Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-29 / 305. szám

s I 1992. DECEMBER 29. Sport —hirdetés 7 Évvégi futóversenyek Teremfoci Nem volt karácsonyi szünet A tél beköszön- tével a szabadból a terembe szorultak a labdarúgást amatőr­ként űző kispályás csapatok. Míg Szol­nokon épphogy el­kezdődött a bajnok­ság, addig Tiszafü­reden már a hetedik fordulón is túl van­nak az együttesek. A megyeszékhe­lyen tíz gárda kapott „licencet” az indu­lásra, hat az elsőből, kettő-kettő pedig a másod-, illetve har- madosztályból. Meglepetésre a Sólymok C-csopor- tos legénysége két vállra fektette az A- csoport listavezető­jét, a Nefagot, a Ti­sza Taxi pedig az egykori bajnok Ep- villszer gárdáját. Papírforma győzel­met aratott a Ber­csényi és Pannon Petrol, míg rang­A Karácsony Kupa győztese, a Tomboló Titánok legénysége Szilveszter napja sem marad utcai futóversenyek nélkül Csongrád megyében. Hódmező­vásárhely után Szegeden, és ezv évben először Makón is rendez- i nek az év utolsó napján utcai fuj tóversenyt. A szegedi rendezők lesznek a legfrissebbek, hiszen már délelőtt 10 órakor indítják a mezőnyt a Dóm térről, ahol 3 km-es táv megtételére várják a vállalkozókat - akiknek minél ötletesebb álruhában kell megje­lenniük, ugyanis a rendezvény a Jelmezes futás „fedőnevet” kapta. Nevezni a Fesztivál étel­bár előtt lehet 9 órától. A sorban a makóiak követ­keznek. Rendezvényükön ko­moly díjat, egy 11 napos spanyol tengerparti üdülést ajánlott fel a Dreher Sörért Kft. Makón 12 órától 13.45-ig várják az indulni szándékozókat a Termálfürdő­nél, a mezőny 14 órakor rajtol. Az érdeklődők különböző hosszúságú - 3500,7000,10 500 méteres - távok megtételére je­lentkezhetnek. A sort - legalábbis Csongrád- ban - a hódmezővásárhelyi ren­dezvény zárja. A rajt 23.45 óra­kor lesz a város főterén, a Kos­suth téren, nevezni 23.30 órától lehet a helyszínen. A 4000 méte­res táv résztvevői már 1993-ban érnek célba. * A kocogni, mozogni szándé­kozóknak nem kell déli „szóin11 szédainkig” utazni, hiszen az újszászi tornacsarnok előtt is újévi futásra invitálnak, „Fus­sunk át az új évbe!” felkiáltás­sal! A rajtpisztoly 23.50-kor dörremelja tornacsarnok előtt, így nem nehéz kiszámítani, hogy a 4 km-es táv megtétele után valóban 1993-ban tépik át a képzeletbeli célszalagot a sportkedvelők. Akinek a sze­me most csillant fel, még nem késett el a nevezéssel, hiszen a verseny éjszakáján a helyszí­nen 21-23 óráig még pótolhat­ja elmaradását. Ezenkívül ér­demes tudni, hogy : 1. az útvo­nal Újszász kivilágított utcáin halad; 2. a versenyt bármilyen időjárási körülmények között megrendezik; 3. mindenki sa­ját felelősségére indulhat; 4. a szervezők - a helyi sportkör és az ötpróbás klub - fürdési lehe­tőséget biztosít a torncsarnok- ban; 5. futás előtt és után a résztvevőket, hozzátartozói­kat, valamint a rendezőket szilveszteri bál és büfé várja; 6. előzetesen bejelentett igény esetén szállás megoldható; 7. 14 éven aluliak csak szülői kí­sérettel indulhatnak. A különböző korcsoportok­ban - 14 év alattiak, 15-19 év, 20-29 év, 30-39, 40-49 és 50 év felettiek - a címvédők: Bozán Ágnes (Cegléd), telek Zoltán (Jászberény), Medveczky Edit (Abony), Barta István (Újszász), Nemds Ferencné (Berettyóújfa­lu), Fehér János (Újszász), Sze­keres Ferenc (Budapest), Peták Kálmán (Szolnok). adót nyert a Pizzá­kért Kupa győztese, a Kármentő. Eredmények: Nefag-Sóly- mok 3-6, Bercsényi-Geodézia 8- 4, Épvillszer-Tisza Taxi 2-4, Pannon Petrol-Pizzakert 4-2, Kármentő-Kórház III. 11-5. * Tiszafüreden két csoportban zajlanak a városi bajnokság küz­delmei, a legjobbak közt pont­veszteség nélkül vezet a Vásártér legénysége, de szorosan ott van a nyomában a Família SC csapa­ta. Az öregfiúk Vándor Kupájá­ban három együttes is tizenegy pontot szerzett, köztük a gólkü­lönbség dönti el a sorrendet. A bajnokság állása: 1. Vá­sártér 14,2.Familia 12,3. Színes 11,4. AC Junior 11,5. KLBT 9, 6. Gimnázium 8,7. Legyek 8, 8. Favorit 6, 9. Világos 6, 10. Tűz­oltók 4, 11. Fordulat 4, 12. Vén­diófa 3, 13. Jager 0, 14. Colgate 0 pont. Öregfiúk: 1. Kőbányai SE 11,2. Nóborda 11,3. SÖRÖ­SÖK 11,4. Morotva 8, 5. Biza­lom 7,6. MHD 7,7. Gyógyszer­csomagoló 6, 8. Hámán K. 5,-9. Alba Regia 2, 10. Metal 2 pont.v * ** Az ifjúsági klub szervezésében Karácsony Kupa néven kétnapos hagyományteremtő teremfoci via­dalt rendeztek Jászjákóhalmán, melyen nyolc „hazai”, illetve , jászberényi csapat vett részt. A döntőbe a „Tomboló Titánok” és a „Légió’93” együttesei jutottak, köztük végül a fiatalos lendület döntött a katonás higgadtsággal szemben. A nagy érdeklődésre, a jó hangulatra való tekintettel szil­veszterkor megismétlik a tornát. Mai műsor Asztalitenisz: Szilveszter Kupa egyéni verseny, Szolnok, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola tornaterme; újonc fiú-lány 11.00, serdülő és ifjúsági fiú-lány 14.00, felnőtt férfi-női egyes 17.30, felnőtt vegyespáros 19.00, felnőtt női-férfi egynemű páros 20.00. Labdarúgás: Jubileumi teremlabdarúgó torna - Martfű, Tisazföldvár, Rákó- czifalva, Rákócziújfalu, Cibakháza, Kengyel részvételével. Martfű Mártírok úti általános iskola tornacsarnoka, 12.00. Tömegsport: Évzáró sportbál, Szolnok, Olajbányász sportcsarnok, 16.00. Szuper Liga: Folytatás január 3-án Súlyemelés A kosárlabda Szuper Ligában január 3-án folytatódnak a mérkő­zések, ekkortól a legjobb nyolc kö­zé került együttesek közül a nem egy csoportban játszók találkoz­nak oda-vissza alapon. A cseh csa­patok visszaléptek a további küz­delmektől, így a 9-13. helyet kör­mérkőzéssel döntik majd el. Mind­két csoportban január 3-án rende­zik az első mérkőzéseket. A Szuper Liga döntő csoportjának állása l.Tungs-Hoíiv. 6 4 2 530488 0.833 2.01impija 6 4 2 510475 0.833 3.Prievidza 6 4 2 525-538 0.833 4. Vienna 6 3 3 496458 0.750 5. Postojna 6 3 3 448430 0.750 6. Körmend 6 3 3 500521 0.750 7. Domzale 6 2 4 452495 0.667 8Jflostemeuburg 6 1 5 510566 0.583 A 9-13. helyért küzdő csoport résztvevői: UKJ-SÜBA St. Pölten (osztrák), UBM Winterthur (oszt­rák), ZTE-Heraklith, KK Triglav Kranj (szlovén), Kaposvári KC. A Szuper Liga döntő legjobbja­inak öt mérkőzéséről a Magyar Te­levízió is közvetítést ad. Az adások némileg módosíthatják az előre el­készített sorsolást, a pontos prog­ramot ezért csak a két ünnep között véglegesítik. A hivatalos kiírás szerint az első forduló párosítása: Bánik Cigel Prievidza - Toshiba Klosterneuburg, Optimizen