Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-30 / 306. szám
4 Kritika—műsorok 1992. DECEMBER 30. A tévé képernyője előtt Nem a karácsonyi ünnepek műsoráról, főképp nem a kifejezetten ünnepi alkalomra szánt programokról kívánok részletesebben szólni, elismervén, hogy áhi%ból, szerétéiből nem volt hiány a képernyőn, igazán gazdag kínálatot nyújtott a televízió csatornája. Nem azokról a tartalmukban is az ünnephez szorosan köt&dí), változatos tartalmú összeállításokról szeretnék beszélni, amelyek hangulatukkal szinte befonták a három nap programját. Ez történt És volt már leltár is, Ez történt, három esetben is, ami kissé meglepett, korainak érezvén, hisz amikor készültek, még alighanem decembert sem írták. A televízió azonban úgy látszik igyekezett összegezni-elemezni az elmúlt esztendő művészeti eseményeit. Terítékre került a színház, a zene, a film, csak a televíziós dráma maradt el a be- ígértekhez képest. Talán nem is véletlenül, hisz itt bizony sovány lett volna a leltár! De ez, ha igaz, kiderül majd a későbbi időpontra halasztott summázatból. Ami viszont kellemes meglepetés: e téren, már mint a művészetek terén nem is olyan szánalmas a helyzet, ahogyan hittük vagy hinni véltük napjainkban. Színházból például ’92-ben egy kicsivel több is van, mint korábban, de még a nézők száma is gyarapodott valamelyest - fogalmazta meg a számvetésben Kerényi Imre színházigazgató. Él tehát a magyar teátrum, ha nem is úgy virul, mint ahogy szeretnénk. A zenei élet mérlegének serpenyőjében is több a jó, mint a kevésbé jó, avagy netán a rossz. Jelentős események - karmesterverseny, Lajtha-centenárium, ritkaságok a zenés színpadon - mutatják az elmúlt évad „mozgalmasságát’ ’. És hogy mi történt a moziban? Ha a számokat nézzük - vezette be az év teljesítményét elemző beszélgetést Báron György - minden rendben lehetne, hisz 18 játékfilm és két teljes estét betöltő dokumentumfilm született 1992-ben. Ha viszont a minőséget nézzük, s hogy milyen hatással vannak jelen a moziban, a kép bizony lesújtóan negatív. A magyar film nem találja egyszerűen a helyét. Ahogy találóan a fiatal rendező, Janich Attila megjegyezte: a meddőség állapotában él, megtermékenyítő impulzusokra várva. Álom, álom, édes álom... Ha a televíziós filmek leltárát is elkészítették volna, bizonyára nem marad ki a felsorolásból, a „tételek” közül a vasárnap este bemutatott Mrs. Harris Párizsban, hisz a gyártók között magyar vállalat is szerepelt, a televízió 1 -es csatornája, így közvetlenül is érdekeltek voltunk a tévéfilm megszületésében. A londoni takarítónő megvalósult álmáról szóló mese, mely naívsá- gával alighanem felülmúlta a hozzá hasonló édes történetek átlagát, mely ahogy mondani szokás oly szép, hogy nem is lehet igaz, merthogy nemcsak Dior-ruhát tud készíttetni magának a kis keresetű asszony, akárcsak az úrihölgyek, de ráadásul jótékony angyalként minden útjába eső konfliktust is elrendez. (Már csak az hiányzott, hogy a véletlenül megismert miniszter megkérje a kezét, hisz özvegyember lévén az is, akárcsak a mi takarítónőnk, ugyebár!) Szóval limonádé volt ez a javából, s lehet, hogy jutalomjátéknak szánták az amerikai tévéből népszerű színésznőnek. De nagyon kilógott a ló lába, hogy tudniillik vaskos reklám ez bizony a híres divatcégnek is, főhajtás, már- már szolgai módon az áldozatkész támogatónak, jVIindenk í- nek van egy álma, a csinos ma- nekennek is, a miniszternek is, de nem mindegy, hogy4 ezt egy film hogyan ábrázolja; más