Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-13 / 10. szám
2 Körkép 1993. JANUÁR 13. kunszentmártoni szeméttelepnél Holttest a jégben Vasárnap késő délután bejelentés érkezett a Kunszentmártoni Városi Rendőrkapitányságra, hogy a vadászok, a városszéli szeméttelep környékén, az egyik náddal benőtt ülepítő tóban, egy idős asszony jégbe fagyott holttestére bukkantak. Hétfőn a rendőrök kivágták a jégből a holttestet, ám egyelőre még nem tudják, ki lehet az illető, mivel azonosítása nehezen megy, ugyanis a fél arcát már csontig lerágták a madarak. Mindenesetre a rendőrök gyanítják, hogy annak a szentesi idős asszonynak a holttestéről van szó, aki már régebben eltűnt, és akit november óta keresnek. Ezt a feltételezést erősíti egyébként az is, hogy a legutolsó információk szerint a asszonyt a Körös-gáton látták, amint Kunszentmárton felé biciklizett. Az illető személy- azonosságának megállapítása folyamatban van, ugyanakkor a további vizsgálatok feladata lesz annak eldöntése, hogy bűncselekmény történt-e vagy sem. Mezőgazdasági export-1993 A tavalyi aszályos év ellenére az agrárágazat exportja 1993-ban is elérheti a 2,5 milliárd dollárt - mondta el Raskó György a Földművelésügyi Minisztérium köz- igazgatási államtitkára, az MTI kérdésére. A csapadékhiányos tenyészidő ugyan a növénytermesztésben közel 600 millió dolláros bevételkiesést okoz, az állattenyésztés eredményei azonban várhatóan javulni fognak. A tárca prognózisa szerint idén kevesebb lesz a nyerstermék és több a feldolgozott, jelentős hozzáadott értéket képviselő cikk kivitele. Ezért lehetséges, hogy az export mennyiségében elmarad a tavalyitól, értékében azonban elérheti azt. AR-TURKA H VÉGKIÁRUSÍTÁS E - Télikabát - 300 - 600 - 900 Ft/db - Pulóver 150 -250 Ft/db 10 dóriiból - I tij finutrl Január 12-13. Nyitva 10-I8ó Szaksa. Müv. Ház. Szolnok, Szapárt a 23. A nyilvánosság teljes kizárásával Elkezdődött Hankiss Elemér fegyelmi tárgyalása A nyilvánosság teljes kizárásával tegnap reggel a Munkaügyi Minisztériumban megkezdődött Hankiss Elemér tévéelnök fegyelmi tárgyalása. A háromtagú fegyelmi tanácson kívül - amelynek elnöke Kiss Gyula munkaügyi miniszter, tagjai Kupa Mihály pénzügyminiszter, és Füzessy Tibor tárcanélküli miniszter - a tárgyaláson részt vesz Balsai lstván igazságügyminiszter is. O a fegyelmi vizsgálat első szakaszában a kormány megbízásából vizsgálóbiztosként működött, és a tegnapi fegyelmi tárgyalás alapját az általa készített jelentés képezi. A Munkaügyi Minisztériumban ezen kívül rövid időre megjelent Györgyi Kálmán legfőbb ügyész is. A tárgyalás megkezdése előtt Hankiss Elemér az épület előtt várakozó újságíróknak elmondta: továbbra is a tárgyalást csak „megbeszélésnek” tekinti, és nem sokat vár tőle. Ugyanakkor hozzátette: „bízom az emberi tisztességben”. A tárgyalás délután folytatódott. A délután folyamán a vizsgálat színhelyére visszaérkezett Györgyi Kálmán főügyész is, aki a sajtó képviselőinek sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta Kiss Gyula munkaügyi miniszter, a fegyelmi tanács elnöke kedden délben az MTI-nek tett kijelentését, miszerint a főügyész a tanács előtt a délelőtt folyamán kifejtette álláspontját. Györgyi Kálmán részvételét egy 1987-es kormány- határozattal indokolta. A közreműködés mikéntjéről a főügyész csak annyit volt hajlandó elárulni: a jogszabály az eljárásban való közreműködés során a jogokról és kötelezettségekről közelebbről nem rendelkezik. Hozzáfűzte