák nem lettek volna jól szabottak és elegánsak - való­jában minőségi javulás mutat­kozott a néhány év előtti szín­vonalhoz képest - , de semmi új, semmi meglepő nem volt látható a szőnyegen, ami lázba hozhatta volna az érdeklődő­ket. A római divattervezők - hogy vonzóbbá tegyék kreá­cióikat - megígérték az árak alacsonyan tartását. Ez az olcsóság persze nagyon viszonylagos, az utcai vise­letre szánt ruháknál 5 000, a báli ruháknál pedig 10 000 dollár körüli minimális árat je­lent. Ami pedig az olasz terve­zők által legutóbb bemutatott ruhák stílusát illeti - nos, az a rafinált és a népies keveréke... Wartburg veszélyben Megháromszorozódott a turisták száma A több mint 900 esztendős Wartburg várkastély látogatói­nak számát korlátozni akarják, de az is lehetséges, hogy a pá­ratlan történelmi értékű épület kapuját bezárják. Mióta ugyanis az NSZK területén fekszik, nem pedig az NDK-ban, annyi a tu­rista, hogy a rázkódás és az em­berek leheletéből lecsapódó pára károkat okoz a freskókban és a padlózatban. 1067-ben történt felépítése óta Wartburg kulturális és poli­tikai Mekkának számított. Ott rejtőzött Luther a refor­máció idején, ott fejezte be a Biblia fordítását. Kis dolgozó- szobájának falaiba rajzokat kar-' coltak XVII. századbeli zarán­dokok. Meg akarták érinteni a falnak azt a részét, ahová Luther tintatartója vágódott, amikor az ördöghöz vágta a tintatartót. Goethe „számyalóan felsé­gesnek” nevezte Wartburgot, s megkezdte átalakítását múze­ummá. Szent Erzsébet csaknem egész életét ott töltötte. Richard Wagner és Liszt Ferenc zenét szerzett a várkastély tisztele­tére. 1817-ben diákok százai gyűltek össze a Wartburgban, szabad, egységes Németorszá­got követelve.- Németország újraegyesí­tése előtt évente mintegy 400 ezer látogatót fogadtunk - mondta Günter Schuchardt, a Wartburg Alapítvány helyettes igazgatója az AP hírügynökség tudósítójának. - A berlini fal leomlása után ez a szám meghá­romszorozódott. 1992 tavaszán Wartburg egyszerre három év­fordulót ünnepelt: a kastély épí­tésének 925., a reformáció 475. és a diáktüntetés 175. évfordu­lóját. Bár minden szobában van nedvességelszívó, az 1850-ből származó freskók és Lucas Cra­nach festményei veszélyben vannak. 1991-ben szőnyegpad­lót fektettek le, ezzel kísérelték meg a rengések csökkentését. Károkat okoznak a kíváncs­iskodó repülőgépek is. 1991 óta szinte naponta magánrepülőgé­pek tucatjai keringenek a 200 méter magasan fekvő kastély körül, s még katonai helikopte­rek is alacsonyra szállnak, hogy a pilóták és az utasok jó fény- képfelvételeket készíthessenek a pompás épületről. A Wartburg Alapítvány most szakértőket bízott meg, hogy tanulmányozzák a freskókat, amelyek Szent Erzsébet életét ábrázolják, mérjék a levegő pá­ratartalmát és a rengések inten­zitását. A szakértői vélemények alapján dönt majd az igazgató­ség, hogy milyen mértékben csökkentsék a látogatók számát. - Természetesen örülünk a lá­togatóknak - mondta Petra Schall, aki tíz esztendeje fog­lalkozik a műemlék karbantar­tásával. - Wartburgot azonban hihetetlenül megterheli a turis­ták nagy tömege. Az árengedmény sem segít Eladatlan használt autók Ausztriában Milliárdos értékek hevernek el­adatlanul és eladhatatlanul Ausztria használtautó-kereske­dőinél. A kereskedők árenged­ményekkel sem igen tudnak szabadulni a kocsiktól, ráadásul az új autók értékesítésének ked­véért kénytelenek a cserére be­adott régieket értéken felüli áron visszavenni, leszámítani az új árból, sokszor az eladás re­ménye nélkül. Tetézi gondjai­kat, hogy egyre többen választ­ják az előnyös lízingelést, ami a kereskedőnek nem is jelent azonnali pénzbevételt, hiszen ilyenkor előlegként fogadja el a - nála vásárolt - korábbi jármű­vet, a többi pénz pedig megle­hetősen elaprózva, részletekben folyik be. Két évvel ezelőtt nem volt ennél jobb üzlet - panaszolják a kereskedők. Időközben azonban lefutott a keleti országok érdek­lődése, és a német kollégák sem kopogtatnak már Ausztriában egy kis segítségért, az új tarto­mányok lakosainak igényei is megszűntek. Valójában nem biztos, hogy a keleti kereslet csappant meg: gyakori látvány az Ausztrián áthaladó autószál­lító konvoj. Megéri a keletiek­nek, hogy kicsit messzebbre