Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-14 / 294. szám

2 Körkép 1992. DECEMBER 14. Jövőre népszavazás Moszkva. Az orosz állam­fő és a parlamenti elnök kö­zött született megegyezés első pontja értelmében jövőre, áp­rilis 11-én Oroszországban népszavazást tartanak az új al­kotmányról. Eddig az időpon­tig nem lépnek érvényben azok, az e héten elfogadott al­kotmánymódosítások sem, amelyek az elnök jogkörét csorbítanák. Ezek sorában is az egyik legfontosabb az a pénteki módosítás, amely fel­hatalmazza a Legfelsőbb Ta­nácsot, hogy hatályon kívül helyezze az orosz államfő rendeletéit és utasításait. A kongresszus lemondott a nép­szavazásról hozott alkot­mánymódosításról is, amely eleve lehetetlenné tette, hogy referendum útján a parlament vagy az államfő idő előtt visszahívható legyen. A meg­állapodásban nincs szó azok­ról a korábbi követelésekről és feltételekről, amelyek egyes kormánytagok elmoz­dítását célozták. Spiroiu a nacionalisták ellen Bonn. „Nem létezik ma­gyar veszély, nem fenyeget magyar invázió1’ ’ - közölte Bukarestben német újságí­rókkal beszélgetve Nicolae Spiroiu román védelmi mi­niszter, s ezzel - rhiiit a berlini Der Tagesspiegel hét végi számában közölt ismertetés szérzője megjegyezte - fellé­pett a román nacionalisták ál­tal szított félelmekkel szem­ben. Kompjárat a csatornán Vaj ka. Szombaton megin­dult a kompközlekedés a bősi vízi erőmű mesterséges csa­tornáján, Vajkánál - jelentette a CTK cseh hírügynökség. A kompjárat azt a három csalló­közi falut - Vajkát, Bodakot és Doborgazt - köti össze a kül­világgal, amelyek a régi Duna és az új, nemrégiben elárasz­tott „felvízcsatoma” között fekszenek. A csatorna el­árasztása óta e három falu la­kosai nyolcvan kilométeres kerülővel tudtak csak eljutni a Vajkától hét kilométerre fek­vő, legközelebbi lakott tele­pülésre, Somorjára. Orosz világszépe Sun City. Az orosz Julia Kurocsinka lett a világszépe szombaton a Dél-Afrikai Köztársaságban megrende­zettversenyen. A 18 éves, 183 cm magas, kékszemű diák­lány csak egyetlen pont kü­lönbséggel bizonyult a leg­szebbnek. Ez volt az első al­kalom, amikor Oroszország képviselője győzött ilyen ran­gos szépségversenyen. Julia Kurocsinka 63 ezer dollárt, ékszereket és utazási lehető­séget nyert. T otó-eredmények 1. Frankfurt - Hamburg X 2. Bremen - VfB Stuttgart X 3. Dresden - Kaiserslautem 2 4. 1. FC Köln - Uerdingen 1 5. Dortmund - Karlsruhe 1 6. Atalanta - Brescia X 7. Foggia - Juventus 1 8. Genoa - Napoli 1 9. Lazio - Intemazionale 1 10. Parma - Fiorentina X 11. Pescara - Sampdoria X 12. Torino - Roma X 13. Udinese - Cagliari 1 Pluszmérkőzés: 14. Milan - Ancona 1 Ha van tét, az emberek elmennek szavazni Népi gyermekjátékok bemutatója A jászkiséri művelődési ház az idén is megren­dezte a népi gyermekjátékok bemutatóját, melyre szombaton került sor. Megyénk különböző terüle­teiről érkeztek a zömmel általános iskolás csopor­tok, kivéve a jászágói óvodásokat és a szolnoki szakközépiskolásokat. Csete Balázs gondolatát: „A gyermek olyan társas lény, aki nem tudja elviselni az egyedüllétet, ezért keres minden körülmények között játszótár­sakat” a