a vonatkozó eljárási szabályok híján a fegyelmi tanács alakítja ki az eljárás rendjét. Egy újságírói kérdésre válaszolva a főügyész kijelentette: semmilyen jogszabály nem akadályozza meg a tévé elnökét abban, hogy a fegyelmi tanács előtt bármilyen indítványt teijesszen elő, így abban sem, hogy tanúk és szakértők megidézését kérje. Erről az indítványról a fegyelmi tanács határoz. Továbbra is áll a papírgyár (Folytatás az 1. oldalról) kidolgozott javaslatát - állította tegnapi sajtótájékoztatóján Josef Mayer igazgatósági elnök. Az osztrák vállalatvezető szerint a magyarországi gazdaság- és importpolitikán változtatni nincs módjuk (Mayer úr tegnap sem győzte elégszer ostorozni a hazai ipar helyett a külföldi behozatalt előnyben részesítő, következetesen „importminisztériumnak” titulált NGKM-et, a környező országokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodás hiányát, a mesterségesen magasan tartott forintárfolyamot és az itthoni extrém kamatokat), de a Dunapackkal történő összeolvadás legalább mindkét cégnél módot adna költségcsökkentő profiltisztításra, az író-nyomópapírok gazdaságosabb termelési volumenének elérésére, összehangoltan dolgozó, közös kereskedelmi szervezet kialakítására. Ezeknek az érveknek az ésszerűségével a Papíripari Vállalatot tegnap képviselő Domokos Gábor sem vitatkozott, ám - állította - a kívánt célt elérni nemcsak a Szolnok Papír Rt. és a (40 százalékban szintén az osztrák Prinzhom csoport érdekeltségébe tartozó) Dunapack Rt. egyesülésével lehet. Minden lehetséges megoldást meg kell vizsgálni, többek között azt a javaslatot is, amit a PV kidolgozott, ám képviselője a hétfői közgyűlésen még csak nem is ismertethetett, mert ezt Thomas Prinzhorn, az rt. elnöke megtiltotta. A közgyűlés különben jogtalanul döntött a két társaság egyesülésének előkészítése mellett - állította Domokos úr, mert az alapszabály szerint a tulajdont is érintő szervezeti változtatásokról csak kétharmados többséggel határozhatnak. A nemrégiben ismét állam- igazgatási felügyelet alá vont Papíripari Vállalat az AVÜ hozzájárulása nélkül nem is határozhat az érdekeltségi körébe tartozó, állami tulajdont tartalmazó társaságok sorsáról. A Szolnok Papír Rt. igazgatósága elnöke tegnap azt is elmondta, hogy a két részvénytársaság egyesítésének ügyében a most kipattant vita miatt ők közvetlenül keresik meg a Vagyonügynökséget, az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot, illetve a Gazdasági Versenyhivatalt. V.Sz.J. Mintha maguknak keresték volna a bajt (Folytatás az 1. oldalról) dolgozott, ha jól tudom mindketten rokkantnyugdíjasok voltak.- Az asszony édesanyja az ősszel autóbaleset áldozata lett. Ezt a pénzt, meg egy házat is tőle örökölték. A Kossuth út 44. szám alatti ház szépen illeszkedik az utca épületeinek sorába. < ő- és desz-. kakerítés zárja el a kíváncsiskodók szeme elől a portát. Jobb is, mert amikor belépünk a kapun, leírhatatlan rendetlenség tárul elénk. Eldobált kólásflakonok, ládák, üres nejlonzsákok, rozsdás vödrök, kádak hevernek szanaszét. Mellettünk két jókora disznó röfög, mögöttünk libák gágognak. De a házban sincs nagyobb rend, sőt kosz mindenfelé. Nem akarok hinni a szememnek, hogy manapság ilyen körülmények között is élhetnek emberek. A ruhák egy kupacba dobálva, a konyhában az ágy mellett vödrökben és lavórokban több hónapos emberi ürülék. Pedig angol WC is van. A fürdőszobát sem használták az utóbbi egy-két évben. A padló nem tudom mióta nem láthatott seprűt.