Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-02 / 1. szám
12 Szociográfia 1993. JANUÁR 2. MAGÁNY ’92/93 TELÉN Irta: D. Szabó Miklós Fotó: Tarpai Zoltán Nem tudom, hogy voltak-e ennek az öregembernek valamikor vágyai? Álmodott-e meleg ételről, fűtött szobáról, virágmintás függönyökről, süppedő szőnyegekről, családról? Most Tisza- gyenda külterületén, Garahalmon él egy két helyiséges, fekete falú lakásban. Amúgy egyedül, bár ahogy elmondta, gyerekei is vannak. Meg egy élettársa, de őt nem találtuk. Fogalmam sincs, az utóbbi tíz évben meszelték-e a betonpadlós szobát. A bejárat mellett egy rozsdás samottkályha ad némi meleget. Mellette a lavór, az ablak előtt az asztal. Átellenben fekete rongyokkal bélelt vacok: itt alszik. A túlsó sarokban egymáshoz támogatott gallyak. Mikor evett utoljára kérdésre a “tegnap” felelet érkezett. De van itt kenyér a nejlonban, mutatja. Főtt kolbász a lábasban, veszi le az alumíniumcsajkát. Az élettársa gyerekei néznek rá olykor, mert menni ebben a cudar hidegben nem bír. Az ő lábainak már iszonyatosan messze van Gyenda. A pipa üresen szürcsög a szájában, vágott dohányra se futotta. Elmondása szerint kap valami járandóságot, nyugdíjat, de hogy ezt ki veszi fel, költi el, nem tudtuk kibogozni. Lassan nyolcvan tél dere lepi a haját, amióta 1913-ban Kunhegyesen világra jött. A neve tulajdonképpen nem érdekes, egy ember, egy öreg ő a sok közül, 1992-93 telén. Neki ez a sors maradt, jutott - de azért van “aki” ragaszkodik hozzá. Egy parányi cirmos cica...
