Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-21 / 300. szám
Jeszenszky Géza New Yorkban Washington - Tegnap este érkezett New Yorkba a Közép-európai Kezdeményezés (KeK) küldöttsége: Alois Mock osztrák, Jeszenszky Géza magyar és Krzysztof Skubiszewski lengyel külügyminiszter. A miniszterek célja, hogy a KeK államainak megbízásából a súlyosbodó délszláv válság mielőbbi megoldását sürgessék az ENSZ-nél és az amerikai kormányzatnál. Meghalt Marosán György Vasárnap hajnalban, életének 85. évében Budapesten elhunyt Marosán György. A politikus 1927-ben lépett az MSZDP-be, 1939-től az Élelmezési Munkások Országos Szövetségének főtitkára, elnöke volt, 1943-tól részt vett az SZDP vezetésében. Szerepe volt a szociáldemokrata és a kommunista párt 1948-as egyesülésében. 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártjának egyik vezetője lett. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, 1956-ban rehabilitálták. Akkor ismét bekapcsolódott az MDP, majd az MSZMP vezetésébe, 1956 novemberében részt vett a Kádár-kormány megalakításában. Az MSZMP- ből 1965-ben kilépett, majd 1972-től ismét tagja lett ennek a pártnak. Eletútjáról több önéletrajzi könyvet írt. (MTI) Hivatalos totóeredmények 1. Coventry - Liverpool 5:1 1 2. Chelsea - M. United 1:1 X 3. Everton - Southampt. 2:1 1 4. Oldham - Tottenham 2:1 1 5. Cesena - Spal 1:1 X 6. Cosenza - Bari 2:0 1 7. Cremonese - Lucchese 1:1 X 8. Andria - Taranto 2:0 1 9. Lecce - Venezia 1:0 1 10. Modena - Bologna 1:0 1 11. Monza - Ascoli 2:1 1 12. Padova - Reggiana 0:0 X 13. Verona - Piacenza 2:1 1 14. Pisa - Temana 2:0 1 Csúszós utak Többfelé várható csapadék, eső, ónos eső, havas eső, havazás egyaránt előfordul. Délután helyenként megélénkül az északkeleti szél. Továbbra is sokfelé számítani kell ködre. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában -2 és plusz 3 fok között alakul. (MTI) Magyarország átalakulásához Népszerűtlen intézkedésekre is szükség van Antall József bizakodva tekint az 1994-es választások elé. A miniszterelnök szerint megvan az esély arra, hogy a társadalom értékeli majd a kormány, illetve a kormánykoalíció pártjainak négyéves teljesítményét, ami több, mint amit egyáltalán várni lehetett. A kormányfő - a Magyar Rádiónak adott interjúban - kijelentette: a társadalomnak érdeke, hogy az ország ezen az irányvonalon haladjon tovább. Antall József eredményként könyvelte el, hogy a válságjelenségek ellenére sikerült megőrizni az ország stabilitását, egyensúlyát, s noha a gazdasági átalakulásban még nem mindennel lehetünk elégedettek, az infláció mintegy 10 százalékkal mérséklődött. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a népszerűtlen intézkedéseket az ország felemelkedése érdekében vállalni kell. A legfontosabb ugyanis az, hogy a kormány becsülettel és tisztességgel a legjobb utat válassza, s ezáltal Magyarország átalakulva, gazdaságilag egészségesen fejlődő, politikailag stabil, külpolitikailag biztonságban lévő országként működjék. (Folytatás a 2. oldalon) Az ok, ami miatt Kitesz a TESZ Tavaly augusztusban pályázatot hirdetett a Tásadalmi Egyesülések Szövetségének Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Szervezete a székházukban lévő, hónapok óta bezárva tartó, volt „Irodalmi kávéház” üzemeltetésére. Ezt a pályázatot Tüski Tamás és vállalkozási engedéllyel rendelkező neje nyerte el. Miután az alaposan „lelakott” helyiséget nem kis munkával rendbe hozták, berendezték, szeptember 26-án Szapáry kávéház néven megnyitották. A TESZ-szel kötött szerződésük meghatározott időre, 1991. december 31-ig szólt. Az első hónapok veszteségesek voltak, ennek ellenére fejlesztettek, üdítőautomtát, hűtőt, kávéfőzőt állítottak be, közben egyre népszerűbb lett a kávéház, januártól a vendégkör olyannyira bővült, hogy egyre nagyobb nyereséget hozott a