Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
10 1992. DECEMBER 24. Interjú—riport „Hát ez milyen szép!” A Transsylvania nap alkalmából ünnepi ökumenikus istentisztelet volt októberben Kisújszálláson, melyen a Marosvásárhelyi Várlcmplom Református Gyülekezetének leánykara is „szolgált”. Amikor megszólalt ez a kórus, hirtelen megfoghatatlan okból kerített hatalmába egy furcsa nosztalgia. Valaha régen pont ezt, és pontosan így hallottam már... Aztán közelebb mentem, és felismertem a karnagy urat... Volt Marosvásárhelyen egy híres Székely Népi Együttes, annak az ötvenes évek közepén megalakították a gyerekegyüttesét, magam is ott táncoltam négy és fél esztendőn ál. A gyereke- gyüllcs művészeti vezetője a zeneszerző, zenetanár és karnagy Birtalan József volt. évtizedekig nem láttam, most itt áll a kisújszállási templomban a kórusa előtt (amely ugyanolyan tisztán szól, mint ama régi), a gesztusai ugyanazok, a lendülete szintén, csak a haja lett hófehér.- Mi a titka ennek a csodának, amit idevarázsoltál ugyanúgy, mint évtizedekkel ezelőtt? - kérdeztem hajdani „Jóska bácsinkat” fellépésük után.- Mi más lehetne, mint az ügyszeretet - válaszolja töprengés nélkül. - Azt a gyerekegyüttest, amelyben táncoltál szétverték, megszüntették még 1976- ban. Valahogy kieszközöltem Maroswásárhelyen egy utolsó kómshangversenyt, amit a párt- bizottság hétről-hétre, hónapról- hónapra halasztott, mert ilyen kampány van, olyan kampány van, nem lehet... Es egyszer jött hála Istennek egy olyan kampány, hogy minden gyárban - jó sztálini metódussal - művészi brigádok léptek fel a munkások előtt, a műszakváltás idején. Elmentem a megyei pártbizottság propaganda-titkárnőjéhez, és mondtam neki: hallgasson ide, mi szeretnénk Marosvásárhely élmunkásai tiszteletére egy kórushangversenyt adni a kultúrpalota nagytermében. Bevette. Természetesen a Kultúrpalota nagyterme zsúfolásig megtelt, közel ezer ember összegyűlt, abból nem volt húsz élmunkás. Fantasztikus hangversenyt tartottunk, 32 kórusművet énekeltünk. Én már akkor tudtam, hogy a gyermekegyüttes kórusának ez az utolsó fellépése. S kérlek szépen, nem volt olyan szám, amit ne kellett volna megismételni, vastapsok, felállt közönség, minden... Talán érezte a közönség is, hogy ez az utolsó. És a propaganda-titkárnő, aki addig soha ki nem engedett a városból minket, sírva jött fel a hangverseny végén, hogy ő nem tudta, hogy egy kórus ilyen fantasztikus hatást tud gyakorolni ekkora tömeg előtt. És gratulál, „hát ez csodálatos”, és megköszönte ezt a hangversenyt. A hangverseny után jött a tragédia, ugye kérdezték: Jóska bácsi, mikor van a következő próba? S azt mondtam: következő próba nincs. Azt nem lehet elmondani, hogy bennem mi volt hetekig, a sírás fojtogatott. A szülőket ugyanúgy. Összegyűltek, hívtak, fizetést ajánlottak fel, hogy összegyűjtenek akármennyit, háromszoros fizetést, csináljam tovább... Mondom, nem fizetésről van szó. Nem tudom csinálni, mert akkora nyomással állok szemben, hogy most abba kell hagyni. Rettenetes volt... Még a főiskolán láttam értelmét a munkámnak, azt is megszüntették’82-ben. 1982-től jött a diktatúrának a legnagyobb nyomása, a teljes elhallgattatás, lemondtam mindenről... Zárójelben elmondanám azt, hogy sosem értem el, sem a gyermekegyüttessel, sem a főiskolán azt az álmot, azt az ideális művészi szintet, amit én valamikor egy kórussal el akartam érni. Mindig volt bennem egy „ennél többet’ ’, és vajon ha a jövő évet megéljük, meg tudnám-e ezt a Bartók- vagy Kodály-művet csinálni, mert ez az ideálom, de úgy érzem, a kórusom erre még éretlen. Tudod mi történt, a diktatúra teljes elhatalmasodása, jött a ’89-es forradalom, ismered a marosvásárhelyi eseményeket, nálunk volt a legrettenetesebb elnyomatás. És világos, hogy ezt érezte az ifjúság. A Bolyai líceum diákjai egy hónapig sztrájkban voltak, a templomban ültek, az emberi jogokról olvastak fel, imádkoztak, énekeltek. A Vártemplomban naponként 1800- 2000 középiskolás ült a földön és ott imádkoztak. Aztán megindult egy kérdezgetés: Jóska bácsi, nem lehetne még egy olyan gyerekkórust csinálni? Gondolkoztam, na jó, de hol? Magyar iskolánk nincs. És akkor Fülöp Dénes vártemplomi lelkésszel összedugtuk a fejünket, aztán megjelent a hirdetés a helyi lapban és a helyi rádióban: Birtalan József újra kórust alakít... Döbbenetes volt, hogy ez a zenei anyanyelvét nem ismerő, csak a bulizenét ismerő, minden zenei szépségtől elrugaszkodott ifjúság mekkora érdeklődést tanúsított. Több mint háromszáz diák jelentkezett a kijelölt időpontban. Akkor én már eldöntöttem: vagy európai szinten csinálom vagy sehogy. Kezdtem: énekelj valamit. Mit? Hát énekelj egy népdalt. Azt nem tudok. Hát énekelj egy egyházi dalt. Azt nem tudok. Hát mit tudsz? Énekelj egy román himnuszt. De azt sem tudod, mert ebből is annyi volt az utóbbi időben... Na, akkor lá-lá-lá - láttam, van hallása, de egyszerűen zenekultúra nélkül. Kérlek szépen, a háromszázötven leánykából én körülbelül 120-at alkalmasnak találta- am egy olyan nyersanyagnak, amivel érdemes elkezdeni. És ezt történt 1990. február 26-án. Alig kezdtünk el két próbát, bejöttek a marosvásárhelyi márciusi események, és két-három hétig ez a generáció esteledés után egyszerűen nem mert az utcára menni. Alig kezdtem el a próbákat, a hangképzést, a népdaléneklést..., fantasztikus. Olyan ösztönös erővel tört fel ezekből az az éneklési vágy... Azt hiszem, a Szaharában három hétig bolyongó tevekísérők nem voltak olyan szomjasok, amennyire szomjasok voltak ezek a lányok, hogy megismerjék a népdalokat. „Jaj, hát ez milyen szép!” Mert szépen énekeltük... Na, aztán a vásárhelyi események után egy kicsit csillapodtak a kedélyek, újra üzentem etől. áttolj gyertek lányok, újra kezdjük. Újra összesereglettünk és elkezdtük a munkát. Azután volt egy ilyen mérce: azt mondtam, lányok, ha ezt a két művet meg tudjuk csinálni (elég nehéz művekvoltak), akkor úgy látom, érdemes veletek foglalkozni. Ez volt a szűrőteszt. Vették a kanyart! Na és aztán az első, közönség előtt való szereplésünk a vártemplomban volt, annak ötszáz éves évfordulójára, akkor robbantunk be öt-hat énekkel. Egyszerűen nem akarták elhinni a külföldi vendégek, hogy ez a kórus két és fél hónapja dolgozik. Hát, Magyarországon jártunk kétszer, Erdély jelentősebb városaiban, templomaiban énekeltünk. Meg kell mondjam, hogy mindenütt zokogó öregasszonyokat, sóhajtozó embereket, sí- ró-könnyező arcokat láttam, amikor ez a leánykórus fellépett. Közben volt tavaly december 15-22-e között egy Párizs és környéke turnénk. A szakemberek, akik a kórus hangját és kulturáltságát meghallgatták, azt mondták, hol voltunk eddig, hogy a világ rólunk még nem beszél, olyan kulturáltsággal énekel a kórus. Egy párizsi belvárosi templomban tartottunk egy teljes estét betöltő kórushangversenyt, amelyről hangfelvételt készítettek. Egy francia úriember, öltözete után papnak nézett ki, azt mondta: sosem járt sem Erdélyben, sem Magyarországon, de - azt mondta - „ha én most magyarnak titulálhatnám magam, akkornagyon büszke lennék, mert én ilyen szép hangú kórust még nem hallottam”.- Miért nem mentél el Romániából akkor, amikor úgy érezted, nagyon szorít a diktatúra? Hisz '82-ben nem lehetett tudni, hogy '89-ben jön az a bizonyos fordulat...- A válasz előtt még tudni kell, hogy még jött egy nagy csapás rám, az, hogy végre jó helyen lakva Marosvásárhelyen, egyszerűen megjelentek a buldózerek, a kerítésünket lebontották, és kilakoltattak bennünket. És akkor elindult a szele annak, hogy mivel a főiskola is megszűnik, Birtalan József feleségestül állás nélkül marad, és mennek el az országból. Gondolatban sem született ez meg bennem. Nem szabad Erdélyt itthagyni! A feleségemmel persze naponként voltak viták, hogy látod, más már ott van, befutott. Én tartottam a lelket az erdélyi magyar falusi kórusokban ameddig lehetett, ahogyíehetett. Én ezt hivatásomnak tartottam, bennem volt, bennem maradt. És most mondjak még egyet! Itt a lánykórus. Amikor alakítottam, rengeteg kitelepülni szándékozó ember volt. Nekem szülők mondták el: „Tanár úr, fel vagyunk iratkozva, s a lányunk azt mondta, hogy ti menjetek, de én a Jóska bácsi kórusát nem hagyom! ’ ’ Öt ilyen családot konkrétan tudok mondani, akik ezért maradtak otthon, Vásárhelyen. Ennek a kórusnak társadalmi szerepe van. Iskolánk nincs, templomunk még van. De ez nemcsak a Vártemplom kórusa, hanem az egész erdélyi magyarság kórusa. Molnár H. Lajos A háromkirályok trónfosztása Nem hárman voltak és nem királyok - mondja a csillagász Kevesen tudják, hogy mintegy másfél évezreddel ezelőtt a mainál jóval terjedelmesebb volt a Biblia. A IV. században ugyanis a patinás szövegekből mintegy száz evangéliumot kiselejtezett az egyház - nevezetesen azokat, amelyeket nem tudott hiteleseknek elfogadni. A történettudományok eredményei azonban arra utalnak, hogy a hajdani egyházi „cenzúra" hálóján nem akadt fönn minden meseszert., fantázia-szülte elem, amely a hosszú évszázadok során rárakódott a keresztény hitvilág kialakulásának ősi eseményeire.- A kistorikusok és a csillagászok például ma már meglehetős egyöntetűséggel állítják, hogy bármilyen megragadóan szép a háromkirályok története - valóságtartalma bizony megkérdőjelezhető. Bizonyosra vehető, hogy nem királyok voltak, s lehettek ketten, de akár féltucat- nyian is... Mi az tehát, amit tudunk, mi, amit nem? - fordultunk Ponori Thewrewk Aurélhoz, az ismert csillagászhoz.- József Attila igazi karácsonyi hangulatot idéző költeménye ugyan ihletetten festi meg a „kedves három királyok”, Gáspár, Menyhért és Boldizsár zarándoklását az újszülött kis Jézushoz. A IV. században született Máté evangéliumából azonban pusztán annyit tudunk róluk, hogy bölcsek voltak és napkeletről jöttek. A régi keresztények csak a háromféle ajándékból, az aranyból, a tömjénből és a mirhából következtettek arra, hogy hárman lehettek. Nevük pedig a VI. század környékén bukkant fel - s a „keresztelésben” közrejátszott a tény, hogy akkor 3 földrész volt ismeretes. Gáspár Európa, Menyhért Ázsia és Boldizsár Afrika szimbólumaként kapott szerepet a történetben.- Akkor mégiscsak hárman lehettek?- Elvileg lehettek... De tudunk forrásokról, amelyek két, s olyanokról is, amelyek négy bölcsről szólnak. Az eredeti bibliai szöveg - s ez a legfontosabb - nem szól arról, hogy hányán voltak, csak arról, hogy napkeleti bölcsek, mágusok voltak. Más szóval olyan pap-csillagászok, akik asztronómiával és tanítással is foglalkoztak. Tudni kell, hogy már a Jézus születése előtti évszázadokban a tudományok tudományaként tisztelték az asztronómiát, s nagy rangja volt művelőinek, akik az égitestek állásából jövendöltek. Ilyen bölcsek följegyzései ékiratos agyagtáblákon maradtak ránk, időszámításunk előtt 7-ből például, amikor - vélhetően a nyomaték kedvéért - ötször jegyezték ismételten föl: „A Jupiter és a Szaturnusz a Halak csillagképben”.- Miért volt ez különlges jelentőségű?- Mert a jupiterben a király csillagát tisztelték; a Szaturnusz a zsidó nép bolygója volt, a Halak csillagkép pedig a születést jelképezte. A babiloni csillagjós- papok szerint ha egy évben a Halak csillagképben találkozik a Jupiter és a Szaturnusz, az csak azt jelenthette, hogy megszületik a zsidók királya. Lehetséges, illetve nem zárható ki, hogy előre kiszámolták ezt a legnagyobb bolygó-együttállást. Ami egyébként valóban ritka égi jelenség, hiszen az időszámítás előtti 1800 és az időszámítás szerinti 400 között csak két ízben ismétlődött: 860-ban és 7-ben. Utoljára egyébként 1981-ben volt ilyen jelenség, s legközelebb csak 2238-39-ben lesz hasonló hármas találkozó az égbolton. Szabó Margit (Ferenczy Europress) A Meghajló Fánál - Betlehemben A Három Királyok karavánját túristabuszok váltották fel, tömjén és mirha helyett keményvalutát hoztak. De ugyanúgy Betlehembe tartanak, hogy a mondabeli jászol helyén emelt Születés Bazilikájában tisztelegjenek. Sorjáznak a lefelé kanyarodó lépcsőkön, hogy a tizenhat gyertyatartó sejtelmes fényében (ha- tot-hatot az örmény katolikusok, illetve