Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-13 / 10. szám
1993. január 13., szerda SPORT 15 Délibáb Ivecosped Kupa Teremfoci torna Tiszafüreden Nagy hagyományai vannak már Tiszafüreden az év eleji teremfoci tornáknak. Ha csupán a tavalyit idézzük fel emlékezetünkbe, akkor megjelennek előttünk a nyolcvanas esztendők diósgyőri sztárjai, akik közül jó néhányan erősítették a megboldogult dr. Lakat Károly együttesét. Itt van mindjárt a kapus Veréb György, mostanság az utódegyesületnek, a DFC-nek a szakosztályvezetője, miután közel negyven évesen átadta a penúgy, akár a Magyar Öreg- fiúk válogatott, amelynek tagjai között Bene Ferenc, Szűcs Lajos, Martos Győző, Szabó György, Tieber László és még sokan mások parkettra lépnek, hogy ha lassabban is mint húsz évvel korábban, de bemutassák (foci)tánclépéseiket a lelkes fürdedi közönségnek. Nehogy kifelejtsük az Újságírók válogatottját! Csapatukat Bücs Zsolt, a Sport Plusz Foci újonc munkatársa, a debfalszaggató lövéséről ismert Somogyi vagy a játékvezetői kar jeles képviselője Amb- lánszky János. A rendező Délibáb Kupa Egyesület nem bízza akárkikre a mérkőzések levezetését. Két FIFA-bíró, névszerint a szolnoki Varga Sándor és a debreceni Szilágyi Sándor dirigálja majd a fiúkat, bizonyára mindenki megelégedésére. Nem maradhat el a díszvendég sem, ezt a szerepkört szombaton MéA tavalyi díszvendég Szepesi György, Verébbel készít interjút háló őrzését. Kutasi Lászlót sem kell külön bemutatni, a sziklakemény balhátvéd szintén tagja volt az olimpiai csapatnak. Csakúgy, mint a kéttüdejű középpályás Oláh, a villámszélső Fekete - ő most edzősködik - a kivételes ütemérzékkal rendelkező és a görög bajnokságot is megjárt Salamon, vagy a spanyol földön szerencsét próbált Tatár, aki a légtérben volt verhetetlen. Ők tehát mint a torna védői lesznek szombaton (10.00—tói) a négyes torna résztvevői. Épreceni, majd későbbi Vasas játékos, erősítheti leginkább. Az igazán szakmabeliek közül Ko- peczky Lajos (MTV), Kiss László (Mai Nap), Németh Péter (Magyar Hírlap),valamint a tavalyi gólkirály Hegyi Iván (Népszabadság) emelhető ki. És végezetül a házigazdák csapatáról essék néhány szó. A Ferenczi-testvérek közül Gyula és István kapott bizalmat a helyi szövetségi kapitánytól, de ott lesz a gárdában a nemrégiben még a megyebajnokságban gólokat ontó Balia, a szöly Kálmán tölti be. Bővebb bemutatásra nem nem szorul személye. Az egész programot megelőzően a füredi Góliát FC öt-és hatodik osztályos tanulói tartanak bemutatót inaséveik tudományából. Belépő egységesen ötven forint. A rendezvény szervezői és a résztvevők anyagi felajánlást tesznek a közelmúltban elhunyt fiatal tiszafüredi kapus, Varga Attila családjának megsegítésére. (néder) Ez történt ezen a napon ... 1991.: Damyi Tamás 200 méter vegyesen elért világcsúcsával és Egerszegi Krisztina 200 háton felállított Európa-re- kordjával - mindekttő aranyérmet ért - búcsúzott a magyar csapat a perthi úszó-világbajnokságtól. 1989.: Valiban (USA) ítéletidő vette kezdetét, így az alpe- sisí-világbajnokság nem kezdődhetett el a tervezett időben, hiszen szakadt a hó, és a hőmérséklet -30 Celsius alá süllyedt. Hansjörg Tauscher, az első német lesikló-világbajnok az eredményhirdetés után bevallotta, nem hitte, hogy túléli a versenyt. 1985.: John McEnroe (USA) győzött a teniszezők Mesterek Tornáján New Jorkban. 1984.: „A béke vagy, te sport” - írta Coubertin. Persze az első és a második világháború már elpusztított néhány olimpiai játékot. Nem is gondoltát, hogy Jalta után majdnem negyven évre még mindig árthat a világégés a békés sport- versenyeknek. Pedig így történt. Az afganisztáni szovjet megszállásra kétségbeesett bojkottot hirdetett Carter elnök a moszkvai olimpia ellen. Most viszont a Szovjetúnió „rúgott” egy nagyot a Los Angelsben tartandó XXIII. ötkarikás játékokba. A magyar sportolók keményen készültek négy éven át, ám a márvány dicsőségtábláka az aranyérmesek neve helyett ez került: „Magyarország nem vett részt.” Az utolsókig kitartottunk az indulás mellett, de végül „felsőbb” parancsra itthon maradtunk. 