Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-31 / 307. szám

1992. DECEMBER 31. 7 I _ Sport Megkérdeztük a sportolókat, sportvezetőket Mit hozott számukra a kilencvenkettes esztendő, mit remélnek ’93-tól? Klemán Zoltán kézilabdázó, az Olajbányász SE beállósa:- Teljesen új és fiatal csapatba kerül­tem, olyan srácok közé, akik igénylik a magas szintű szakmai munkát. Mondha­tom nyugodtan, nagyon jó évem volt a kilencvenkettes, hiszen mikor Szolnok­ra költöztem, nem gondoltam, hogy egyénileg és csapatban egyaránt ilyen jól fog menni a játék. Sok új kapcsolatra tettem szert, úgy érzem fiatalabb társa­im hallgatnak rám, elfogadják tőlem az építő kritikákat. Jövőre azt szeretném, ha a jelenleginél többen lennénk és ide­genben is több sikert tudnánk elérni, mert otthon már mindenki ellen esélyes­ként léphetünk pályára. A bajnokság vé­gén elégedett lennék az 5-6. helyezéssel, de ha netán nem sikerülne, akkor a Ma­gyar Kupában kellene továbbjutnunk, ami ahhoz segíthetne minket, hogy nemzetközi porondon is bemutatkoz­hatnánk. Lesskó László, a Szolnoki Tisza HSE asztaliteniszezőinek vezetőedzője:- Sajnos a sport nem sok örömet oko­zott számomra az idei esztendőben, já­tékosaim zöme távozott az egyesülettől, így az NB I. B-csoportjában sem tudtuk azt nyújtani, amit saját magunktól elvár­tunk. A jövőt illetően sem rózsás a hely­zet, mivel a frissiben felállított sportis­kolái szakágak közé az asztalitenisz nem került be. Szerencsére a magán­életben annál több boldogság ért, kis­lány unokám született, így már kétsze­res nagypapának vallhatom magam. Szabó Zoltán, a Lehel HC elnöke:- Rendkívüli gondokkal a nyakunk­ban, nagyon mélyről indultunk. Fokoza­tosan szedtük rendbe a sorokat, aztán megfogalmaztuk a csapat célját. Menet közben rájöttünk, annak teljesítése nem csak rajtunk múlik. A csapattal elége­dett vagyok. Meglepett és jól esett, hogy a széthullni látszó együttesből mára mi­lyen közösség alakult ki. Nincsenek nemzetiségi konfliktusok, képességbeli rangsorok az együttesen belül. Ezt az egységet csak a következetes munka eredményezhette. Változatlanul fenn­tartom, az új esztendőben megnyerhet­jük a bajnokságot, de akkor sem ugróm a zajló Zagyvába, ha netán másodikok leszünk. Lehetőségeinkhez mérten az ezüstérem is óriási fegyvertény, amely az Elektrolux segítsége nélkül elképzel­hetetlen lehetne. Rasid Abeljanov, a Szolnoki MÁV MTE női kosárlabda­csapatának edzője:- Amikor még játszottam és azt mondták, egy edzőnek sokkal nehe­zebb, nem hittem ezeknek a megjegyzé­seknek. Úgy voltam vele, mi van ebben olyan nagy dolog: a tréner leül a kispad- ra, néha bekiabál, hogy ide-oda fuss. Aztán az első két hét, amikor belecsöp­pentem a munkába, nagyon nehéznek bizonyult. Egy abonyi ismerősöm „bá­torítólag” azt mondta: ennél még nehe­zebb lesz. Nem hittem neki. Igaza lett. Hogy miért? Nehéz hozzászokni, hogy akarok valamit mutatni, és a csapatban nincs olyan, akivel meg lehetne csinálni. Nem azt mondom, hogy nem jók a lá­nyok, de mindenkinél van egy határ. Azon, hogy valamelyik csapatnál én is visszaálljak a csatasorba, nem jár az eszem, hiszen az NB I-es női csapat és az Olajbányász ifik mellett, ahol Tapodi László mellett én is edzősködöm, nem lenne rá időm. Török Ferenc, a Szolnoki RMFHSE cselgáncsozóinak