menjenek, Belgiumba, Svájcba: ott olcsóbban kapják meg ugyanazt. Mindennek következtében az osztrákok is igyekeznek lefelé menni az árral. Minimum öt, maximum 12 százalékkal kínál­ják most olcsóbban a portékát. A különbség típusonként je­lentkezik: a legnagyobb az en­gedmény a legértékesebb ko­csiknál. Használt (1989-es) Audi-t ma 10, BMW-t 8 száza­lékkal olcsóbban kapni, mint tavaly szeptemberben. Akik mostanában járják a használtautó-piacot és egy-két trükköt kitanulnak, jól járnak. Érdemes például megjegyezni, hogy a márkakereskedő mindig drágábban adja saját autóját, mint a másét. Egy Volkswagen Golf például olcsóbb a Mazda- kereskedőnél, mint a VW-lera- katon. Ugyanakkor előfordul­hat, hogy az előnyös vételt ke­reső ugyanarra a kocsira bukkan egy másik kereskedőnél. Ez utóbbiak arra jöttek rá, hogy a vevők figyelik a piacot, és ha egy kocsi túl régen áll egy he­lyen, azt rossz jelnek tartják. Általában véve a mostani hasz­nált kocsik az új ár alig 65- 70 százalékáért kelnek el, szemben az egy évvel ezelőtti 70-80 szá­zalékkal. Kétségtelen azonban, hogy van olyan kategória, amely most is jól megy: a ki­sebb, négy évnél nem idősebb, 50-80 ezer schilling közötti árú autók még ma is kapósak. A belföldi fogyasztó - és azért a piac mégiscsak rájuk épül - ugyanis fiatal, nincs sok pénze, és pont az ilyen autókat keresi. Akinek pénze van, az viszont inkább újat vesz: tavaly Auszt­riában rekordmennyiség kelt el: 320 094. A használtautó-keres­kedők egyelőre nem túl boldo­gok attól a ténytől, hogy ezek, amint a vevő beleül, használttá válnak, s végül náluk kötnek ki. Szászi Júlia A Scotland Yard szerint Nem ölték meg az ügyfelei Amerikában keresik a főmadámot A Scotland Yardnak immár meggyőződése, hogy Lindi St. Clairt, Nagy-Britannia leghíre­sebb szalontulajdonosnőjét nem ölték meg a leleplezéstől félő előkelő ügyfelei. Minden bi­zonnyal beugratás a prostituál­tak jogaiért is gyakran lobbyzó, „korbácsos kisasszony” mű­vésznevű negyvenéves hölgy múlt hétvége óta tartó titokzatos eltűnése. A rendőrségen azt mondták, hogy kinyomozták: Lindi csak Angliából tűnt el, ellenben Flo­ridában, Fort Lauderdale-ben megvan, és a jelek szerint kel­lemesen üdül. Közben az ügyet a The Sun című vezető pletykalap már ki­használta. Megjelentette Lindi levelét, amelyben a kisasszony, még eltűnése előtt, kizárólagos közlésre felkínálta a lapnak tit­kait. Megismételte, hogy szalon­jában az elmúlt két évtizedben ő és kolléganői összesen 267 kü­lönböző nemű parlamenti kép­viselőt, továbbá számtalan kirá­lyi tanácsost, főbírót és tábor­nokot szolgáltak ki. A biztonsági okból elhelye­zett mikrofonjai és kamerái, mint valami új Kitty-szalonban, megvesztegetést, fegyver- és kábítószercsempészeti ügylete­ket, gyilkossági terveket, kato­nai titkok kiárusítását, orosz, német, közép-amerikai és kö­zel-keleti titkosügynökökkel folytatott tárgyalásokat rögzítet­tek, legalábbis ezt állította Lindi. Azt írta, hogy az elkövetők között hét kabinetminiszter is volt, akik közül egy transzvesz­tita, három pedig azt szedeti, ha elfenekelik. A The Sun főszerkesztőjét, Kelvin MacKenzie—t épp a hét­végén hallgatta meg a brit par­lament illetékes bizottsága a ké­szülő új sajtótörvény vitájában. Az új szabályozás éppen korlá­tozni akarja a brit sajtó példát­lan pletykaéhségét és leskelődé- sét. A sajtószabadságot védel­mező főszerkesztő mintegy cse­reáruként megígérte a hona­tyáknak, hogy lapja egyelőre nem hozza nyilvánosságra sem a Linditől eddig kapott anyago­kat, sem a bennük szereplők nevét. A lap csak annyit árult el, miheztartás végett, hogy a bir­tokába került dokumentumok egyelőre 17 parlamenti képvise­lőről és több vezető katonai ve­zetőről tartalmaznak meglehe­tősen kínos adatokat. A jó humorú pletykalap azért annyit megosztott a nagyközön­séggel, hogy egy meg nevezett konzervatív politikus például ál­lítólag úgy szeretett szerelmes­kedni Lindi kisasszony szalon­jában, hogy a hölgy közben Margaret Thatchert formázó álarcot viselt. Nesze, te ilyen-olyan - kiabálta aktus közben dühödten a politikus, amire nekem azt kellett felelnem: - Nono, hát ez a konzervatív politika?” - írta Lindi St. Clair a The Sun-nak. Mészáros György

Next

/
Thumbnails
Contents