Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-14 / 294. szám
4 Emlékezés A szerkesztőség postájából Juniorok táncversenye 1992. december 14., hétfő Volt egyszer egy Vallyon-telep “Ébressz — ajánlva Kérje a végkielégítést... Másfél évvel ezelőtt lett munkanélküli H. J.-né szolnoki olvasónk, húszéves munkaviszonnyal a háta mögött. S mint írja, azért nem kapott végkielégítést, mert annak idején ezt nem foglalták bele a kollektív szerződésbe. Azóta sem hagyta nyugton a válasz, ahogyan azt is kifogásolja, hogy a volt férje járandóságából — aki ugyancsak utcára került, de a végkielégítést megkapta — nem vonták le a kislánya után megítélt, 12,5 százalékos tartásdíjat. Kéri, derítsük ki, sérelmével kapcsolatban mi az igazság, esetleges követelésével hova fordulhat. Megemlíti, május óta ismét dolgozhat, s ennek örül, ugyanakkor elszomorítja, hogy csupán 8000 forintot kap tisztán kézhez. Ehhez jön a családi pótlék, és a már kereső, másik gyermeke ad 4000 forintot, de sajnos ezzel együtt kevés a megélhetéshez. A gyermektartásdíjat nem adta hozzá, mert az utóbbi hónapban az apa 1000 forint helyett 107-et fizetett. Ebből arra következtet, hogy már munkanélküli-segélyt sem kap... Dr. Lambert Istvánt, szerkesztőségünk jogi képviselőjét kérdeztük meg, vajon hova fordulhat — ennyi idő múltával is — olvasónk jogorvoslatért. Válasza biztató: a végkielégítés a régi jogszabály és az új Munka Törvénykönyve előírása szerint is járt és jár a dolgozónak — függetlenül attól, hogy a kollektív szerződésben szabályozták-e vagy sem. Utólagos végkielégítését írásban kérje a volt munkáltatójától, s ha a benyújtástól számított nyolc napon belül nem kap rá választ vagy elutasítják, a munkaügyi bírósághoz forduljon. (Hétfői napon személyesen is megteheti, amikor a kérelmét szakszerűen jegyzőkönyvbe foglalják. Szolgáltatásuk, az eljárás ingyenes.) Ami pedig a volt férj gyermektartásdíj-kötelezettségét illeti: a végkielégítéséből — miután bérjellegű juttatásról van szó — ugyanúgy le kell vonni, mint az egyéb járandóságából, de a munkában töltött idő, a hónapokban megállapított végkielégítés függvényében. Ez azt jelenti, ha pl. az apa 100 ezer forintot kapott, mondjuk négy hónapra, ebből — a 12,5 százalékos tartásdíj fejében — Ont 12.500 forint illeti meg. Ennyit kellett volna levonnia a munkáltatójának, ami négyhavi tartásdíj teljesítését jelentette volna. Azt tanácsoljuk, követelésével forduljon a bírósághoz. És arról is tájékoztatjuk, hogy a munkáltató az elmulasztott levonásért, a tartásdíj összegéért készfizető kezesként felel. Kinek jó ez? Hogy kik mire emlékeztettek itt Európa közepén évtizedeken keresztül, ezt legtöbb hazánk fia tudja. De azt is, hogy például mire nem volt szabad emlékezni. Sokáig arra semmiképpen sem, amire december 5-én Tiszakürt lakossága — a helybeli FKGP rendezésében — a község református templomában tartott ökumenikus istentiszteleten és a község főterén elhelyezett, különleges stilus- ban épített II. világháborús emlékműnél emlékezett. A háborúban elesettek hozzátartozói, falubéli és elvándorolt leszármazottai, barátai, ismerősei, mély fájdalommal emlékeztek azokra, akik tanúbizonyságot tettek hazafias kötelezettségükről, hazaszeretetükről. Megrendülve hajtottak fejet az egybegyűltek azok előtt a hősök előtt, akik évtizedek óta idegen és hazai földben elusszák örök álmukat. Mert hősök ők, úgy, mint azok a volt ellenség fiai, akik nem tehettek a hazájukban dühöngő terrorról éppúgy, mint Kimagasló esemény színhelye volt a Kisújszállási Művelődési Ház nagyterme november 26-án délután, ahova — a vöröskeresztes aktívákkal együtt — önkéntes véradók érkeztek. Az ünnepi köszöntő után a városi önkormányzat részéről Brankovics László mondott meleg szavakat, s mint véradó, méltatta a véradás jelentőségét. Elmondta, hogy a közelmúltban műtéten