Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-04 / 286. szám
2 Körkép 1992. DECEMBER 4. Véget ért a finnugor világkongresszus Ötmilliárd a hátrányos helyzetű régiónak Amerikaiak Szomália partjainál Washington. Három amerikai csapatszállító hadihajó érkezett tegnap Szomália partjaihoz, fedélzetükön ösz- szesen 1.800 tengerészgyalogossal. Feladatuk a világszervezet tervezett katonai akciójának vezetése a segélyszállítmányoknak a Szomáliái éhezőkhöz történő eljuttatása céljából. Szerb támadás Szarajevó. A szerb csapatok tegnap hajnalban heves támadást intéztek Szarajevó muzulmánok lakta negyedei ellen. A boszniai rádió jelentése szerint a tüzérségi támogatással indított gyalogsági támadást a bosnyák védők visszeverték, és harminc szerb katonát megöltek. A dpa jelentése szerint az észak-boszniai Tuzlában is heves tüzérségi párbaj tört ki a szerb és a muzulmán erők között. A harcokban nyolc ember vesztette életét. Bihac térségében sem hallgatnak a fegyverek: a szarajevói rádió azt jelentette, hogy a nyugat-boszniai városért vívott harcokban négyen vesztették életüket, és húszán szenvedtek súlyos sebesülést. Lengyel bányászok Varsó. A következő 8 évben akár 180 ezer lengyel szénbányász is elveszítheti munkahelyét a szénbányászat gazdaságossá tételére kidolgozott kormányprogram értei - mében - jelentette az AP Andrzej Lipko lengyel ipari miniszterhelyettest idézve. Az átszervezés keretében az ország 53 szénbányáját 7 csoportba tömörítik, a ráfizetéses bányákat pedig fokozatosan felszámolják. A hit erejével Havanna. Szerdán este Havannába érkezett az a segélyszállítmány, amelyet a Lelkipásztorok a békéért nevű amerikai egyházi szervezet gyűjtött a kubai lakosság számára az Egyesült Államokban. A küldeményt szállító kubai hajó ünnepélyes fogadtatásán Fidel Castro állam- és kormányfő is részt vett. Castro nagyra értékelte az akciót, amely - mint mondotta - a hit erejével ütött rést a Kuba elle- ni Washingtoni gazdasági blokádon. Japán szigorítás Tokió. A japán kormány a világ minden országával szemben, általánosságban szigorítja meg az év végétől egy sor termék és technológia kivitelét. A korábbiakban a Co- com exportellenőrzési rendszer keretében a hangsúlyt a szovjet köztársaságokba, illetve a kelet-európai országokba irányuló kivitel ellenőrzésére fektették. Több adó a fuvarozóknak Brüsszel. Az Európai Közösség közúti fuvarozóinak valószínűleg több adót kell a jövőben fizetniük. A szervezet bizottsága erre vonatkozó javaslatával kívánja arra ösztönözni a fuvaroztatókat, hogy az egyébként is túlzsúfolt közutak helyett a szállítás kevésbé környezetszennyező formáira térjenek át. A jövőbeni együttműködés alapjait lefektető okmányok elfogadásával tegnap befejeződött a finnugor népek első világkongresszusa/ Az oroszországi Komi Köztársaság fővárosában, Sziktiv- karban megrendezett fórum, amelyet Nanovfszky György moszkvaj, magyar nagykövet rekesztett be, azzal a kéréssel forErich Honecker, a volt NDK volt vezetője tegnap Berlinben „politikai színjátéknak” minősítette az ellene és társai ellen folyó pert, a berlini fal megépítését „helyes döntésnek” nevezte, amelyet a Varsói Szerződés hozott 1961. augusztus elején Moszkvában. A VSZ-n belül az NDK fontos alkotó elem volt ugyan, de nem a vezető hatalom, 1945 után Németország sorsa fölött