legmesszebbmenőkig bizonyították az előadott produkciók. Természetesen a megmérettetés mellett jó alka­lom volt ez a nap az egymástól történő tanulásra is. Képeinken a jászsági óvodások, a városi könyvtár önképzőköre Jászapátiról, valamint a jászkiséri gyerekek láthatók. __________________________________ Fotó: M.J. 110 éve született Kodály Zoltán Általános iskolások ünnepi hangversenye Több mint 300 kisiskolás részvételével színvonalas és megindítóan szép hangversenyt adtak december 12-én Kisújszál­láson a városháza dísztermében a megye ének-zene tagozatos ál­talános iskolái. A rendezvény tisztelgés volt a 110. évvel ezelőtt született ze­neszerző, Kodály Zoltán mun­kássága és emléke előtt. Palágyi- né Rúzs Molnár Katalin, a Kos­suth úti Általános Iskola igazga­tója bevezetőjében kitért a nagy magyar zenepedagógus elévül­hetetlen érdemeire. Nevéhez kö­tődik az ének-zene tagozatos is­kolák létrehozása, a zenei írás­olvasás általánossá tétele a felnö­vekvő nemzedékek nevelésében. A bemutató iskolák sorát a ti­szafüredi Zrínyi Ilona Általános Iskola nyitotta meg, ahol négy évvel ezelőtt vállalták fel (első osztályban) a többet éneklés lé­leknemesítő örömét. Őket követ­ték a karcagiak (Arany János Úti Általános Iskola ), a szolnokiak (Kodály Zoltán Általános Isko­la), a jászberényiek (Székely Mi­hály Általános Iskola), végezetül a vendéglátók mutatták be műso­rukat. A nagysikerű hangversenyt izgalmas és tartalmas szakmai műhelybeszélgetés követte. Váj­ná Katalin és Bartáné Góhér Edit örömmel konstatálták a fellépett énekkaroknál a szívből éneklés önfeledtségét -, s jó néhány énekszám esetében a feltűnően érett interpretálást. Ahol érezték a minőségi megoldások felé való elmozdulás lehetőségét - érvel­tek, óvták és biztatták kollegái­kat. Sz. E. Határhelyzet Mintegy 150-150 kamion vá­rakozik a rajkai, illetve a vá­mosszabadi határátkelőhely előtt kialakított parkolókban. Az oka az a Cseh és Szlovák Köztár­saságban életbe lépett rendelet, mely szerint az idén december 3-tól hétvégeken, szombat 07 órától vasárnap 22 óráig, vala­mint ünnepnapokon, nem enge­dik be országukba a 7,5 tonna összsúly feletti gépjárműveket, közölte az MTI-vel vasárnap dél­után Krisán Attila, a Határőrség szóvivője. A várakozó kamionok fe­gyelmezetten veszik tudomásul ezt a helyzetet. Mint a szóvivő elmondta: vasárnap estig még mintegy 40-40 kamion érkezésé­vel számolnak mindkét határát­kelőhelyen. (MTI) (Folytatás az I. oldalról) dezik meg a liberális világtalál­kozót, amelynek a Fidesz a ren­dezője. Foglalkozott a koordinációs tanács a szolnoki papírgyár sor­sával is; Várhegyi Attila polgár- mester arról számolt be, hogy mit tett a város ebben az ügyben, Bal­ia György, a megyei iroda veze­tője minisztériumi szintű tárgya­lásait ismertette, Varga Mihály országgyűlési képviselő pedig a hozzá eljuttatott információkat osztotta meg a jelenlévőkkel. A koordinációs tanács ezután a tiszaderzsi választások eredmé­nyét értékelte. Megállapította, hogy a választók 79 százalékos részvétele nagyon fontos ered­mény. Azt bizonyítja, hogy ha a választásnak igazi tétje van, az emberek