Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-26 / 21. szám
1993. január 26., kedd 7 I SPORT Teremfoci Solami Húsos Kupa ’93 Húsos Kupa néven szervezte hat évvel ezelőtt az Állatfor- galmi és Húsipari Vállalat azt a teremlabdarúgó tornát, amely a cég átszervezése után immár két esztendeje Solami Húsos Kupára keresztelődön át. A szak- szervezeti bizottság vezetői bizonyára úgy vélekedtek, jól illik a farsangi mókázásba, vidámságba a teremfoci, jó szórakozást nyújt nézőknek, résztvevőknek egyaránt. — Nagyon jó a kapcsolatunk a sportcentrum vezetőivel, évente két alkalommal díjmentesen bo- csájtják rendelkezésünkre a Ti- szaligeti sportcsarnokot, s mi ezt a szívességet hirdetéssel viszonozzuk - kaptuk a tájékoztatást Szalay János sportfelelőstől. A kupára mindig azoknak a cégeknek a csapatait hívjuk meg, amelyekkel üzleti vagy egyéb kapcsolatban állunk, a Szolnoki MÁV MTE öregfiúk pedig a régi ismeretség alapján vesznek részt. A hat együttest két csoportba sorsolták úgy, hogy kiemelték a tavalyi győztes Vegyiművek, valamint a rendező Solami gárdáját, a többieket pedig hozzájuk osztották be. A csapatok körmérkőzéssel döntötték el a sorrendet, végül az azonos helyezettek találkoztak. A megyei 1. osztályig bezárólag igazolt labdarúgók is játszahattak, rajtuk kívül még egy NB III-as futballistát vethettek be a „szakvezetők”. Sok ismerős arcot lehetett felfedezni a pályára lépők közt. A hajdan az elsőosztályt is megjárt Sebük, Rózsavölgyi és Repka erősítette a MÁV MTE öregfiúkat, de ott volt Árvái, Nász, Kucser, Géczi, Papp, valamint Menyhárt is. „Pengés” játékosok sokasága vonult fel, a Járműjavítót például Mészáros Géza, a Solamit Kis András és a negyven felé közeledő, de Szászberken még mindig aktív Farkas István erősítette. A mérkőzéseket az elszánt győzniakarás, a mindent elsöprő lendület, az óriási küzdelem, a hallatlan lelkesedés jellemezte. A sérült és sántikáló Varga Sándor FIFA bíró egyedül ügyelt a rendre. Rang ide, hírnév oda, néhányszor így is elégedetlenkedtek ítéleteivel. A játékidő kétszer tizenöt perc volt, egyszerre öt mezőnyjátékos és egy kapus képviselhette a csapatot. Az A- csoport eredményei: Vegyiművek - Sütőipar 4—0, Sz. MÁV MTE - Sütőipar 5-0, Vegyiművek - Sz. MÁV MTE 5-2. A végeredmény: 1. Vegyiművek, 2. Sz. MÁV MTE, 3. Sütőipar. B-csoport: Solami - Verseghy Nyomda 3-2, Járműjavító - Verseghy Nyomda 5-1, Járműjavító - Solami 2-2. A végeredmény: 1. Járműjavító, 2. Solami, 3. Verseghy Nyomda. Döntök - 5-6. helyért: Verseghy Nyomda - Sütőipar 5-1. 3-4. helyért: Solami - Sz. MÁV MTE 8-3. 1-2. helyért: Járműjavító - Vegyiművek 4— 3. A gólkirálynak járó különdíjat a hat találatot elért Csizmadia Attila (Verseghy Nyomda) kapta, a legjobb kapusnak Farkas Istvánt (Solami), a legtechnikásabb játékosnak Füzesi Gyulát (Járműjavító), míg a legsportszerűbbnek Árvái Istvánt (Sz. MÁV MTE) választották. A kupát és az okleveleket a Solami Húsipari RT. fogadásán vehették át az érdekeltek. (pataki) Új triatlonegyesület alakult „Gyémántok” kerestetnek Nem könnyű a triatlonos élete, állapíthattuk meg minap egy versenyen, „hűledező fülekkel” hallván azokról a tekintélyes mennyiségű edzésadagokról, amelyeknek már a 11— 14 éves gyerekek is alávetik magukat a sportág edzésein. A diákok - mondhatni -, már hajnalban az úszómedencében róják a hosszakat, iskola után pedig az atlétika pálya felé veszik az útjukat, ahol majd' hat óra, mire