Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-27 / 22. szám
1993. január 27., szerda JÁSZSÁGI KÖRKÉP 9 Rövid beszélgetés Jászágó polgármesterével Egy hosszúra nyúlt munkanap után sikerült elérnem Szabó Gyulát, Jászágó polgármesterét, aki fáradtan bár, de szívélyesen fogadott otthonában. Az elmúlt két év eredményeiről és a jövő terveiről faggattam.- Úgy tudom, fontos célkitűzésnek tekintik a falu külső képének csinosítását.- Valóban, a polgármesteri hivatal teljes felújítása az elmúlt esztendőben megtörtént, és az idén a művelődési ház külső tatarozását már elkezdték és tervezzük az általános iskolában egy kerékpár- tároló építését, illetve egy tanterem teljes felújítását is.- Igen szépen növekedett a községben a köves utak hossza, de tervezik-e a még meglévő földutak aszfaltozását, gondolok itt például a Rákóczi utca folytatására.- Eddig minden út községi hozzájárulással épült, de tudni kell azt, hogy 1992. január elsejétől az ilyen díjak nem hajthatók be közadóként.- Tehát legelőször a lakosság hozzájárulása szükséges a munkálatok megkezdéséhez?- Igen, ha a lakosság igényli, hogy a Rákóczi út további folytatása megtörténjék, akkor a lakosság megveszi, behordatja a követ, és mi az út leszur- kolását vállaljuk minden további nélkül, hiszen ez maga is egy elég tetemes összeg.- Milyen stádiumban van a telefonhálózat kialakítása?- Minden községben megadtak egy tervszámot, amit az önkormányzatnak kell befizetnie, és ez a települések lélekszámától függ. Nekünk legkevesebb 117 igénylőnk kell, hogy legyen, ebből a lakosság befizetett 108-at, a többit az önkormányzat finanszírozta, előlegezte. Ez az összeg jelenleg is bent van és felhasználatlan a pénz.- Az önkormányzaton múlik, hogy elkezdődjön a fejlesztés?- Nem, sőt a MATÁV már volt kint és a posta- hivatal kertjében kijelöltek egy 100 négyzetméteres területet, ahová egy tornyot építenének Azóta sem történt előrelépés.- És végül egy mindenkit bámikor érzékenyen érinthető kérdésről. Hogyan ítéli meg a háziorvosi ellátás rendszerének eredményességét Jószágán?- Az egészségügyi ellátást mindig az orvos személyisége határozza meg. Véleményem szerint a doktor úr nem egy állandó lakhelynek tekinti Ágót, nem letelepedési szándékkal tölti be ezt az állást. Nagy Mária A falu vonzása Négy-öt évvel ezelőtt a já- noshidai tanács megállapodott a szolnoki ingatlankezelő vállalattal abban, hogy együttműködnek az ingatlanforgalmi feladatok ellátásában. A kapcsolat alapja az volt, hogy míg Szolnokon ezrek várnak lakásra, addig huszonegynéhány kilométerrel arrébb, a főúthoz közel jónéhány jánoshidai ház üresen áll, tulajdonosuk vevőre vár. Úgy gondolták akkor, hogy lesz néhány fiatal házaspár, aki ideköltözik. A község vezetői abban bíztak, hogy akadnak olyanok, akik megunták a hiábavaló várakozást, vagy éppen - a fejlettebb országok polgáraihoz hasonlóan - munka után nyugalomra, tiszta levegőre vágynak. Volt néhány érdeklődő, de csak 3-4 család telepedett le. Később pedig már a pénzügyi, hitelfeltételek sem kedveztek a vidéki otthont keresőknek. A jelenlegi üzemanyagárak mellett pedig igencsak ráfizetés lenne az ingázás. Jól jött volna a községnek a „vérfrissítés”. Mostanában mintegy húsz újszülöttel gyarapodik a település lakossága; sajnos majd kétszer ennyi az el- halálozottak száma. A falu össznépessége mégsem csökken. A látszólagos ellentmondás magyarázata az, hogy új családok költöznek be. A városból, Budapestről idetelepülök olcsón juthatnak lakáshoz. Igaz, ezek az épületek nem a legkomfortosabbak. Olyannyira nem, hogy az alacsony ár a középréteg számára sem ösztönző. Mondják, már százezer forintért is lehet vásárolni egy lerobbant házat. Az új „telepesek” élnek a kínálkozó alkalommal. Lakáscserével, városi lakásuk értkesíté- sével könnyen ingatlanhoz jutnak. Az esetek egy részében anyagi kényszer hatására s nem falusi romantika kedvéért hagyják ott korábbi lakhelyeiket. Egyesek szerint a cserék és az adásvételek egyik leglényegesebb eleme az itteni vételár és a volt lakás értéke közötti, nem csekély különbözet. Ez valóságos ajándék akkor, ha az új lakosok önkormányzati lakásukat adták le. Rossz nyelvek szerint ezek a tízezrek, százezrek mint a homokra öntött víz, előbb-utóbb