- Mit csodálkozik ezen - vonja meg a vállát a szomszédasszony - hisz állandóan részegek voltak. Még a disznók is bejártak a házba. Szvoboda Tibor, a település polgármestere is jól ismerte Velőéket.- Sokszor próbáltuk győzködni őket - meséli -, hogy legalább a gyerekre gondoljanak, róla gondoskodjanak. Egy-egy ilyen Ilyen környezetben éltek Velöék. A rendetlenséget nem a tettes csinálta vagy nem a tettesek csinálták Fotó: Korényi Éva elbeszélgetés után egy-két hétig rendesek is voltak, de aztán kezdődött minden élőiről. Most decemberben már odáig fajult a dolog, hogy intézkednünk kellett. Éppen e hét keddjén szállították volna őket Újszászra... A rokonság hiába próbált segíteni rajtuk, őket is elűzték, mert mindig azt hajtogatták, hogy biztos az örökségre áhítoznak. Ellenben annál gyakrabban megfordultak náluk cigányok. Közülük az egyik, Rostás Lajos, már eltartási szerződést is kötött velük. Még szerencse, hogy ez idejében tudomásunkra jutott, és sikerült visszacsinálnunk mindent. A szerencsétlenül járt házaspár kislányát a nyomozók többször is kihallgatták. S amikor nehéz szívvel elmondták neki, hogy mi történt a szüleivel, a gyerek nem döbbent meg, nem fakadt sírva... S amikor én is faggatni kezdtem, így beszélt:- Csak kicsit szerettem őket, mert rengetegszer elzavartak, és sokszor részegek voltak.- Beszélik, hogy pénzt is vittél el otthonról.- így van.- Mire kellett?- Reggelire, meg édességre... mert azt is szeretem. Nézem ezt az értelmes, kerekszemű kis embert, s arra gondolok, hogy ebbe a szörnyűségbe azért jó adag szerencse is vegyült. Mert, ha a múlt héten péntekről szombatra virradóra otthon lett volna, akkor talán, ma már ő sincs az élők sorában. Az ügyben a nyomozás továbbra is nagy erőkkel folyik. N.T Mozzarella a Pizza Hutnak Megduplázta tejfelvásárlását az elmúlt év tavaszától ír tőkerésszel működő pásztói tejüzem, az Avon More - Pásztó Kft. A tavalyi 22 millió literrel szemben ez évre 42 millió liter tejre kötött szerződést a termelőkkel az ír-magyar vegyes vállalat. A beszállított tej zömében első osztályú, illetve extra minőségű, összhangban a társaság üzlet- politikai terveivel; a cég ugyanis még ez év derekán megkezdi a Mozzarella sajt gyártását az újabban Magyar- országon is terjeszkedő Pizza Hut üzletlánc számára. Az eredetileg olasz sajtként ismert Mozzarella elíresedett változatáról van szó, melynek piaca már csak azért is biztosnak ígérkezik, mivel a Pizza Hut fő szállítója már ez idő szerint is az ír Avon More cég. (MTI) LILÁRA VERTÉK AZ UTE-T Jégkorong MK-elődöntő Lehel HC - UTE 12-2 (3-0, 5-0, 4-2) Jászberény, 2000 n., v.: Moharos, André, Lugosi Lehel HC: Mihonyik - Nagy, Vargyas, Vorobjev I (2), Szelihov 4 (2), Vodopjannov 5 (1), Bállá, Oláh, Bugyi, Antal Zs. 2, Bálint (2), Sipos, Simon, Szerdahelyi, Szajka, Csontos, Fodor, Lajkó (kapus). Edző: Kereső Csaba, Alexandr Vla- szov. UTE: Milnyikov - Kangyal I, Schreiber 1, Farkas, Ancsin J. , Ország, Salamon, Füzesi, Balogh, Ancsin L., Antal K., Rancz, Rozgonyi, Mánya, Kabát, őrsi, Géczi (kapus). Edző: Eperjesi Miklós. Kiállítások: 12, ill. 12+10 perc fegyelmi Legalább kétezren voltak kíváncsiak arra, hogy a múlt pénteki rangadó után megismétli-e fölényes játékát a Jászberény, illetve a lila-fehérek mennyire heverték ki a bajnokin elszenvedett vereséget. Esélyeiket némileg csökkentette két légiósuk hiánya, hisz Lubnyin eltiltását töltötte, Rjanov pedig sérültet