Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-07 / 288. szám
4 1992. DECEMBER 7. A szerkesztőség postájából SOS! Repedeznek a falak! Vészhelyzetben vagyok a családommal, a Szolnok Ispán krt. 3. számú panelház 7. emeletén. A legutóbbi esőzés következtében a tavaly nyáron tapétázott fal - az ablakok alatt három helyen, függőleges irányban, - kétujjnyi vastagon átázott. A nyílászárók átvizsgálása után megállapítottuk, hogy azon keresztül nem juthatott be esővíz. A homlokzati főfalon sajnos három repedés van, függőlegesen, és ennek már a fele sem tréfa! Felettünk ugyanis három emelet, így fönnállhat az a veszély, hogy szétnyílik a fal, mi pedig repülünk... Ki tudja, hogy az egész épülettömbben hány ilyen repedés fedezhető fel? Felteszem a kérdést Várhegyi Attila polgármester Úrnak: Ilyen lakásoknál akarnak Önök 100-150 százalékos lakbéremelést bevezetni? Csaknem húsz éve, hogy ebben a házban lakunk. Vajon azóta statikailag vizsgálták-e az épület szerkezetét? Tudom, hogy nem a polgármester úr tehet az ilyen jellegű házak építéséről, de most már az Ön vállán nyugszik az önkormányzati lakások sorsa. Mi, akik e házban lakunk - nagy számban nyugdíjasok, rokkantak vagy munkanélküliek - nagyobb figyelmet és gondoskodást igényelnénk. Befejezésül még annyit: bennünket nem az érdekel, milyen színű papírban tündököl a Mikulás, vagy mikor lesz gyaloghíd Szolnokon, hanem az, hogy tudunk megélni - egyik napról a másikra! Tisztelettel: Bánvölgyi Tibor a lakóbizottság elnöke Vissza a gonosz szellemet... „Nem kívánunk elhatárolódni Csurka István szellemiségétől” - olvashattuk az MDF tisztelt megyei elnökének nyilatkozatát, a Néplap november 28-i számában. Hát ez az! Mintha nem volna épp elég az a sok gond és baj, ami az embereket városunkban is sújtja. Üssünk még rajtuk egyet! Mert Csurkával egyetérteni, a tenni akaró fiatal és tiszteletre méltó polgármesternek pedig - amint azt ő maga is megírta - lépten-nyomon keresztbe tenni, egy tőről fakad. A vélemény persze szabad, az idő meg szalad. Senkit sem szeretnék megbántani (az MDF helyi és megyei urait nem ismerem), amikor mentséget keresek számukra: Talán nem is tudják, hogy mit beszélnek. Elhiszem, hogy egyébként rendes emberek, jó hazafiak, családapák, de mit ígértek és mit tettek az országért, Szolnokért eddig; miért nem tudnak az esetek többségében érdemben, harmonikusan, cselekvőén együttműködni azokkal, akik többre, jobbra törekszenek, akik a lehetőségek határain belül enyhíteni szeretnék a lakosság terheit, s nem fölfelé hajlongani? Az egykori rémes szlogen mai változata izzik fel bennem: „Adjatok nekünk négy (szerencsére nem öt) évet, és nem ismertek rá Szolnokra, az országra!” MDF-es Uraim! Önök szolnokiak, köztünk élnek, itt a megyében és az önökre szavazó lakosságot képviselik. De miért nem az eredeti programjukhoz híven, a jó szándékú, szebb és jobb életre törekvő, dolgozni, megélni kívánó emberelet? Csurka szégyent hozott ránk, magyarokra; dolgozatának egyes kitételével elítélést, megvetést váltott ki a haladó világban. Önök ezzel a szellemiséggel nem érthetnek egyet, és nem is akarok hinni a szememnek. Ne tetézzék a bajt, van abból így is elég. Még nem késő. Vissza a gonosz szellemet a palackba, ha ez még egyáltalán lehetséges. Ha pedig már rosszabb, még nehezebb lesz az élet, nem lehet majd a FIDESZ-re, az