tálalásban, szellemesen és humorban pácolva, ez a történet is akár kellemes játék lehetetyvolna. De így bárgyú mese lett, édes, mint a túlcukrozott gyümölcs. Ezt az érzésemet még a film forgatása közben készített beszélgetések sem tudták más irányba terelni. Merthogy a sztárokat civilben is megvallatták. De minek. Kiss Oszkár meséje Egy másik mesét is hallhattunk, a Kiss Oszkárét, aki bizony nagy dolgokat mondott; nemcsak az életét mesélte el, mely tele merész fordulatokkal, - bebarangolta a világot -, különös hírekkel, jóslatokkal is szolgált. Többek között ami bennünket, alföldieket is közvetlenül érint. Ugyanis, Kiss Oszkár szerint ez a szép magyar síkság, Alföldünk csúf sivataggá válik belátható időn belül! Minthogy a Szahara felénk küldi forró leheletét; a Szahara, mely a Balkán alacsony hegyein vígan tovaszáll, de ideérve, a Kárpátok havasai útját állják, ittreked, s véget vet az Alföld virágzó életének. És nemcsak pusztasággá változtatja majd e vidéket, tunyává válik a rajta élő ember is. Ez bizony valóságos rémálom!!! De a mi emberünk tovább is érvelt: vajon nem mélyebben van már ma is az Alföldön a talaj vízszintje mint hajdanán. Lám, lassan kiszikkadnak a kutak. Aztán kijut a megfeddésből a vízügyi szakértőknek is: vajon miért nem gondoltak ők is erre a veszélyre, amikor lecsapolták a mocsarakat, a tiszai lápokat? Majd jön a következtetés: vajon nem volna- e célszerű visszaállítani mielőbb az eredeti állapotokat? Merthogy a Szahara (ő itt a főbűnös), mely valamikor a Földközi-tengert is átlépve tönkretette, megbuktatta a Római Birodalmat is (ugye sajátos felfogása ez a történelmi változásoknak!), velünk is ezt teheti. Egyébként már a honfoglalás is azért mehetett olyan simán - magyarázta emberünk - egyetlen kardcsapás nélkül, mert már akkor is érezték az erre lakók e terület eljövendő balsorsát. Nos, dióhéjban Kiss Oszkár egyik jóslata, hogy mi ennek a valóságos tartalma? Csak annyi, hogy egy ember mondta el, egy olyan valaki, aki 1989-ben saját államot akart alapítani a Kiskunságban. Mert ez a világ közepe. Szerinte. Hogy álmából nem lett valóság, azt valószínű, sőt bizonyos vagyok benne, nem csak időközben bekövetkezett halála akadályozta meg. Azóta persze már nemcsak álmait, hamvait is magával sodorta a folyam, minthogy földi maradványait halálakor a Tiszába szórták. S remélem bizarr jóslatai is erre a sorsra jutnak. Mégis, amíg ez az ember beszélt minderről, volt abban valami rendkívüli és megható, mintha Jókai valamelyik regényéből lépett volna elénk ez a kalandos életű, végül szülőhazájában kikötő világvándor. A dokumentumfilmet hétfő este Nincs a világnak közepe címmel sugározta a televízió a 2-es programban. Két mese, ez utóbbi azonban az előbbinél bár százszorta képtelenebb, mégis számomra ezer- szerte igazabb, mert Kiss Oszkár, ez a bánáti magyar mély meggyőződéssel hitt álmaiban. A dokumentumfilmet szerkesztette Zsigmond Dezső, s aki elrendezte, rendbeszedte mindezt, Erdélyi János. Valkó Mihály Új műveseállomás Debrecenben felépült az ország egyik legkorszerűbb, technológiájában pedig európai színvonalú műve- seállomás az orvostudományi egyetemen. Az 550 ezer ember vonzáskörzettel dolgozó intézetben máris 94 vesebeteget kezeln- nek, Hemodializis programban. Egy-egy kezelés költsége 13.000 forint. MTI MŰSOROK —RENDEZVÉNYEK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Rádió Szolnok. Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám. Telefon: 344-618. Szerkesztő: Pálré- ti Ágoston. 17.00- 18.30: Alföldi Magazin. Telefon: 341-133. Szerkesztő: Bálint Erika (A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Az év sportolói - Jászkunság füzetek - T úrke ve önkormányzati testületi ülés - Népfőiskola - Szilveszter Kupa-teremfoci Szolnokon - Koncerthívogató - Ünnepi tudnivalók - 18.00-18.30: Szóváltás. Aktuális párbeszéd. Gépek Párizsnak - Mú- zeumi és idegenforgalmi tervek Nagykőrösön és Kecskeméten) Kossuth KH: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika - 8.20: Törvénykönyv - 8.30: Hangszemle - 9.05: Napközben - 11.05: Válogatott perceink - 11.35: Anyám (novella) - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Vendég a háznál-12.50: Külpolitikai figyelő -13.05: Ki nyer ma? - 13.15: Falurádió - 13.30: Á református egyház félórája -14.05: Kiasz - szikusok mindenkinek - 15.05: A Határok nélkül naplója - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Mindennapi gazdaság - 16.30: Zenefórum - 17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás -19.05: Sportvilág - 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! -19.35: Esterházy Péter műsora - 20.05: Emlékezetes vidám, tréfás népdalok és táncdallamok - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fórum - 23.05: Mi a titka? URH: 6.55: Körzeti információs magazinok - 11.00: Derűre is derű - 11.25: Muzsikáló természet - 11.30: Fórum - 14.00: Kettős kötődés - 14.30: Látatlanul - 15.05: Társalgó - 16.00: Amerika Hangja - 18.30: V materinskom jazyku - 19.00: In lim- ba matema - 19.30: In der Muttersprache - 20.00: Na materinjem jezi- ku - 20.30: Na matemjem jeziku - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: Comment vivent les Francais? -4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00- 0.10: Azonos a középhullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító - 8.05: Sportreggel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Apró-cseprő - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: A Zene-szó különkiadása - 10.00: Egy örökifjú vándor - 10.55: Gordiusz plusz -11.00: Hírek. Időjárás -11.05: Napóra -12.00: Válogatás magyamóta-lemezekről - 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 13.00: Hírek - 13.05: Derűre is derű: Csák Gyula: Magyar tanya - 13.30: Kedvencek a múltból - 14.00: Tea hármasban - 15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Rockszerda - benne: 15.05: Hírek, pletykák, érdekességek - 16.00: Hiánypótló - 17.00: Hírek. Időjárás -17.05: Napóra -17.50: Rá- diótnyerhet-18.00: Nosztalgia. ABBA- 18.30: Drogambulancia -19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: Kölyökrádió- 19.35: Népdalkörök és citerazene- karok felvételeiből - 20.00: Király- koronázás - 20.40: Visszaszámlálás - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Hatodik érzék - 22.00: Afrikasaláa - 22.30: Kenny Barron Zongorázik - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10-4.20: Napforduló - 4.03-4.50: Magyar nóták, csárdások Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Nemes rozsda - 10.39: Operaslágerek- 11.05: Zenekari muzsika- 11.40: Magyar szerzők népzenei feldolgozásaiból -12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hangverseny délidőben - 13.37: Heinrich Finck egyházi műveiből a Bomus Consort énekel és játszik - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Álom a Szamos partján - III/3.- 15.12: A Kodály vonósnégyes játszik - 16.00: KHírek. Időjárás - 16.05: Petőfi Sándorka (novella) - 16.20: Giuseppe di Stefano operaáriákat énekel - 17.00: Metronóm - 17.50: Újraolvasva - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: Visszapillantó - az év jeles hangversenyeire - 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét - közben: 20.20: Hírek. Időjárás - 20.25-20.40: Halhatatlan magyar vers - 4. - 21.40: Szimfonikus táncok - 22.00: Hírek. Időjárás - 22:05: Híres zeneművek - 23.00: Rádiószínház. Gáz van (hangjáték) - 23.30: David Sanbom együttese játszik - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05- 2.00: Századunk zenéjéből Televízió Szolnoki Városi Televízió „Az új évet törölték - megkerült a régi” - Szilveszter elő(tt) a VTV- ben - Benne: 16.30: Félévi összefoglaló, sportolók köszöntése - helyszíni közvetítés a Városháza díszterméből- Ezüst Pelikán díj átadás - Karácsony a Széchenyi városrészen - Szilveszteri főzőcske - Divatshow Szolnokon és Törökszentmiklóson - Geg-parádé - Jazz-Mikulás - Abszurd-humor - Dél-amerikai dallamok. Telefonos játék: 374-637 Vendégek: Baji Csaba - Hozam Rt.; Lukácsi István - Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző... és mindaz, aki részt vesz a Sütemény- és koktélkészítő versenyen! A fődíj: 1 db sült malac, vagy 8 személyes szilveszteri hidegtál! Film: Hófehérke és a hét elgyötört törpe (amerikai erotikus film 101’) TV 1 5.40: Falutévé - 6.00: A Reggel - 8.30: Közjáték - 8.35-12.05: Napközi- 10.00: Miami Vice (ism.)-11.00: Játék - 12.00: Hírek - 12.05: Képújság - 14.55: Képújság - 15.00: Napközi - 15.25: Mini klip-mix - 16.20: KultúrFelelős - 16.30: Megveszem ezt a nőt - 17.00: Délutáni egyenleg -17.40: Pénzvilág -17.50: Ez történt- 19.05: Esti mese - 20.00: Híradó - 20.30: Telesport - 20.40: Meg kell szakadni! - Rejtő-kabaré - 22.25: Közjáték - 22.35: Híradó - 22.40: Bongó - Évzáró - 24.00: Éjközi - Szilveszteri csemege - 0.30: Bosszúvágy - am. film - 3.00: A romlás démonai - Francia erotikus film - 5.00: Éjszakai lift - amerikai horror TV 2 8.50: Műsorismertetés - 8.55: Elektor kalandor - 9.00: Moonfleet - angol rajzfilmsor. - 9.30: Szeleburdi háborúba megy - olasz rajzfilm - 15.25: Műsorismertetés - 15.30: Hírek - Időjárás -15.35: Magyarországi néptáncok - 15.50: TS Karácsony a BS-ben - 16.20: Paul és Virginie - Francia filmsor. VI/1. - 17.15: Torpedó - 17.30: Teleszák*- Horgászok műsora - 17.45: Regionális híradó - 18.00: Híradó - 18.12: Időjárás - 18.20: Denver, az utolsó dinoszaurusz - am. rajzfilmsor. - 18.42: Zöldpont - 19.05: Repülőorvosok - Ausztrál tévéfilmsor. - 3. rész - 19.55: Összeesküvők - kanadai film- 21.35: Lady Hélia - Csongrádi Kata műsora - 22.00: Esti egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.25: Napzárta előtt... - 22.45: Kis esti zene 56’ Újvidék 15.10: Műsorismertetés - 15.15: Objektív TV - románul - 15.45: Kaleidoszkóp - románul - 16.15: Gyermekműsor - magyarul - 16.45: TV- napló - magyarul - 16.55: Reklám - 17.00: TV-naplő-17.30: Szerbia ma- 18.30: TV-napló - szlovákul - 18.40: Rajzfilm - 18.45: TV-napló - ruszinul - 19.00: TV-napló - magyarul - 19.30: TV-napló - 20.15: Reklám - 20.20: Filoszkóp - 22.40: TV- napló - 23.10: Műsorzárás Super Channel 13.30: Hírek - 14.00: Belföldi tudósítások - 14.30: „Fekete” sor. - 15.00: Egyveleg - 17.00: Élő video- show - 18.30: Bonanza -19.30: „Fekete” sor. - 20.00: Én, a kém - 21.00: Belföldi tudósítások - 21.30: Fókusz- 22.00: Hírek - 22.30: Üzleti hét - 22.48: Piacgazdaság - 23.00: Az utca embere (am.film) Eurosport 9.00: Aerobic - 9.30: Műkorcsolya - 11.30: Aerobic - 12.00: Gólok - 13.00: Sí - 15.00: Tenisz - 18.00: Sí- 19.00: Téli olimpia-21.00: Szörfösök magazinja - 21.30: Eurosport-hírek Screensport 12.00: Eurobics - 13.00: Kosárlabda Belgiumból - 14.00: Furcsa sportok magazinja - 14.30: Profi ökölvívás - 16.30: Motorverseny az USA-ból -17.00: Szörf -17.30: Tengerparti röplabda -18.30: Autósport- 19.00: Áutósport az USA-ból - 19.30: Thai kickboksz Németországból - 20.30: Kerékpárverseny Zürichből - 21.30: Profi superbike - 22.00: Kosárlabda - 24.00: Autósport az USA-ból - 0.30: Autósport SAT 1 6.00: Jó reggelt a Sat 1-gyel! - 8.30: Szomszédok - 9.00: Hírek - 9.05: Drops - 9.30: Halló, Heino! - 10.20: Az arany skorpió nyomában - 11.55: Szerencsekerék -12.40: A nap tippje -12.45: Telebörze -13.00: Hírek - 13.05: Telebörze - 13.35: Kaliforniai nap alatt -14.30: Szomszédok- 15.05: Colbyék - 16.00: UFO (angol sci-fi-sor.) -17.05: Mindent vagy semmit - 18.45: Híradó - 19.00: Sport - 19.20: Szerencsekerék - 20.05: Időjárás - 20.15: A szolgálólány (osztrák film) - 21.55: Akut - 22.25: Beszélgetés - 23.30: Hírek, sport - 23.35: Fóbia (kanadai am, pszichothriller) - 1.05: UFO - 1.55: Szökésben - Az ítélet - 2.45: Műsor- ismertetés RTL 6.00: Híradó - 7.00: Halló Európa- jó reggelt, Németország! - 9.00: Hírek - 9.10: Titkos énem - 10.00: Gazdag és szép -10.30: Forró nyeremény -11.00: Rizikó -11.30: Családi párbaj -12.00: Az apám földönkívüli - 12.30: Aki tud, az tud -13.20: Kalifornia klán - 14.15: A Springfi- eld-sztori-15.00: Wimbledon, 1992- 16.00: Beszélgetés - 16.55: Háborús játékok (am.sci-fi) - 18.45: Híradó - 19.15: Robbanékony - 19.45: Jó idők, rossz idők - 20.15: Betolakodók II (am.sci-fi) - 22.00: Emberi pajzsok(am.akciófilm)-23.35:Bosz- szúálló erő (am.akciófilm) - 1.20: Kutass tovább, haver! (német szexfilm) - 2.50: Beszélgetés - 3.45: Robbanékony - 4.15: Adieu, Lebewohl, Boodbye (német slágerfim) - 5.50: Pif és Herkules PRO 7 6.45: Maxwell ügynökség - 7.35: Vicki - 7.55: Rajzfilmek - 9.30: Halttól Hartig- 10.25: A madárijesztő és Mrs.King- 11.15: Taffy és adzsun- gelvadász (am.kalandfilm) - 12.40: San Francisco utcáin - 13.30: Bili Cosby-show -13.55: „Colt” a biztonság kedvéért - 14.45: Szerelmi játékok a hóban -16.15: HarttólHar- tig - 17.05: Rajzfilmek - 18.40: Bili Cosby-show - 19.05: San Francisco utcáin - 20.00: Híradó - 20.15: Perry Mason - A gátlástalan riporter esete- 22.00: Jake és McCabe (am.sor.) Asszonycsapda - 22.50: Navajo Joe (olasz-spanyol western) - 0.20: Hírek - 0.30: Kamerák előtt - 1.20: Hírek -1.30: A tolvaj, aki vacsorára jött- 3.10: Hírek-3.20: Harry Foxesetei- 4.05: Vérvonal Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor Tom és Jerry - a moziban, fél 7-kor és fél 9-kor Fortress, a Tallinnban fél 6-kor és fél 8-kor Reszkessetek betörők 2 - Elveszve New Yorkban, a Tisza mozi A-termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Hideg mint a kő, a B-teremben 4-kor Huncutka, 6-kor Ébredések, a video-te- remben fél 5-kor A kickbox nagymestere, fél 7-kor és fél 9-kor Kalandok a leányiskolában Jászberényben 6-kor Tökéletes katona, 8-kor Egérke vadnyugaton, Törökszentmiklóson Go Trabi go II, Mezőtúron Egyedülálló nő megosztaná... Szünnapos a kisújszállási, a túrkevei, a tószegi, a karcagi, a martfűi mozi. Városi Művelődési Központ II-es klubban délután 3 órakor Reneszánsz klub ) ) 'Ml C C C “ C C C S 3393 9 1 U 1 C. C t t t 3 3 0» • t * t —■ —? —■ -r —- —- —r -i -? -T kO *0 S9 *T "V -■* —T 3 5 0 0 0 0-» JC.