vállalkozás. Pénteken és szombaton diszkót tartottak, színjátszók pedig egyéni előadóesteket, kamaraszínpadi rendezvényeket. No és a szerződésüket is megújította a TESZ június 30-ig. (Aki vállalkozó, tudhatja, aki nem, az megértheti, milyen létbizonytalanságot jelent egy-egy ilyen féléves „alku”.) (Folytatás all. oldalon) CSILLOGÁS A SZEMEKBEN. Közel négyszázötven általános iskolás gyermeknek szerzett örömteli pillanatokat a Szolnok Városi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány, mely dr. Lengyel Györgyi alpolgármester és Várhegyi Attila polgármester védnökségével rendezte meg szombaton délelőtt „A szeretet adja magát” mottójű gálaműsort. A városi művelődési központban Lili és Lala a bohóc, valamint Pap Rita és Bodnár Attila szórakoztatta az ifjúságot, majd minden gyermek igen gazdag ajándékot vehetett át az adományozók jóvoltából, ugyanis alig két hét i.'jtí 600 ezer forint és 150 ezer forint értékű tárgy gyűlt össze a szerényebb körülmények között élő gyermekek javára. (Fotó: K. É.) Emberibb arcú lesz a honvédség Humán szolgálatot szerveznek a jövő évben a Magyar Honvédségnél, hogy kedvezőbbé tegyék a bevonuló fiatalok katonai szolgálathoz való viszonyát és javítsák a katonai szervezeten belüli emberi kapcsolatokat. Erről közösen döntöttek a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetői. Erdélyi Lajos honvédelmi szóvivő hangsúlyozta, hogy a parlament Honvédelmi Bizottságának tájékoztatása után a közvéleményt is bővebben informálják a leendő szervezetről. A humán szolgálat a honvédség egy olyan új szervezete lesz, amely a szociális konfliktusok kezelését, a katonák szellemi, fizikai kondíciói javításához elengedhetetlen művelődési, szabadidős és sportszervezői tevékenységet végzi majd. Feladatai közé tartozik a külső és belső tájékoztatáshoz, a katonai döntés-előkészítéshez szükséges humán kutató-elemző munka is. A felállítandó szervezet mindenütt az adott szintű parancsnokhelyettes alárendeltségébe kerül, és személyi állományának több mint 85 százaléka közvetle- nül a katonákkal foglalkozó szakemberekből áll majd. (MTI) szerkesztőség postájából (4. oldal) Megyei Munkaügyi Tanács Ünnepi ülés az új oktatóközpontban A Megyei Munkaügyi Központ ezúttal a Tiszaligetbe hívta össze a Munkaügyi Tanácsot, ahol a továbbiakban a központ dolgozóinak továbbképzése folyik majd. Az első turnuson már túl is vannak, s az eredmény - úgy tűnik - igazolni látszik a minisztérium ez irányú elképzeléseit. Maga a tanács elsőként a Hídépítő Vállalat - amely elnyerte a szolnoki Holt-Tisza-híd építésének jogát - kérését hagyta jóvá, miszerint a magyar munkavállalók kiképzéséig lengyel szakembereket alkalmaznának. Bár a következő pontban is külföldi munkavállalókról volt szó, a tanács már nem karácsonyi hangulatban döntött. A FÉKON kisújszállási gyára jelentett be különböző csatornákon mintegy 100 román állampolgár munkavállalására engedélykérelmet. Korábban mongolok dolgoztak, de azok szerződése lejárt, a magyarok számára pedig a fizetési és egyéb feltételek nem megfelelőek. (Folytatás a 2. oldalon) A szolnoki Belvárosi Általános Iskola sikerét hozta az esztendő utolsó duatlonversenye. Felvételünkön, amely a futás rajtjánál készült, a „Cél” felirat ne tévesszen meg senkit. Ahhoz, hogy a versenyzők azzal szemben találhassák magukat, háromezer métert kellett maguk mögött hagyniuk. Tudósításunk a 7. oldalon. Fotó: Novák Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. BOLDOG KARÁCSONYT ÉS EREDMÉNYEKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN MINDEN KEDVES ÜGYFELÉNEK A MAGYAR KÜLKERESKEDELMI BANK RT. SPORT EXTRA- Tíz perc alatt eldőlt (5. oldal)- Autó, motor és kerékpár (7. oldal)- Ónodi Törökszentmiklóson járt (7. oldal)- Egyszer volt, januártól újra lesz (9. oldal)- Dzsungelból a szigetvilág csúcsára (9. oldal)