jelentett. Már az első perc végén ledolgozta egy gólos hátrányát a Lehel HC, Bálint átadását az ügyeletes elsőgólos Antal Zsolt helyezte Milnyikov kapujába. A fővárosiak hálóőrénél ettől „elszakadt” a cérna (még élénken emlékezett a négy nappal korábbi féltucatra), megsértette Moharost, jutalma tíz perc fegyelmi büntetés. Géczi állt a helyére, de ő sem úszta meg sokáig, mert Vodopjanov a hatodik perc elején 2-0- ra alakította az eredményt, tehát már ekkor továbbjutónak - döntősnek - volt tekinthető a kék-fehér gárda. Az iramból ezután sem vettek vissza a herényiek, jó néhány „túlszínezett’ ’ akciót követően ismét Vodopjanov volt eredményes egyéni játékból, 3-0. Váratlan UTE-rohamokkal indult a második harmad, ám két perc múltával az előkészítő játékos, Szelihov tréfálta meg Mil- nyikovot, eggyel később pedig a magyar bajnokság góllistájának éllovasa, Vodopjanov növelte a hazaiak előnyét, 5-0. „Játszik a Lehel” - skandálta a nagyérdemű, majd „olléval” kísérte minden hazai korongos átadását a szemre is tetszetős akciók nyomán. Milnyikov ezúttal 7-0-nál unta meg az egyoldalú küzdelmet, a játékrész közepén ismét Géczi váltotta őt. Sajnos a vendégek egyre nehezebben bírták idegekkel, Schreiber bottal ütött a közönség felé, Kangyal kö- nyékkel kényszerítette térdre Bálintot. Ennek ellenére a sima ötös nem maradt el a harmadban, habár ahhoz néhány Mihonyik-pa- rádé is kellett. A harmadik „felvonásban’ ’ örömhokira rendezkedett be a Jászberény, amelynek az lett a vége, hogy négy nap alatt kétszer fektették kétvállra a tavalyi ezüstérmest. Meggyőző fölénnyel verték lilára a megyeri-útiakat. Továbbjutott a Lehel HC 13-3-as gólkülönbséggel, tehát ők játszák a döntőt a Miskolci HC-vel. Az időpontban később állapodnak meg a csapatok. (néder) Ez a Gelka nem szűnik meg (Folytatás az 1. oldalról) eddig nem volt náluk erősáramú gépjavítás, most már van. Vagy: bementek hozzájuk olyan háztartási géppel, amelyet nem javítottak garanciálisán. Azonban látták, hogy van igény rá, ezért felkeresték a gyártót - az MMG-t - és január elsejétől már az ő termékükre is van garanciális szerviz. Most is több céggel tárgyalnak, köztük a Lehellel. Természetesen nem csak garanciális, hanem azon túli javításokat is vállalnak, és van egy alkatrészboltjuk is, a „több lábon állás” érdekében. Hogy nyugodtan tudjanak dolgozni, háromszorosára emelték a raktárkészletet, hiszen az alkatrész-utánpótlás sok gondot okoz. Summa summárum, ez a Gelka nem akar megszűnni. Reméljük is! ta C E JÁRJON SZERENCSÉVEL! Önt is várja a SPANYOL B1NGO TEREM EXTRA BINGO - EXTRA SZERENCSE Az EXTRA BINGO JELENLEG NETTO 581.472 Ft Karöltve a szerencsével Ön is elviheti! 1993-ban kifizetett nyeremények nettó összege: 92.657 Ft ' ÚJ NYITVA TARTÁS: hétfőtől - szombatig 16-03 óráig vasárnap: 16 - 24 óráig SPANYOL BINGO TEREM Szolnok, Jubileum tér 4. Tel/fax: 56/377-403 (volt Szolnok étterem) lb. .itlllh. .iilllli. iitllli .illlli. .illllli. .iilllli. .iilllli. .alllli. .iilllli. .ulllli. .illlli. .,ifl A GYŐRI SZERHELYU KONTUR UERESHEDELmi RT. FOGYASZTÁSI CIKKEK ílRGYUERESKEDELmi ÉRTÉKESÍTÉSÉRE ÜZLETKÖTŐKET, ÜGYNÖKÖKET k ere/, TISZTA JUTALÉKOS ÉRDEKELTSÉGGEL, SZOLNOK MEGYE TERÜLETÉRE.------ AI ÍRÁSOS JELEITTUEIESERET------A KONTÚR RT. KÖZPONTJÁBA, / GYŐR, CZUCZOR G.U.21./ A UERESUEDELmi IGAZGATÓHELYETTES RESZERE ___________ KÉRJÜK KÜLDENI-----------------|| |' 'H|||* -'IIIII’ '<I|||I‘” '«nir -'HÍM'- -'I im' ■,iiiiiir miiiu*■■,i||||ir •|n||i'' 'M|