Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-03 / 285. szám
4 A szerkesztőség postájából 1992. DECEMBER 3. Levél a véradókhoz „Jobb adni, mint kapni” A véradók napja alkalmából a karcagi Kátai Gábor Kórház Vértranszfúziós Állomása tisztelettel és szeretettel köszönti minden kedves véradóját. Köszönjük, hogy hívó szavunkra és a Vöröskereszt hívására mindig eljöttek vért adni, segítettek a rászoruló betegeken. Tudjuk, hogy a gondokkal teli társadalmi helyzet rossz közérzetet okoz, sok embernél befelé fordulás, közömbösség tapasztalható. Mindennek ellenére, jó érzéssel azt is elmondhatjuk, hogy Tiszafüredtől Karcagig a községek lelkes vöröskeresztesei még mindig össze tudták toborozni a régi kedves véradógárdát; mellettük sok jó érzésű, segítőkész fiatal vagy idősebb új véradót is köszönthetünk. Amikor a véradók napját ünnepeljük, nemcsak az egész magyar társadalom, a Vöröskereszt és a Magyar Vérellátó Szolgálat köszönti Önöket hálával és elismeréssel, hanem azok a sokszor életveszedelembe került betegek is, akiknek megmentéséhez, felépüléséhez járultak hozzá. íme két levélrészlet azok soraiból, akiken segíthettünk: Fülöp István, Kisújszállás: „Több mint 10 éve velem született vérzékenységgel kezelnek. Az utóbbi időkben csaknem hetenként kaptam vért, és tudom, hogy csak a gyakori transzfúzió tart életben. Hálásan köszönöm mindazoknak, akik ismeretlenül is segítettek, segítenek rajtam.” Pinkócziné Nagy Irén, Karcagról: „Ez év augusztusában császármetszéssel szültem a helyi kórházban. A műtét alatt sok vért veszítettem, de a kórház véradójától percek alatt megkaptam a szükséges mennyiséget. Gyermekem egészségesen született, én azonban - gyors segítség nélkül - talán életveszélybe kerültem volna. Mindnyájuknak hálásan köszönöm, és jó egészséget kívánok, valamint azt, hogy soha ne jussanak olyan helyzetbe, amilyenben én voltam.” Véradóinkat ezúton is kérjük, nemes segítő érzésüket a jövőben is tartsák meg - azzal az igaz régi mondással, hogy „jobb adni mint kapni”. Valamennyiüknek jó egészséget, boldogságot kívánunk. Dr.Sántha József a Vértranszfúziós Állomás főorvosa A legrászorultabbakhoz jut a pénz Az Új Néplap november 20-i számában megjelent, „216 ezer a Centrumból” című, képes információhoz a „Kézenfogva” ÉFÉE vezetősége a következő kiegészítést fűzte: A Centrum nemes gesztusából nem csak a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei ÉFÉE részesült, hanem más fogyatékosok érdekeit képviselő egyesület, szervezet, illetve intézmény is. A címben említett összeget a Szolnoki Polgármesteri Hivatalnak utalják át, majd a gyámügyi csoport - a mozgássérültek-, a hallássérültek megyei egyesülete, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének megyei szervezete, a szakosított szociális foglalkoztató (Liget út), az értelmi fogyatékosok napközi otthona (Városmajor út) és az egyesületünk által megadott nyilvántartások alapján - a legrászorultabbakhoz juttatja el. Hofgárt Györgyné az ÉFÉE megyei titkára Emelik a hírlapterjesztés díját?! Érdeklődéssel olvastam a Magyar Posta vezér- igazgatójának újabb nyilatkozatát - ultimátumát - a hírlapterjesztés díjának emeléséről. Adatok hiányában nem tudom megítélni, hogy indokolt-e vagy sem. A tisztánlátást nagyban segítené, ha a vezérigazgató úr közölte volna, hogy hány körzetben alkalmaznak külön újságkézbesítőt, és mekkora