elmennek szavazni. El­ismeréssel állapították meg a résztvevők, hogy a politikai pár­tok közül egyedül a Fidesznek sikerült képviselőt bejuttatni a ti­szaderzsi testületbe, Juhász And­rás személyében. Juhász Andrást be is mutatták az ülés résztvevő­inek. A Fidesz Területi Koordináci­ós Tanácsa a Szolnok Papír Rt. körül kialakult helyzetről az alábbiakban foglalt állást: 1. Megnyugvással, veszi tudo­másul a gazdasági kabinet de­cember 8-i döntését, mely szerint az államhitelek elengedésre ke­rülhetnek, a parlament döntését követően. Ezzel átmenetileg biz­tosítottnak látja a Szolnok Papír Rt. működését 1993. január 1-től. 2. Ugyanakkor elfogadhatat­lannak tartja a Nemzetközi Gaz­dasági Kapcsolatok Minisztériu­ma által tanúsított eljárást, hiszen az nem a problémák megoldásá­ra, hanem csupán látszatintézke­désekre szorítkozott. A Fidesz Területi Koordinációs Tanácsa elismeri és igényli az európai normákhoz való alkalmazkodást. Ez azonban sohasem történhet úgy, hogy közben ezernél is több dolgozó és családja a teljes bi­zonytalanságban éljen. 3. Felhívja az NGKM figyel­mét, hogy a működés folyama­tossága és a magyar ipar védelme érdekében mihamarabb kezdje meg a szükséges egyeztetéseket a vámtarifa és a kontingensek rendezésének kérdéseiben. 4. A Szolnok Papír Rt. tulaj­donosait kéri, hogy a feltételek megléte esetén biztosítsák a tár­saság működését, a dolgozók munkalehetőségét. 5. Végezetül ezen ügy kap­csán határozott álláspontja, hogy a kormányzatnak és hivatalainak minden esetben rugalmasan, gyorsan kell reagálnia az ország­ban megjelenő problémákra. Amennyiben az elkövetkező idő­ben a Fidesz a megyében nem ezt tapasztalja, úgy alkotmányos le­hetőségeivel élve a parlament­hez, illetve képviselőihez fog fordulni. Egyben sajnálatát fejezi ki, hogy jelen esetben a Papíripa­ri Dolgozók Szakszervezete megkeresésére a megyei és váro­si országgyűlési képviselők kö­zül csupán Varga Mihály és Ha­lász István reagált. Módosítani kell a privatizációs stratégiát (Folytatás az 1. oldalról) A feltételekről szólva kiemel­te: fel kell mérni a jelenleg meg­lévő állami vagyont és azt ponto­san definiálni. Hiszen - mondta - az adás-vétel akkor jöhet létre, ha megvan a tényleges kínálat. Nö­velni szükséges továbbá a keres­letet is, amelyek újabb intézkedé­seket kívánnak. Egyebek között erősíteni kell a magyar polgári réteg kialakításának, a hazai vál­lalkozók tulajdonrész-szerzésé­nek lehetőségeit. Az állami va­gyon eddig privatizált 15 száza­lékának 70 százalékát ugyanis külföldi befektetők szerezték meg. Szó volt továbbá az MDF megújítandó alapszabályáról is. Varga István ügyvivő kiemelte: az új alapszabály-tervezettel kapcsolatban egyetlen alapvető állásfoglalás született, miszerint januárban, a VI. országos gyűlés fogja megválasztani közvetlenül és a legdemokratikusabb úton és formában a Magyar Demokrata Fórum elnökét és elnökségének tagjait. (MTI) Részvénytársasággá alakul a Víz- és Csatornaművek BODEX HÍREK üzletház Szolnokon, a Vízügyi székház földszintjén Forgatható parabolaantennák, meglévő műholdvevőhöz felszerelhető- magyar műholdas adás vétele- 30 új műsor vétele ASTRA KOPERNIKUS EUTELSAT Ugye nem hiszi el, hogy csak 21.900 Ft Mindez komplett egységként 45.900 Ft *14459/2H* Nem jó a tv-je? Csöpög a csap? Nem f üt a parapet? Nem indul az autó? Szerelőre van szüksége? SEGÍT A SZOLNOK ÉS VIDÉKE IPARTESTÜLET SZAKNÉVSORA Vállalkozók név-, cím-, és telefonjegyzéke, szakmák szerint! Kapható: a MAHÍR-nál, az IBUSZ-nál, az IPARTESTÜLET-nél, és a PELIKÁN KARÁCSONY helyszínén. KERESSE AZ IPARTESTÜLET SZAKNÉVSORÁT! (Folytatás az 1. oldalról) A víz- és csatornaművek vonat­kozásában ez Füreden a víz- és szennyvízhálózatot, a fürdőt és az oszthatatlan vagyont érinti.- A fürdő volt a vita egyik sar­kalatos pontja. Pontosabban a Termál Kemping.- A Termál Kemping ugyan­úgy az oszthatatlan vagyon ré­sze, mint a munkagépek, az iro- daépület és a betongyárunk. Er­ről a VÁB (Vagyon Átadó Bi­zottság) rendelkezik. „Jogszabá­lyilag” ez a mi saját beruházá­sunk volt, ezen nem lehet osztoz­kodni. Ennyire egyszerű az egész.- Nekem kezd egy kicsit bonyo - lulttá válni. Ha valaki rt.-tag lesz, akkor be kell vinnie egy bi­zonyos vagyont is. Tiszafüred szempontjából mit jelent ez?- A város vagyona megközelí­tőleg 300 millió forint. Ez magá­ba foglalja a több mint 100 kilo­méteres szennyvíz- és ivóvízhá­lózatot, műtárgyastól, szerelvé­nyestül. Ennek része a víztorony, a térszinti tározók, a gépház és a szennyvíztelep.- Ezek alapján a képviselők szavazata lehetett volna „nem” is.- Egy a lényeg: ami városi beruházás volt, az természetesen a városé, de a technika, a gépek, maga a szellemi kapacitás is az oszthatatlan vagyon kategóriáját képezik. Ez „forintálisan” több milliós nagyságrendet jelent. Ha a „nem” lett volna a válasz, ak­kor ezt a városnak kellene előte­remteni. Meggyőződésem, hogy most ezt csak a vízdíj radikális emelésével, vagy körülbelül 20 milliós költségvetési tétel elkü­lönítésével lehetne megoldani. Mai viszonyaink között mind a kettő elég nehéz.- Ezek szerint az önkormány­zat lakosságközeiben marad. Önök ehhez adják a szaktudásu­kat és a technikát. így a vízzel és a szennyvízzel kapcsolatos járu­lékos költségek nem hordozzák azokat a felesleges terheket, me­lyet „nem” válasz esetén mind­kétfél kénytelen lett volna meg­lépni?- Valahol itt van a lényeg. Mindemellett a zártkörű rt. há­rom éves terminusra alakult. Ezen idő letelte után - az rt. alap­szabályát figyelembe véve - az önkormányzat dönthet ismétel­ten az önállóságról. Ez a három­éves gondolkodási idő alapja le­het egy olyan kompromisszum­nak, aminek csak a lakosság látja hasznát.- Gyakorlatilag ez mit jelent? Gondolok itt a vízdíjak emelésé­re...- Tíz százalékos emelést ter­vezünk, ami jóval az infláció alatt van. Ez Tiszafüreden a víz és szennyvíz esetében 37,50 és 23.50 forintot jelent előrelátha­tólag. Ez Nógrádban például 80.50 és 28,50, Szabolcsban 59 és 26,50 forint. Röviden: a jövő­ben lehetőség nyílik egy olyan úton járni, ahol a szolgáltatás él­vez majd prioritást és nem a pro­fitszemélet. Ezért volt jó, hogy a képviselők igennel döntöttek. Az itt dolgozó embereim is ezt a vá­laszt várták. Velem együtt meg­nyugodtak. P. M.

Next

/
Thumbnails
Contents