vezetőedzője:- Azt hiszem nem kell külön ecsetel­nem, miért is tartom a sportág szem­pontjából „aranyévnek” 1992-t. Az olimpiai győzelem mellett szőkébb pát­riánkban sem kell szégyenkezniük spor­tolóinknak, hiszen nyolcán elsőosztályú minősítést szereztek, a csapat ötödik he­lyezett lett a csb-n, és egy országos ju­nior bajnoki címet is elcsíptünk. Az eredményeket tekintve nyugodtan mondhatom, soha rosszabb esztendőt ne zárjunk. Megnyugtató számunkra, hogy az utánpótlásnevelés terheit a most ala­kuló sportiskola a jövőben leveszi vál- lunkról. Májusban Szolnok ad otthont a hadsereg világbajnokság küzdelmei­nek, így ezúttal a szokásosnál több vá­logatott cselgáncsozó vonul be hozzánk katonának. Velük megerősödve az or­szágos rendezvényeken is sikeresen sze­repelhetünk. Ebből következik tehát, bi­zakodva tekintek a jövő elé. Esztári Lajos, a Lehel SC ügyvezető titkára:- Eredményesnek mondható az egye­sület szakosztályinak működése. Női vonalon a röplabdázók túlszárnyalták, tavaly újoncokként elért szép sikerüket, míg a kézilabdázók valamivel gyengéb­ben teljesítettek eddig. Örvendetes, hogy ismét beindult az úszószakosztály stabil vezetéssel, közel negyven gyerek­kel, elkezdték a férfi kosárlabdázók is a megyei I. osztályban. Úgy érzem a kö­vetkező év gazdaságilag nehezebb lesz, mivel a szponzoroknak is megnőttek az igényeik, minőségi munkát viszont csak biztos anyagi bázissal lehet végezni. Azt kívánom az új évre: ismét legyen a Le­hel SC-nek egy a sportot igazán szerető és ahhoz értő elnöke, aki magáénak érzi a több mint félezer sportoló, edző és sportvezető ügyét. Hosszú István kosárlabdázó, az Olajbányász SE csapatkapitánya:- Felemásra sikeredett 1992. A ta­vasz egyértelműen kudarcok sorát hoz­ta, hiszen olyan mérkőzéseken szenved­tünk vereséget, melyeket nyernünk kel­lett volna. Nekem sem, a csapatnak sem ment igazán a játék, így nem véletlen, hogy elmaradtunk célkitűzésünktől, a dobogós helyezéstől. A nyári átalaku­lást követően ugyan nehezen lendültünk bele, de néhány találkozó után elkaptuk a „fonalat”, egyre könnyedébben hoz­tuk meccseinket, ezzel sikerült vissza­varázsolni a régi remek hangulatot a csarnokba. Év végi teljesítményünk bi­zakodással tölt el, remélem, 1993-ban egy esztendő kihagyás után ismét érmes helyen végzünk. Családom nagy örömé­re, idén sokkal több időt tudtam velük tölteni, mint annak előtte, hiszen míg Baján laktunk a játék mellett dolgoztam is, a Szuper Liga sorozat alatt pedig szinte egyvégtében úton voltam. Bagdán Sándor, a Mezőtúri Városi Sportiskola igazgatója:- A sportiskola szempontjából egyér­telműen nagyon jól sikerült az idei év, annak ellenére, hogy az útkeresés, a kez­deti alapok lerakása jellemezte. Az ön- kormányzati támogatás kellő anyagi tá­maszt adott, a versenyzői, edzői létszám növekedett - jelenleg hét szakosztály­ban 350 sportolót tartunk nyilván. Volt országos bajnokunk a gerelyhajító Er­dős Adrián személyében, megyei ifjúsá­gi válogatottjaink labdarúgásban, sőt Nagy Róbert a 14 évesek magyar válo­gatottjának kapusa lett. Bizakodó va­gyok ’93-ra elé nézve is, amikor elsősor­ban a minőségi munkában való előrelé­pést tervezünk. Hogy a magánéletem? Szintén sikeresnek mondhatom. Meg­házasodtam. Szekeres Judit, a Szolnoki MÁV MTE atlétája:- Lényeges fordulatot hozott mind magánéletemben, mind sportpályafutá­somban 1992. Egyrészt csalódás volt, hiszen az elért eredményeim, egyéni csúcsaim ellenére nem jutottam ki az olimpiára, sőt utólag már látom, engem, aki nem voltam tűzközelben, nem is akart a szövetségi kapitány kivinni. Per­sze ezek mellett sikernek könyvelem el, hogy egy zalaegerszegi hét végén egyé­ni rekordot értem el mind 400 síkon, mind gáton. A legnagyobb változás azonban az az életemben, hogy anyasze­repre készülök - Vanda vagy Donát elő­reláthatólag február közepén lát majd napvilágot. Igazából én csak ekkor fo­gom zárni az évet. Szülés után szeret­ném újrakezdeni az edzéseket, hiszen ez a nőkre általában jó hatással szokott len­ni. Számításom szerint erre már nyáron sor kerülhet. Erőlködni viszont nem akarok, hosszabb távra csak akkor ter­vezek, ha gáton 56-56,5 körül tudok majd futni. Ha belegondolok, az atlantai olimpia idején leszek harminc éves ... Weiszmüller Imre, a jászberényi polgármesteri hivatal sportfőmunkatársa:- Legfőbb feladatomnak tartottam a kilencvenkettes évben a meglévő sport­értékek megőrzését, amit azt hiszem si­került megoldani. Pénzügyi nehézségek miatt nem szűnt meg szakosztály a vá­rosban. Hathatós segítséget kaptak az egyesületek, diáksport szervezetek, szabadidős társaságok az önkormány­zattól. A diáksport területén növeltük a jászsági szintű alapfokú versenyek szá­mát. Jövőre se lehet más a dolgunk, mint legalább megőrizni az értékeket. Beneveztünk a Challange Day-ra, sze­retnénk kezdeményezni a kisvárosok sportkamarájának megalakulását az or­szágban, s ha elkészül a Bercsényi úti új sportcsarnok, úgy vélem, számottevően javulnak Jászberényben a sportolás le­hetőségei. Haris Károly, a Szolnoki Cukorgyár kerékpárosainak edzője:- Nagyon jól sikerült 1992, miután versenyzőim öt országos bajnokságot nyertek: Szabó Lajos az időfutam OB-t országos csúccsal, Szabó-Molnár a pá­ros OB-t, az országúti csapat, Heusch- midt a hegyi OB-n, valamint az ifjúsá­giaknál az Ivánfi-Kiss duó a páros baj­nokságon diadalmaskodott. Az ország­úti pontversenyben toronymagasan mi­énk lett a „pálma” 2600 ponttal, a má­sodik helyezett Fradi mindössze 1500- at tudott begyűjteni. Utánpótlás terén is előrébb léptünk, hiszen a lányok ifjúsá­gi komk ellenére felnőtt csapatban sze­reztek ezüstérmet, ezenkívül Ivánfi Bri­gi serdülő létére elsőosztályú minősí­téssel zárta az évet, valamint negyedik lett a felnőtt ranglistán. Jövőre őt is, és a felnőtt férfi csapatot is többet szeret­ném pályán versenyeztetni, az elvárá­som pedig legalább az idei szint meg­tartása, bár titkon hat bajnoki arany­éremben reménykedem. Tóth Csaba vízilabdázó, a Szolnoki Vízügy RC-Cola együttesének kapitánya:- A magánéletemről nem szívesen beszélek, hiszen nem tartozik senkire sem, talán csak annyit, márciusban el­lopták a Ladámat és egy félévnek kellett eltelnie, mire kárpótoltak. A sportban átlagos évet zártunk, teljesítettük az el­várásokat. Ami a tavaszi idényt illeti, szeretnénk a legjobb négy közé kerülni. Ha nem jön közbe valami váratlan sérü­lés, továbbra is folytatom pályafutáso­mat, s akkor a következő bajnokságban átléphetem a bűvös négyszázadik mér­kőzés „határkövét”. Ezzel magyar csúcstartónak számítanék.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents