Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-26 / 21. szám
4 1993. január 26., kedd Az Új Néplap Tiszafüreden A tulajdonos új fejezet írásába kezdett Nyáron egy értelmetlen tűzeset kapcsán leégett a Hortobágy nyugati kapujában álló csárda. „A Patkós csárda balladája” címmel lapunk is beszámolt erről. A felelőtlen gyújtogató egy szál gyufával gondoskodott a balladákra oly jellemző tragikus végkifejletről. Tettének nyomát üszkös gerendák, füstös, tető nélküli falak jelezték. Pontot azonban nem sikerült a ballada végére tennie, mert a tulajdonos másképp gondolta. Ő egészen új fejezet írásába kezdett, vidámabb rímekkel. Kicserélte az üszkös gerendákat, újjávarázsolta és nádtetővel ajándékozta meg a sérült, füstös falakat. A szerző elképzelései szerint a történet csattanója egy tavaszi megnyitás lesz, pár versszak hiányzik csupán ehhez. Az érdeklődők türelmetlenül várják, hogy elkészüljön a mű. Valami azt súgja nekem, hogy nagy közönségsiker lesz. Megfelelő diagnosztikai háttérrel Az alapellátás biztosított 4,65 volt az elsősök tanulmányi átlaga A kicsik felnőttek a feladathoz A Tiszafüredi Egyesített Egészségügyi Intézmény röntgen laborjának ajtajára; kifüggesztett hirdetmény jelzi.'Wgy a rendelés elköltözött a Tüdőgondozóba. Ottjártamkor benéztem a röntgenszobába, ahol szerelők dolgoztak. Egy új készülék telepítéséhez szükséges átalakításokat végezték. Megtudtam, hogy néhány napon belül egy új, 8 millió forintot érő röntgenberendezés segíti majd a tiszafüredi orvosok munkáját. A továbbiakról dr. Szabó Ottó igazgató főorvos tájékoztatott. — Amikor egyre kevesebb telik beruházásokra, akkor indokolt a kérdésem. Nyomós okai voltak a cserének? — Ami igaz, az igaz. A régi gép valóban kőkorszakinak számított a maga 25 éves életkorával. A szórt sugárzása megközelítette a doziméter által szabályozott kritikus értéket. Ott dolgozó kollégáink védelmében is elkerülhetetlenné vált ez a csere. Az új Neo-Diagno- max UV 56 típusú készülék kielégít minden biztonságtechnikai előírást. Ezenkívül jóval többet tud, és jobb minőséget is produkál. Képes rétegfelvételek készítésére is. — Miből tellett rá? Az egészségügy mai helyzetében 8 millió forint elég nagy pénz. — Valóban. 1988-ban kezdtük el egy szakmailag megalapozott fejlesztési koncepció megvalósítását. A cél az volt, hogy minden beteget megfelelő diagnosztikai háttérrel lássunk el. Nem szerencsés, ha a beteget ide-oda küldözgetjük. Először egy ultrahang-készüléket vettünk, majd modernizáltuk a labordiagnosztikát. Ez a folyamat fejeződik be a, Neo-Diagnomax telepítésével. Úgy érzem, mi még időben léptünk, mert egyre nehezebb lesz ilyen műszerek beszerzése. A 8 millió forint 40 százalékát céltámogatásként kaptuk, a fennmaradó részt a városi önkormányzat biztosította. — Lehet, hogy furcsát kérdezek. Ezeknek a beruházásoknak valamilyen formában meg kell térülniük. Jól látom? — Bizonyos értelemben igen. Ám egzakt formában az ügy anyagi oldala még nem mérhető. Annyi bizonyos, hogy ekkora volumenű beruházásokat kötelességünk optimálisan kihasználni. Ezért Tiszafüreden kívül a vonzáskörzetben is gondolkodunk, hisz’ felszereltségünk ezt lehetővé teszi. Kollégáim 48 óra alatt mindent meg tudnak csinálni, ami egy alapszintű kivizsgáláshoz szükséges. Az ultrahanggal, a labordiagnosztikával és az új röntgengéppel sok bizonytalansági faktort ki tudunk zárni. A legindokoltabb esetben válik csupán szükségessé a kórházi kivizsgálás. Azt hiszem, így tudjuk most lemérni a modem technika hasznát. — Terveznek még újabb beruházásokat? — A háziorvosi praxisokat EKG-készülékekkel akarjuk ellátni. Központi pénzekhez azonban egyre nehezebb hozzájutni. Ezt saját bevételünkből és kártyapénzekből akarjuk fedezni. Remélem, ez a tervünk is mihamarabb megvalósul majd, előbb azonban az új készüléket kell üzembehelyezni. Tiszafüreden két évvel ezelőtt kezdték el a nyolcosztályos gimnáziumi képzést. így akarták megoldani a környékbeli tehetséges gyerekek hatékonyabb felkészítését a főiskolai és egyetemi felvételikre. A gimnázium nem akar elitképző intézet lenni, de határozott céljuk, hogy ebben az oktatási formában csak az átlagosnál jobb képességű tanulók vegyenek részt. Ezért is olyan szigorúak a felvételi elvárások, melyeket a Bessenyei György Tanárképző Fősikola útmutatásai alapján alkalmaznak. A jelentkezőknek magyar nyelv és irodalomból, matematikából írásban kell számot adni tudásukról, részt kell venniük egy alkalmassági vizsgán is. Ehhez jön még az általános iskolából hozott értesítő, ami persze többnyire jeles. Az tény, hogy az ide jelentkező 10-12 évesek kétharmadának bizonyítványa kitűnő, a felvételi tárgyakból meg szinte mindenki „csontnélküli” ötös. Ezek azonban csupán száraz adatok. Én az „isko- lapad-koptatók” véleményére voltam kíváncsi. Ki hogyan került ide, miképpen viseli az egy emelettel magasabb „szabványgimnazisták” társaságát, mi akar lenni, egyáltalán, hogy érzi magát. Négy kis nagyember, akarom mondani- „ifjú gimnazista hölgy” vállalkozott felvilágosításomra. Bölkény Ildikó: — Én már másodikos vagyok, és kollégista. Poroszlón jártam iskolába, és ott láttam egy felhívást, hogy ide jelentkezhetek. Anyuék egy kicsit féltettek, mikor beszéltem nekik a terveimről. Nekem kellett rábeszélnem őket. Elsőben még könnyebb volt, szinte babusgattak bennünket. Az nem tetszett, hogy kisgyerekként kezeltek minket. Később megszoktuk egymást. Nekem nem volt bajom a nagyobbakkal, csupán a kollégium furcsa egy kicsit. Az sem tetszik, hogy néha mi sem tudjuk, milyen tankönyvből tanuljunk. Hobbim a zene, az irodalom és az atlétika. Különben jogász, ügyvéd vagy pszichológus szeretnék lenni. Most másodikban már kicsit nehezebb. Néha úgy érzem, nekem kevés a napi 24 óra, de jól érzem magam itt. Zsíros Adrienn: — Nekem apukám szólt, hogy lehet ide jönni. Én először nem akartam. Nagyon szerettem a Zrínyi iskolába járni, jó osztályom volt. Először nagyon furcsa volt itt, de már megszoktam. Elsőben tényleg könnyebb volt, sok mindent elnéztek nekünk. Most már más a helyzet. Év végén le kell tennünk egy alapvizsgát. Kicsit félek is tőle. Szabadidőben furulyázok, kedvelem a könyveket. Még nem tudom, hogy mi leszek. Talán matematikus, mert azt nagyon szeretem. Járok matematika szakkörre is. Fazekas Szilvia: — Én is Füreden. a Zrínyi iskolába jártam. Anyukámmal és apukámmal közösen döntöttük el, hogy ide jelentkezem. Hamar megszoktam itt. Persze mi már nem vagyunk újdonság a nagyobbaknak. Konkrét elképzelésem még nincs, hogy mi leszek. Szeretnék gyerekekkel foglalkozni. Tanulok gordonkázni, furulyázni, járok szolfézsra, kamarazenélek és nagyzenekarban is játszom. Persze emellett tanulok is. Ha marad még időm, gyakran olvasok. Ha lehetne, én az iskola könyvtárát bővíteném. Mester Zita: — Én szintén „zrínyis” vagyok. Nekem is nehéz volt otthagyni az osztályomat. Sok barátnőm maradt ott. Biztos, hogy nehezebb itt, mint az általános iskolában, bár - közben elmosolyodik - én még sosem jártam ötödik osztályba. Orvos szeretnék lenni. Népitán- colok, kosárlabdázom, a zeneiskolában tamburázni tanulok. És marad még a „matek” szakkör. A nagyok nem viccelődnek velünk. Mostanra mi is merészebbek lettünk. Nem bántam meg, hogy ide jelentkeztem. A kislányok nagyon megfontoltan válaszoltak kérdéseimre. Látszik, hogy a gimnáziumi lét komolyabbá tette őket. Próbáltam tréfás megjegyzésekkel ol- dottabbá tenni a hangulatot. Vi- horászva, kacarászva dugták össze a fejüket. Különösen akkor arattam nagy sikert, mikor közöltem velük, hogy elhúzom a beszélgetést az óra végéig. „Jaj de jó! Nem kell énekdo- gát írnunk” — mondta a két elsős. Majd miután megtudták, hogy csütörtökön fotót is akarok készíteni róluk, így folytatták: „Tanítási időben tessék jönni!” Kicsit megnyugodtam: igazi gyerekek még, de határozott célokkal. Az oldalt írta: Percze Miklós. Fotó: Mészáros János Ha az alagútnak végé lesz '■'VParízer is kerül a vajas kenyérre •Lazaridisz Szotiriszné (á Nagycsaládosok Tiszafüredi Egyesületének az elnöke, jelenleg munkanélküli. Eredeti szakmája szerint közlekedési üzemmérnök. Férje a városgazdálkodáson dolgozik. Öt gyermekük van. Eulógia 13, Ále- xandrosz 12, Szotirisz 7, Dimit- rula - Alias Zsuzsika - 6, Katerina 3 éves. A káposztásmegyeri kockaházakból költöztek Tiszafüredre, pontosabban Ti- szaörvényre. Egyéb helyiség hiányában ugyanezen házszám alatt található az egyesület központja is. Az egyesületf tavaly decembere óta hivatalosan bejegyzett, de korábban már egy évig rendszeresen dolgoztak. Legutóbb nyílt fórumot rendeztek, ahol problémáikkal nyitottak a város vezetése felé. Ä telt házas fórum viharos körülmények között ért véget. Az egyik résztvevőnek — ahogy mondani szokták - elszakadt a cérnája, szabadjára engedte az indulatait. Ez volt az egyik ok, hogy bekopogtattam az örvényi ház ajtaján. Természetesen érdekelt az egyesület munkája is. — Ennyire elkeseredettek a nagycsaládosok Tiszafüreden?- utaltam kérdésemmel a botrányos epizódra. — Nézze, nem ez a jellemző. A nagy család tényleg nagyobb felelősséget ró a szülőkre. A többgyermekes asszony tényleg messzire ment. A személyeskedésektől én elhatárolom magam. Az indulatok nem segítenek nekünk. Ránk inkább a türelem jellemző. De keressük az okot, hogy mi váltotta ki nála ezt a reakciót. Az egyház lelki segélyszolgálata már megkereste a hölgyet. Ő maga is intézetben nőtt fel, és eléggé kilátástalan helyzetbe került. Betelt nála a pohár, és nem tudott az idegein uralkodni. Ennyit tudunk. De hangsúlyozom még egyszer, nem ez a jellemző!-—Győzzön meg az ellenkezőjéről! — Azt hiszem, ennek a legegyszerűbb módja, ha bemutatom az egyesületet. Jelenleg negyvenen vagyunk tagok. Három csoportot kívánunk működtetni Füreden, Örvényen és Ti- szaszőlősön. Egyetlen jövedelmünk a havi 30 forintos tagdíj. Az országos szövetség és az önkormányzat is ígért azonban anyagi támogatást. Jó kapcsolatunk van a füredi Kaszinóval, a Családsegítő Központtal, a természetgyógyászokkal és a nagyiváni Máltai Szeretetszolgálattal. Sajnos Füreden még nincs máltai szervezet. Természetes, hogy élelmiszer-segélyeket osztunk. Mivel nincs helyiségünk különböző helyeken - polgármesteri hivatal, plébánia, könyvtár, természetgyógyász szövetség - szoktunk találkozni. Tervezzük Kamasz-panasz néven egy új akció beindítását. Tanácsot adunk, hogyan lehet valaki nevelőszülő. A családterápiához felkerestünk egy pszichológust. Programokat szervezünk, pl. nyaralást olcsó kempingekben. — Meggyőzött. A hétköznapok azonban esőstől hozzák a problémákat. Erre van orvosságuk? — Az lenne a legjobb, ha az adhatót adnák. A segélyekkel sem lenne annyi gond, ha végre becsülettel rendeznék a családi pótlékot, hogy legalább az inflációval lépést tudnánk tartani, de szegény az ország, az önkormányzatnak sincs pénze. Ez a nagy nyomorúság kényszerpályára juttatta a sok gyereket vállalókat. Nekik szinte minden luxus. Spórolunk a konyhán, fizetéskor nagy tételben a diszkontból vásárolunk, mert olcsóbb. Sokaknak ünnep, ha egy szelet parízer kerül a vajas kenyérre. A muszáj nagy úr! Minden praktikát ki kell találnunk bajaink enyhítésére. Mindenre odafigyelünk. Tudjuk, mi és hol olcsóbb. Reméljük, hogy ez a nagy nyomorúság egyszer véget ér, és kijutunk az alagútból. De még nem látjuk a végét. —A végére hagytam egy sablonkérdést. Mit vár '93-tól? — Májusban vendégül szeretnénk látni Surján miniszter urat. Munkanélküliség és a szociális törvény témakörben kifejtett véleményére vagyunk kíváncsiak. Szeretnénk továbbá a várt anyagi támogatásokból egy alapítványt létrehozni. Most rendezzük ennek a hivatalos részét. Türelemmel várjuk sorsunk jobbulását. Nem várunk többet a hivatalos szervektől, mint azt, hogy amit adni tudnak, azt juttassák nekünk. És még egy dolog: szívesen látunk minden új tagot. Közösen többre jutunk! — Kedves érdeklődők, itt a lehetőség! A cím: Tiszaörvény, Szőlő u. 4. Telefon: 59/52-986.