1981.: Minthogy 1930-ban Uruguay rendezte az első labdarúgó-világbajnokságot,amelyen a vendéglátó ország csapata bizonyult a legjobbnak, az 50. évforduló alkalmából találkozóra invitálták az egykoron világbanok csapatkat. Ennek a tornának a tiszteletére alapították a Copa de Orót. Az 1981 januárjára szóló meghívást elfogadta az exvilágbajnok Brazília, Olaszország, Argentína, s mivel Anglia lemondta a részvételt ezüstérmes Hollandia is. Az, hogy a német csapat 2-1-re kikapott Argentínától, még tekinthető véletlennek, a Brazíliától elszenvedett 4-1-es vereség viszint csúfos kudarc. Az összesen 370 ezer néző végül is briliáns labdarúgásban gyönyörködhetett. Uruguay, miután legyőzte Hollandiát (2-0) és Olaszországot (2-0), a döntőt is megnyerte Brazília ellen 2-1- re. 1971.: „Síháború” robbant ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Avery Brun- dage és a Nemzetközi Síszövetség között. Brundage azt követelte, hogy tíz sífutót zárjanak ki a következő téli olimpiáról. 1955.: Az 1952. évi nehézsúlyú olimpiai bajnok, Edward Sanders, nyolcadik profi mérkőzésén a tizenegyedik menetben K.O.-t kapott és 18 órával később meghalt. 1946 óta ő volt a 111. halott. 1942.: Egy VKM-rendelet alapján ettől az évtől kezdve ,Jajvédelmi” elveken kezdték átszervezni a sportegyesületeket, a tagoknak származási igazolást kellett felmutatniuk. 1929.: Asztalitenisz világ- bajnokságot rendeztek Budapesten, a Vasasok székházának nagytermében. Menőnek a házigazda magyarok számítottak, hiszen öt aranyérmet nyertek, emellett számtalan helyezést szereztek. Vegyes párosban az első három helyezett hat versenyzője mind magyar volt. Itt indult először vb-n Barna Viktor és természetesen nyert. Ezt a tettét még 22-szer követte el. A férficsapat óriási fölénnyel ismét aranyérmes lett, míg a női egyes bajnoki címét - immár harmadszorra - Klucsikné, Mednyánszky Mária nyerte veretlenül. 1916.: Hadibajnokságok kezdődtek Németországban és Magyarországon. Kézigránátok távhajítása és célba dobása mindig szerepelt a versenyszámok között, mint ahogyan a legalább 15 km-es távgyaloglás is, ezt teljes menetfelszereléssel kellett teljesíteni. Úszóversenyek alkalmából katonai egyenruhában ugrottak a versenyzők a medencébe. (ko-) Igazi „nagy hal” a Tisza-parton TS-Karácsony Egész éven át Sok családnak, gyereknek okozott örömet az az ajándék, amelyet a TS-Karácsony jóvoltából tehettek fenyőfájuk alá. Az egész sporttársadalmat megmozgató akció nagy sikert aratott, s a Budapest Sportcsarnokban csaknem 10 millió forint értékben mintegy 10 ezer ajándék gyűlt össze, amelyet aztán az arra rászorulók kaptak meg. Komlósi Gábor, a Telesport munkatársa, a TS-Karácsony ötletgazdája - aki rendkívül sokat tett a siker érdekében - elmondta: szeretnék, ha nemcsak karácsonykor segítenék ajándékokkal a rászorulókat, hanem - amint azt tervezik - egész évre kiszélesítenék a mozgalmat. így bármikor fel lehetne ajánlani hasznos sportszereket, felszereléseket, hogy azokat évközben is megkapják a rászorulók.- Nem hinném, hogy ennek az elképzelésünknek bármi akadálya lenne, szeretnénk minél hamarabb megvalósítani ötletünket - hangsúlyozta Komlósi Gábor. Vajon sikerül-e megtartania hazai veretlenségét a Szolnoki Olajbányász férfi kézilabdázóinak ma este? A válasz nem könnyű, hiszen a piros-feketék ma esti (18.00— kor) ellenfele igazi „nagy hal” hírében áll. A veszprémi Bramac VSE most éppen Fotex Veszprém SE-vé változott, ami nem jelenti azt, hogy a csapatot is kicserélték, csupán új szponzor lépett az egyesület életébe. Az európai és magyar mezőny élvonalába tartozó Joósz-legény- ség, az övére csatolt skalpok alapján is tiszteletet parancsoló gárda. A tavalyi KEK-győztes, háromszoros magyar bajnok az MK-t hatszor nyerte el. A kapuban a válogatott Per- ger mögött a másik válogatott, de szlovák Svajlent áll készenlétben, ám a mezőnyjátékosok között is csupa címeres mezes