Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-21 / 300. szám

SPORT EXTRA Jégkorong OB I. Kosárlabda NB I. Tíz perc alatt eldőlt Antal Zsolt (fehérben) útban ötödik gólja felé Fotó: I.CS. Lehel HC - Miskolc HC 15-6 (6-0, 6-3,3-3) Jászberény, 600 n. V.: Juhász, Fü- zessy, Szabó Lehel HC: Mihonyik - Nagy Z., Vargyas (5), Vorobjev 3 (1), Szelihov 2 (2), Vodopjanov 3 (3), Bállá, Bugyi (2), Sipos, Antal 5 (1), Bálint 1 (3), Si­mon, Szerdahelyi 1, Oláh, Szajka (1), Csontos, Szabados, Fodor, Lajkó. Edző: Kereső Csaba, Alexandr Vla- szov. Miskolc HC: Ládái - Jeszenszky, Kubek, Kruspán, Stas (1), Verba 1, Rokay 1, Nagy A. 1, Csíki 2 (2), Egyed 1 (2), Szabó, Mészáros (1), Tardi, Vi­lági, Tóth. Edző: Bíró Ignác. Kiállítások: 4, ill. 4 perc. Nem szabad pontot veszítenünk a hát­ralévő két mérkőzésen! - adta ki a paran­csot Kereső edző a hazaiaknak. No, nem mintha az eddigi eredmények alapján komoly veszély leselkedett volna Var- gyasékra. Ám, ha figyelembe vesszük, hogy a kékek kilenc emberrel szereztek pontot kedden este a bajnok otthonában, akkor a miskolciak esélye valamelyest növekedhetett. Reményeik mindössze 90 másodper­cig tartottak, hiszen Vodopjanov másod­szorra ugyan, de Ládái kapujába terelte a korongot, alig egy percre rá Antal Z. kö­szöntötte testvéröccse, András csapatát szemfüles góllal. Hamarosan ismételt, aztán megint Vodopjanov következett és ettől kezdve csupán formaság volt a mérkőzés. Tíz perc alatt 5-0-ra vezetett a Jászberény! A középső harmad is hazai góllal kezdődött, némi meglepetésre a sort Egyed folytatta, szépítéshez juttatva ezzel az NHC-t. A játékrész közepén a két V-betűs, Vorobjev és Vodopjanov volt eredményes, 9-1 a 31. percben. Be­csületére legyen mondva a herényiek­nek, a tetemes előny tudatában sem vet­ték félvállról a találkozót, bár a helyze­tek kihasználása nem volt százszázalé­kos, a lezserség távol állt a vendéglátók­tól. A befejező szakaszban két álmos pil­lanatot használt ki Csíki és Egyed, 12-5 a 48. percben. Szerencsére az ügyeletes gólgyáros, Antal és társa, Bálint megráz­ták magukat, s a gólparádés meccs biz­tos Lehel-sikert hozott az egyébként igen sportszerű összecsapáson. Kedden az Álba Volán lesz a rájátszás előtti és egyben idei utolsó ellenfél, kez­dés 18.30-kor a hűtőgépgyári jégpályán. (ni) Erőemelés Kapás az országos csúcs közelében Hiába intettek már búcsút az idei sze­zonnak az erőemelők, tegnap, az óévbú­csúztató idején is jutott némi csemegé- zés a jobb eredményekből. A szolnoki Mátyás király úti edzőteremben történt mindez, ahová a Tiszagép Erőemelő Ku­pa résztvevőit invitálta a Városi Sport- centrum, amely elsősorban a feljövőben lévő fiataloknak és a kezdőknek kívánt versenylehetőséget biztosítani. A 23 in­duló között sok új arcot lehetett felfedez­ni, közülük többen egyéni csúcsokkal rukkoltak ki. így tett Kapás István is, aki igaz nem számít már „mai gyereknek”. Egyrészt túl van már a negyedik ikszen, ráadásul komoly versenyzői múltat tud­hat magáénak. Nemrégiben országos bajnoki második helyezéssel tért haza, most több számban újra egyéni rekordot ért el. Felhúzásban kis híján az ország eddigi legjobb eredményét sikerült meg­javítania - a csúcs 240, a 240,5 kg-mal már nem tudott megbirkózni. A teljesí­tett 237,5 kg így is figyelemre méltó, kü­lönösen, ha hozzátesszük, a mérleg mindössze 64 kilót mutat alatta. A zsú­folásig megtelt teremben a guggolásban szintén élete legjobbját érte el (185 kg), ez ugyebár csaknem háromszorosa test­súlyának. Igencsak magára vonta a figyelmet a mezőtúri Török Imre ezen a napon: Tizennyolc éves létére akkor szállt be a küzdelembe, amikor már majdnem mindenki befejezte „fellépését”; gya­korlatai előtt, közben és utána, félelme­tes hangokat adott ki, közben önmagát biztatva „erős vagy” felkiáltással; fiatal kora ellenére alkata mellett sem lehet el­menni szó nélkül. A guggolás után „sporttörténeti” ese­ményre került sor, hiszen Szolnokon először rendeztek body-bemutatót, ezút­tal az országos bajnoki helyzettek rész­vételével. Hiába közölték, ne számítson a közönség csúcsformára, ugyanis a fiúk még nem „szálkásítottak”, bemutatóju­kat mégis óriási ováció kísérte. Eredmények: Nők: 1. Holló Ibolya 270 kg-225 pont, 2. Bognár Veronika 240-206 (mindkettő Szolnok, Apolló- Vénusz), 3. Fórizs Éva 270-200 (Mező­túr). Felnőtt férfi: 1. Kapás István 527,5 kg-399,84 pont (Szolnok, Ironman), 2. Bodor Csaba 507,5-333, 07, (Apolló- Vénusz), 3. Borzi István 510-325,78 (Mezőtúr). Ifjúságiak: 1. Török Imre 680-367,74 (Mezőtúr), 2. Nagy László 490-346,23 (Apolló-Vénusz), 3. Sallai Attila 577-343,20 (Ironman). Fekvenyo- más abszolút: 1. Török Imre 180 kg- 97,34 pont, 2. Velansits Gyula 155- 91,09 (Apolló-Vénusz), 3. Dobos László 125-86,22 (Apolló-Vénusz). (ko-) A mezőtúri Török Imre a 250 kilóval kacérkodik Harmincpontos győzelem idegenben Férfiak: Nagykőrösi KK-Szolnoki Olajbányász 71-101 (42-52) Nagykőrös, 1200 n., v. Hartyányi, Si- mó Sz. Olajbányász: Stan 15, Horváth 4, Berkics 20, Hosszú 8/6, Ivkovics 21. Csere: Mérész 15/3, Tóth A. 12/6, Gó­bi 2, Kiss 2, Kmézic 2. Edző: Rezák László. Feldobásnál a hazaiak ütötték el a lab­dát, amivel megszerezték a vezetést, de gyorsan négy kosárral válaszolt a szinte hazái pályán játszó vendégcsapat. A kö­rösiek rendezték soraikat, a félidő köze­péig kiegyenlített küzdelem folyt a pá­lyán. Négy ponttal „elment” a hazai csa­pat, de ezután Berkicsék tízpontos előnyre tettek szert, amit a félidő végéig megtartottak. Fordulás után gyors indítá­sokkal megugrott az Olaj, játékosai jól védekeztek, tetszés szerint érték el kosa­raikat. Előnyük hamarosan 30 pontos lett, így a csereemberek vették át az irá­nyítást. A szokatlan szerkezetű csapat magabiztosan mozgott, biztosan nyerte az év utolsó bajnoki mérkőzését. Jók: Ivkovics, Tóth A., Mérész, Ber­kics, ill. Jasiunskas, Pásztor Ifi: Nagykőrösi KK-Sz. Olajbányász 65-100(28-54) Tóth Z. NB I/B. Nők: Soproni Postás-Szol­noki MÁV MTE 83-63 (49-2) Sopron, 100 n„ v.: Nagy, Szlávik MÁV MTE: Koroleva 12, Czeglédi 8, Krasznai 4, Petróczi 12/9, Gailouma 9/3. Csere: Lugossy 3, Szombathelyi 3, Miklós 2, Tóth 10. Edző: Rasid Ábel- janov A hosszú út után kellően „elmacská- sodva léptek pályára a lányok. Bár a kezdés kimondottan jóra sikeredett, a második percben 5-0-ra vezetett a szol­noki együttes. Aztán mintegy varázs­ütésre megtört a lendület, a hazaiak há­rom triplával fordítottak. E sikeren fel­buzdulva egyszerűen hibázni sem tud­tak, igaz ehhez hozzájárult a vendégek gyengébb védekezése is, a MÁV MTE kulcsjátékosai egyszerre mondtak cső­döt. A második játékrész az első kópiája volt, továbbra sem voltak biztató jelek a Szolnok játékában. A félidő túlnyomó részében a cserék játszottak, akik nem vallottak szégyent. Sőt, teljesítményük ezúttal jobb volt, mint néhány meghatá­rozó játékosé. Kitűnő példa erre, ha ösz- szevetjük Lugossy, ill. Koroleva meg­szerzett lepattanóinak számát. Az állás 7-3 előbbi javára. Említést érdemel még a hihagyott tizenegy büntető! Végered­ményeben a Sopron megérdemelten tar­totta otthon a két bajnoki pontot. Szünet következik, legközelebb januárban lép pályára a MÁV MTE. Ifj úságiak:Soproni Postás-Szolnoki MÁV MTE 95-66 (48-36) Szolnok: Cseh 1619, Szombathelyi 11/6, Tóth 14, Lugossy 6, Benedek 5. Csere: Pusztai 7, Bakó 6, Futó, Nádas Balogh Teremfoci Százhúsz tinédzser a parketten Gyerekzsivajtól, palánkdöngéstől, labdapattogástól, szülői bekiabálásoktól, túláradó gólörömöktől, edzői tanácsok­tól volt hangos eyg álló napon keresztül a Tiszaliget sportcsarnoka. Nyolc csapat mérkőzött a Delta-Coop Kupáért, a házi­gazda SZUSE együttese mellett Mező­túr, Jászberény, Eger, Esztergom, BVSC, Szarvas és Kunhegyes legjobb 1978 augusztus elseje után született fo­cistái rúgták a bőrt lélekszakadva. A két négyes csoport (abban körmérkőzések­kel döntötték el a sorrendet) győztese játszotta a döntőt, a többiek a helyezése­kért küzdöttek. Az A-ban az Esztergom csupán gólkülönbséggel előzte meg a szarvasiakat, a másik ágon a BVSC volt a befutó, pedig az egriek még a szünet­ben 3-0-ra vezettek ellenük, végül 5-3-al a kék-fehérek jutottak a döntőbe, meg­előzve Kunhegyest. 3-4. helyért: Kunhegyes - Szarvas 18-0 (9-0) A kunok alaposan elporolták ellenfe­lüket. Vona Feri mestemégyessel nyitott, de azon kívül is még ugyanannyiszor volt eredményes, a Munkácsi, Árvái jegyzőkönyvvezető kettős nem győzte húzni a strigulákat a neve mellé. Nem volt partiban a két együttes, a legújabb módi szerint beöltözött kunok lelépték a teljesen elfáradt és megroggyant Kőrös­partiakat. Különösebb izgalom nélkül szemlélhettük Csillag cselsorozatait, Nagy Zoli remek ütemű védéseit. Kun és Lakatos távoli bombáit, Balogh Gabi szemfüles góljait. Döntő:BVSC - Esztergom 5-1 (2-1) A két majdnem „kifacsart” csapat nem bírt egymással, mígnem az eszter­A torna legjobb játékosa, Sipeki (fehérben) a kunhegyesi védőt zavarja a labdakihoza- talban Fotó: novák gomi Molnár öngóllal segített a BVSC- nek, amely újabb találattal mondott kö­szönetét. Szünet előtt Varga szépített, de fordulás után a vasutasok rádobtak egy „lapáttal” és megnyerték a tornát. Delta-Coop Kupa győztese a BVSC (Kiss József a szponzor igazgatója ad­ta át), 2. Esztergom, 3. Kunhegyes, 4. Szarvas, 5. SZUSE, 6. Mezőtúr, 7. Eger, 8. Jászberény. Gólkirály: Vona Ferenc (Kunhegyes) 10 góllal. Legjobb kapus: Nagy Zoltán (Kun­hegyes). Legjobb mezőnyjátékos: Sipeki Ist­ván (Eger). (néder)

Next

/
Thumbnails
Contents