MSZMP-re, az SZDSZ-re vagy az MSZP- re mutogatni. A költővel szólva: „Te tetted ezt király!” Benes Imre Szolnok A dolgozók érdekében Jövő év márciusában választjuk meg az üzemi tanácsokat, és jó, ha a dolgozók már most készülnek ezekre a választásokra. Felmerülhet: kellenek-e a szak- szervezeteken kívül még üzemi tanácsok is? Jogos a kérdés, mert mind a szakszervezetek, mind az üzemi tanácsok a dolgozók érdekeit hivatottak védeni. Azonban míg a szakszervezetek azokat a munkásérdekeket védik, amelyek ellentétesek a tulajdonoséval, (bérezés, munkaidő, szabadság, felmondási idő stb.), addig az üzemi tanácsok azokatat az érdekeket, amelyek közösek. Az üzemi tanácsok az üzem vezetésében való dolgozói részvétel szervei. A fejlett országokban a tőkések már régen rájöttek arra, hogy ez nekik is érdekük, hiszen ha jobb az összhang, jobban megy a munka. Reméljük, a mi tőkéseink is eljutnak addig, hogy így gondolkoznak - akár magyarok, akár külföldiek. (Természetesen nem azokról a külföldi tőkésekről beszélünk, akik azért vesznek meg egy magyar vállalatot, hogy megszabaduljanak a konkurenciájától. Az ilyenek bezárják az üzemet és szélnek eresztik a dolgozókat.) Nálunk, az állami tulajdonban lévő üzemekben, különös jelentősége van a dolgozói részvételnek, mert ezekben ki védje meg a tulajdonos érdekeit, a közérdeket? Az igazgatók, vállalatvezetők egy része ezt teszi - - hozzáértéssel és lelkiismeretesen. Tisztelet, becsület nekik! Közismert azonban, hogy érdekeik nem késztetik ilyen magatartásra, hiszen mindmáig hiányzik az a hatékony szabályozás, amely például azért jutalmazná a vezetőt, hogy a privatizálás során minél jobb áron adja el az üzemet, és büntetné az ellenkezőjéért. Jobban jár tehát a menedzser, ha inkább arra pályázik, hogy a privatizálás után az új tulajdonos is alkalmazza őt; hajlamos ennek érdekei szerint eljárni - a régi tulajdonost és a dolgozókat háttérbe szorítva. Már ebből is látható, hogy á közérdek védelme itt nem maradhat másra, mint a munkásokra, az üzem dolgozó kollektívájára. Az állami tulajdonú üzemekben nincs más megoldás, mint a dolgozókra, illetve az általuk választandó üzemi tanácsra bízni a vezetést. Az üzemi tanács feladata, hogy olyan bérezési rendszert vezessen be, amely az erdményben teszi érdekeltté a dolgozót; ne sablonosán kiszámított munkabért, hanem az eredményből teljesítménye szerinti részesedést adjon mindenkinek. így minden dolgozó tulajdonos módjára fog viselkedni. Akik mégsem ezt tennék, azokat a munkatársak fogják maguk közül etávolítani. Mindebből látható, hogy az üzemi tanácsot célszerű felruházni azzal a joggal is, hogy ellenőrizze az igazgatót, az üzem vezetőit. így fog az üzem hatékonyan termelni. Mindez cáfolja azt a másik közkeletű tévhitet is, hogy az állami tulajdon nem lehet hatékony. A fenti módon igenis lehet! Privatizálni tehát csak annyiban kell, amennyiben a géppark modernizálásra, kiegészítésre szorul. A munkástanácsok ebben a szellemben készülnek a tavaszi üzemi tanács választásokra, és ehhez már csak annyit teszünk hozzá, hogy az erre vonatkozó tudnivalók megtalálhatók a Frid- rich Ebert alapítvány „Üzemi tanács és szakszervezet a munka- vállalói jogokért” című füzetben. Ingyen kapható, néhány példányt mi is szívesen adunk az érdeklődőknek a Szolnok, Sza- páry út 23., I. em. 23. sz. alatti központunkban. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkástanácsok Szövetsége Marad a lakosságra erőszakolt döntés... A Néplap november 11-i számában megjelent, a jákóhalmi falugyűlésről szóló írás reálisan adta vissza az ott történteket, de néhány dolgot még érdemesnek tartanánk megemlíteni. A polgármester által sérelmezett aláírásgyűjtés hangneme nem volt követelőző, hanem kérte az önkormányzati testületet, hogy a főorvos urat - ha lehet - ne küldjék nyugdíjba. (Erről bárki meggyőződhet.) Elismertük (elismerjük) a testület hatáskörét, melyet a törvény is megfogalmaz. Az aláírásgyűjtés fő oka az volt, hogy a képviselőkkel megismertessük a lakosság véleményét - ha már közvetlenül ezt nem kérik. Az önkormányzat áprilisi ülésén hozott határozattal szemben az a kifogásunk, hogy a döntés előtt a képviselők egy részét nem tájékoztatták megfelelően. Ők abban a hiszemben szavaztak, hogy a főorvos úr nyugdíjba engedéséről van szó. Márpedig azt lehet csak elengedni, aki kéri. Az érintettet erről a szándékáról viszont meg sem kérdezték (addig). A másik problémánk az, hdgy ezen döntés után miért kellett még júliusban is a dologgal foglalkozni. Valószínűleg azért, mert a testület joghoz értő szakemberei sem tudták pontosan, mi a teendő. A pontot a dolog végére a Köztársasági Megbízott Területi Hivatala tette - az áprilisi döntés jóváhagyásával. A polgármester a főorvos nyugdíjazásának okaként egyértelműen a lakosság igényét nevezte meg, tagadta, hogy személyes okai lennének. Ezen kijelentése alapján felvetődik a kérdés: akkor tavaly ősszel miért írt levelet a szakminisztériumba - a főorvos eltávolítása érdekében? Ha pedig a lakosság igénye az eltávolítás, hol voltak azok a személyek, akik ezt támogatják. A falugyűlésen résztvevők nem e körből (ha van ilyen) kerültek ki. Még a jelenlévő önkormányzati tagok sem álltak ki a polgármester mellett. Volt, aki a téma előtt eltávozott, vagy meg sem jelent. A továbbiakban az lehetne a megoldás, ha a testület újra tárgyalná az ügyet. Erre azonban - a képviselők megnyilvánulása alapján - nem sok remény van. így marad a lakosságra erőszakolt döntés. Erre a közelmúltban is akadt példa, csak a testületet nevezték másképpen. A napokban megkaptuk a köz- társasági megbízott állásfoglalását az ügyről, melyet az egyik fél (a polgármester) meghallgatása után hozott. „Az önkormányzat eljárása jogszerű.” Ezt sohasem vitattuk, azonban jog és erkölcs nem teljesen ugyanaz. (Jászjákó- halmi olvasónk neve és címe a szerk.-ben.) Expressz - ajánlva munkanélküliek nyugdíjáról Többeket érdeklő és érintő témáról írt szerkesztőségünknek B. J. törökszentmiklósi olvasónk. Leveléből idézünk: „Az érdekelne, hogy akik előnyugdíjazásuk előtt két évet munkanélküliségben töltenek, és van 30-40 év munkaviszonyuk, azoknak hogyan számolják ki a nyugdíját. Mert az utolsó aktív öt évben kapott keresetből a három legjobb elmarad a közvetlen előbbi évektől. Ám két év alatt a keresetek is emelkedtek, nem csak az árak. Mivel tudja ezt kompenzálni a hivatatal? Még a 6-7 évvel ezelőtt alacsony fizetésből ki lehetett jönni - az árak is alacsonyak voltak -, de a mai árakhoz már nem lehet figyelembe venni még az akkori 100%-os fizetést sem, nemhogy a százalékosan kiszámított összeget.” Tisztelt olvasónk problémájával megkerestük Szilágyi