az aránya annak, ahol csak a levélkézbesítő igen megkésve, a délutáni és olykor az esti órákban(!) viszi ki az újságot is. Felmerül a kérdés: ahol nincs külön újságkézbesítés, ott olcsóbb az újság, vagy becsapják, megkárosítják az előfizetőket? Vajon megvizsgálta már a vezér- igazgató úr, hogy például hány körzet van ilyen hátrányos helyzetben? És mégis ráfizetéses az ágazat? Elgondolkodtató! Mielőbbi szíves intézkedését kérem, hogy városon belül a Posta ne tegyen körzet és körzet között különbséget a szolgáltatásban; mindenütt alkalmazzanak újságkihordót, mert egyformán megfizetjük a díjat. Szíves figyelmébe ajánlom, hogy a késő délutáni kézbesítés miatt is egyre többen lemondják az újságokat, mert a napilapoknak akkor már nincs hírértékük. Dr.Lukács Pál Szolnok Kinek használ? Mindig föltesszük ezt a kérdést akkor, ha egy rendezvény tartalmában és szellemében alapvetően eltér annak tervezett céljától. Most is ezt tesszük, mivel hasonló eset történt a szolnoki pedagógiai napokat megnyitó plenáris ülésen. A pedagógiai napok rendezvényeire készülődök bízvást remélhették, hogy a plenáris és szekció üléseken szakmai kérdések felvetésére, megvitatására kerül sor - annál is inkább, mivel a nyomtatott programban a következőt olvashatták: „Szándékunk a pedagógiai szakmai élet pezsdítése, a pedagógusok továbbképzése, alkotókedvük fokozása...”. Mindenki joggal remélhette, hogy az első naptól az utolsóig nevelési, tantervelméleti, oktatásmódszertani, szervezeti stb. szakmai kérdésekkel foglalkoznak a résztvevők. Sajnos nem ez történt! Már az első napoon, a plenáris ülés meghívott vendége, Sáska úr, a békés szakmai vizekről, a veszélyes pártpolitikai vizekre irányította a pedgógia hajóját. Bizonyára megfeledkezett arról, hogy szakmai jellegű rendezvényre hívták, és nem valamiféle választási nagygyűlésre. Már az elején arról kezdett beszélni, hogy a politikát száműzni kell az iskolából. Ezzel egyet lehetne érteni akkor, ha a politika helyett pártpolitikai kifejezést használ, de a mondandója további részében kifejezésre juttatta, hogy szándékosan használta a „politikát”. Ugyanis, minden kijelentésének volt valami sajátos párt- politikai üzenete a hallgatóság számára. Például a túlfűtött érzelemmel előadott kormányellenes monológjával is, a nagyszámú hallgatóság érzelemvilágához igyekezett eljutni. Mondandóját nem szakmai, hanem párt- politikai alapon fogalmazta meg. Ennek bizonyítéka, hogy oktatásügyünk időszerű és valós kérdéseinek tárgyaszerű fölvetése, és az ezekre adandó válszok helyett, az objektív és közismert nehézségek eltúlozásával az elégedetlenség tüzét szította. Mindezt a szakmaiság álarca mögé bújva, a pedagógia rendíthetetlen bajnokaként tette. Ebből az a következtetés vonható le, hogy Sáska úr vagy nem tudja mi a pedagógia, vagy szándékosan tért le a szakmaiság útjáról. Bárhogyan is van, eszmefuttatása, helyenkénti hisztérikus kirohanása, nem vitte előre a pedagógia ügyét, nem tisztázott egyetlen szakmai problémát sem; nem járult hozzá a pedagógusok szakmai ismereteinek bővítéséhez, alkotókedvük kibontakozásához. Ezzel szemben dicstelen és agresszív szereplésével súlyosan vétett a szakmai etika, a pedagógiai gondolatszabadság és az autonóm személyiség eszméje ellen. Önkényes helyzet-megítélésével és agresszív stílusával megtett mindent annak érdekében, hogy a szervezők azon