a szövetségesek rendelkeztek. A 80 éves expolitikus kijelentette azt is, hogy politikai felelősséget visel a falnál és a határ egyéb szakaszain elpusztult emberek haláláért, a halálesetek őt és az NDK-vezetését „emberileg érintették” a keletnémet államnak pedig „politikai károkat is okoztak”. Honecker szerint az áldozatokat politikai célokra használják feli jelenleg, az eljárásnak csak egy célja van: a szoPénzínséges világunkban egyre több oktatási intézmény kényszerül arra, hogy alapítványt hozzon létre, annak érdekében, hogy maradéktalanul elláthassa feladatát. A Szandasző- lősi Általános Iskola is létrehozza alapítványát, s éppen ma este tartanak egy bált, melynek bevétele ugyancsak annak kasszáját gazdagítja. Az így befolyt pénzből, valamint a szülők által felajánlott összegekből ebben a tanévben az angolnyelv-oktatás színvonalát szeretnék fejleszteni. Ennek érdekében Angliából nyelvtanár érkezik hozzájuk. SZŐNYEGPADLÓVÁSÁR szenzációs ajánlattal! Szőnyegpadlók, már 318 Ft/rn + áfa ártól, szőnyegek, kiegészítő-szőnyegek hatalmas választékban, fürdőszobai garnitúra 980 Ft-ért. SULÁK SZÖNYEGÁRUHÁZ Szolnok, Szapáry 14. (Rendőrség mellen) Nyitva: hétköznap 9-17 óráig, szombat, vasárnap 8-12 óráig. M3524/5K* dúlt az ENSZ-hez, hogy biztosítson státust a kongresszus számára a nem kormányközi szervezetek sorában. A résztvevők egyöntetűen elfogadták azt a magyar kezdeményezést, hogy a következő finnugor világfórumot Magyarország lássa vendégül 1996-ban. Eddig az időppntig Helsinki székhellyel egy konzultatív tácialista eszme lejáratása, annak mindenáron való bizonyítása, hogy a keletnémet rendszer embertelen volt. Erich Honecker leszögezte, hogy nem kívánja „a jogiság látszatával felruházni’ ’ a bíróságot, nem kíván „nyilvánvalóan alaptalan vádakkal” szemben védekezni. „Az ítéletet úgysem fogom megélni, az önök büntetése nem fog elérni” - közölte Honecker, akinél Berlinben elhatalmasodó májrákot állapítottak meg az orvosok. Az Eric Honecker elleni per politikai jellegű, ezért a volt NDK egykori vezetőjét nem szabad közönséges bűnözőként bíróság elé állítani - vélekedett Mihail Gorbacsov a chilei televíziónak adott interjújában. A volt szovjet vezető kijelentette, hogy szerinte Honeckert békén kell hagyni. Kállai Mária, az iskola igazgatója kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy a mai rendezvényük annak a kéthetes esemény- sorozatnak is kezdete egyben, amelynek jelmondata így hangzik: Elkezdődött a második évszázad. Ugyanis pont az idén múlt száz esztendeje, hogy elindult az általános iskolai oktatás Szandaszőlősön. A jubileumi rendezvénysorozat keretében december 7-én nyűt tanítási órákat tartanak, két nap múlva pedig a tanulók részt- vételével iskolatörténeti versenyt rendeznek. December 10Újra tárgyalóasztalhoz ülnek péntek reggel a vasúti szakszervezetek és a kormányzat képviselői. Az érdekképviseletek a munkahelyi békét ajánlják fel a MÁV vezetésének és a kormányzatnak cserébe a megegyezésért - mondta az MTI kérdésére Bor- sik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető nács szervezi az együttműködést, mindenekelőtt a kultúra és az oktatás, valamint a gazdasági kapcsolatok terén. Várhatóan a fórum résztvevői külön tanácskozást szerveznek az üzletemberek részére a finnugor gazdasági együttműködés lehetőségeinek kiaknázása céljából. A Tisza Mozi Kft. javára A Versenyhivatal döntése Elutasította a Versenyhivatal tegnap a FRV Videokereskedel- mi és Kölcsönző Kft. kérelmét, amely fogyasztók megtévesztésére hivatkozva a Tisza Mozi Kft. ellen kezdeményezett eljárást. A Videokölcsönző Kft. ugyanis sérelmezte, hogy az általa kialakított gyakorlatot, vagyis a videokazetták kölcsönzés előtti elkülönített kis boxokban való megtekintését a konkurens cég az ugyancsak Jászberényi Tisza Mozi Kft. utánozta, sőt a video- box nevet is felvette. A Verseny- tanács úgy találta: azzal, hogy üzleti fogásként a konkurens boltban is megtekinthetők a kazetták és a bolt kialakítása is hasonlatos, nincs semmi, ami a fogyasztókat megtévesztené. A vi- deobox kialakítása nem az eljárást kezdeményező társaság privilégiuma. én a régebben, és jelenleg az iskolában tanító pedagógusok találkoznak egymással, december 11-e délelőttjének programját pedig a gyerekek állították ösz- sze. Játékos versenyek, mókás vetélkedők szerepelnek terveikben, s ugyanaznap este a Városi Művelődési Központban a Szan- daszőlősi Általános Iskola tanulói adnak műsort. A rendezvénysorozat utolsó hete viszont már a karácsonyi készülődés jegyében telik el, s december 18-án egy nagyszabású iskolai fenyőünneppel zárul. alelnöke tegnap. Amennyiben ma sem tudják megnyugtatóan rendezni a vasút és a vasutasság jövőjének főbb kérdéseit, a szak- szervezetek megkezdik egy lehetséges decemberi sztrájk időpontjának és időtartamának egyeztetését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mai tárgyalás lesz az utolsó lehetőség a megegyezésre. Úgy tűnik, rendeződik a kollektív szerződés kérdése. A MÁV vezetése ugyanis olyan tervezetet terjesztett a szakszervezetek elé, amely a korábbi vívmányokat csak kis mértékben nyirbálná meg és ez az érdekképviseletek szerint a korábbinál sokkal jobb tárgyalási alap. Nem tudtak azonban megegyezi a vasút vezetésével szerdai egyeztetésükön az esetleges sztrájk alatt szükséges minimális szolgáltatás mértékéről. (Folytatás az 1. oldalról) történjen. A törvényjavaslat ennek jegyében a sport támogatását leválasztja a szerencsejátékról és a nyereményekre fordított összeg 3 százalékát az új alap forrásaként kezeli. A szóvivő tájékoztatott arról is, hogy a kormány foglalkozott a MÁV helyzetével, és egyúttal áttekintette a vasutasok szakszervezetével folytatott tárgyalásokat is. Juhász Judit hangsúlyozta, hogy a kormány és a szakszervezetek álláspontja szinte valamennyi kérdésben közeledett egymáshoz, ám továbbra is vitatott a bérfejlesztés ügye. Mint ismeretes, a szakszervezetek követeléseiben 20 százalékos bérfejlesztés szerepel, míg a kormány 5 százalékos bérnövekedést tart reálisnak a jövő esztendőben, tekintettel a MÁV ez évi tízmilli- árd forintos veszteségére. Mindamellett a kormány jövőre az ideinél 4,2 milliárddal több költségNagy mértékben csökkent hazánkban a húsfogyasztás, az évi átlagos 42 kilóról 31-re esett vissza, és ez a piaci helyzet aligha javul mostanában. E helyzetben az export növelésének lehetőségeit kell keresniük a sertéstartóknak és a feldolgozó üzemeknek egyaránt - állapították meg tegnap a sertéstartók országos fórumán, amelyet Baján rendezett a Bácshús Részvénytársaság. vetési támogatást juttat a MÁV- nak, és egyúttal garanciát vállal