An- dornét, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság nyugellátási osztályvezetőjét, aki elmondta, a nyugdíjszámítás valóban úgy történik idén, hogy öt évre visz- szamenőleg (4 egész év plusz a töredék év, azaz a nyugdíjazás éve) az évi átlagbért veszik figyelembe, s ebből a legrégebbi évet (jelen esetben 1988-at) 42 százalékkal növelt összeggel veszik alapul az átlagkereset kiszámításához. (Jövőre ez már öt egész évre plusz a töredékévre emelkedik, így várhatóan évente növekedik az összeg.) Az ily módon kiszámított átlagkeresetnek bizonyos százaléka lesz a nyugdíj mértéke, a szolgálati idő függvényében (40 év után például 74%-a). Ha valaki sajnálatos módon munkanélküli lett - mint levélírónk is -, az az utolsó évi átlagkeresetét viszi tovább a munkanélküli-járadék folyósításának tartamára, azaz jelen esetben is az utóbbi két évre nyugdíja kiszámításánál. A kompenzáció tulajdonképpen a régebbi, értéküket jobban elvesztett keresetekre vonatkozik azzal, hogy a legrégebbi évet százalékosan növelt összeggel veszik figyelembe. Sajnos nem túl jó, ha valaki ebben az időszakban marad munka nélkül (mint ahogy természetesen ez sohasem jó!), ám még mindig jobb, hogy így számolják ki erre az időszakra az átlagkeresetét, mintha semmit nem vennének figyelembe a munkanélküliség idejére, hiszen az utolsó munkajogi átlag csak javít a „helyzeten”. Tudjuk, a nyugdíjak mértéke bizonyos esetekben - bárhogy is számolják ki azokat, néha az egyszerű embernek kissé bonyolult módon - nem verdesi az eget. Azonban hiába van nagy szolgálati idő, ha az átlagkereset éveken át nagyon alacsony. Arról pedig valóban nem a hivatal tehet, hogy évtizedeken át a munkabéreket olyan alacsonyan tartották ... A sorsukat maguk alakítandó vágy, kreativitás; lendületbe jönnek az inokai emberek, élni fog a falu; nem kaphat helyet a nyomor aratása még újságpapíron sem. Letárolás (= aratás címen) helyett - abból már volt elég, nagyon elég - ébresztgető, felemelő írásokra van szüksége minden hátrányos helyzetűnek - személyiednek éppúgy, mint közösségiednek. Az újság legyen kritikus, de (ország)építő. Mi büszkén vállaljuk Tisza- inokát; odavalósinak érezzük magunkat. Szeretjük azt a „három hás” kicsi falut, tisztelj ük, értegetjük népét, és szívünk szerint felemelkedését kívánjuk. Mári Erzsébet és Ubbo Scheffer Hollandiából Hozzászólás cikkünkhöz hogy segíthessünk! A Munkanélküliből ismét munkanélküli című, november 21-i cikkhez szeretnék néhány gondolatot fűzni. Ezt indokolttá teszi, hogy én is a Munkanélküliek Karitatív Egyesületének kirendeltségvezetője vagyok, Kun szén tmártonban. Az egyesület célkitűzései, elképzelései aktuálisak, olyan hiányosságokra mutatnak rá, amelyeket haladéktalanul orvosolni kell. Sajnos, hogy hibát hibára halmozott, talán már az első lépéseket elvétette, talán nagyobbat markolt mint kellett volna, és a szükséges korrekciót támogatók nélkül talán már nem tudja megvalósítani. Ha így van, a szélhámosság gyanújának árnyéka fokozza, súlyosbítja a helyzetét; kapkodó lépésekre készteti, amik újabb és újabb hibák elkövetésének a lehetőségét rejtik magukban. A szándék világos és nemes, megvalósításának útjaazon- ban buktatókkal terhes. Néhány hónap múlva lehet, hogy felismeri valaki azt a kézenfekvő tényt, segíteni kellene, szövetséget ajánlani, de nem biztos, hogy addig bírjuk bizalom és fizetés