reményei, „... hogy a rendezvény- sorozat gazdagít, örömet szerez, értékeket közvetít, s folytatást követel 1993-ban”, ne válhasson valóra. Még egyszer föltesszük a kérdést: kinek használ? MDF Szolnoki Szervezete pedagógiai csoportja „Nyertem!” Az a szerencse ért, hogy az Új Néplap előfizetőinek nyereménysorsolásán Robi motoros kapát nyertem. Nagyon örültem, hiszen a kis nyugdíjamból sohasem tudtam volna megvenni ezt a gépet. Ugyanakkor - mai nehéz helyzetemben - mindjárt arra gondoltam, jobban kellene egy mosógép, centrifuga, amire régóta nem telik. Boldog voltam, hogy a lapkiadó dolgozóinak segítségével a motoros kapi^értékét a Szolnoki Agrokertészek Áruházában levásárolhattam; hogy nemcsak mosógépre, centrifugára futotta, hanem porszívót, tésztakészítő gépet, magnót is kaptam érte. Mindezeket díjtalanul haza is szállították! A nyeremény kicserélésében nyújtott segítségért a közreműködőknek ezúton is köszönetét mondok, és további munkájukhoz sok sikert, jó egészséget kívánok. Tóth Szilveszterné Új szász Hozzászólás cikkeinkhez értért kellett öncsődöt bejelenteni? A Lábra áll a NEFAG című, november 7-i cikkünkkel kapcsolatban a Nagykunsági Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság korábbi igazgatója az alábbiakat válaszolta: A szerző szerint a rendszerváltás legostobább vívmánya a vállalati tanács. Ez a meglepő kijelentése minősíti tájékozottságát és felkészültségét! Palágyi úr vagy azt nem tudja, mióta működnek a vállalati tanácsok, vagy azt, hogy mikor volt a rendszerváltás. Török Lászlót 1985-ben ez a testület (vállalati tanács) választotta meg igazgatónak, és mentette fel 1990-ben, 62 éves korában. Ebben a testületben - a törvénynek megfelelően - mindig is többségben voltak a dolgozók által választott küldöttek, akik felett a munkáltatói jogokat nem a vállalat igazgatója gyakorolta. A NEFAG 1986 óta minden év végén fizetett dolgozóinak - mind az ezerhatszáznak - prémiumelőleget, vagy mozgóbér címen körülbelül egyhavi bért (összesen 15-20 millió forint). Ezt tettem én is - az Uzemigazgatók, mint az erdészeti dolgozók munkáltatói javaslatára - 1990-ben. Ebből a pénzből mindenki kapott, még azok is, akik később több fórumon feljelentettek. Gyanítom, hogy Palágyi úr mostanában nem olvas újságot, mert akkor tudná, hogy manapság szinte valamennyi állami vállalat veszteséges, csőd előtt áll, csődöt jelentett, esetleg felszámolás alatt van. Ez szomorú dolog, de tény. Hogy a NEFAG-nál miért kellett öncsődöt bejelenteni? A vállalat vezetőjét törvény kötelezi az öncsőd bejelentésére, melynek eleget kellett tennem, mert tartozásaink meghaladták a 90 napot. Mikor került nehéz pénzügyi helyzetbe és miért a NEFAG? Ezt megtudhatta volna a cikk szerzője, ha 1986-tól elolvassa a vállalat éves beszámolóit. Biztos feltűntek volna Hackler úr nyilatkozatai a pénzügyi helyzetről. Ha megengedi, az egyiket jegyzőkönyvből szó szerint idézem: „A gazdaság pénzügyi fedezetlensége 1987-ben már 6,3 millió forint volt. A források nem fedezték a beruházásokat, készletnövekedést, hiteltörlesztést. Ez 1988-ban tovább növekedett 20-28 milliós nagyságrenddel, 1989-ben további 31 millióval, így az év végére 65,7 milliót ért el. - ...A pénzügyi gondok nem 1990. szeptember 11-én kezdődtek..." De Szebeni László műszaki igazgató is így válaszolt az 1989-es évet értékelő VT-ülésen, egy feltett kérdésre, hogy