a görögkeleti ortodoxok, négyet a római katolikusok állítottak) megláthassák a padló ezüst csillagát: „Hic de Virgine Maria Jesus Christus natus est” - „Itt született Mariától, a Szűztől Jézus Krisztus” hirdeti a latin nyelvű felirat. Maga a templom, az egyik legrégebbi bizánci stílusú építmény, Betlehem két dombja közül az egyikre épült, és csaknem nyolcszáz méterrel van a tenger szintje felett, amit csak kiemel, hogy a közeli Holt-tenger Földünk legmélyebb pontja, négyszáz méterrel a tengerszint alatt... A történelem viharai elől nem tudott kitérni: első változata amelyet Helena, Konstantin császár anyja építtetett 326-ban, két évszázad múltán a szamaritánus felkelésnek esett áldozatul. A középkor végén, amikor már az újjáépített Istenházát újították fel, személyesen IV. Edward angol király küldte a tetőborítást, ám a törökök nemsokára háborús célokra lefoglalták. A különböző keresztény egyházak sokáig vitáztak a születés pontos helyének megjelöléséről, de azután békésen megfért egymással a ferenci- ek Terra Sancta kolostora, a görög-ortodoxok csodálatos iko- nosztázzal borított Szent Miklós oltára s az örmény katolikusok templomhajója. A templom korszerű egyháztörténeti jelentőséget is nyert, amikor 1964. január 6-án VI. Pál pápa, aki a római egyházfők közül először lépett a Szentföldre, a kereszténység szülőföldjére, éppen azon a napon pontifikáit misét és mondott beszédet ott, amikor a görög-ortodoxok ünnepük Jézus születését. Erre az alkalomra Betlehembe érkezett I. Athinagorasz konstantinápolyi pátriárka is, akivel békecsókot váltottak, 1439 óta nem történt ilyen személyes találkozás az egyházfők között. A közeljövőben II. János Pál is szentföldi zarándoklatot tervez, erről is szó volt, amikor nemrég Peresz izraeli külügyminiszter a Vatikánban járt. A város eredeti neve Ephrata, vagyis a termékeny volt, ehhez kapcsolódhat gondolatilag a Betlehem, amely annyit jelent, mint a Kenyér Háza. A mai Izrael területén még egy Bét-lehem található Galileában, nem mesze Ná- záréttől, ahol Gábriel arkangyal hírül adta, hogy Máriának még a Józseffel történő egybekelése előtt a Szentlélektől fogant gyermeke születik. Voltak, akik ezt a Betlehemet tartották a születés valódi helyének, de teóriájuk rövid életűnek bizonyult. Az ókorban még szamárháton közlekedve sem volt gond a vándorlással,csak 1948 és 1967 között vált volna lehetetlenné, amikor Ná- zárétet és Betlehemet a fegyverszüneti vonal választotta el egymástól. A Közel-Keleten s a Szentföldön ma is együtt él a biblikus hangulat a kemény politikai realitásokkal. A pásztorok mezejénél (ahol az éjszakában a nyájat vigyázóknak megjelent a fényes betlehemi csillag) vagy a Tej Barlangjánál, amelynek szikláit, a legenda szerint a Jézust szoptató Szűz néhány lecsorduló anya- taej-cseppje festette fehérre, időnként dzsipek húznak el járőröző katonákkal. Betlehemet palesztinok lakják, igaz nagy többségükben keresztény vallásúak, tehát a Hamasznak, az Iszlám szélsőségesek szervezetének felhívásai itt kevésbé találnak táptalajra. A bazárosok, az idegen- forgalmi szolgáltatásokat végzők a turizmusból élnek, ha pedig nyugtalanság uralkodik a városban, elmaradnak a zarándokok és a kíváncsiak. A helyi egyetem diákjai ugyanakkor néma tüntetéssel emlékeztek az Intifada, a palesztin felkelés ötödik évfordulójára, nemrég december elején. Az egyensúly igencsak törékeny, és sok múlik a rendkívül népszerű polgármester, Eli- asz Freidzs személyén, aki képesnek mutatkozott a különböző ellentétek áthidalására. Betlehemben nincsenek fenyőfák. A Mindenki Karácsonyfája egy a furcsa alakú, cédrusra emlékeztető, Csontváry színeit idéző Meghajló Fa a Születés Bazilikájánál. A szokásos díszítés nem marad el, de az annyira óhajtott béke az idén is hiányzik a fa alól. Pedig valami megindult s mozgásba lendült, az áttöréssel még adós tárgyalások során, egy év alatt, három kontinens kilenc országában húsz békeértekezletet tartottak. Talán majd jövőre... ’ " " Réti Ervin (Ferenczy Europress)
