Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-19 / 299. szám

T 1992. DECEMBER 19. Kulturális panoráma 9 Új arcok a Szigligeti Színházban Kétszáz éves Nyakó Júlia- Tudjuk önről, hogy filmszí­nésznő. Sokáig dolgozott a film­gyárban.- Nem jártam főiskolára, illet­ve 1981 -ben jártam három hóna­pig, de azután ott hagytam. . ?- Nem szerettem odajárni, nem az én világom volt. Lehet, hogy most már nekem való len­ne. Talán. Fodor Tamás „Stúdi­ók” színházában tanultam meg igazán a színészetet, és abból, hogy 1987-ig a filmgyárban vol­tam. Tizenöt éves korom óta fil­mezek. Három-négy film fősze­rep van mögöttem és egy csomó kisebb epizód szerep. A Vasár­napi szülőkben játszottam a fő­szerepet. Ez egy leánynevelő in­tézetben játszódik, Lugossy László rendezte. Ezután a Kö­szönöm, megvagyunk követke­zett, Kabala János rendezésében, majd a Gárdos Péter rendezte Uramisten. Később játszottam epizódszerepeket Jancsó-fil- mekben is és még egy csomó másban. Akkor már be volt ha­rangozva, hogy megszűnik a szí­nészi státusz a filmgyárban. Egyik ismerősöm mondta, men­jek el Győrbe. Ekkor még nem akartam kőszínházban játszani, de mégis elmentem.- Melyiket tartja nehezebb­nek? A filmezést vagy a színpadi játékot? Mindkettőnek megvan a saját nehézsége, a színpad annyiban nehéz, hogy kevés idő van egy szerep próbá­jára, de megszerettem ezt a testközelben való játékot is.- Pest és Győr után itt él Szolnokon. Egye­dül?- A Zagyva-parton lakunk én és a párom, Kákonyi Tibor.- A várost megsze­rette?- Ingerszegénynek találom. Picit hideg, hangulattalan, néha talán még nyomasztó is.- Olyan ez a színház itt Szol­nokon, mintha nem is szerves ré­sze lenne a városnak, csak ,,ál­lam az államban", még a színé­szek is magányosnak látszanak valahogy, nem?- A színész egyébként is ma­gányos. Én például fizikailag nyilván nem vagyok magányos, de belül, a lényem magányra vá­gyik. így lehet megújulni, újjá­születni egy-egy szerepre.- Picit szomorú. Az teszi talán, hogy most esik az eső, vagy egyébként is?- Ilyen a világ. Ez mindenütt így van. Inkább csendes melan­kólia ez, mint szomorúság.- Színészideálja, szerepálma ?- Egyik sincs. Nagyon sok színészt szeretek és nagyon sok szerepet szívesen eljátszanék, de egy nagy-hagy szerepálmom nincs.- Szolnokon miben látjuk?- Lázár Ervin: Kisfiú és az oroszlánok című darabjában és Moliere Tartuffe-jében. Gazsó György- Sajnos nem vettek fel a Szín- művészeti Főiskolára.- Mégsem adta fel.- A Nemzeti Színház Stúdió­jába jelentkeztem ezután. Ott az­tán kiderült, minden másképp van, mint ahogy én gondoltam. Az amatőrség alatt elbújtam a szerep mögé, a stúdióban meg éppen a legbensőmet kellett ad­ni. Akkor mqg a drága Bodnár tanár úr volt ott. Tőle tanultam a legtöbbet. Ez a stúdió két év volt.- Ezután Kecskemét követke­zett.- Itt 3 évig voltam. Az elején még jól is éreztem magam. Ez az időszak volt, amikor Jancsóék lementek, s végül egy romhal­maz lett az egészből, amivel nem lehetett mást csinálni, mint kita­karítani az egészet. Lendvai ta­nár úr mindenkit lapátra tett, így kerültem Szegedre. Itt a két év alatt nem éreztem jól magam. Vagyis: nem kaptam szerepeket.- A zalaegerszegi színháztól viszont nehezen vált meg. Miért és hogyan jött mégis Szolnokra?