található. Például a két szélső, Török és a tavaly honosított, az olimpiát is megjárt Zubjuk. Az elmúlt esztendő legjobb játékosa, Éles társbérletben tölti be az átlövő posztokat Sótonyival, az erőszakos beállósok tisztét Zsitnyikov és Zsigmond vállalja magára. A csapat nem számítógép által vezérelt, csupán Brenner próbálja megvalósíttatni az edző elképzeléseit a pályán, s mint az eredmények bizonyítják, nem kevés sikerrel. Csok- nyai és Gulyás a mindenesek közé sorolható. No de mivel büszkékedhet- nek a vendéglátók? Először is azzal, hogy fiatal, sikerre éhes a társaság, amely kilencvenkettő- ben hazai pályán nem szenvedett vereséget (idegenben annál többet) és olyan csapatokat sikerült legyőznie, mint a Győri ETO-t vagy az Elektromost. Utóbbi hasonlóan elit társulat a Veszprémhez, ezért cseppet sem lenne meglepő, ha az Olajbányász megtartaná jó szokását és tovább szaporítaná hazai győzelmeinek számát. A rendezők értesítik a szurkolókat, hogy a büfé melletti bejárat zárva, csak a másik ajtó használható! Röplabda Ezüstérem az Ifjúsági Kupán A kecskeméti városi sportcsarnokban bonyolították le az Országos Ifjúsági Kupa röplabda döntőjét a lány csapatok számára. Hat együttes kvalifiPesti Anikó kálta magát a selejtezőkön a fináléba, ahová meglepetésre olyan egyesületek utánpótlás csapatai nem kerültek be, mint az Eger, a BVSC vagy a BSE. A hatalmas teremben egyszerre három pályán folytak a csatározások, így ekkor már egyik edző sem térképezhette fel a leendő ellenfeleket. A körmérkőzéses formában megrendezett küzdelemsorozaton a jászberényi Lehel SC fiataljai először a sokszoros kupagyőztes Debrecen ellen léptek pályára. Úgy tűnik, leáldozóban van a hajdúságiak szerencse csillaga, hiszen megszorítani sem tudták vetélytársukat, sima 3:0-ás vereséget szenvedtek. A következő fordulóban a „fekete lónak” tartott Nyíregyházi Sportula szerette volna feltartóztatni a herényi hengert, sikertelenül, ismét „csont” nélkül diadalmaskodtak a kék-fehérek. Az azonban az igazsághoz tartozik, a szabolcsi egyesületnél csupán öt éve kezdetek el komolyabban foglalkozni a női szakosztállyal, így viszonylag rutintalan csapattal érkeztek Kecskemétre. A Szegedi DRC ellen már megizzadtak a jászsági lányok, ugyan 3:0-ra nyertek ezúttal is, de a játszmák szettaránya jól tükrözte az ösz- szecsapás kiélezettségét. A negyedik körben igazi rangadóra került sor, a dobogóra - sőt végső győzelemre - esélyes budapesti Tungsram mindent elkövetett annak érdekében, hogy két vállra fektesse Litkei Gábor együttesét. Csalódniuk kellett a fővárosiaknak, a Lehel SC igazi csapatmunkát produkálva, óriási csatában meglepetésre 3:1- re győzedelmeskedett. Sajnos az ötödik, de egyben legfontosabb derbire elfáradtak a jászberényiek, ugyan alaposan megdolgoztatták a Vasas fiataljait, idegileg nem bírták elviselni a tét nagyságát, 3:1-re alul maradtak. Utoljára szeptember elején szenvedett vereséget az együttes, akkor egy szlovákiai tornán kapott ki, azóta minden mérkőzése után győztesen hagyhatta el a játékteret. Szép sorozat volt! Remekül helyt állt tehát a Lehel SC utánpótlás gárdája a korosztály egyik legjelentősebb hazai tornáján. Külön ki kell emelni, hogy a jelenlévő csapatok közül az átlagéletkort tekintve a jászberényiek bizonyultak a legfiatalabbnak. Jelenlegi keretéből mindössze László Rita „öregszik ki” a jövő évi kupára. Formann József, a magyar ifjúsági válogatott kapitánya is megtekintette az ÓIK küzdelmeit, s ezt követően öt leheles leányzót hívott meg keretébe: Pesti Anikó, Hallgat Andrea, Nagy Marian, Tóth Andrea, Szórádi Lívia húzhatja magára a címeres mezt a közeljövőben. Rajtuk kívül az ezüstérem megszerzésében közreműNagy Marian ködött Kolozsvári Szilvia, Postás Judit, Balázs Erika, Legény Katalin. Az ÓIK végeredménye: 1. Vasas, 2. Lehel SC, 3. Szegedi DRC, 4. Tungsram, 5. Debrecen, 6. Nyíregyházi Sportula. Különdíjat kapott: Pesti Anikó (Lehel SC). (géléi) Bérmentesítés nélkül adható fel! L......................... POSTAHIVATAL HELYBEN