esett át, s akkor érezte igazán, mit jelent segíteni a betegeken. A kórházi ágyról a sok-sok önkéntes véradóra gondolt -— nagy tisztelettel. A rendezvényen Fülöp Gá- borné, a Vöröskereszt városi titkára kitüntetéseket adott át, és hosszan sorolhatnánk, hányán kaptak tíz, tizenöt, húsz és harmincszoros ingyenes véradásért Ha azt halljuk, Románia, rögtön a káosz, a szegénység jut eszünkbe. Ez utóbbi bizony súlyos teher, főképp karácsony táján, és különösen az, ha az ember nem csak szegény, de már gyermekkorában mozgássérült, és az ünnepeket egy szanatóriumban várja. A Humanitás Alapítvány néhány tagja — a Mikulással együtt — azért kerekedett fel a megyeszékhelyről egy mikrobusz- nyi játékkal, könyvvel, édességgel, hogy egy boldog délutánt szerezzen a Deznai Gyermekrehabilitációs Központ mintegy négyszáz kis lakójának. A vidám műsor után az intézet vezetője, Borson doktor vendégül látta a „nagyszakál- lút”, és kíséretét. Róla egyébként ebéd közben derült ki, hogy tizenkét gyereket fogadott örökbe — saját fia és lánya mellé. A már említett alapítvány nyitott (tíz tagú), augusztusban Romániában, november 27-én pedig Magyarországon jegyezhazánk gyermekei, kiket idegen érdekek ránk nehezedő acélkapcsa kényszerített bele egy értelmetlen háborúbaa. És hősök mindazok, akik Trianon átka következményeként a közeli jobb és baloldali nagyhatalmak vérben tobzódó diktatúrájának szorításában ontották vérüket. Úgy az idősek mint mi, középkorúak, akik gyermekként éltük át a szörnyű világégések és a terror poklát, a doni katasztrófát, kell hogy emlékeztessük mindazokat, akik a történteket csak hallomásból ismerik. A tiszakürti csodálatos emlékmű, melyen a hősök kőbe vésett nevei dacolni fognak az idő múlásával, és amit most elborítanak a kegyelet virágai, legyen példája annak a gondolatnak, hogy minden településen méltóságteljesen lehessen megemlékezni azokról, kiknek nevei örökre egybeforrtak hazánk véráztatta történelmével. Guth Sándor kitüntetést, ajándékot. Közülük azonban feltétlenül említést érdemel Túra Andrásné, Szűcs Erzsébet és Farkas László, akik ötvenszeres véradásért vehették át az oklevelet és az ajándékot. Az ünnepség fénypontja volt, amikor Razsó Sándomé százszoros véradó vette át a kitüntetést és ajándékot — a jelenlévők nagy tapsa közepette. Végezetül a Vöröskereszt városi vezetősége fogadást adott a meghívottak tiszteletére. Ezúton is kérem megyénk lakosságát, a fiatalokat és közép- korúakat, hogy csatlakozzanak a véradók táborának nagy családjához. Mert ÉLETET MENT, AKI VÉRT AD. F. L. Kisújszállás ték be. Örömmel mondhatjuk, hogy december elején máris megkezdte működését. Ebben rengeteget segített a Kunság Füszért, a tiszakécskei Coca- Cola üzem, a Galgamenti Afész, az ottani termelőszövetkezet, a Túrái Általános Iskola, valamint a mozgássérültek megyei szervezete. Utunk során megállapítottuk, hogy Déva, a hajdan színmagyar település, mára jellegtelen város lett, csak a hegy tetején magasodó vár hirdeti a dicső múltat. Szombati napunkat egy remek búcsúvacsora zárta, amikor Huny ad megye román főorvosa látott bennünket vendégül. Mellesleg ő a román olimpiai csapat tornász lányainak doktora is. A Télapó közben bőségesen osztogatott minden földi jót, hiszen a boldog mosoly hiányzik talán legjobban most odaát. Még egy rövid megbeszélést tartottunk az alapítvány román elnökénél, és aztán: irány Ma- gyaroroszág. Ifj. D.Sz.M. Évente általában két alkalommal rendez táncversenyt a jászberényi Lehel táncklub. Legutóbb november 22-én került sor a táncosok megmérettetésére, melynek az volt az érdekessége, hogy ezúttal csak junior korcsoportokban (jun. I. — 14 éves korig, jun. II. 18-ig) hirdettük meg a versenyt — E, D és C osztályokban. Az E osztályban csak a Lehelből tizenkét pár indult, más klubok tagjaival — Kaposvár, Debrecen Nyíregyházá, Szolnok