a pénzügyi forrás nélküli beruházás nem 52, hanem csak 38 millió forint volt. Ugyanezen a VT-ülésen Hackler Imre gazdasági vezérigazgató-helyettes azt mondta, hogy a készletnövekmény 100 millió forint. Török László vezérigazgató 1990. február 20-án levelében azt írja az üzemigazgatóknak: „...gazdaságunk eredményes tevékenysége ellenére pénzügyileg még soha nem volt ilyen megoldhatatlan nehéz helyzetben, mint ez év kezdete óta.” Ha mindezeket ismerte volna Palágyi úr, akkor is csodálkozott volna azon, hogy miért jelentett öncsődöt a NEFAG? A VT egyetértésével, 1990 decemberében, a veszteséges műszaki tevékenységet leépítve, tizenkét központi dolgozónak - köztük a műszaki igazgatónak is - felmond- tam. A NEFAG politikai biztosa viszont nemcsak a maradék műszaki részleget szüntette meg a központban, hanem bezáratta a két műszaki erdészetet és a Nagykőrösi Fafeldolgozó Üzemet. Utcára került ötszáz ember. Engem akkor, a tizenkét ember miatt, feljelentettek, meghurcoltak, sőt azóta is céltáblának használnak. Az ÁVÜ által kinevezett biztost viszont az ötszáz ember elküldéséért sikeresnek minősítik. Ha utánaszámol Palágyi úr az ötszáz ember végkielégítésének, akkor megtalálja a nagy veszteség egyik magyarázatát. Annak a hírnek viszont szívből örülök, hogy a NEFAG a Tisza Bross segítségével eredményesen került ki a csődeljárásból. Ezúton is gratulálok mindenkinek, aki ebben a nehéz munkában részt vett. Egyedül azt sajnálom, hogy rajtam kívülálló ok miatt nem lehettem közöttük. Dr. Tácsik Mihály Gödöllő Küldjön egy képet ■\ Régi levelezőlap Patay Mihály fametszetéről A háború után Szolnokon, a Pólya Tibor utcában volt a Diadal-nyomda, amelyet Nagy Mátyás vezetett. (A társ- tulajdonos Drexler István könyvkötő és papírkereskedő volt.) Jómagam mint tanuló dolgoztam a kis üzemben, ahol sokféle nyomtatványt készítettünk. S hogy milyen változatos munkával töltöttük az időt, ez a kép is igazolja. Hátoldalán olvasható: „Szolnoki látkép - Patay Mihály eredeti fametszetéről nyomta Nagy Mátyás Diadal-nyomdája”. Egy másik felirata pedig azt is elárulja, hogy mi célból: „Szolnok dolgozói az iskolákért”. A Szolnoki Művésztelep dolgozóinak alkotásaiból már nagyon sok kiállítást láttam, de nem emlékszem, hogy ezzel a képpel találkoztam volna. Talán elkerülte a figyelmem, vagy elkallódott és hiányzik a gyűjteményből? Mindenesetre nem árt gyönyörködni benne, visszaad valamit a város panorámájából, hangulatából. Beküldte: P. 1, ^ Ha már értelmezni kell... Néhány megjegyzés a november 17-i számban (dr.Szegedi Károly tollából) megjelent, .Ismét a közalkalmazottakról, a jubileumi jutalomról” szóló, szerzői jogértelmezést tartalmazó íráshoz. A szerzővel egyetértünk abban, hogy egy jogszabály akkor jó, érthető és világos, ha annak alkalmazási módjáról nem kell vitatkozni, értelmező fórumokat szervezni. Az egyértelmű alkalmazhatóság nem mondható el az 1992. július elsejétől hatályba lépett, új Munka Törvénykönyvről, még kevésbé a köztisztviselők jogállásáról szóló, s legkevésbé a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényről, amit az is bizonyít, hogy a szerző (többször is vállalva saját értelmezésének nyilvánosságra hozatalát) tollat ragadott. Törekvését és segítő szándékát tisztelve, a Szolnoki Polgármesteri Hivatal részéről kénytelen vagyok néhány kiegészítést tenni az általa leírtakhoz, illetve