Pos- tojna - Körmend-Hunor, Basket Flyers Vienna - Tungsram-Hon- véd, Helios Domzale - Smelt Olimpija. Az első négy helyezett március 3-án és 5-én - a tervek szerint Bécsben - vívja a döntőt. Itt elő­ször az első a negyedik, a második pedig a harmadik helyezettel ját­szik, majd a győztesek és a veszte­sek lépnek pályára egymás ellen. Újszászi siker (és pénz)kovácsok A napokban került sor a Barcelona ’92 olimpiai ötpróbaakció utolsó díjainak kisorsolására, majd azok kiosztására. A szerevzőbizottság iskolák közötti pont­versenyt is hirdetett, amelyen azok a tanintézmények vehettek részt, amelyek diákjai, hallgatói akcióigazol­ványukon feltüntették tanintézetük nevét, valamint legalább száz próbát teljesítettek. A száz pont felettiek között három százezer forintos díjat sorsoltak ki, az egyik nyertes az újszászi Vörösmarthy Mihály Ál­talános Iskola lett! Az Ötpróbás Klub szervezésében összesen 141 próbával, 20 nyert trikóval 28 diákjuk vett részt a sorozaton. A legeredményesebbek -12-12 teljesítéssel - Fehér Judot És ifj.,Fehér János voltak, őket a „hétpróbások”, Polónyi Ágnes, Bóta András, Barta Imre és Oleámyik Tamás követték. A még csak harmadik osztályos Nagy Zolán és Baky Réka is hat, illetve öt ponttal járult hozzá az iskola sikeréhez. Mivel 1993-ban nem folytatódik az akció, a nyere­mény egyik felét az iskola sportjának fejlesztésére fordítják, míg a másik részt helyi rendezvények tették félre. A „sikerkovácsok” az évet egy klubdélutánnal zárják, ahol a „Földön, vízen, két keréken” megyei sorozat újszászi győzteseinek járó dijak kiosztására is sor kerül. Fehér Képünkön: Az újszászi „sikerkovácsok” markát százezer forrint ütötte az év végén Fotó: Nagy B. s Ev végére is maradt a jó formából Nemrégiben Szeged adott ott­hont a sportág ez évi utolsó területi minősítő versenyének, amelyen többen egyéni csúcsokkal rukkol­tak ki. Kimelkedett teljesítményé­vel a kisújszállási, serdülő Európa- bajnok Tyukodi András, aki 290 kg-os összesített eredményével jócskán túlszárnyalta az aranyjel­vényes szintet. Színvonalas küz­delmet hozott a legfiatalabbak, a kölyök Il-esek viadala is, zömében kisújszállási sikerekkel. Eredmények: Kölyök II. kor­csoport 32 kg: 1. Bakó Pál (Kisúj­szállás) 79 pont. 40 kg: 1. Úlvicki Attila (ÁÉV) 78 pont, 2. Lovász Szabolcs (Kisújszállás) 74 pont, 3. Gulácsi István (ÁÉV) 71.44 kg: 1. Zeiler Tibor 81 p., 2. Kiss István 78 p., 3. Kiss Sándor (mind Kisúj­szállás) 68 p. 48 kg: 1. Szabó Gyu­la 76 p., 2. Paróczai István 54 p. (mindkettő Kisújszállás). 64 kg: Végh Zoltán (Kisújszállás) 64 p. Kölyök I. korcsoport: 40 kg: 1. Heris Róbert (ÁÉV) 55 kg, 48 kg: 2. Szabó Péter (Kisújszállás) 67,5 kg. 56 kg: 1. Páyer Róbert (ÁÉV) 85 kg. Ifjúsági korcsoport: 56 kg: 1. Sárkány Imre (Kisújszállás) 135 kg. 67,5 kg: 2. Selmeci Marcell (AÉV) 157,5 kg. 75 kg: 1. Deme­ter Attila 210 kg. 82,5 kg: 2. Fehér Attila 197,5. 