és Budapest — versenyre. A standard táncokban minden dobogós pár „leheles” volt. (A felvétel róluk készült.) A D osztályban, a jun. I-ben A faluról egy órai járásra Volt az a tanyacsoport, amit mindenki csak Vallyon-telepnek, -tanyának nevezett. Huszonöt tanyából állt, melyek közül nyolc egy házsort alkotott — mint faluban az utca egyik oldala —, a többi, kb. egy kilométeres körzetben két-három tanyás kisebb csoportot. A tanyacsoporthoz tartozott egy iskola (egy tanítóval), egy bolt, mellette italkiméréssel. A téli estéken pedig különböző tanfolyamokat (pl. ezüstkalászos) rendeztek az egyletben, valamint színielőadásokat, táncmulatságokat. A telepen kisiparosok (szabó, suszter, kovács) is éltek. Gyönyörű látvány volt, amikor téli reggeleken fellobbantak a tüzek — jelezve a disznóvágások helyét, mert a pörzsölés akkor még szalmával történt. A gyerekek finom zsíros vagy tejfölös lángost kaptak früstökre — mielőtt elindultak az iskolába — kenyérsütések idején. (Ma is a számban érzem a finom lángos ízét!) Honnan a telep elnevezése? A telep nevét viselő család a XIX. század első éveiben került a Mátra lejtőiről a területre, mint juhtenyésztő. Valószínű a szőlőkultúra terjeszkedése szorította ki a családot a Mátraaljá- ról, s talált alkalmas helyet — az akkor még Tisza járta területen — a jászok szomszédságában a letelepedésre. A folyószabályozás előtt előfordult, hogy évente kétszer is bejárta a víz az egész területet, csak egy-két partosabb rész maradt szárazon, a tanyákat pedig nyúlgátakkal kellett megvédeni az ártól. Nem egyszer előfordult, hogy az ágy alatt kosarakban tojásokon ülő tyúkok és libák a kemence padkájára kerültek, mert a szobában térdig ért a víz. Az ár visszahúzódása után jó legelő sarjadt a birkák számára, a laposokban visszamaradt vízben pedig oly' gazdag volt a halállomány, hogy a tanyasiak kocsiszám hordták Gyöngyös és Eger városába, környékére — cserélve borra, fára, mezőgazdasági eszközökre. A század végére a telep lakóinak egy része — házassánégy, a jun. II-ben öt jászberényi pár indult. Az előbbi korcsoportban egy harmadik helyezést, az utóbbiban egy második és egy harmadikat szereztek. C osztályban csak a standard táncokban lehetett megrendezni a versenyt. (A latin párok közül néhányan visszamondták a nevezést.) Ebben is egy második és egy negyedik helyezést értünk el. Összességében színvonalas táncverseny részesei voltunk — telt házzal, amit, ezúttal is Hűtőgépgyár Ifjúsági Háza szponzorált. Molnár Anna táncpedagógus gok révén — a faluba költözött, de az ottmaradottak lélekszáma is megközelítette a százötven főt, hiszen egy-egy családban hat-nyolc gyerek is ült az asztal körül. Ez persze csak jelképesen volt így, mert amíg a fiúgyermek nem tudott kaszálni, nem ülhetett az asztalhoz, a leány pedig egyáltalán nem! Ekkor már a juhtartás mellé más állatok tenyésztése is felzárkózott és a folyószabályozás után a növénytermesztés is megfelelő rangot kapott. A 20-100 holdas tanyasi gazdák — a nagybirtokok között — a földművelés művészeivé váltak; rengeteg munkával, fáradsággal, kiváló acélos búzát termeltek, s kitenyésztett állataik nem egyszer országos kiállítások díjazottjai voltak. A Vallyónokkal együtt a Lu- zsiak, a Hulyákok, a Simonok, a Nagyok éltek a tanyákban rokonságban, egymást segítve, egymás örömét, bánatát ismerve, együtt vigadva az esküvők, keresztelők alkalmával, és együtt sírva szeretteik temetésein. A házasságok révén valóban egy nagy család élt a Valy- lyon-tanyán. Két évszázad múltán a vérrokonok száma megközelítően hatezer, a teljes rokonság pedig alig számlálható. S ezek mind a Vallyon-telepen élnek? A kérdés nyilván naiv, s ennek két oka van. Az ősök egy része az örök lakóhelyen alusz- sza álmát, a többiek pedig szétszóródva élnek az országban, a világban. A Vallyon-tanya helyét