nélkül; és hogy addig bírják azok, akiknek még ma kellene segítenünk. Dolgozni alapvető emberi igény, és ehhez munkahelyekre van szükség, azok létesítéséhez pedig tettrekész emberekre, emberségre, segítőkészségre, szeretetre, türelemre, összefogásra - és még sorolhatnám. Nekünk, még megmaradt kirendeltségvetőknek pedig szükségünk van feddhetetlen, elismert vezetőségre, biztos háttérre, bizalomra, hogy dolgozni tudjunk. Segíteni akarunk, s úgy tűnik, ehhez nekünk is segítségre van szükségünk! Galantné Kiss Erika Kunszentmárton Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné S/prptik azt a kicsi falut A „Várjuk leveleiket - Expressz - ajánlva” című rovatban arra kérték nemrég a levélírókat, hogy a nevüket, címüket is tüntessék fel. Ez érthető, mert név nélkül nem biztos, hogy mindenki az igazat írja. Mit gondoljunk azonban a Tiszainoka - a „három hás” (halmozottan hátrányos helyzetű) faluról írt cikkről, amelynek az írója az olvasó előtt ismeretlen? A cikk hangvétele meggondolatlan és sértő - annak dacára, hogy alapjában igazat ír. Ha egy ici-pici falu anyagi gondokkal küszködik - másutt talán más a helyzet? - még nem jelenti egyértelműen azt, hogy arat a nyomor. Az "üres konyha bolondgazdaasszonya” címkét pedig ugyanazon írás segítségével szeretném visszautasítani. Nem tekinthető bolondnak az olyan falu, -vezetőség, amelyik a falu előmenetelén fáradozik; a cikk szerint „minden lehető pályázaton kapva kapnak, sőt egyikét- másikát meg is nyerik.” Bravó, csak így tovább. Mint időszakos inokaiak, nem „feladást”, hanem hozzáállást tapasztalunk az egyes lakók részéről, és ez jó jel. Igaz, a legaktívabb részvételtől - egy biztos jövő kialakításában - ez a magatartás még messze van, azonban a múltba belefáradt és többségében idős emberektől együgyű dolog volna óriási lendületet várni, elvárni. Annál inkább, meri kicsi és hátrányos helyzetű a mi kis falunk (elzárt fekvés, kevés aktív munkaerő, még kevesebb munkalehetőség, kis költségvetés), minden életjelet lehetőségnek kell tekinteni. Minden kezdés, újrakezdés feledtébb nehéz. Egyelőre - csak kulturális, hagyományos rendezvények formájában - a fiatalok máris szép példáját adják annak, hogy igenis vannak, (tehát nem csak beteg öregek), mely biztató, aktív mag. Tettre készek, jó példaadás serkentheti őket és viszont; keresik lehetőségeiket. Rájuk és jövő- jükre való tekintettel sem fogadható el a cikk záró sora, mint levont következtetés, befejezett tény: Tiszainokán arat a nyomor... A nyomor elnyom( hatlja a tudatot, megöl(het)i a tettre készséget, csökkent(het)i az újba vetett hitet, de szerencsére, vagy éppen hál’isten, nem arat. Hangzatos, modernizáló stílus, de nem építő. Köszönjük, nem kérjük. Szerencsére találunk más hangú cikket is Inokáról. Pl. a ”Ti- szainokai embersorsok - Amikor deres már a határ” című írásában D.Szabó Miklós többek között árról tudat, hogy az idősebbek sem hagyják el magukat; temérdek jószággal bíbelődnek, és a másutt élő fiaik „szeretnek hazajönni’ ’, ami magában véve nagyszerű. Az öregebbek reménykednek még, várják a biztosabb jövőt, ha már nem a maguk, de legalább fiaik számára: „az elvett földdel a fiam talán még tud kezdeni valamit...” Igen, amennyiben VÉGRE az új, az alakulófélben lévő biztosabban körvonalazódik, úgy és akkor lassacskán visszalopakodik a kézdeményezési kedv, a