eltűnnek. A letelepülők egy része nehezen illeszkedik be. Talán nem is akarnak változtatni korábbi életmódjukon. Az amúgy is zárkózott jászsági ember néhá- nyuk életmódját elítéli. Az idősebbek féltik nyugalmukat, tartanak a zaklatástól. Jánoshidán továbbra is támogatják a fiatalokat, az első lakáshoz jutó házasokat. A múlt évben 100 ezer forintot kaptak a kérelmet benyújtó családok. Ennek ellenére mindössze négy-öt új lakás épül évente. «Az építési költség ugyanakkora, mint a nagyobb településeken, viszont a kész házat szinte lehetetlen árán eladni Szászbereki általános iskolában Rendezett udvar, új kézilabdapálya Évtizedek óta ezt csinálták A Tiszasülyi Mezőgazdasági Termelők Szövetkezete kritikus évet hagyott háta mögött, s csak reménykedhet abban, hogy az idén vagy az elkövetkezendő években talpraállhat. Hatszáz hektárnál egy szem kukoricát sem takaríthattak be - tudtuk meg Baksay Endrétől, a szövetkezet igazgatóságának elnökétől. -1 A természeti csapásoknál talán csak a gazdasági környezet sújtja jobban a termelőt Tisza- sülyön és másutt. Nem fér az ember fejébe, miért emelkednek az élelmiszerárak, vagy miként lehetséges tejhiány amikor az elnök elmondása szerint nem vagy csak alig változtak a felvásárlási árak.- Évtizedek óta ezt csinálták - jegyzi meg lemondóan Baksay Endre. - Másrészt - s itt úgy tűnik ez a gondok fő oka - ’91 márciusa óta nem kaptak hitelt, az ő áruikért pedig ráérősen fizettek. A múlt év tavaszán csődbe jutottak. Szerencsére nyáron egyezség született a hitelezőkkel. Csak ezt követően foglalkozhattak a szövetkezet dolgozóival.- Négy nagy törvényre kellett figyelemmel lennünk - mondja az újjáalakult szövetkezet vezetője. Sajnos nincs teljes megegyezés a kárpótlási, a szövetkezeti és a csődtörvény között. Különösen az utóbbi jogszabály olyan, amelyik nem veszi figyelembe a vagyonmegosztásra vonatkozó előírásokat; másrészt úgy kezeli a szövetkezetét, mint egy vállalatot, nincs tekintettel a sajátosságokra. Ebből következett a 22-es csapdájához hasonló helyzet. Nem alakulhattak át addig, míg nem rendezték a közös csőd, illetve anyagi dolgaikat. A vagyonmegosztó közgyűlés december 11-én volt, e hónap 22. napján váltak új típusú szövetkezetté. A múlt év végén készült el Szászberek általános iskolájának kézilabdapályája. A Magyar Aszfalt Kft. volt a kivitelező, a Szászakku az önkormányzat és a termelőszövetkezet adott anyagi támogatást. A szövetkezet munkásai ingyen dolgoztak. Az intézmény száz tanulójának teremtették meg közös erővel a sportolás lehetőségét. Az udvarba már bevezették a gázt, de az épületben még szénnel tüzelnek. A házon belül azonban több minden hiányzik. Valószínű, hogy ezzel az iskolák között nincsenek egyedül. A tanításhoz szükséges több alapvető eszközt kénytelenek nélkülözni. Nincs például megfelelő minőségű térkép sem. A pedagógusok megítélése szerint jobb helyzetbe kerülnének, ha önállóan gazdálkodhatnának. Az intézmény egyébként 1990. január 1-jén működik a zagyvarékasi általános iskolától függetlenül. A tanítókból túljelentkezés volt. Az alsó osztályokban teljes a szakos ellátás, a felsős évfolyamokban 80 százalék fölötti. Tavaly és az azt megelőző évben szinte minden tanulót felvettek a középfokú oktatási intézményekbe. Meglehetősen nagy a területi szóródás: Újszászon, Szolnokon, Törökszentmiklóson, Kecskeméten és Csongrádon tanulnak a szászbereki tizenévesek. Katika 140 éves volt A múlt század lassan múló óráiban érdekes jelentéseket vetett papírra Zupkó Ágoston, Jászdózsa néhai katolikus papja. Akkurátus módon minden történést feljegyzett. Nem lehet letenni a feljegyzéseit. Megörökítette a XIX. század végének jelentős helyi eseményeit. Szépen kanyarított betűi a sárguló, töredező papíron egy nyugodt világból tudósítanak. A plébánia dolgozószobájában Gulyás Béla plébánossal belefeledkezünk a régi okiratok, a vaskos könyvek böngészésébe. Tudósítanak többek között arról, hogy az iskola 1910-ben épült, két tanteremben oktatták a diákokat; a plébániát pedig két évvel korábban emelték. 