pontosítani azokat. A birtokunkban lévő minisztériumi értelmezések alapján szó sincs kötelező jellegű állásfoglalásokról, e tekintetben az önkormányzatok önállóságának megsértéséről. Ha ez történne, legelőször az ön- kormányzat tiltakozna - minden figyelemfelhívás nélkül. Jogalkalmazóként elsősorban az önkormányzat intézményeinek vezetői kerülnek szembe a törvény többféle módon történő értelmezési lehetőségeivel, a döntést - mint munkáltatóknak - nekik kell felvállalniuk. Éppen ezért az önkormányzat számukra augusztusban tájékoztatót szervezett, ahol az előadó egyfajta értelmezését adta a törvénynek, s korrekt módon kijelentette, hogy hivatalos jogértelmezésre maga a jogalkotó, illetve a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma - konkrét perek kapcsán -jogosult. A polgármesteri hivatal - elsősorban a kevés munkajogi ismerettel és jogalkalmazói gyakorlattal rendelkező intézményvezetők kérésére - azt vállalta fel, hogy a jogszabály értelmezése során felmerült, vitatott kérdésben segítségükre lesz. Az önkormányzat nem adhat, és nem is kíván adni kötelező érvényű értelmezést a döntést hozó jogalkalmazó, munkáltatói jogkört gyakorló közalkalmazottaira, hiszen ezzel elkövetné ugyanazt a hibát, amit a cikk szerzője az önállóság megsértésének nevez. Hozzáteszem, nem is várja el az általa adott, illetve továbbított értelmezés kötelező alkalmazását, melyet több fórumon, illetve írásban magam is hangsúlyoztam. A cikk szerzőjével ellentétben, korábbi megnyilatkozásaimban is megpróbáltam a jogszabály értelmezését és az alkalmazáshoz szükséges pénzügyi fedezet biztosítását, vagy nem biztosítását külön kezelni. Abban remélem egyetértünk a szerzővel,hogy egy jogszabály értelmezésének, alkalmazási módjának nem lehet alapja, hogy arra fedezet áll-e rendelkezésre vagy sem. A jogértelmezésnek szigorúan a törvény szövegére, a jogalkotó megfogalmazott szándékára kell irányulnia. A szerző értelmezésével - úgy gondolja, „az a baj, hogy egyszerre több jogosultnak kellene jubileumi jutalmat fizetni” - a fentiek miatt nem kívánok vitába szállni, azt (mint egy értelmezést a többi mellett) tudomásul veszem. Megjegyzem azonban, „a jogalkotó feltehető szándékát igyekezett megállapítani”, míg a Munkaügyi Minisztériumnak, mint a törvény előkészítőjének tájékoztatója (s nem értelmezése) talán közelebb áll a jogalkotói szándékhoz. Végezetül, amit az önkormányzat tehet: jogértelmezési kérdésben továbbra is segíti a hozzáforduló munkáltatóit, közalkalmazottak abban, hogy döntéseik kialakításában minél szélesebb körű informáltsággal rendelkezzenek, s döntésük minél megalapozottabb legyen; a jogszabályban foglalt juttatások fedezetének biztosítása érdekében megvizsgál minden lehetőséget, amely a mintegy 120 millió forint többletforrás biztosítására irányulhat. Bízom benne, hogy a sokféle jogértelmezési lehetőség hatására a törvényt annak megalkotója pontosítja. A jogalkalmazói gyakorlatot pedig a munkaügyi perekben hozott ítéletek, illetve legfelsőbb bírósági állásfoglalások teszik megalapozottá. Az a sajnálatos, hogy amíg ez bekövetkezik, sok bizonytalanság, összeütközés keletkezik illetve folyamatosan fennáll, s ez nem használ sem a közalkalmazottnak, sem munkáltatójának, sem az önkormányzatnak. Vadászi Tiborné az Ellenőrzési Iroda vezetője Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
