Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-14 / 294. szám

1992. DECEMBER 14. Sportextra 7 Farkas Péter ismét a megyében járt KIKAPOTT AZ OLIMPIAI BAJNOK Vízilabda Magyar Kupa Nyolc között a Szolnok „Bártiová hívnak, szívesen megyek” - nyilatkozta nemrégi­ben lapunknak Faikas Péter, olimpiai bajnok birkózó. Újszászon szaván fogták: meg­hívták a december ti- zenkettedikei Olimpiai Napra. De ne vágjunk ennyire az események elé, hiszen az esti kö­zönségtalálkozó előtt több program várta a/ érdeklődőket. Olimpiai Napot mi­vel lehetne méltóbban ünnepelni, mint sport­tal. Ennek szellemében fél tízkor a kétezer mé­teres futás rajtvonalá­hoz állhatták fel a vál­lalkozó kedvűek, fő­ként gyerekek. A táv stílusosan a Művelődési Ház és az újonnan megnyílt tornacsarnok kö­zötti útvonal volt, elvégre a két in­tézmény közösen szervezte az eseményt. Az abszolút győztes Batthyány Attila lett, s minden helyzeti kapott egy belépőt az esti találkozóra. Akinek volt kedve és energiája a két kilométer lefutása után, rögtön benevezhetett az egész nap zajló asztalitenisz-verseny küz­delmeibe. Ezen közel negyvenen indultak a különböző korosztályok­ban, a legidősebb résztvevő már hatvan felé jár. Délután öt órára megteltek a csarnokban felállított széksorok, több százan várták az illusztris ven­déget, aki némi késéssel ugyan, de fél hat után végre megérkezett. Né­Veres Zoltán nem ijedt meg a „Farkastól” hány perces műsorral kezdődött az est A belterületi általános iskola lá­nyai szalaggyakorlatukat adták elő (melyet Vargáné Király Ildikó taní­tott be), aztán a nagykerti fiúk Sar- kadi Lajosné által koreografált ke- rék páros bemutatója következett. Ezután Farkas Péter élménybeszá­molóját hallgatták meg rajongói. A bajnok mesélt pályafutásának kez­detéről, eddigi versenyeiről és ter­mészetesen a barcelonai ötkarikás játékokról. A színes és humoros „életrajz” után kérdések sokasága záporozott a világhírű sportoló felé. Egy kíváncsi szurkolót az érdekel­te, mire gondol az ember a dobogó legfelső fokán, „a világ tetején” állva. Farkas Péter szerint egysze­rűen csak arra, hogy „túl vagyok rajta, végre kifújhatom magam”. Mikor elfogytak a kérdések - az est fénypontjaként -, vérremenő ping-pong küzdelmekre került sor. Az asztal egyik oldalán előbb Há- jos Szilvia, majd Veres Zoltán (a délelőtti győztesek) álltak, ellenfe­lük a birkózásban világhírnévre szert tett Farkas Péter volt Az aranyérmes a kaucsuklabda bűvö- lésében még nem jutott hasonlóan magas szintre, így meg kellett ha­jolnia fiatalabb vetélytársaival szemben. A hecc kedvéért vissza­vágót kért a szőnyegen, ezt a kihí­vást azonban visszautasították le­győzői. SZS OSC - Szolnoki Vízügy RC-Cola 8-10 (3-3,1-2,1-2,3-3) Komjádi uszoda, 100 néző. v.: Kosztolánczy, Puskás. OSC: Jókuti - dr. Vasicsek, Horváth, Dávid, Berezvay 3, Rosta 1, Denk 1, dr. Sudár 1, Fekete, Takács, Hajdú, Müller 2. Edző: Budavári Imre. Szolnok: Bodrogi - Szendrei, Kövér, Sűrű, Lukács 2, Varga 2, Tóth Cs., Krasznai, Vargyas, Magyar 1, Nagy T. 3, Kiss A., ifj. Cseh 2. Edző: Cseh Sándor. Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 8/5. Négyméteresek: 2/2, ill. 1/0. A Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutásért játszották a visszavágó-mérkőzést. Mint is­meretes, az első összecsapáson, a Damjanich uszodában 8-7-es szolnoki győzelem született. Félő volt, hogy az egygólos előny ke­vésnek bizonyul, a Vízügy SE já­tékosai azonban reménykedtek a továbbjutásban. Ezt valóra is váltották, hiszen változatos, fordulatokban bővel­kedő mérkőzésen magabiztosan verték ellenfelüket. Láthattunk szinte minden olyan „kelléket”, ami a vízilabdát színesíti, érde­kessé, izgalmassá teszi. Vargyas átadásából Lukács nyitotta meg a gólok sorát, de ezt Rostás gyor­san kiegyenlítette. Bodrogi két jó ifj. Cseh Sándor egyre inkább helyet követel magának a csa­patban védéssel igazolta képességeit, utána előnyös helyzetekből az OSC kapuja mellé húzták a lab­dát a szolnokiak. S amint ez lenni szokott, az ellenfél kihasználta a könnyelműséget. Kétszer is az egyetemisták vezettek, a Vízügy SE azonban nyomban egyenlített. A második negyedben vette át a vezetést a Szolnok, miközben többször is kettős emberhátrány­ba került. Aztán láttunk sorozat­ban bosszantó hibákat, nagy küz­delmet. Nagy Tibi négyméteres­ből a kapus hasát találta el, volt viszont egy villanása amelyből pazar gólt lőtt, és az is dicséretére válik, hogy ráúszásnál mindig ő szerezte meg a labdát. A csere­ként beállt ifj .Cseh hamarosan stabil csapattaggá nőheti ki ma­gát, két góllal járult hozzá a si­kerhez. De hogy az izgalom fo­kozódjon, a harmadik negyedben szerzett 5-7-es vezetés után az utolsóban gyorsan 7-7-re módo­sult az állás. A döntetlen is a Szolnok továbbjutását jelentette volna, a Vízügy fiataljai azonban nem elégedtek meg ennyivel. Nagy T. villanása után Magyar előnyből, ifj.Cseh pedig akcióból 7-10-re alakította az eredményt, amit Berezvay négyméteresből szépített. Ezzel a Szolnoki Vízügy RC- Cola is bejutott a legjobb nyolc csapat közé, a folytatás tavasszal lesz. A bajnokságban elért előke­lő harmadik helyet remek kupa- győzelemmel toldotta meg a csa­pat, jogosan gratuláltak Cseh Sándor edzőnek az őszi teljesít­ményhez, az eredményes játé­kért. (pi) Egyszerre hat asztalun folyt a csata Vastaps a tornászoknak A szokásoknak megfelelően ezúttal is zsúfolásig megtelt a Jászberényi SE Ferencesek terén lévő tornacsarnoka az egyesület fiatal tornászainak hagyományos évvégi bemutatójára. Nem volt véletlen a nagy ér­deklődés, hiszen a Jászság fővá­rosában évek óta kitűnő színvo­nalú oktató-nevelő munka folyik a szakosztálynál. Ezt bizonyítják a lányok idei eredményei is. De- mény Zsófia felnőtt minősítésű, míg Demény Andrea és Lagzi- Kovács Tímea ifjúsági aranyjel­vényes lett. Az országos ifjúsági csapatbajnokságon bronzérmet. az országos vidékbajnokságon aranyérmet nyert a csapat, s egyéniben is számos fényes érem jutott a lányok birtokába. Tehetségüket ezúttal is bizo­nyították, óriási sikert aratott pél­dául a különböző korosztályok csoportos gyakorlata. Első alka­lommal mutatták be tudásukat az idén alakult akrobatikus csoport tagjai. Üde színfoltja volt a be­mutatónak, hogy most először fi­úk is voltak közöttük. A legjobbak szergyakorlatait követően méltán csattant fel a taps a közönség soraiban, ahol a szülőkön, sportbarátokon és az oktatási intézmények vezetőin kí­vül helyet foglaltak az egyesület elnökségi tagjai is, akik á bemu­tató előtt üléseztek. Egy különlegességgel is szol­gáltak Harmath Béla tanítványai: három gerendán egyszerre három lány mutatta be zenére ugyanazt a gyakorlatot. A jászberényi