társadalombiztosítási tartozásaira. Segítséget ad továbbá a kabinet 10 milliárd forintnyi bankhitel felvételéhez is. Ugyancsak enyhítheti az államvasutak pénzügyi gondjait, hogy a kormány hárommillárd forintot elkülönít a létszámcsökkentés miatti végkielégítések finanszírozására. A kormányszóvivő egy mondat erejéig érintette a Magyar Televízió és a Magyar Rádió költségvetési támogatásának kérdését is. A két közszolgálati intézmény költségvetéséta Miniszter- elnöki Hivatalhoz rendelte a törvényhozás, ám - mint Juhász Judit rámutatott - az Ország- gyűlésnek kell döntenie arról, hogy milyen jogosítványokat ad az összeg felhasználására vonatkozóan a költségvetési fejezet gazdájának, azaz a Miniszterelnöki Hivatalnak. (MTI) Az országban mintegy hatszázezer sertéstartót tartanak számon, s bár közülük sokan már csak saját szükségletre nevelnek, hizlalnak jószágot, még így is meghatározó ez az ágazat a magyar mezőgazdaságban. Bármilyen nagy megrázkódtatás érte is a gazdákat a közelmúltban, amikor egy ideig eladhatatlan volt a hízott sertés, most mégis feléledni látszik a tartási kedv. SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ELEKTRONIKAI KFT. 5000 Szolnok, József Attila út 22-24. Telefon: 56/370-806, 56/371-533, 56/340-945 Fax: 56/370-806- Középfokú számítástechnikai végzettséggel,- általános gazdasági ismeretekkel,- alapszintű angolnyelv-tudással,- jó tárgyaló készséggel rendelkező fiatal munkatársat keresünk. Bemutatkozó időpont-egyeztetését az 56/370-806 telefonon várjuk. *14195/1H* Jut eszembe! A New York-i Manhattan Cityben egy tizenhat sávos autóút várt kicserélésre. A városatyák összeültek, és azon meditáltak, miként lehetne úgy megoldani az átépítést, hogy a világbank központjában minél kevesebb károsodást okozzon az intézmények bezárása. Pályázatot hirdettek, jött is javaslat, miszerint helikopterrel kellene kiemelni a fél kilométernyi útszakaszt, melyben tej- és vízvezeték csobogott. Aztán telefon-, kábeltévé-csatorna, telefax haladt, gáz és egyéb kommunális, meg jóléti szolgáltatás építődön be valamikor. Előállt egy józan vállalkozó is, aki mindössze annyit kért, hogy adjanak neki ötszáz embert, akikkel elvonul egy farmra, és egy fél éven keresztül gyakorolja a munkafogásokat. Aztán jön, és egyetlen éjszaka alatt kicseréli az ominózus útszakaszt. O nyert, létre is jött a monstre tréning, aztán persze egyetlen éjszaka alatt ki is cserélődött a városcentrum artériája. Hogy mindezt miért mondtam el? Talán mert a szolnoki Széchenyi lakótelep bejáratánál egy nyomorúságos vasúti, aluljárót immár hetek (hónapok?) óta építenek 23 ezer ember nagy-nagy bosszúságára. Pedig a betoncsíkban tejvezeték sem halad!-pbKEDVES GYEREKEK! December 6-án 10 órakor a Télapó játékos vetélkedővel vár benneteket áruházunkban. A felnőtteket 200 Ft-ért Télapó meglepetéscsomag várja a bejáratnál. * * * December 7-től mindennap más osztályon olcsóbban vásárolhatnak ruházati cikkeket, divat- és kötöttárukat. BOLDOG KARÁCSONYT A CENTRUMMAL! \vw BRONZ-, EZÜST- ÉS ARANYVASÁRNAP 9-13 ÓRÁIG VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! Honecker és Gorbacsov a perről / A Szandaszőlősi Általános Iskolában Kéthetes rendezvénysorozat kezdődik Ma este alapítványi bált rendeznek ✓ MAV-szakszervezetek — kormányzat Ma ismét tárgyalások Csökkent a húsfogyasztás