1909- ben már vonattal utazhattak a dózsaiak. Az egyik lap igazi unikummal szolgál. „Érdekes lesz itt kijegyezni azon magas kort ért mégholtakat, milyeneket az újabb matrikákban csak elvétve találhatunk” - hívja fel a figyelmet néhány valóban meglepő adatra. Az 1700-as évekből jónéhány helybelit említ, akik 90 évnél is idősebbek voltak. Bo- zóki Gergely például 1719-ben hagyta itt az ámyékvilágot — százhúsz éves korában. Szinte hihetetlen, hogy korunk kaukázusi öregeit megszégyenítően N. Katalin - Gál Pétemé száznegyven esztendős volt, amikor 1763-ban meghalt. Pontosak-e az adatok, vagy sem, annyi bizonyos: a legújabb matrikákban tényleg csak elvétve találhatnánk ilyet. Szálkái Sándorék süteményesboltja, fagylaltozója fél éve nyílt meg. Addig nem volt Szászberekén olyan üzlet, ahol ilyen édességet vásárolhattak volna a falu lakói. Amikor teli a hűtőpult, harmincféle süteményt kínálnak a vendégeknek. Régóta eltervezték már, hogy üzletet nyitnak. Elképzelésük a múlt nyáron megvalósult. A férj szakmája cukrász, ám egyelőre még máshonnan szerzik be a friss süteményeket. A család együtt dolgozik, hétvégenként segítségre van szükségük, úgy megugrik a kereslet. Nyáron nyolcig tartanak nyitva, ilyenkor hat-hét óra után már nem jönnek az emberek. Míg nem nyitották meg ezt az üzletet, a község lakói Újszászon rendelték meg az esküvők, családi évfordulók tortáit. Most Zagyvarékasról és Jászalsó- szentgyörgyről is vásárolnak itt. A nemzetőr nehéz útja Katonásan telt Lipták Péter első nyolcvan éve. Hol diadallal tért haza Jánoshidára, hol nehéz szívvel. — Tizenkétszer vonultam be a magyar hadseregbe, tizenkétszer szereltem le - említi már a beszélgetés első perceiben. Életében nem ezek az az időszakok hozták az igazi nagy változásokat. Harminchat évvel ezelőtt olyan lépést tett, amely évtizedekre meghatározta jövőjét. — 1956. október 25-én egy óra alatt 35 nemzetőr gyűlt össze Jánoshidán. Az volt a feladatunk, hogy fenntartsuk a közbiztonságot. Én szerveztem meg a forradalmi bizottságot, a nemzetőrség parancsnoka voltam. Két öttonnás tehergépkocsit két óra alatt megraktunk élelemmel és felküldtük Pestre. A forradalom november 4-i összeroppanása után olyan Ca- nossa-járás következett, amely alól csak a legeslegutóbbi években nyert feloldozást. — Péter bácsi! - súgta a fordulat után a kommunisták emberséges hölgytagja. - Az elvtársak gyűlnek a pártházban. Vigyázzon, mert halálra ítélték. Ki ne menjen este az utcára! A nemzetőrség volt parancsnoka eleinte nem hitt falubelijének. Aztán csak megfogadta az özvegyasszony tanácsát. Sötétedés után hetekig jártak a házhoz pufajkások, hogy jelenlétükkel, ólálkodásukkal jelezzék: jó lesz vigyázni! Itthon nem bántották, ám egy nap bevitték Jászberénybe. — Hatszor vertek agyba-főbe — emlékszik vissza azokra a napokra, mint egy felejthetetlen horror filmre. - Mondta ott egy rendőr: valljon, ne töresse már össze magát. Mit válaszolhattam volna mást, mint azt, hogy nincs mit vallanom. Ahogy van bűn, kell lenni bűnbocsánatnak is - mondják. Szentnek kellené lenni, hogy az ilyen kálváriát megjárt emberek felejtsenek. Eltelt viszont több mint három és fél évtized. Ki ismerné már fel a verőlegényeket? Feloldódtak a szürkeségben úgy, mint ahogy vezényszóra, kivetkőzve emberségükből előléptek onnan. Láthatatlan utánpótlásuk félő,hogy az idők végéig biztosított. — Sok kisfajsúlyú ember élt és él közöttünk. Nekem bizonyos szempontból szerencsém van. Akik üldöztek, azok már a föld alatt vannak. Én pedig itt vagyok. Huszonhat évet dolgozott az államigazgatásban, a községházán. „Nadrágos ember” volt. A sorsdöntő események után azonban kijelentették: csak segédmunkás lehet. '56 után Budapestre járt dolgozni, egy építőipari vállalatnál vízvezetékszerelő szakmát szerzett. Gyermekeit körülményes úton iskoláztathatta. Mi az, ami ösztökéli az embert arra, hogy válságos helyzetben megtartsa bátorságát, hogy lelkiismerete szerint cselekedjen? — Meguntam, hogy a hazámban másodrendű állampolgár legyek. Én olyan nevelést kaptam az iskolában, amely megerősített magyarságomban. Tanáraim szavai erőt, útmutatást adtak. A második világháború előtt leventeparancsnok voltam a faluban. Amikor bevonultak a fiataljaim, akkor már kész katonák voltak. Úgy hallotta, hogy az őt ért megpróbáltatások után emelnék a nyugdíját. — Nem adtam be a kérelmet. — Miért nem? — Ilymódon kiemelni magamat, nagyon nehéz dolog.