tor­nászok életében egyébként a ha­zai sikerek mellett a nemzetközi kapcsolatok építése szempontjá­ból is jelentős volt az idei év. Fo­gadtak olasz vendégeket és jártak Németországban. „Hálából szerveztük ezt a be­mutatót azoknak a szülőknek, sportembereknek és gazdasági vezetőknek, akik lehetővé tették számunkra az 1992. évi eredmé­nyes szereplést. A gyerekek most is szeretnék bemutatni tudásukat, s ezzel azt is bizonyítani, hogy érdemes a szakosztálynál folyó munkát támogatni” - mondta Ti- borcz Zoltán még a bemutatót megelőző bevezetőjében. Nos, a bizonyítás csakúgy, mint a kü­lönböző versenyeken, ezúttal is fényesen sikerült. Egy órán ke­resztül nagyszerű sportél­ményben volt része azoknak, akik megtekintették a műsort, melynek végén a legeredménye­sebb versenyzők könyvjutalmat vehettek át Pomázi Ferdinánd ügyvezető elnöktől. Szántai Vérvétel és nőgyógyászati ellenőrzés a doppingvizsgálatkor Többnyire utazással töltötte az utóbbi időben napjait dr. Jákó Pé­ter, az Országos Sportegészségügyi Intézet, közismertebb nevén a Sportkórház főigazgató-főorvosa. De nem ebbéli minőségében járt külföldön, hanem előbb mint a Nemzetközi Sportorvos Társaság (FIMS) úgynevezett interfederális bizottságának tagja volt jelen a FIMS végrehajtó bizottságának ró­mai ülésén, majd a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AI- BA) tudományos albizottságának elnökeként vett részt a NOB boksszal foglalkozó különbizottsá­gának lausanne-i tanácskozásán. A sportorvosi összejövetelen két igen fontos téma került terítékre. Az egyiknek a vitája azzal a támo­gató állásfoglalással zárult, hogy a doppingellenes fellépés hatéko­nyabbá tétele megköveteli, hogy ne csak vizeletminta, hanem vérvétel alapján is történjék az ellenőrzés, vagyis a vérdopping kiszűrése, le- leplézése kerül előtérbe. A másik fontos témában azt jár­ták körül, mi módon lehet az eddi­ginél megbízhatóbban, és a téve­dést kizárva meghatározni a sporto­lók nemét Az eddigi módszer ugyanis nem bizonyult százszázalé­kosnak, amikoris a kromoszóma­hártya-kenetből történt A FIMS ja­vaslata szerint a vizsgálatot több­lépcsőssé tennék, és a tévedés elke­rülése érdekében a kromoszóma­analízis előtt először minden eset­ben nőgyógyászati vizsgálatra kö­teleznék a versenyzőt, majd vérvé­tel útján meghatároznák a nemi hormonszintjét E háromlépcsős módszerrel kivédhető lenne a téve­dés, vagyis az, amire a múltban volt már példa: hogy férfinemű sportoló induljon a nők között, vagy fordítva... A Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság ökölvívással foglalkozó külön­bizottsága mindenekelőtt a barcelo­nai olimpia sportági történéseit ér­tékelte. Jákó doktor örömmel szá­molt be arról, hogy a megítélés egyértelműen pozitív volt, miután a kiütések számának jelentős csökke­nésében is megmutatkozó kedvező tendenciákat rögzíthettek. A NOB orvosi bizottsága egészségügyi szempontból nem aggályos az ökölvívással szemben, mely sportá­gat pedig - különösen a szöuli olimpia után - túlságosan is veszé­lyes voltára hivatkozva egyesek le akartak vetetni az ötkarikás prog­ramról. A barcelonai tapasztalatok és a friss tudományos vizsgálatok is azt támasztották alá, hogy az amatőr ökölvívás nem marasztalha­tó el egészségkárosítóként és a nyári játékok ökölvívó tornája is a igazolta.

Next

/
Thumbnails
Contents