Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-07 / 288. szám
1992. DECEMBER 7. .* -a * # « « ■« '» * : j ! un Sportextra 9 A Zengő sikeréről zengedeztek Készülődik a Sportexpo ’93 Két éve kockázatos vállalkozásnak indult, mára azonban a magyar sportélet egyik jeles eseménye lett a Sportexpo kiállítás. Schmitt Pál, a NOB vb-tagja, a MOB elnöke idén így értékelte a Sportexpo jelentőségét: - Ezzel a kiállítással sikerült új színt vinni a hazai sportéletbe, és az azt körülvevő gazdasági vérkeringésbe. A Helia szállóban tartott sajtótájékoztatón már a jövő áprilisi Sportexpo ’93 terveiről adtak áttekintést a szervezők. Janó Albert, az Interreklám Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: egyre nélkülözhetetlenebb ténye: zőjévé válik a magyarországi sportéletnek ez a kiállítás. A külföldi cégek is előszeretettel vesznek részt a Budapest Sportcsarnokban megtartott rendezvényen, mivel a szakmai megítélés szerint Magyarország a legfogékonyabb a világszínvonalú termékekre, az újdonságokra, és itt látszik leggyorsabban kialakulni a fizetőképes kereslet. 1993. április 16. és 20. között négy fő célkitűzés áll a Sportexpo ’93 előterében. A felépülő iskolai tornatermek berendezéseihez szeretnének minél több ötletet adni, részletesen bemutatkozik a Sportbiztonság Alapítvány, találkozókat szerveznek a sportegyesületek és a lehetséges szponzorok között, végül a teljesítmények fokozásához szükséges technikai berendezéseket kínálják majd. A kiállítás mellett több érdekes sporteseményre is sor kerül jövő áprilisban a Budapest Sportcsarnokban és környékén. Bár a végleges műsorról még folynak a megbeszélések, annyi már bizonyos, hogy elsősorban a sok embert megmozgató rendezvényeket igyekeznek megszervezni. Uj színfoltnak számít a Magyar Sport- szövetség és a Sportegyesületek Szövetségének megjelenése a Sportexpón. A nehéz gazdasági viszonyok közepette jó hír: a Sportexpo ’93 sem a résztvevőknek, sem a közönségnek nem kerül majd többe, mint 1992-ben. .Kutyafuttában” - lógó nyelvvel Titkos esélyesként a sorozatosan jól szereplő Hold utcaiak érkeztek, akiknek zöld egyenpólóján a sárga, kifli alakú égitest díszelgett, mely felsőruházathoz lila térdnadrág „csatlakozott”. Ugyancsak megkülönböztetett jelzéssel sorakoztak fel a rajtvonal mögött a Szivárvány (nemrégiben még Jászi) utcaiak, míg másik két ellenfelük - talán tanulva a „Belépés csak tornacipőben” rendezvény tapasztalataiból - lábbeli nélkül vette fel velük a versenyt. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még el sem kezdődött a 7+1 számból álló összecsapás, amikor a lelátóról bátor, vállalkozó kedvű, táncos lábú szurkolókat invitáltak a küzdőtérre, akik hirtelen azon kaphatták magukat, hogy egy igazi táncversenybe csöppentek. Néhányan mintha már előzőleg „fülest” kaptak nokban (kivételt képezhet a tavalyi ver- senyaerobic-bemutató), de gyanúsan sok volt a vakuvillanás is. A ráhangoló bemelegítés után a következő „pályabeosztás” szerint sorakoztak fel a csapatok: Hold - Bajtárs - Zengő - Szivárvány. Az óvónéniknek a kispad dukált volna, ehelyett a pálya szélén széles karmozdulatok kíséretében toporogtak, ugráltak, időnként sikítoz- tak, de szerencséjükre „megúszták” sárga lapos figyelmeztetés nélkül. Meglepetésre - akárcsak a selejtezők során - majd’ minden számban a Zengő utcaiak vitték a prímet, csupán a karikán átbújás- nál és a terpeszállásban labdagurítás hátra feladatnál csúsztak le az első helyről, így ezen a napon négy pont előnnyel övék lett a „pálma”, bár meglehet, tegnap, ma vagy holnap egészen más eredÖsszhangban a Hold utcaiak mosolygós arca és pólója mény született volna. Hiszen a gyerekek ügyesek, aranyosak, szépek, de időnként izgulnak és hibáznak. S hogy ők nem csak a siker örömében tudják jól érezni magukat, mutatja, hogy az ezúttal negyedik helyen végzett Bajtárs