- Spiró György Kőszegők c. darabját játszottuk Kőszegen. Ott ismerkedtem meg a mostani igazgatómmal. Nem beszélget­tünk mi olyan nagyot, azt tud­tam, tetszik neki ahogy játszot­tuk a darabot, de ennyi volt az egész. Eltelt két év, s amikor ki­nevezték igazgatónak, felhívott telefonon és kérte, jöjjek Szol­nokra. Féltem ettől a döntéshely­zettől. Nagyon sokat vívódtam. Nagyon nagyra tartottam Spirót, mégse volt könnyű a döntés, de tudom, végig piszkálna a dolog, ha nem jöttem volna. Nem tud­nék nyugodni.- Szolnokon nagyon szép sze­repeket kapott.- A Szeretlek cirkuszban az igazgatót játszom, és most pró­báljuk a IV. Henriket, ahol én vagyok IV. Henrik. Nagyon ne­héz. Az embernek négyévenként el kell játszani egy Shakespea- re-t, hogy tudja, hol tart. Össze­tett, sokoldalú szerep, komoly feladat megbirkózni vele. K. Sz. Glóbusz - hatrészes játékfilmsorozat Forgatási jelenet: Szalai Z. László operatőr, Márton István rendező Lukács Sándorral (Fotó: Kende Tamás - MTI-Press) A remek tollú Pre- kop Gabriella törté­netet kerekített abból, hogy milyen is az - hétköznapi emberek számára -, amikor vál­tozik a „Rendszer”, így hát olyan szereplő­ket válogatott, többsé­gében tanárembere­ket, akik ebben a társa­dalmi mozgásban vál­lalkozni kény­szerülnek. A hatrészes minisorozat (a miniso­rozat azt jelenti, hogy ez a hat rész készül és nincs tovább, nem lesz belőle Álomhajó, Kli­nika avagy Szomszé­dok, Dallas) ötven­hatvan perce egy pri­vát nyelviskola körül bonyolódik. Tőkés Géza (Lu­kács Sándor alakítja) docensként eddig né­met irodalmat tanított az egyete­men, most magán nyelviskolát ala­pít a XII. kerületben, a Baltazár utcában. (Figyelem! a helyszínnek jelentés értéke van!) O az, aki a kötőmód struktúrája helyett most mindenféle slampos fogalmazású papírba kell, hogy mélyedjen, azo­kat kell kitöltenie, azokkal kell kü­lönféle hivataloknál kilincselnie. Csetlése-botlása ebben a közeg­ben nem kevésbé szórakoztató. Felesége, a szép Nóra (a kitűnő Bánsági Ildikó). Először csak annyit érzékel, hogy a hangulat feszült, házassá­guk megromlik. Mert hát kire is haragudjon az ember, ha bántják, ha méltatlanság éri, megalázzák? Hol vezetődjék le az így felgyü­lemlett feszültség? Leginkább a szerettei előtt engedi el magát az ember: a közvetlen környezeté­ben, otthon, a munkahelyen. Mivel az egzisztenciális bizonytalanság mindenkit érint, ezért egymással hadakozunk. Eddig volt barátságok, szerel­mek és rokonszenvek válnak e dúltság martalékává, jobb sorsra érdemes kapcsolatok foszlanak semmivé. így szemlélve, a tévén keresztül ezt az egészet, talán job­ban megértjük, hogy mindennap­jainkon valójában mi is történik velünk. Itt ugye, ebben a történetben felnőttek a tanulók is. Van közöt­tük egy skót űr, Ron Andersson, (Clive Wood játssza), aki számító- gépes szakemberként dolgozik Magyarországon, és ezt az időt fel szeretné használni arra, hogy elsa­játítsa egyik dédnagypapája nyel­vét, az oroszt. Annyit elárulha­tunk, hogy nemigen sikerül neki, mert tőle szeretné mindenki ellesni az angolt, no és mivel szép terme­tű, csinos, érett korú fiú, hát érzé­sek is viharzanak körülötte, meg benne. Szövevényes hát a történet, szellemes, kellemesen ironikus a hangnem, s nem utolsó sorban a színészek még élvezetesebbé te­szik. Főbb