letudják a kiírt adagokat. Mindezek ismeretében és ráadásként be kell kalkulálni, hogy a napokban a szobakerékpározás is elkezdődik az ifjonc sportolóknak, ez legkevesebb fél óra többletet jelent majd a számukra. Mindezekbe Greisz Péter, a Diamond SC (tagjaik csaknem egytől egyig a Belvárosi Általános Iskolából kerülnek ki) kerékpáros edzője, egyben az egyesület szervezője avatott be bennünket. Az egyesület múltja csaknem egy évesre nyúlik vissza, ám fő profiljára, az utánpótlás-nevelésre csupán szeptembertől állt rá. Már a felkészülési versenyek eredményei azt mutatják, az alapítók nem tettek rossz lóra az „igazolásoknál”, hiszen a mindössze 14 éves Zámbó Tibor már most a felnőttek komoly ellenfelének mutatkozik. De érdemes felhívni a figyelmet a másik tehetségre, a 12 esztendős Barna Ágira, aki úszómúltja mellett a lábát is gyorsan szedi és már két éve aranyjelvényesként veti bele magát nap, mint nap a munkába. fi nyárra 10-12 versenyt „programoztak be” a trénerek, ebből három-négy ranglistaviadalt. Ezen adatok azt jelentik, minden második hét végén rajtvonal mögé kell állniuk a fiataloknak. Hogy ez ne érje őket váratlanul, mostanság a hét közi edzések után sem kapnak teljes pihenőt, vasárnap összeszoktató, játékos tréningeket tartanak. Az idei cél: hozzászoktatni a gyerekeket a komoly edzésmunkához, valamint a versenyeken való rutinszerzést is elkezdik, így a megszerzett kondival egy biztosabb és magasabb alapról vágnak neki a jövő évi felkészülésnek. Nyilván többekben fölmerül e hír hallatán vagy olvastán a kérdés: a megyeszékhely eddigi egyetlen egyesületének, a Szolnoki Triatlon SE-nek konkurenciájaként lép-e fel az Diamond? Az elképzelések szerint erről szó sincs, hiszen míg a Triatlon SE profilja a felnőttek felkészítése, addig a „gyémántesők” elsősorban a diáksporttal, az utánpótlással foglalkoznak. Ezenkívül az egyre bővülő sportágkínálat közepette vajon milyen a „felvevőpiac” a biatlonra? A Belvárosi, a Fiumei és az Eötvös általános iskolák már most biztos bázisnak nekinthe- tők, de rajtuk kívül bárhol bukkanhatnak fel még természetesen tehetségek. (kocsis) Mai műsor Kosárlabda: megyei felnőtt bajnokság, nők: Szolnoki MÁV MTE II.-Külker Bank, Szolnok, Véső utcai sportcsarnok, 18.00. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki Vegyiművek férfi röplabdázói Tatabányán, Magyar Kupa mérkőzésen. Vérdoppingvizsgálat Dzsakartában befejeződött a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsülése. A testület - a nemzetközi szövetségek közül elsőként - a vérdoppingvizsgálat bevezetése mellett döntött. Eszerint idén négy Grand Prix-állomá- son (Berlinben, Brüsszelben, Oslóban és Zürichben) az atléták vérét is megvizsgálják. Ami a stuttgarti vb-t illeti, a szervezőkre bízza az IAAF az ellenőrzés alkalmazását. Gyulai István, az IAAF főtitkára szerteoszlatta a tokiói vb-n elért világcsúcsokkal kapcsolatos híreszteléseket. A London Sunday Times című újság ugyanis azt állította, hogy Lewis 100 méteren elért 9.86 mp- es, valamint Powell távolba ugrott 8.95 méteres világrekordja nem érvényes, mert a tokiói Nemzeti Stadion pályája keményebb és kevésbé rugalmasabb az IAAF előírásainál. Vívás G. Kiss Gyula-emlékverseny A Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyei Vívó Szövetség a hét végén közösen rendezte meg összevont bajnokságát. melyre külön meghívást kaptak a körzeten kívüli szentesi „kardforgatók” is.A verseny immár hagyományosan G. Kiss Gyula nevét viseli, emléket állítva a sportág háború utáni egyik legjelentősebb szolnoki személyiségének. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a helyi Lokomotív szakosztályának megalakításában. Kiemelkedő tevékenységének eredményét fémjelzi B. Nagy Pál olimpiai győzelme, és a közel harminc elsőosztályú minősítést szerzett vívó kinevelése. Az idei küzdelmek férfi és női tőrben, párbajtőrben, valamint kardban kerültek lebonyolításra, a döntőbe jutottak gyarapították minősítő pontjaik számát. A selejtezőket körmérkőzéses formában rendezték meg, csoportonként három-három versenyző jutott a fináléba. A férfi párbajtőrözők mezőnyében kiemelkedőt produkált a már negyvenedik életévén is túl járó dr. Erdei Gyula, aki példát mutatott a nála lényegesen fiatalabb versenyzőknek. A döntőben szoros csatában győzte le Viciánt. (A rendezőség sport- szerűségi díjjal tüntette ki a veterán sportolót.) A nők között Sarkady Mária magabiztosan verte vissza ellenfelei támadási kísérleteit, kontrái pedig rendre „ültek”. A tőröző Perei Sándor (BHSE) verseny kívül indult, és nyert. A rendezvény érdekes mozzanata volt, mikor idősebb Pákái János fiával került szembe, rutinja azonban sikerre vezette. Sportszerűségből is példát mutatott az „öregfiú” a fiatalabb korosztály számára, a szoros állások ellenére is bemondta a kapott találatokat. (Akárcsak dr. Erdei, id. Pákái János is sportszerűségi díjat vehetett át az eredményhirdetéskor.) Sajnos az élvezetes csörtéket sokszor zavarták meg a meghibásodott fegyverek, lamék és testveretek, így gyakran meg kellett szakítani az asszókat. A szakosztályok anyagi helyzete azonban nem teszi lehetővé a régi felszerelések újakra való cserélését. Eredmények - férfi párbajtőr: 1. Erdei Gyula (Szolnok), 2. Vicián László(Szolnok), 3. Perei Sándor (BHSE), 4. ifj. Pákái János, 5. Cseh Tamás (mindkettő Szolnok). Női tőr: 1. Sarkady Mária (Piremon), Szatmári Edina (Szolnok), ... 6. Szalontai Edina (Szolnok). Férfi tőr: 1. Kiss Tamás, 2. Barna Viktor (mindkettő Szentes), 3. Farkas Márk (Szolnok). Kard: 1. Waschmann Péter, 2. Sorosi Antal (mindkettő Piremon), ... 8. id. Pákái János (Szolnok). (Szentistvány) Dr. Erdei (szemben) remekül forgatta fegyverét A Douwe Egberts COMPACK KFT Kereskedelmi képviselőt KERES C 51 >1 A Douwe Egberts Compack Kft, mely cég a kávé, tea, fűszer és egyéb termékek piacán vezető pozíciót tölt be, szeretné megerősíteni és szélesíteni a már meglévő értékesítési hálózatát. Kereskedelmi képviselőket keresünk a megyében. Fő feladatuk a rendelésfelvétel és boltberendezés az élelmiszer üzletekben. Természetesen megfelelő kereskedelmi képességgel kell rendelkezzenek, akik jó kapcsolatot tudnak kiépíteni vevőikkel. A szó igazi értelmében Önök lesznek a Compack Douwe Egberts képviselői saját területükön. Megfelelő alapfizetést és jutalékot ajánlunk Önöknek. A vállalat gépkocsit bocsát rendelkezésükre. Olyanok jelentkezését várjuk, akik már előző munkahelyükön is bebizonyították, hogy rendelkeznek kereskedelmi tapasztalatokkal. Angol nyelvtudás nem szükséges, de előnyt jelent. Saját, otthoni telefonkészülék előfeltétel. VÁLASZOLjON MINÉL GYORSABBAN! Kérjük, levélben válaszoljon önéletrajzával együtt. A levelet a Compack Douwe Egberts Személyzeti Osztályának postázza, Fúder Sándorné részére. (1078 Budapest, István u. 23-25.) DE ttm llillllBI II Ilin Hl III Ilii in mi ...mi ■ ■■■■■■■■a