napjainkban csak két kőkereszt jelzi, amelyek a telep keleti és nyugati határán álltak. A tanyák eltűntek, eltüntették, a földdel tették egyenlővé! November elsején vagy másodikén, minden évben a „telepesek” déd- és ükunokáik a falusi temetőben felkeresik szeretteik sírját, hogy leróják kegyeletüket; hogy egy-két szót váltsanak egymással, de szüleik, nagyszüleik lakhelyét, ahol azok gyermekfejjel „szilaj csikókként” kergettek birkát, disznót, tehenet, már nem kereshetik fel! Vallyon Aladár ükunoka Tiszasüly Némileg rezignáltan olvastam az Új Néplapban Az áfa ellen vagy mellett? — így szavaztak megyénk képviselői című, december 2-ai felsorolást. A listáról látható, hogy többnyire melyik oldal szavazott igennel, melyik nemmel, és nem nehéz kitalálni milyen indulatokat gerjeszthet egy ilyen tudósítás. (Megjegyzem, aki veszi a fáradságot, és a tévében, vagy a rádió URH-sávján követi a helyszíni közvetítést, az rögvest értesülhet ezekről az adatokról.) A törvényeket, rendeleteket a jobb demokráciákban, a kormány előterjesztése alapján, az Országgyűlés hozza — akkor is, ha azok nem szimpatikusak, ha az ellenzék yellepzi. Ebből következik, hogy:ha egy ilyen törvényt élfbgádfrak, akkor szidják a kormánypárti képviselőket, s áldják az ellenzéki képviselőket. Csakhogy a törvények nem a pillanatnyi népszerűség jegyében fogannak, hanem hosszabb távra szólnak — és akik hozzák, azok gondolnak arra is, hogy ami most fáj, az egy évtized múlva igazoltan pozitív döntés lesz az akkori ismeretek birtokában visszatekintve. Nem szerencsés dolog, ha egy napilap manipulálja az olvasóit. Mondhatják erre: no és, miért nem lehet tudni, ki hogyan szavaz? Dehogynem! Ugyanakkor miért kell pl. azt olvasnom, hogy X városban Y rendszámú autó Z nevű vezetője elgázolta M gyalogost, aki meghalt. Aztán mindenki izguljon, akinek úton van rokona, ismerőse... Nem lehet leírni a nevüket, mert sérti a személyiségi jogukat. De sérti a betörő úr személyiségi jogát is, ha a neve megjelenik a sajtóban. A képviselő jogát nem sérti — no nem is zavarja — ha „bizonyos céllal” használják fel a nevét? Négy évig a szabadon megválasztott, demokratikus parlament a felelős a hozott törvényekért; ne azt nézzük, hogy jelenleg hogyan döntenek a kormánypárti honatyák és - anyák, hanem majd azt, hogy 1994-re mit tudnak felmutatni. Egy cikluson belül vannak sikerek és kudarcok, de a kitűzött célt, a végeredményt csak négy év múltán lehet értékelni. S ha akkor nem lesz meggyőző a választott kormány munkája, lehet újat választani. Gondoljunk Szent Istvánra; a pogány magyarok talán örültek a hittérítésnek? Gondoljunk a II. világháború utáni újjáépítésre, amikor még úgy nézett ki, hogy „tiéd az ország, magadnak építed”. Az emberekben mindig bizalom volt, s mindig felépítették a hazát, bíztak saját magukban és vezetőikben! A falvak régen nyugalmas szigetnek számítottak, ma — ezer lakosú községben — a demokratikusan választott képviselőtestület tépi a demokratikusan választott polgármestert, nagyobb faluban a lakosság felcukkolt csoportja támadja a demokratikusan választott testület jobbító döntését — miközben a „múlt kisértetei” a háttérben dörzsölgetik a kezüket. Kinek jó ez? Bírjuk már ki azt a másfél évet — a következő kormánynak már úgyis köny- nyebb'dolga lesz, hiszen a népszerűtlen munka java részét elvégzi ez az agyongyalázott, leköpködött mostani kormány. Fodor István Jászjákóhalma Szerkesztői megjegyzés: Az Országgyűlést a nép választotta, és mindenkinek joga van tudni, hogy képviselői milyen munkát végeznek. Ebbe beletartozik a szavazás is. Mindezek alapján továbbra sem zárkózunk el attól, hogy közöljük, képviselőink hogyan szavaztak fontosabb kérdésekben. Kora este a szolnoki belvárosban.(fotó:M. J. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Véradókat köszöntöttek Szolnokról Dévára