szerepet játszik Udva­ros Dorottya, Szilágyi Tibor, Tí­már Éva, Olsavszky Éva. a kolozsvári színjátszás Nemrég, 1990-ben a pest-budai színjátszás megindulásának két- századik évfordulója adott alkal­mat arra, hogy a kezdetekre emlé­kezzünk; egy azóta kibontakozott művészeti ág első hivatásos lépé­seire. S hogy ezek a lépések mennyire szükségszernek voltak, mennyire korérzület és közakarat volt a színházak és a színjátszás létrejötte, az is ékesen bizonyítja, hogy 1792. december 17-én a ko­lozsvári Rhédey-házban is sor ke­rült az első hivatásos színházi elő­adásra Erdély földjén. Közvetve már az 1790 végén összeülő erdélyi országgyűlés is foglalkozott Magyar Nemzeti Színház felállításának tervével, közvetlenül azonban a következő országgyűlésen, 1792 őszén került tárgyalásra és igenlő elfogadásra a „magyar nézőjáték előadására egyesült nemes ifjak társulatá”- nak kérvénye. Az engedély a nagyfejedelem­ség egész területére szólt, egy megszorítással; „Nem ellenzi ezen kir. főigazgató tanács azt, hogy a könyörgők, valamint a nemzetnek, úgy a nemzeti nyelvnek is na­gyobb gyarapítására és pallérozá­sára szolgáló erkölcsös játékokat itten Kolozsvár városában s más helységeiben is ezen fejedelem­ségnek minden akadály nélkül űz­hessenek. Ezen szabadság mind­azonáltal úgy engedtetik meg, hogy a könyörgők csak oly erköl­csös játékokat adjanak, melyek már előre megvizsgáltattak a könyvvizsgáló comissió által, s midőn valamely helységben ját­szódni akarnak, a helységbeli fel- sőbbségnél magokat a nyerendő szabadság végett jelenteni el ne mulasszák.” Túl sok nyoma nincs annak, hogy a „könyvvizsgálat” komoly gondokat okozott volna, annál több az adat arra, hogy a társulat állandó anyagi gondokkal küzdött. Annak ellenére így.volt ez, hogy az országgyűlés is, a rendek egyé­nileg is pártolták a nemes ügyet. Fejér János, aki az első évadban a társaság elöljárója volt, kevéssé ér­tett a pénzügyekhez, s ez is oka volt annak, hogy 1793 őszétől a színház Kótsi Patkó János vezeté­sével és vállalkozásaként műkö­dött tovább. O nemcsak alapító tagja volt a társulatnak, hanem hosszú időn át életben tartója is: 1808-ban vonult vissza, de 1820 tavaszán néhány hónapra még visz- szatért ugyanoda. Neves színész volt, 1794-től kezdve rend­szeresen játszotta Hamletet általá­nos elismerést váltva ki. Mai fo­galmak szerint elképesztően sok szerepet játszott, ámde minden szí­nész erre kényszerült a gyakori be­mutatók miatt. De rendezett is, igazgatott, színdarabokat írt és for­dított, s még színháztörténeti és elméleti írásai is vannak. Egy Be­köszöntő beszédé ben így fogal­mazta meg hitvallását; „A színját­szó sokkal fontosabb ember a köz társaságban, mint amilyennek so­kan képzelik. Az ő kezében vágy­nak a lélek munkáját ébresztő sze­rek, melyeket sem a törvény, sem a király tekintete mozgásba nem hozhat.” S így „a szív formálásá­ra és a nemzet karakterének jobbí­tására is a játékszínnél alkalmato- sabb eszközt még az emberi elme fel nem talált.” Persze Kótsi sem tudott az anyagi gondokkal megbirkózni, így hamarosan báró Wesselényi Miklós lett a társulat „tulajdono­sa”, azaz önfeláldozó mecénása. Kótsi Patakó János mellett neki és az el nem pártoló erdélyi közön­ségnek köszönhető, hogy e kezdet­nek lett