90 kg: 1. Tyukodi András 290 kg (Kisújszállás). Fel­nőtt korcsoport: 110 kg: 1. Nagy László (Kisújszállás) 190 kg. A világ sportja - sorokban Róma: Az olasz labdarúgó bajnokság szeptemberről elha­lasztott mérkőzésén az AC Milan idegenben 2-1-re győzött a Sampdoria ellen. Ruud Gullit győzelmet érő találata az 57. percben egyben azt jelentette, hogy a milánói csapat páratlan sorozatta] zárta az évet. Soha előtte nem fordult elő Olaszor­szágban, hogy valamelyik klub veretlenül vessen véget egy nap­tári évnek. Most megtörtént: az AC Milan a bajnoki pontvadá­szatban már 48 mérkőzés óta nem kapott ki. Az élcsoport állása 13 forduló után: 1. ÁC Milan 23 pont, 2. Intemazionale 15,3. Fio- rentina 15. (Reuter) * New York: Az amerikai profi kosárlabda bajnokságban (NBA) közzétették az 1992193. évi idény kereseti listáját. A most zajló sze­zonban meglepetésre a San Anto­nio Spurs játékosa, David Robin­son a világ legjobbjának tartott Michael Jordánt megelőzve vehe­ti át a legnagyobb összeget mun­kaadójától. A legtöbbet kereső NBA-kosarasok élcsoportja: Da­vid Robinson (San Antonio Spurs) 5.7 millió dollár, Michael Jordan (Chicago Bulls) 4.0, John Williams (Cleveland Cavaliers) 3.7, Vlade Divac (Los Angeles iLakersj 3.6, Dominique Wilkins (Atlanta Hawks) és Robert Parish ^(Boston Celtics) 3.5-3.5. Ami a klubokat illeti, a legtöbbet a Bos­ton Celtics költi játékosaira: Bos­ton- Celtics 24.9 millió dollár, "CJeVelcmd Cavaliers 19.6, Los Angeles Lakers 18.8. X, . # i Lipcse: A női távolugrás né­met olimpiai bajnoka két érdekes kijelentéssel vétette észre magát az utóbbi időben. Heike Drechs­ler először a „Dopping - a kuta­tástól a becsapásig” című könyv szerzőjére, Brigitte Berendonkra mondta azt, hogy hazudós. Ebben a műben több utalás történik az egykori NDK doppingügyeivel kapcsolatban Heike Drechslerre is. A kijelentést a szerzőnő zokon vette, így a vita január 28-án a heidelbergi bíróság előtt folytató­dik. Ugyancsak Heike Drechsler egy interjúban azt nyilatkozta a Leipziger Volkszeitung című lapnak: Amennyiben Katrin Krabbe visszatér a pályára, haj­landó vele egy váltóban futni. Mint ismeretes, Krabbe ellen „kokszolás” gyanúja miatt több eljárás folyik. * „Keleti” hírek: A háromszo­ros olimpiai úszóbajnok, Jevge- tfyifiSzadovij lett az év sportolója Oroszországban. Az eredményt a Sport-Express című lap közölte. Az Orosz Atlétikai Szövetség négy évre eltiltotta a versenyzéstől Ga­lina Ikonnyikovát. A 28 éves hosszútávfutónő októberben Svájcban állt rajthoz és dopping­próbája pozitívnak bizonyult. Az elemzések szerint methyltestoste- ront tartalmazó szert vett be. Vik­tor Leonyenko, a Dinamo Kijev játékosa lett Ukrajnában az év labdarúgója. Az újságírók, nézők és edzők szavazásán a 23 eszten­dős Andrej Polunyiné (Dnyepr) a második hely, míg harmadiknak Alekszander Pomazunot (Metal- liszt Harkov) rangsorolták. * Mexikóváros: Mejia Baron lett a mexikói labdarugó válogatott új szövetségi kapitánya. A mexikói szakember, aki az argentin Cesar Luis Menotti helyét foglalja el, az 1986-os vb-döntőben pályaedző­ként segítette az akkori kapitány, Bora Milutinovic munkáját. * A Vendée Globe elnevezésű földkörüli vitorlás versenyen a ma­gyarszínek képviselője, Fa Nándor továbbra is őrzi előkelő harmadik helyét. Az élcsoport sorrendje: 1. Alain Gautier (francia), 2. Bert­rand de Broc (francia), 3. Fa Nán­dor (magyar), 4. Philippe Poupon (francia), 5. Jean-Luc van den He­ede (francia), 6. Jose-Luis de Ugar- te (spanyol). i

Next

/
Thumbnails
Contents