úgy ujjongott és tapsikolt az eredményhirdetéskor, mintha ők győztek volna. Igazából nem is ez volt a fontos, hanem az, hogy évről évre egyre több óvoda vesz részt a rendezvényen; ráadásul a legtöbben 5-6 hetes felkészülést maguk mögött tudva érkeztek a szereplésre. A Zengő és Szivárvány utcaiak a Széchenyi Gimnázium jóvoltából kis szobácskáik után belecsöppenhettek a tornacsarnok eleinte kuszának és kiismerhetetlennek tűnő világába, belekóstolva a „nagyok” sportjába. Az A-döntő végeredménye: 1. Zengő óvoda, 2. Szivárvány, 3. Hold, 4. Bajtárs. Az érintettek nagy örömére a selejtezők második helyzettjei számára „vigaszdöntőt” rendeztek, itt a Vércse útiak diadalmaskodtak, a Verseghy, valamint a Kolozsvári előtt. (kocsis) Fotó: I. Cs. Itt a labda, hol a labda! Munkában a későbbi győztes Zengő utcaiak Hold, Bajtárs, Zengő, Szivárvány. Ezen szolnoki utcák óvisai jutottak a csütörtöki óvodástoma A-döntőjébe, amelynek a hagyományokhoz híven a Szolnoki Testedző és Szabadidő Egyesület kezdeményezésére az Olajbányász sportcsarnok adott otthont. volna a meglepetés-feladatról, és otthoni gyakorlással készültek - olyan jól lejtettek Szandi dalaira. A legjobbaknak ajándék dukált, a színvonalat pedig jelzi, hogy senki sem tért vissza a helyére üfes kézzel. Biztos hírforrások szerint ennyi óvodás még nem tolongott a sportcsarA várakozással ellentétben mégiscsak folytatódik a jogi kötélhúzás (is) Butch Reynolds és a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) között. Erre vall az az amerikai bírósági végzés, amely szerint az IAAF-nek 27.3 millió dollárt kell kártérítés gyanánt fizetnie az amerikai atlétának azért, mert pozitív doppingtesztjét követően Reynoldsot hosszabb időre eltiltotta a versenyzéstől. Az ohiói ítélet nyomán bizonyos, hogy rövidesen következik az IAAF válaszlépése... Az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke ismét kilátásba helyezte, hogy pénteken felfüggesztik Diego Maradona játékjogát, ha az argentin futballista új csapata, a spanyol Sevilla nem fizeti ki a játékosért még járó pénzt Maradona előző klubjának, a Napolinak. Antonio Matarrese azután nyilatkozott újságíróknak, hogy megbeszélést folytatott Sepp Blatterrel, a FIFA, a nemzetközi szövetség főtitkárával. Az elnök fenyegetése szerint miután a Napoli nem kapta meg a megfelelő pénzügyi garanciákat a spanyoloktól, hogy kifizetik a 4.5 millió dolláros hátralékot, életbe léptetik a Maradona elleni fut- balltilalmat. Jürgen Klinsmann, a német futballválogatott csatára, aki az idény előtt az olasz Intemazionalétól a francia Monaco együtteséhez szerződött, úgy nyilatkozott, hogy végleg „leszámolt” Olaszországgal. „Egészen őrült éveket töltöttem Itáliában és egyáltalán nem vágyom vissza oda. Borzasztó az olasz játékosok egoizmusa és a vezetők primitív üzleti szemlélete” - jelentette ki. Klinsmann Brehme után a második olyan német játékos, aki korábban Olaszországban kereste a kenyerét, és most határozottan elítéli a labdarúgásban uralkodó ottani szemléletet. „Miért fizet Agnelli 40 millió márkát Vialliért, amikor a Fiat cégtől 5000 embert akarnak elbocsátani?” - teszi fel a kérdést a szőke csatár, aki kiáll Berti Vogts német szövetségi kapitány mellett is. A Mexikó és az Ausztria ellen elért döntetlen után ugyanis többen kritizálták a kapitányt, hogy a csapatnak nincs „arculata”, és a válogatott játéka nem elég támadószellemű. Az Amerikai Atlétikai Szövetség (TAC) javasolta, hogy a jövő évben Stuttgartban megrendezésre kerülő világbajnokság bevételei „körültekintőbben” kerüljenek elosztásra. A világversenyeken résztvevő neves sportolók anyagi természetű igényeit a viadal szervezőinek is szem előtt kell tartaniuk, ellenkező esetben a versenyzők bojkottálják az év legnagyobb eseményét. A TAC ülésén a szervezet a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) „feladataként” jelölte meg a világbajnokság bevételeinek a tagországok és a szervezők közötti igazságos elosztását. A TAC szóvivője, Pete Cava elmondta: az anyagi juttatásokból a tagországoknak a versenyzők száma, és (vagy) a döntőkben érdekelt atléták számarányában kellene részesülniük, mert az elosztásban a kiemelkedő teljesítményeket „szponzorálni” kell. A TAC felhívta az IAAF figyelmét arra, hogy a sztár-atléták rajtpénzek hiányában a világversenyekről is távolmaradnának. Az angol és a német labdarúgás egykori csillagai együtt tisztelegtek Portugáliában a világ egyik legjobb labdarúgója előtt, aki 17 évvel ezelőtt fejezte be kivételesen nagyívű európai pályafutását. A Benfica-stadion rivaldafényében a lisszaboni csapat legendás csatára, Eusebio, teljes nevén Eusebio da Silva Ferreira állt azon a barátságos mérkőzésen, amelyet a portugál veteránok válogatottja vívott a minden idők nagyjaiból verbuvált világválogatott ellen. Eusebio lőtte a portugál öregfiúk első gólját a világhírességekkel tűzdelt csapatnak, amelyben az angol Bobby Charlton és Franz Beckenbauer is pályára lépett. A végeredmény azután mégis 4-2 lett a nemzetközi tizen- egy javára. „Vizitünder a Tisza pártján „...Kérem szépen, ilyen nincs... és mégis van... gyere, gyere te pici lány... egy csapás, még egy csapás és Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok!” - kürtölte világgá bő négy esztendővel ezelőtt Török László, a Magyar Rádió szöuli sportudósítója. Azóta az akkori „pici lányból” világklasszis versenyző lett, aki nemrégiben közönségtalálkozón járt Szegeden. e # a A „pici” lányból mára „érett” hölgy lett A minap hirdették ki a Világ legjobb sportolója választás eredményét, amelyen olimpiai bajnokunk - Szeles Mónika mögött - a második helyen végzett. Természetesen először erről esett szó. Az udvarias válaszból megtudtuk, hogy Krisztina elsősorban azért örül ennek az eredménynek, mert annak ellenére sikerült elérni, hogy a tenisz jóval profibb és népszerűbb sportág, mint az úszás és nagyon nehéz összehasonlítani a teljesítményeket. Köztudomású, hogy a barcelonai nagy vizsga után Egerszegi Krisztinára teljesen más megpróbáltatás várt: az érettségi. Amíg tehát a többiek jól megérdemelt pihenésüket töltötték, addig ő a koordinátageometria rejtelmeiben merült el és az Árpád-házi királyokat biflázta. Mint Jól érett”, nagykorú hölgy, jelenleg az autóvezetéssel próbálkozik és rossz nyelvű híresztelésekkel szemben nem akkor kell menekülni a környékről ha ő vezet, hanem amikor edzője, Kiss László ül a kormánynál. Azért a pihenés sem marad el, hiszen nem sokára a dél-afrikai Johannesburgbe utazik, ahol Krisztina úszóbemutatón vesz részt, míg Kiss László előadást tart edzésmunkájukról. Ennek megfelelően a januárig engedélyezett „víziszony” ellenére Krisztina már most lejár edzésekre, bár még csak fürdik, a felkészülési időszakban megszokott, napi 15-18 kilométeres penzumokról szó sem esik. Az érettségiről szólva menetrendszerűen jött a szokásos kérdés, a „mi leszel ha nagy leszel” közhelye, amire egy értelmes, tizennyolc éves szintén menetrendszerűen vágja rá a választ: felnőtt. Aztán természetesen bővebb feleletet is kaptunk, melyből kiderült, hogy úszónőnk edző semmiképp sem szeretne lenni, hiszen „ahhoz kell egy ki szadista hajlam is”. Talán a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán tanul majd tovább, ha befejezi az úszást. (Esetleg Szolnokon? - a szerk.) A közelebbi jövő az Európa- bajnokság. Amint azt Kiss László kifejtette, gondolkodnak rajta, hogy Krisztina esetleg több számban in- duljon-e mint eddig. A hátúszószámok és a 400 m vegyes mellett érdekes lenne kipróbálni, mire lehet képes 200 vegyesen vagy pillangóúszásban. És mit szól ehhez a leginkább érdekelt fél, Egerszegi Krisztina? - Ma rajtam múlik, csak három számban állok rajtkőre...’ ’ -SZS-