folytatása, máig tartó ran­gos hagyománya „a lélek munká­ját ébresztő ezrek”-nek. V. G. Jazz-karácsony Szolnokon Vendégünk lesz az OF COURSE kvartett Budapesti Of Course kvartett tagjai: Juhász Gábor - gitár, Szakcsi Lakatos Róbert Barcza Horváth József - bőgő és Balázs Elemér - dob. zongora, December 22-én a szolnoki Városi Művelődési Központ színháztermében ad koncertet a budapesti Of Couse kvartett, 19 órai kezdettel. Az együttes tagjai fiatal tehetséges muzsikusok, akik most végzik, illetve végez­ték zenei tanulmányaikat. Az együttes vezetője a gitáros Ju­hász Gábor 24 éves, akit az a megtiszteltetés ért, hogy elnyer­te a Dán Jazz Akadémia ösztön­díját. A dobos Balázs Elemér, szintén 24 éves, aki több formá­cióban is szerepel, igen keresett zenész. O egyébként már járt Szolnokon hat évvel ezelőtt, Ba­bos Gyula triójával. A zongoris­ta Szakcsi Lakatos Róbert, 18 éves kora ellenére meghatározó tagja a kvartettnek, hiszen jobbá­ra az ő szerzeményei szólalnak meg. Robi zenei tanulmányait jelenleg magántanárnál folytat­ja, aki nem más, mint édesapja, a kitűnő művész: Szakcsi Laka­tos Béla.- Hogyan kezdődött zenei pá­lyafutásod? - kérdeztük az együttes vezetőjétől.- Még kisgyerek koromban édesapám adott nekem egy-két hangszert. Népi hangszerek vol­tak, tambura, mandolin és eze­ken -számára érdekes módon csak elkezdtem játszani. Ezen sokan csodálkoztak, de nekem ez olyan természetes -volt, mint ahogy más énekelt. Mikor teena­ger korú bátyám kapott egy gi­tárt, én elvettem tőle és később ez meghatározta zenei tanul­mányaimat. Pécsen születtem, s az, hogy vidéki városban nőttem fel, befolyásolta életemet. Miért a jazzt választottam? Akkoriban mikor elkezdtem a zenével fog­lalkozni, Pécsett volt egy nagyon erős, jó szellemi irányzat, ami a progresszív dolgokat a vállára kapta, mind az irodalomban, mind a zenében. Majd feljártam Pestre tanulni, és fel is költöz­tem, mikor felvettek a zenei kon­zervatóriumba. Ott találkoztam az azóta is nagyon jó barátaim­mal a mostani Of Course zenekar tagjaival. Ennek már négy éve. Azóta számos formációban is szerepeltünk, de az Of Course kvartettben továbbra is együtt játsszunk.- Merre szerepeltek, hol léptek fel az országban?- Mi számos helyen szerepe­lünk, vidéken is. Vidéken rend­szerint a közönség lényegesen jobb, mint Budapesten. Vidéken az emberek ünnepet próbálnak csinálni a zenéből, s ott, ahol ez esemény, megtisztelve érezzük magunkat, hogy mi játszhatunk.- Hogyan látjátok a zenei köz­ízlés alakulását?- Érzek egy olyan növekvő tendenciát, amely lehet, hogy vi­lágjelenség, hogy az emberek megpróbálnak hisztérikusan szórakozni. Klipszerűen sűríteni az információkat, nincsen idejük elnyugodni, és várni a csendre. Pedig a zenék javarésze, amit ér­demesnek tartok, nagyon sok­szor a csendből indul.- Mit lehet ez ellen tenni? Ez a tendencia fokozódik, vagy vissza fog fordulni a természetes zenei hangokhoz, gondolatokhoz?-. Abban bízom - ezt már Barcza Horváth József, az együt­tes bőgőse mondja -, hogy ez a folyamat ezen a téren egyszerű­en nem mehet tovább. Ami nem tud továbbmenni, az talán visz- szafordul, mert ez a rohanás nem fejlődhet tovább, mert akkor ér­telmetlenné válik az élet. K. Z.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents